Benzema a francia szélsőjobb céltáblája volt, mégis nyerésre áll

Amikor Zinédine Zidane október 17-én este 10 óra körül kihirdette az idei Aranylabda győztesét, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök szinte azonnal három betűt és egy trikolórt helyezett ki a Twitterre. „KB9”, avagy Karim Benzema rászolgált a díjra. Tavaly négy trófeát zsebelt be: a Real Madriddal megnyerte a spanyol bajnokságot és a Szuperkupát, a Bajnokok Ligáját és a Nemzetek Ligáját is. Mind a négy sorozatnak a gólkirálya lett.

A BL-ben szinte egymaga döntött el meccseket, 15 góljából 10-et az egyenes kieséses szakaszban szerzett a legfontosabb pillanatokban.

Kissé alulértékelt teljesítménye, hogy tavaly úgy lett spanyol gólkirály, hogy közben a legtöbb gólpasszt is majdnem ő osztotta ki, egyedül a barcelonai Ousmane Dembélé volt jobb nála. Mégis, Benzemánál nemcsak az érdekes, hogy milyen klasszis szezont futott, hanem az is, hogy lesajnált, megvetett játékosként az évek alatt hogyan fordította a maga javára a közvéleményt.

A francia sportnak mindig is megvoltak a bevett ellenségei. Amikor a labdarúgó-válogatott az 1982-es világbajnokságon Nyugat-Németországgal került össze az elődöntőben, a felek nemcsak ellenfélként tekintettek egymásra, hanem háborús ellenségek leszármazottaiként is, ezért is volt olyan maradandó trauma, amikor Toni Schumacher eszméletlenre ütötte Patrick Battistont azon a bizonyos a sevillai estén.

A 2000-es évek küszöbén az olaszok vették át a rivális szerepét, de csak amolyan jószomszédi viszonyban. A Bosman-szabály bevezetése után a francia játékosok előtt kitárult a világ, és sokan Olaszországba igazoltak: Zidane és Didier Deschamps a Juventushoz, Lilian Thuram a Parmához, Vincent Candela az AS Romához, Alain Boghossian a Sampdoriához, Youri Djorkaeff pedig az Interhez szerződött. A válogatott összecsapásokon – az 1998-as vb negyeddöntőjében és a 2000-es Eb-döntőben – nemcsak az volt a kérdés, ki nyer, hanem hogy a tornáról hazajövet kit fognak szétcikizni a klubok falain belül.

Kapcsolódó

Bemutatjuk a francia válogatott legnagyobb ellenfelét a világbajnokságon – saját magát

Hatalmas a turbulencia a francia válogatott körül, és ez nem ígér sok jót.

A francia válogatott viszont egy ideje a saját ellenségévé vált. 2010-ben szövetségi kapitányuk, Raymond Domenech-kel szembefordulva a világ szeme láttára tüntetőleg nem szálltak le a csapatbuszról, hogy később aztán atomjaikra hulljanak a csoportkörben. Politikusok és miniszterek korholták „csőcseléknek” (racailles) a játékosokat, akiket örökre eltiltottak volna a válogatottságtól. A szónak eredetileg nem volt származásbeli áthallása, de amikor Nicolas Sarkozy egy 2005-ös francia külvárosi engedetlenségi akció után kijelentette, hogy magasnyomású slaggal tisztítaná meg a környéket a bevándorló hátterű bűnözőktől, a kifejezés új jelentést kapott.

Itt válik érdekessé Karim Benzema esete.

Mint ismert, 2015-ben Benzema egy válogatott összetartáson közreműködőként egy szexvideó kiszivárogtatásával zsarolta meg válogatottbeli csapattársát, Mathieu Valbuenát. Az eset kirobbanásakor a szélsőjobbos Marine Le Pen azt nyilatkozta: „Benzema jobban tette volna, ha soha nem választja a francia válogatottságot. Olyan embernek tartom, aki mindig is megvetette Franciaországot.” Az ügy évekig húzódott, a tavalyi ítélet szerint Benzema egy év felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott.

Kapcsolódó

„Nagyon nem vesz minket komolyan” – pont kerülhet Benzema szexvideós zsarolási ügyére

„A piranhák fel fogják zabálni, és le fogják hugyozni” – mondta Karim Benzema Mathieu Valbuenáról, aki egykor csapattársa volt a válogatottban. A versailles-i ügyészség pénteken dönt a szexvideós zsarolási ügyben, amelyben Benzema is vádlott.

Benzema a helyi szélsőjobb tökéletes célpontja volt. Algériai származásúként Lyon külvárosában született. Korábban tett olyan kijelentést, hogy Franciaország „egy sportosabb nemzet”, és hogy „Algéria az én országom” vagy az „én hazám” – a pontos szóhasználat lefordíthatatlan magyarra. Az idézetre rá is repült mindenki, aki szerint Benzema csak érdekből lép pályára a francia válogatottban.

2015 novemberében – amikor a szexvideós ügy már kirobbant, de még nem ragadta magával Benzemát – radikális iszlamista terroristák 130 embert öltek meg Párizs belvárosában. Nyolc nappal később a válogatottal pályára lépő Benzema a francia himnusz után a földre köpött, ami után nem győzte cáfolni, hogy politikai kinyilatkoztatásról lett volna szó. Pár hétre rá, ahogy a szexvideós ügy egyre nagyobb méreteket öltött, Benzemát határozatlan időre eltiltották a válogatottságtól.

Kérdés, hogy bármikor is származási kérdésről volt-e szó. Ha pusztán az lenne, az 1990-es években nem lettek volna olyan népszerűtlenek az olyan játékosok, mint David Ginola és Eric Cantona, és sokkal több kritikát kapnának az olyan muzulmán francia játékosok, mint Wissam Ben Yedder és N’Golo Kanté. 2004-ben a Journal du Dimanche felmérésében kihozta, hogy az algériai felmenőkkel rendelkező, a himnuszt Benzemához hasonlóan nem éneklő Zidane „minden idők legnépszerűbb franciája”. Egy tavalyi felmérés szerint Franciaország legnépszerűbb focistája egy párizsi külvárosban nevelkedett, kameruni és algériai felmenőkkel büszkélkedő 23 éves srác: Kylian Mbappé.

A francia aranylabdások szűk körében Karim Benzema ugyanúgy algériai segédmunkások leszármazottjának számít, mint Zidane, de Raymond Kopa is egy lengyel bányász fia volt, Michel Platini pedig olasz bevándorlók unokájaként nőtt fel.

A helyi szélsőjobb ugyanakkor sosem félt tematizálni a közvéleményt. Amikor Franciaország 1998-ban megnyerte története első világbajnokságát, a siker másnapján a radikális párt fejese, Jean-Marie Le Pen (Marine Le Pen édesapja) azt mondta: „Mesterséges dolog beengedni mindenkit külföldről, és utána átkeresztelni őket francia válogatottnak, ennyi erővel másképp is hívhatnánk őket”. Egy évvel később az emberi jogokat vizsgáló konzultációs bizottság felmérést végzett a társadalomban rejlő rasszista attitűdökről, melyben feltették az amúgy kissé befolyásoló és módszertanilag vitatható kérdést: „Egyetért-e ön azzal, hogy túl sok a külföldi származású játékos a francia válogatottban?”

Az állítással a megkérdezettek 31 százaléka értett egyet, egy évvel a győztes torna után.

A Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés képviselője, Stéphane Ravier tavaly egyenesen „papírfranciának” nevezte Benzemát. Amikor Deschamps tavaly visszahívta a játékost a válogatottba, egy Ifop-kutatás szerint a magukat szélsőjobbosként azonosító választók többsége nem támogatta a visszatérését.

Amikor a komikus Trevor Noah a 2018-ban világbajnok francia válogatottat azzal címkézte, hogy „Afrika nyerte a vb-t”, több játékos is kiigazította a kijelentést, sokan az afrikai gyökereiket és a francia neveltetésüket domborították ki. Bizonyára a legtöbbjük őszintén úgy is gondolta, de nehéz eltekinteni attól, hogy ilyen környezetben egy rosszul sikerült kijelentés politikai kockázatokat is rejt, és botránnyá duzzadhat.

Karim Benzemának is voltak botrányai: kicsik és nagyok is. A kiskorú prostituálttal létesített szexuális kapcsolat és a szexvideós ügye mellé jutott egy rosszul elhelyezett lájk egy muzulmán MMA-harcos Instagram-bejegyzésén, vagy egy szintén rosszul szívecskézett poszt a szövetségi kapitány ellen, amit – az akkor még haragos – Deschamps a „szánalmas” jelzővel nyugtázott. Ott volt még az említett köpés egy Marseillaise után, de sportszakmai téren is sok érte kritika Benzemát, amikor több mint 1000 percig nem tudott gólt szerezni a válogatottban.

Az Odoxa és az RTL felmérése alapján 2015 novemberében a franciák mindössze 16 százaléka volt jó véleménnyel róla – a futballszeretőket tekintve ez a szám 23 százalékra javult. Időközben a francia válogatott – ugyan nélküle, de – világbajnok lett (2018), illetve az Eb-döntőbe jutott (2016). Benzemával kiegészülve aztán a Nemzetek Ligája-siker is befutott. Az Európa-bajnoki blama sem tépázta meg az imázsát, a csapat ugyan megbotlott 2021-ben, de a Benzema így is a a csapat egyik legjobbja volt. Évről évre emelte a tétet, és egyre jobb lett.

Az eredmény? Ugyanaz a kutató már 50 százalékra mérte a népszerűségét. A futballszeretők körében pedig 71 százalékra nőtt ez a szám.

Benzema olykor elviselhetetlenül zajos karrierjének egyik nagy tanulsága, hogy mind a sikereiből, mint a kudarcaiból faragható politikai tőke. Mindez rímel azzal, amit Benzema még 2011-ben megfogalmazott:

Amikor gólt rúgok, francia vagyok, amikor nem, akkor meg arab.

A nemzeti válogatottakat szokás úgy értelmezni mint a helyi társadalom kivetülését vagy mint egy tükröt, amelyben a szélesebb közönség viszont láthatja magát. A hasonlat egy freskóval is működik. Karim Benzema még nem rajzolta át a válogatott tablóját, de a saját arcképét képes volt egymaga újrafesteni.