Tart-e még a krízis a Bayernnél, és ha igen, tehet-e róla Nagelsmann?

Julian Nagelsmann gyerekkori álma vált valóra azzal, hogy 2021 nyarán a Bayern München edzője lett. A fiatal tréner 2016 tavaszán, mindössze 28 évesen mutatkozott be a német élvonalban a Hoffenheim szakvezetőjeként. A rendkívül modern felfogású, újgenerációs edző története a Bajnokok Ligája csoportköréig vezette a kék-fehéreket. 2019 és 2021 között az RB Leipzig csapatát trenírozta, és itt vívhatta élete első kieséses Bajnokok Ligája-párharcait. A Bayern Münchennél már korábban szóba került jelöltként, ám csak 2021-ben, a sikerkovács Hansi Flick távozásakor érkezett el az idő, hogy bizalmat szavazzanak neki a klubban, amelynek gyerekkora óta szurkolója volt.

Az idén nyáron nyolc év után távozott a bajoroktól a számos rekordot megdöntő gólfelelős, Robert Lewandowski. Sikerült ugyanakkor megszerezni a Liverpoolból Sadio Manét, és ez a korábbinál rugalmasabban játszó támadónégyes lehetőségét vetítette előre. Az Ajaxból jobbhátvéd posztra Noussair Mazraoui, a középpályára pedig Ryan Gravenberch érkezett, de ők mindeddig kevesebb lehetőséget kaptak. A védelembe pedig egy másik ex-amszterdamit, Mathijs de Ligtet igazolták, de őt Torinóból.

Nagelsmann filozófiája a direktebb Red Bull-iskolából és a pozíciós játékra épülő, türelmesebb játékstílusból is tartalmaz elemeket.

A Hoffenheim és a Leipzig edzőjeként azonban a magas szintű alkalmazkodás volt rá a leginkább jellemző: a játék apró részleteit illetően, szerkezetileg nagyon precízen felkészült az ellenfelekből, és az adott mérkőzésre szóló, pontos meccstervet dolgozott ki. A lipcsei időszakban csapata határozottan több labdabirtoklásra törekedett a megelőző periódusokhoz képest, de összességében mindkét korábbi állomáshelyén gyakran tűnt úgy, hogy a részletekbe menő, folyamatos alkalmazkodás miatt Nagelsmann csapatainak nincs olyan karakteres, ellenféltől függetlenül felismerhető játékstílusa mint például a Pep Guardiola vezette Mancheser Citynek, vagy a Jürgen Klopp vezette Liverpoolnak.

A Bayernnél érthetően más elvárásokkal kell szembenéznie a 35 éves szakembernek, hiszen a müncheni klubban hosszú évek óta tradíció a domináns, támadó szellemű játék. Nagelsmann elődje, Flick is leginkább emiatt volt sikeres: a 2019 és 2021 közötti időszakban a Bayern München alig alkalmazkodott az ellenfelekhez, az agresszív és villámgyors alapjátéka azonban annyira erős volt, hogy arra a riválisok legfeljebb elméletben tudtak reagálni. A legutóbbi szezonban Nagelsmann ennek megfelelően minden mérkőzésen dominálni próbált, de a részleteket illetően 4-2-3-1-es felállásról többször váltott három védős szisztémára. Ám a váltás meglehetősen alacsony hatékonysággal működött, ezt tükrözte a vártnál gyengébb tavaszi BL-szereplés is.

Az ősszel Nagelsmann már többnyire végig kitartott a 4-2-3-2/4-2-4-es felállásánál, amelyben a támadónégyes tagjai hihetetlenül szabadon futballozhatnak. Ennek megfelelően a Liverpoolban balszélsőt játszott Mané gyakran feltűnik a középcsatár helyén is, de Gnabry, Müller, Musiala vagy Sané is előforduhat a támadóharmad legkülönbözőbb pontjain, a széleken éppúgy, mint középen. Kingsley Coman a jobb oldalon viszont többnyire lineárisabb, vonalszélső szerepkörben játszik, az oldalvonal melletti konstans jelenlétével széthúzva az ellenfelek hátvédsorát.

A Bayern játéka most – Nagelsmann filozófiája alapján – leginkább a pálya közepének elfoglalására épül. A fiatal edző olyannyira szeret a pálya centrumára koncentrálni, hogy a játék egyik fontos sarokpontja a minimális szélesség alapelve: mindkét oldalon csak egy-egy játékos ad szélességet. Ők sem teljesen az oldalvonal mellett helyezkednek: csak annyira húzzák szét a saját csapatukat, amennyire azt az ellenfél védekezése megkívánja. Az oldalvonal mellől ugyanis nehezebb középre gyötörni a labdákat, hiszen a bent helyezkedő társak messzebb vannak, nagyobb eséllyel akad el a labda a menteni igyekvő ellenfelek lábában. Ez a megközelítés tehát némileg eltér attól az erős széljátéktól, ami Jupp Heynckes vagy éppen Louis van Gaal idejében még komoly sikereket eredményezett a bajoroknak.

A minimum szélesség elve: a hosszú oldalon Davies húzza szét az ellenfél védelmét, de csak annyira helyezkedik kifelé, amennyire az ellenfél védelme azt megkívánja. Így nem szigetelődik el a társaktól, és labdavesztés után is könnyedén vissza tud támadni. Eközben a labdás oldal erősen túltöltve, Sané is a jobb félterületbe mozog a bal szélről.

Az első néhány bajnoki mérkőzésen ez a centrális játék nagyon jól működött, ez így volt a Frankfurt elleni 6-1-es, vagy a Bochum elleni 7-0-s győzelem alkalmával is. Az előre vezényelt támadónégyes tagjai nagyszerűen érezték egymást, ugyanakkor az ellenfelek védekezése is a kezükre játszott. Oliver Glasner Frankfurtja például úgy tolta magasra a védekezés vonalát, hogy közben nem helyezett kellő nyomást a labdára, így a müncheniek könnyedén rohanhattak be a védelem mögé.

A Frankfurt elleni negyedik gól: az ellenfél magasan letámad, de nem helyez elég nyomást a labdásra. A Bayern belső középpályásai létszámfölényben, Davies pedig szabadon kaphat labdát.

A folytatás: a visszalépő Mané nagy területben veheti fel a labdát, a Frankfurt szélső védői fennragadva, így a müncheni támadók gyakorlatilag négy a kettő ellen, lendületből rohanhatnak a védelem mögé. A jelenet végén a befelé mozgó Musiala szerzi a gólt.

Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a Bayern mindkét mérkőzésen nagyon korán megszerezte a vezetést egy-egy rögzített szituációból. A Mönchengladbach, az Union Berlin, a Stuttgart és az Augsburg elleni mérkőzésen azonban ez nem történt meg, ráadásul ezek az ellenfelek védekezésben is sokkal jobban alkalmazkodtak a Bayern játékához. A liga eddigi meglepetéscsapata, az Union Berlin például három belső védővel, valamint pontosan ütemezett és kellemetlen középpályás-letámadással rukkolt elő. A berliniek szinte az egész mérkőzésen fenntartották a szervezettséget, óraműpontossággal léptek ki a passzokra, a baloldalt túltelítő, a jobboldalt Comannal meghúzó müncheniek pedig nem tudták olyan gyorsan járatni a labdát, hogy feltörjék a hazai reteszt.

Az Union Berlin 5-4-1-es középső blokkból támad ki, rugalmas emberfogást alkalmazva. Megfelelő ütemben érnek oda a passzokra, ezzel a Bayernt statikus labdajáratásra kényszerítik.

Augsburgban az ellenfél magas letámadása okozott gondokat Nagelsmann csapatának. Már a múlt évadban is probléma volt, hogy ha Kimmichet sikerült kivenni a játékból, akkor a pirosmezesek gyakran kényszerültek ívelésre. Goretzka általában kissé feljebb szeret helyezkedni, így plusz opcióként nem sokat segített ebben a kérdésben, míg Sabitzer eddig leginkább rotációs szerepben tűnt fel. A második BL-csoportmeccsen Xavi Barcelonája is nagy nehézségeket tudott okozni az agresszív letámadással.

Labdakihozatal a Barcelona ellen. Lewandowski oldalról támadja meg Neuert, aki ívelésre kényszerül. Szinte az összes müncheni játékos megjátszhatatlan.

Labdakihozatal az Augsburg ellen. Az ellenfél szintén emberfogást alkalmaz, Kimmich a védelem előtt egyedül helyezkedik, de az egy sorral feljebb lévő Goretzka és Müller is le van fogva. A Bayern emiatt egyre többször próbálkozott felívelt labdák utáni támadásokkal.

A bajorok presszingjének fő alapelképzelése az ellenfél támadásépítésének oldalra szorítása, majd a közvetlen passzopciók lezárása emberfogással. Ezt a Bayern a leggyakrabban 4-2-3-1-es, ritkábban 4-4-2-es felállásban teszi meg. Ha a támadást nem sikerül a szélekre terelni, akkor a szélső játékosok kívülről kezdik el lezárni a szélre vezető passzopciókat, és a Kimmich, Goretzka duó, valamint a szükség esetén emberfogással fellépő védők egyike középen szedheti össze a labdát. Meg kell jegyezni viszont, hogy az eddigi ellenfelek – a Barcelonát leszámítva – nem jeleskedtek a hátsó építkezésben, a katalánok pedig néhányszor sikeresen szorították hátrébb a védekezést, hiszen az agresszív letámadás kilencven percen keresztül nem fenntartható.

Letámadás 4-2-3-1-ben: a középcsatár oldalra szorítja a labdás középhátvédet, míg a szélsők ellentétes irányba, befelé kezdik el terelni. Kimmich és Sabitzer szűrőként szedheti össze a labdákat.

Letámadás 4-4-2-ben: a két csatár a középső sávokat zárja le, a cél a támadást oldalra kényszeríteni. A közvetlen passzopciók emberfogás alatt.

A helyzetek statisztikai minőségét illetően kevésbé kell aggódnia a Bayernnek: az augusztusi túlteljesítés után törvényszerű visszaesés következett, amelyek a Leverkusen és a Viktoria Plzen ellen már kiegyenlítődni látszódtak. Ugyanakkor többször előfordult – például az Augsburg és az Union Berlin elleni mérkőzésen –, hogy az ellenfél magasabb minőségű helyzeteket dolgozott ki. A Bundesliga mezőnyében összességében is a Bayern hozta össze a legmagasabb xG-mutatót (19.4) miközben a lekevesebbet (6.7) engedte az ellenfeleknek. A Bajnokok Ligájában a csoportkör felénél harmadik helyen állnak az xG tekintetében (6.7), ám a Manchester Citytől (9.2) és a Napolitól (10.9) viszonylag messze elmaradnak.

Azt is figyelembe kell venni, hogy a Leverkusen és a Viktoria Plzen nagyon gyenge teljesítményt nyújtott védekezésben. A két mérkőzésen többnyire hasonló jelenetek játszódtak le, a labdáson nem volt elég nyomás, így a bajorok könnyedén törtek át középen.

A Plzen elleni harmadik gól. Sané nyomás nélkül fordulhat meg a vonalak között, három másik játékos is a centrumban helyezkedik. A jelenet végén a középen beinduló Gnabry szerez gólt.

Az elmúlt két mérkőzés biztató eredménye ellenére tehát korai lenne még kijelenteni, hogy a Bayern kikerült a gödörből. Nagelsmann csapatára már a legutóbbi évadban is a hullámzó teljesítmény volt a jellemző. Ez az egyéni formaingadozás és a hasonló, objektíven nehezen leírható tényezők mellett játékfilozófiai okokkal is magyarázható. Nagelsmannak a korábban alkalmazott részletekbe menő, ellenfélhez igazodó filozófia helyett Münchenben sokkal inkább a saját csapata alapjátékára kell koncentrálnia. Bár ez egyre erősebben észre is vehető a csapaton,

a korlátok még látszanak:

a Bayern erősen centrális játékát azok a csapatok tudták a legjobban semlegesíteni, amelyek kompaktan és agresszívan lezárták a pálya közepét (Augsburg, Union Berlin, Barcelona). Azokkal az ellenfelekkel szemben viszont, amelyek hátul sebezhetőek voltak (Frankfurt, Bochum, Leverkusen, Plzen) a támadónégyes hengerelni tudott. Mivel a Bajnokok Ligájában a Bayern szinte már továbbjutott, a Bundesligában pedig közel egy évtizede nincs komoly kihívója, könnyen lehet, hogy a valódi értékmérő ismét tavaszra marad.