A Los Angeles FC két kitűzött célt már két fordulóval az alapszakasz vége előtt teljesített, megnyerte ugyanis a nyugati konferenciát az MLS-ben, ezzel pedig a rájátszásban szerzett magának egy kör pihenőt és majd csak a nyugati elődöntőben száll be a küzdelmekbe, ráadásul már biztosan kvalifikált a térség Bajnokok Ligájába, amelyben eddig csak egyszer, 2020-ban szerepelt. Némi tétje akad még azért annak az utolsó két kanyarnak is, az LAFC nagy versenyfutásban van a Gazdag Dániel jó játékának köszönhetően is menetelő Philadephia Unionnal az alapszakasz megnyeréséért.
A walesi szélső 2013-ban, akkor világrekordot jelentő összegért, 100 millió euróért váltott csapatot és lett a Tottenham Hotspur után a Real Madrid játékosa. 258 meccsen 106 gólt és 67 gólpasszt jegyzett, döntött el látványos duplával Bajnokok Ligája-döntőt, összesen 16 trófeát nyert a csapattal, közte három bajnoki címet és öt BL-t.
Mégsem tudott ünnepelt sztárként távozni, talán amiatt sem, mert nem tudta betölteni a Cristiano Ronaldo 2018-as távozása utáni űrt. Pedig Julen Loptegeuinél ő volt az egyértelmű sztár, az első három bajnokin be is talált, de aztán jött egy szeptember közepétől december elejéig tartó időszak, amikor nemhogy gólt nem szerzett, de még csak előkészítenie sem sikerült egyet sem. Lopeteguit közben menesztették a Barcelona elleni 5-1-es vereség után, Bale-t elkezdte kiszorítani a csapatból Vinícius Jr., a walesi pedig jól láthatóan frusztrált volt, nem ünnepelt csapattársaival a találatok után sem.
A visszatérő Zinédine Zidane egyre kevesebbet kezdte használni, 2020-ban már kölcsönadta őt a Real a Tottenhamnek, majd miután újra a Real játékosa lett, egy teljes szezon alatt nem töltött 300 percet sem a pályán – köszönhetően számos sérülésének és koronavírusos megbetegedésének is, de amikor rendelkezésre állt, akkor is sokszor csak padozott, pedig ekkor már Carlo Ancelotti volt az edző. A végén már sokkal több cikk szólt a spanyolnyelv-tudásáról, a golfhoz fűződő szenvedélyéről mintsem a játékáról.
Bale még jó korban van, nemrég töltötte be a 33. életévét, de már a nyáron felmerült, hogy visszavonul. Csakhogy volt még egy fontos meccse a válogatottban, az Ukrajna elleni vb-pótselejtezőn ráadásul az ő szabadrúgása után csúsztatott Jarmolenko a saját kapujába, amivel el is dőlt az utolsó kiadó vb-hely sorsa. A walesi nemzeti csapat története során másodszor, 1958 óta első alkalommal kiharcolta a világbajnoki szereplést. A meccset követően Bale-t a profi pályafutása befejezéséről, pontosabban annak várható elhalasztásáról faggatták:
Egy kicsit még biztosan [csúszik]
– felelte.
Szabadon igazolhatóként válogathatott az ajánlatok között, de a hírek végig arról szóltak, rövid távú megoldásban gondolkodik, igazából már csak a katari vébé miatt szeretne játékban maradni. Felmerült így az angol másodosztálytól kezdve sok minden, majd képbe került az MLS és a Los Angeles FC, ami lényegében ideális megoldásnak tűnhetett, tekintve, hogy a világbajnokság előtt véget ér a 2022-es szezon – a szerződése jövő nyárig szól.
Itt egy srác, aki ki tudja, hány évtizede kijutott a csapatával a világbajnokságra, és aki úgy gondolja, hogy az MLS megfelelő felkészülést és versenykörülményeket biztosít számára. Azt hiszem, mindig is arra vágytunk, hogy ezt elmondhassuk erről a bajnokságról
– mondta az amerikai franchise általános igazgatója, John Thorrington az ESPN-nek abban a cikkben, amiből az is kiderül, hogy Bale és családja mindig is imádták Los Angelest és környékét, a gyerekei szeretnek Disneylandbe járni, ő pedig körbejárta a legjobb golfpályákat a régióban.
A labdarúgó nagyon pozitívan nyilatkozott az érkezése utána, kijelentette, hogy szerinte az angyalok városában majd újra élvezni fogja a focit. Számos videohívást ejtett meg a vezetőedzővel, Steve Cherundolóval is, elmondása szerint nagyon sok mindenben egyetértettek, és már alig várja, hogy beinduljon a kaland.
Mindezek után az MLS-karrierje ha nem is álomszerűen, de biztatóan indult, debütáló meccsén ugyan csak 18 percet kapott, de rögtön az első labdaérintéseiből bemutatott egy látványos passzt, amivel azonnal bekerült a hírekbe, majd a következő három bajnokin két gólt szerzett. A másodikat ráadásul egy remek szóló végén.
Az első labdaérintései:
És a szólógólja:
Az LAFC lendületben volt ekkor, sorozatban szállította a győzelmeket, még akkor is, amikor Gareth Bale két meccset kiült és még a keretbe sem került be. Ebben persze semmi meglepő nem volt, az előző szezonban alig játszott, majd a nyári szünet kellős közepén csatlakozott, komoly erőnléti lemaradásban volt csapattársaival szemben, akik vele ellentétben végig játékban voltak.
Augusztus végén visszatért, majd jött egy olyan hatmérkőzéses sorozat, amely során a Los Angeles-iek csak egyszer nyertek egy döntetlen és négy vereség mellett. Bale csapnivaló statisztikáját pedig előrángatta egy amerikai újságíró:
Bár a Minnesota United elleni összecsapáson kezdett (mindössze másodszor új csapatában), de az egyenlítést közvetlenül azután sikerült összehozni, hogy a szélsőt lecserélték. A Houston elleni legutóbbi bajnokin végre visszatalált a győzelem útjára a Los Angeles, csakhogy Bale már a végeredmény kialakulását követően szállt be az utolsó fél órára, azaz a fenti plusz 33 idő közben 35-re módosult.
Gareth Bale nem az oka volt ennek az átmeneti hullámvölgynek, de mindenképp a probléma része. Marketingszempontból természetesen megérte a megszerzése, vezeti a mezeladásokat, de ennél alighanem mindenki többet várt az MLS-be szerződésétől. A pályafutása sem igazán kapott új lendületet, inkább csak az utolsó madridi szezonokat látjuk új köntösbe bújtatva, amikor más játékosok jutottak az edzői eszébe, amikor a kezdőt ki kellett jelölni.
Ennek legfőbb oka, hogy egy olyan csapatba érkezett, amely már bizonyos szempontból készen volt, a leigazolásakor épp a legtöbb szerzett ponttal állt, és hogy az eddigiek alapján nincs meg a kémia közte és a húzóemberek, Carlos Vela, valamint Cristian Arango közt, amikor együtt a pályán vannak. Velával eredetileg ugyanaz a posztjuk és mindketten ballábasak, Cherundolo pedig még nem igazán találta meg az ideális összetételt. A mexikóit biztosan hiba lenne a padra száműzni vagy beáldozni Bale miatt, ő nyújtja az egyik, ha nem a legjobb teljesítményt eddig a keretből, ráadásul Arangóval közösen 27 gólt szereztek eddig az MLS-szezonban, ami a csapat bajnoki góljainak 42 százaléka. Az a Kwadwo Okopu, aki az idényben sokszor betöltötte Bale szerepét (jobbszélsőként inkább a bal oldalon kapott helyet) a harmadik a házi gólversenyben hét találattal, ami mellett további két gólt készített elő, míg erre a posztra bejelentkezett még a nyáron igazolt Denis Bouanga is, aki kezdett a legutóbbi négy bajnokin.
Nekem egy dolgot kell szem előtt tartanom, hogy az LAFC a lehető legsikeresebb legyen. Ezt a keretből mindenki pontosan tudja, így Gareth is
– mondta sokat sejtetően nemrég Cherundolo utalva arra, tudja, hogy a világbajnokság miatt szeretne játékban maradni a walesi, de neki nem az egyéni, hanem a csapatérdeket kell képviselnie, ami viszont nem jelent automatikus helyet Bale-nek a kezdőben. Majd amikor arról faggatták az edzőt, hogy közel jár-e a topforma eléréshez a sztárigazolás, akkor csak egy rövid yeah volt a válasza, azt ezt követő csend pedig jelezte, hogy nem akar többet ezzel a témával foglalkozni.
Bale visszafogott teljesítménye leginkább azért szembetűnő, mert több, az európai topfutballt maga mögött hagyó játékosnak nem okozott gondot a bajnokság közepébe csöppenve felvenni a tempót. Hogy csak a mostani nyáron érkezőket említsük,
- a Napolitól távozó Lorenzo Isnigne 12 meccsen hat gólnál és két gólpassznál jár Torontóban,
- a balbekk Domenico Criscito is stabilan kezdő Torontóban,
- a Barcának nem kellő Riqui Puig valósággal berobbant a Los Angeles Galaxy-nél,
- de az LAFC-ben Giorgio Chiellini 38 évesen, egy meccsel kevesebbet játszva is majdnem 300 perccel töltött többet a pályán Bale-nél, nyolcszor is a kezdőben kapott helyet.
Mivel a bajnoki szezonból maximum öt mérkőzése van hátra az LAFC-nek (ebből már csak kettő az alapszakaszban), nem sok esély mutatkozik arra, hogy Gareth Bale-t beépítsék a kezdőbe, ha eddig nem sikerült – más kérdés, hogy vélhetően sok edző örülne a világon, ha a világ egykori legdrágább játékosát legalább a kispadon tudhatná. A szélső részéről viszont a minimum azért teljesült, edzésben van, meccseken is játszik, azt pedig már régóta látjuk, hogy mintha teljesen átváltozna, mikor a válogatotthoz érkezik, amit ha nem is feltétlen Belgium (későn csatlakozik a kerethez), de Lengyelország ellen már ismét láthatunk majd a Nemzetek Ligájában.