A csúf újpesti jelen dacára százszorszép a centenáriumát ünneplő Megyeri út története

„A legközönyösebb embert is meghatotta az az ünnepség, amely a testnevelésnek új templomát avatta fel Újpesten” – írta a Nemzeti Sport 1922. szeptember 18-án, miután egy nappal korábban átadták a Megyeri úti stadiont. Ez volt az első sporttelep Magyarországon, amelyet konkrétan stadionnak neveztek.

Korábban a lilák a Juta-gyári dombon futballoztak, míg 1899-ben fel nem fedezték a pamutgyári pályát. Az se volt valami fényűző helyszín, a játékteret kifeszített kötelekkel választották el az érdeklődőktől. Majd 1903-ban a Népszigetre költözött az Újpest, s bár az ottani nyitányon 3-1-re kikapott a MAFC-tól, a következő évben 108:6-os gólaránnyal nyerte el a másodosztályú bajnoki címet.

A Népsziget 1920-ig a lila-fehérek otthona maradt, akkor azonban a tulajdonos Magyar (Királyi) Folyami és Tengerhajózási Rt. bejelentette: igényt tart a területre. Ezután

mozgalom indult az újpesti stadion felépítésére, és helyi polgárok, vállalkozások, a legnagyobb részben a bőrgyáros Mauthner Zoltán adományaiból felépült a Megyeri úti sporttelep.

A Sporthírlap így áradozott: „A magyar sport egy pompás, páratlanul impozáns (…) alkotással lett gazdagabb.”

A stadiont az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt.-t – nemzetközi nevén: a Tungsramot –, valamint az Újpesti Torna Egyletet egyaránt felvirágoztató Aschner Lipót felkérésére az első magyar olimpiai bajnok, az építész Hajós Alfréd tervezte. Az avatásra nem készült el teljesen a létesítmény, de a nyitó meccs, az Újpest–Ferencváros rangadó közönségét már 132 méter hosszú tribün várta két páholy- és öt ülőhelysorával. A labdarúgópálya mérete 112×70, a salakpályáé az egyenesben 9,2 m széles volt.

Félreértések elkerülése végett: nem késtek el semmivel, előre bejelentették, hogy az építkezést 1923 tavaszán folytatják. Így történt, majd 1929-ben grandiózus átalakítás kezdődött, minek eredményeként 10 ezer ülőhely és 38 ezer állóhely fogadhatta a drukkereket.

A premieren 15 ezer néző volt. A nagy esemény vasárnap délután fél háromkor kezdődött az újpesti városi tanács képviselőjének avató beszédével (Újpest 1950-ig önálló település volt), majd felvonultak az UTE összes szakosztályának reprezentánsai, aztán birkózó- és bokszbemutató

szórakoztatta a hatvanhat különjáratot is igénybe vevő publikumot.

Már amennyire mulattatta. Mert nagy a gyanú, hogy mindenki már az igazi attrakcióra, a fél négyre hirdetett futballderbire várt. Az előtt Blum Zoltán, az FTC csapatkapitánya – a korabeli beszámoló szerint „szép, férfias beszéd kíséretében” – lila-fehér szín-összeállítású csokrot nyújtott át Fogl II Károlynak, az Újpest csékájának, a zöld-fehér csapat pedig háromszoros hip, hip, hurrá!-val köszöntötte a Remete – Fogl II, Kelecsényi II – Kelecsényi I, Baubach, Peics – Paulusz, Kósa, Priboj, Schaller, Szidon II tizeneggyel kivonuló házigazda együttest. Akkor még nem harapódzott el az „újpesti/fradista cigányok”…

Ellenben már a tizenkettedik percben repkedtek az újpesti kalapok, Szidon Rezső megszerezte a mérkőzés és a stadion első gólját. A hajrában aztán újabb sallert kapott az Amsel – Takács I, Hungler II – Wilheim Vilmos, Wilhelm Gyula, Blum – Héger, Balassa, Pataki, Tóth, Ivanovszky összetételű FTC, Schaller József 2-0-ra növelte a vendéglátók előnyét. Hogy a lilák kapusa ne legyen remetei magányban, Pataki Mihály az utolsó előtti percben az újpesti hálóba küldte a labdát, és kialakult a végeredmény (2-1). A zöld-fehérek azzal vigasztalták magukat: létszámhátrányban nem csoda a vereség, a Nemzeti Sport ugyanis tíz ferencvárosi labdarúgót említett másnap a vendégek összeállításában.

Hajós Alfréd viszont „szenzációs munkát végzett” (idézet a megnyitót követő méltatások egyikéből), és az Újpest is nagyszerű formában volt, egy héttel később öt játékosa – Fogl II, Fogl III, Peics, Paulusz, Priboj – szerepelt Bécsben, az ötvenedik osztrák–magyar válogatott mérkőzésen (2-2). A lila-fehérek a Törekvéstől az első fordulóban elszenvedett 2-3 után ragyogó szériát produkáltak, tizenegy egymást követő bajnoki meccsük közül tízet megnyertek, és csak az MTK ellen adták gól nélküli döntetlenre.

Ennek következtében az őszi szezont az első helyen zárták, majd 1923 áprilisában már négy pont előnnyel álltak az élen, mindenki biztosra vette befutásukat. Ám az utolsó hat fordulóban váratlanul visszaestek: a Megyeri úton kikaptak a Vasastól (1-2), a Nagyszombat utcában a III. Kerülettől (0-1), és az Üllői úton sem tudtak nyerni (0-0). Így az aranyérmet az MTK hódította el, az első újpesti bajnoki diadalra 1930-ig kellett várni.

Akkor már 163 külön járatot indítottak Stadion felirattal a Megyeri útra.

Nagy csapat alakult ki, amely 1929-ben elhódította a Közép-európai Kupát, majd 1930-ban megnyerte az európai Bajnokok Tornáját.

A Pesti Napló már nem kifogásolhatta – mint az avatás idején –, hogy a pálya talaja „vendégmarasztaló, amely a legszívósabb csapat erejét is próbára teszi”, az együttesre meg végképp nem lehetett panasz, mert az 1931-ben, 1933-ban, 1935-ben és 1939-ben is aranyérmet ünnepelt. (Az első öt bajnoki cím elnyerése során összesen tizenegy vereséget szenvedett, háromnál többet egyszer sem.)

Közben öt játékost adott az 1938-ban vb-döntős válogatottba, tíz évvel később pedig három futballistája szerepelt a Megyeri úton rendezett első válogatott mérkőzésen. A Magyarország–Románia találkozón tizenkilenc magyar volt a pályán, de csak az anyaországi tizenkettő érezhette, hogy futballozik egy jót, mert a Márky Sándorral, Farmati Zoltánnal, Páll Bélával, Perényi-Pecsovszky Józseffel, Incze Lászlóval, Bonyhádi Lajossal, Bartha Károllyal felvonuló vendégcsapatra 9-0-s csapást mértek Gallowich Tibor szövetségi kapitány kiválasztottjai.

Volt újpesti 9-0 is, mégpedig 1968-ban a Diósgyőr ellen, de abban az esztendőben nem a DVTK járt a legrosszabbul Megyeren, mert a Szeged 11-0-s verést kapott. Az Arisz Szaloniki megúszta 9-1-gyel. Az év tavaszán készült el a stadion világítóberendezése, és az avatás döntő jelentőségűvé vált a bajnoki cím szempontjából. A lilák a listavezető Vasast látták vendégül, és a már elhunyt angyalföldiek esküdtek, az élők máig esküsznek rá: a két fél előre megegyezett a döntetlenben. Az újpestiek ezt váltig tagadják, és olcsó kifogásnak tartják, miután 3-0-ra legyőzték a piros-kékeket.

Ám azután, hogy a Vasas 4-3-ra kikapott Salgótarjánban, és kiesett az elsőségért zajló hármas versenyből, a tizenharmadik kerületiek odadobták az FTC elleni rangadót a zöld-fehér csapatnak (2-1). Így hiába szerzett 102 gólt az Újpest, be kellett érnie az ezüsttel, bosszúból 1969 augusztusában 6-1-re tömte ki a Vasast úgy, hogy a szüneti 1-1 után a második félidő első negyedórájában öt gólt rámolt be a meggyötört Mészáros Ferencnek a Népstadionban. Olyannyira ellenállhatatlanul futballozott az a negyedik kerületi társaság, hogy 1969 és 1975 között sorozatban hétszer hódította el a bajnoki aranyérmet.

Az újpesti stadionban még világító-berendezés nélkül is fényes volt a mérleg,

a klub- és a válogatott mérkőzések tekintetében egyaránt. Megyeren összesen harmincegy válogatott meccset rendeztek, ezeken huszonnégyszer győzött, hatszor döntetlent ért el, és csak egyszer, 2006-ban kapott ki a magyar csapat. Az egyetlen vereséget Bozsik Péter szakvezető Király – Fehér Csaba, Éger, Juhász Roland (Vanczák), Lőw – Horváth András (Kiss Zoltán), Molnár Balázs, Dárdai – Gera, Sowunmi (Torghelle), Huszti összetételű együttese szenvedte el, a norvégok játszi könnyedséggel nyertek 4-1-re.

Nagyobb nevek is megfordultak a patinás újpesti pályán. Íme, a lila-fehérben játszó kiválóságok kivonatos listája: Aknai, Aspirány, Avar, Balogh I, Balogh II, Bene, Bíró Sándor, Deák, Dudás, Dunai Antal, Dunai Ede, Ebedli, Egresi, Fazekas, Fekete László, Fogl II, Fogl III, Göröcs, Henni, Jávor, Juhász Péter, Kalocsay, Káposzta, Kardos, Kovács József, Kuharszki, Nagy László, Nagymarosi, Noskó, Nyers, Priboj, P. Szabó, Rothermel, Solymosi Ernő, Sóvári, Spitz, Sternberg, Ströck, Szabó Antal, Szalay Antal, Szendrei, Szentmihályi, Szusza, Szűcs György, Szűcs Sándor, Tóth András, Tóth György, Tóth József, Tóth Mihály, Tóth Zoltán, Törőcsik, Várhidi Pál, Vincze Jenő, Zámbó, Zsengellér.

Sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a Megyeri úti avatás a 22-es csapdája lett volna.