Amúgy a Premier League, a világ (egyik) legjobban működő sportbiznisze nem gondol túl sokat a magyar futballistákról, ezt pedig szubjektív helyett rendszerezett, objektív mechanizmus alapján teszi. Itt nem állja meg „az edző nem szereti a magyarokat” magyarázkodás (milyen furcsa, hogy mintha a magyarázkodik szónak a magyar szó lenne a töve). De mit is gondol?
Sokan persze már rá is vágják: a magyar játékosok számának a létező legalacsonyabb természetes szám szintjén történő stagnálása a PL-ben mindent elmond. Ennél azonban, azaz a 0-nál, mint értékelési kategóriánál sokkal több kiolvasható a liga rejtett gondolataiból, ha utánajárunk, összesen hány magyar játékos felelne meg a liga kapuját jelentő irányító-szervezet elfogadási szabályainak, és megnézzük, miért olyan kevés.
Ez olyan, mint egy egyetemi felvételi: 15 pontot elérsz, és hipp-hopp, ott is vagy a futball Cambridgén (Harvardján, kinek mi tetszik) legyél bár művészi (cselező, kreatív) vagy reál (szűrő, védő) beállítottságú futballista. Jó, még egy érted pénzt áldozni kész PL-csapat is szükséges, amely jelentkezik, és perkál. 10 és 14 pont között reménykedhetsz, hogy az érdeklődő klub talál olyan mentesítő körülményt, amely alapján érdemes kérelmet benyújtani az ezt elbíráló bizottsághoz, és hogy ez az érv a jogi csűrcsavarban is megállja a helyét. A legkönnyebben fiatal felnőttjátékosok jutnak át a taláros kapuőrök jelentette akadályon, náluk állhatja meg leginkább helyét az érv, miszerint a jelenlegi értéküknél tehetségük későbbi kibontakozása során sokkal többet jelenthetnek a PL számára.
A pontgyűjtésben a legnagyobb súllyal a válogatottság nyom a latba. A magyar válogatott az erre az időszakra megállapított, hivatalos egyéves PL-táblázatban a 38., a kétévesben a 39. helyet foglalja el a világranglistán, ami azt jelenti, hogy a 31. és 51. pozíciók között szereplők kategóriájába esik. Azért létezik egy- és kétéves tábla is, mert a futballisták és klubjaik választhatnak, hogy az előző 12 vagy 24 hónap válogatottbeli szereplései alapján kérik-e az elbírálást.
Egy magyar válogatott játékos abban az esetben, ha a nemzeti együttes tétperceinek 70 százalékát a pályán töltötte, automatikusan átlépi a PL-bejutási küszöbét, 70 százalék alatt viszont sávosan csökken az elért pontszám: ha valaki már csak a játékidő 30-39 százalékában volt aktív, akkor csak 6 pontot kap, az alatt pedig nullát.
Összehasonlításképpen: a magyar válogatott 2017, 2018, 2019 és 2020 nagy részét is az 50. helyen túl töltötte, ami ebben az értékelési mechanizmusban a 90 százalékban pályán lévő futballista számára is csak 2 pontot hoz. A nemzeti csapat eredményességén tehát rengeteg múlik, főleg a gyengébb bajnokságokban szereplő játékosok esetében, amilyenek többnyire a magyarok is. Orbán, Szalai Attila, Lang, Fiola, Schäfer, Nagy Ádám, Sallai, Szoboszlai és Szalai Ádám 70 százalék fölötti játékperccel rendelkezve nem is kell, hogy tovább számolgasson, nekik gratulálunk, mehetnek a PL-be! Ha hívják őket.
Az értékelési törvény egyébként szolidáris és szereti a sportolót, mert a sérülten töltött időszakok alatt elmulasztott meccseket kiemeli a számításokból. Ez a racionálisnak tekinthető megközelítés semennyire nem kedvez a magyar futballistáknak. A magyar futballista ugyanis alapból az NB I-ben gurigázik, amely a bajnokságok közül a létező legrosszabb kategóriába, a hatosba esik a PL-értékrend alapján, és itt bizony a csapat bajnoki címével és a szezonnyi meccsidő 90 százalékét végiglötyögve is csak mindösszesen 3 pontot lehet szerezni.
Az NB I-ből szinte lehetetlen megugrani a PL-szintet, ezt eddig is sejtettük, de nem tudtuk. A magyar elitből négyen mégis megtehetnék: a válogatottban az akadályt megugró, már említett Fiolán kívül, Nego és Nagy Zsolt esik abba a kategóriába, amely a kérelmi bizottságig eljuthatna a 10-nél több, de 14-nél kevesebb pontjával, és ott van még Dibusz.
