Miért tart ott a Juve, ahol egy évvel ezelőtt, vagyis sehol?

Két forduló után ép ésszel senki nem áll neki elemezni, és ez különösen igaz lehetne a Juventusra, ahol a nyáron érkező kulcsjátékosok sérülések miatt hiányoznak. Csakhogy a problémák nemhogy nem változtak az utóbbi időszakban, de még inkább felerősödtek: a Juve pontosan ugyanott tart, mint egy évvel ezelőtt.

Csak egy valami változott: ami most történik, azt már nem lehet egyértelműen csak a tavaly nyáron távozott sportigazgató, Fabio Paratici nyakába varrni. Mert bár a csapat játékának legnagyobb problémáját továbbra is a túlfizetett, képességeiket tekintve azonban igencsak szerény játékosok tömege okozza, egy Max Allegri kaliberű edzőtől joggal várhatja el az ember, hogy valamit kezdjen az áldatlan helyzettel.

A karmestert még mindig keresik

A Juventus legnagyobb baja – amit nyilván már a teljes mezőny pontosan tud – , hogy a visszavont irányító, azaz a regista posztja továbbra is megoldatlan. Ennek köszönhetően még a legrosszabb csapatok is gondolkodás nélkül letámadják a torinóiakat, akik a kiesőjelöltek ellen is vért izzadnak, hogy passzokkal vigyék át a labdát az ellenfél térfelére.

Lehetne orvosolni a problémát azzal, hogy több jól passzoló játékos kerül a középpályára, de ez abból a prózai okból nem opció, hogy a Juventusnak nincsenek jól passzoló középpályásai.

Allegri csökönyösen Manuel Locatellit játszatja a regista posztján, amivel két gond is van: az egyik, hogy erre nem képes, a másik, hogy ahol képes lenne segíteni a csapaton, onnan meg hiányzik. Allegri talán nem ismeri az őrület Einstein által megalkotott definícióját, ezért csinálja mindig ugyanazt, miközben más eredményt vár.

A minőségi középpályások hiányába egyébként is belepistulna egy csapat, de ha sikerülne valamit kezdeni az átmeneti játékkal, legalább arra lenne esélye a Juvénak, hogy az egyéni villanásokból előnybe kerüljön. Úgy viszont, hogy minden abszolút esetleges, erre szemernyi esély sincs. Ebből csak az lesz, amit a Sampdoria otthonában láttunk: az együttes középcsatára mindössze kilencszer ért labdába az egész meccsen.

Előfordulhat, hogy még a nyáron vesz egy mélységi irányítót a Juventus – ez a hírek szerint Leandro Parades lehet, ha sikerül megegyezni a PSG-vel –, de az évek óta játékon kívül lévő középpályás önmagában biztosan kevés lesz a drasztikus változásokhoz. Márpedig erre lenne szükség, mert Allegri szemlátomást képtelen bármit is kezdeni a problémával.

A pokolba kívánják a zseniális edzőt

Három éve, amikor Allegri bődületesen sikeres időszak után elhagyta a torinóiakat, senki nem gondolta volna, hogy 2022 augusztusában a szurkolók jelentős része a pokolba kívánja majd a távozásakor a világ három legjobb edzője között emlegetett szakembert. Kiváltképp, mert a Real Madrid hívására mondott nemet azért, hogy visszatérhessen Torinóba.

Pedig most pontosan ez a helyzet, és ha a képet lehet és kell is árnyalni, az igazság az: Allegri nem sokat tett saját reputációja megmentéséért. Pontosan egy éve dolgozik újra a csapattal, ez idő alatt nemhogy nem oldotta meg a Juventus gondjait, de mostanra úgy néz ki,

az edző is inkább a probléma része, mintsem a megoldásé.

Tavaly a 4-2-3-1-hez tűnt a legalkalmasabbnak a Juve kerete (benne Paulo Dybalával, aki kizárólag ebben a formációban klasszis csatár), ám Allegri ki sem merte ezt próbálni. A regista hiányát a középpálya horizontális feltöltésével is lehetett volna orvosolni egy háromvédős rendszerrel, amiben lényegesen több passzopció nyílik meg, de ezt sem húzta meg az edző. A mostani csapatból is kinéz egy 4-4-2, ami sokat könnyítene a középpályások helyzetén, Allegri azonban az első forduló első félideje után ezt is elengedte.

Nevezhetjük olaszos sajátosságnak, hogy az edzőt kiveri a víz a fiatal játékosok bevetésének a gondolatától is, de Allegrire ez különösen igaz. Fabio Miretti, Nicolo Rovella vagy éppen Nicolo Faggioli sokkal jobban mutatna a középpályán, mint az ezeken a posztokon jelenleg szereplő kedvetlen, fantáziátlan és talán elvágyódó játékosok, és ez a Samp elleni meccsen is tökéletesen látszott: akkor tudott veszélyes lenni a Juve, amikor az alig húszéves fiatalok alkották a középpályát.

És van még egy igen súlyos vád Allegrivel kapcsolatban: míg korábban Antonio Conte (vagy éppen a Milannal legutóbb bajnoki címet szerző Stefano Pioli) alatt a játékosok a tudásuk felső határához közel teljesítenek, addig Allegrinél a jó játékosok is mélyen a képességeik alatt játszanak, és ennek talán éppen az az oka, hogy senki nem tudja, pontosan mi is lenne a feladata. Pedig ha valami, hát játékostemető soha nem volt a Juventus.

Lesz ez jobb is (?)

Persze van miben reménykedni a Juvenusnál, hiszen az első és a második forduló közötti különbséget Angel Di Maria nagyszerű játéka jelentette, és az argentin hamarosan visszatérhet. Ahogyan bő egy hónapon belül így tehet Federico Chiesa is, így mindkét szélen sebesség, kreativitás és gólérzékenység ütheti fel a fejét régen látott vendégként, és talán Paul Pogba visszajövetele is lök majd egyet a kétségbeejtően festő torinói középpályán. Ezek azonban csak remények, nem tények.

A Juventusnak még rengeteg változásra lenne szüksége,

bele sem megyek a szélső védők, illetve a cserecsatár kérdéskörébe, mert a legnagyobb probléma továbbra is a rengeteget kereső, ám botrányosan teljesítő játékosok egész serege, akiktől képtelen megszabadulni a klub. Adrien Rabiot és Arthur távozását is főúri fizetésük hiúsította meg, Aaron Ramsey-nek pedig ki kellett fizetni a fennmaradó bére felét, hogy nagy nehezen ki lehessen tessékelni a kapun.

Márpedig, ha nem is mindig látszik, a Juventust szintén alaposan megviselte a pandémia, és ha nem is kell olyan eladáscunamit mutatnia, mint az Internek, a források Torinóban sem végesek. Most például az a helyzet, hogy hiába látszanak a súlyos gondok, a klubnak el kell adnia (vagy legalábbis ki kell rúgnia) játékosokat ahhoz, hogy igazolni tudjon.

Ha minden úgy marad, ahogy most van, akkor újabb gyötrelmes szezonra kell készülni az Alpok lábánál.