Amikor a vendég dirigált: hatvan éve külföldi bírókra bízták az NB I legnagyobb rangadóit

Hatvan éve azzal lepte meg az MLSZ a szurkolókat, hogy az alkotmány ünnepének előestéjén rendezett kettős rangadóra külföldi játékvezetőket hívott. Az 1962. augusztus 19-i volt az első dupla derbi, amelyen mindkét találkozóra a határokon túlról érkeztek a mérkőzések bírái. Szólóban már 1957 őszén dirigált külföldi sporttárs: az évszázad 6-3-as londoni mérkőzését is vezető holland Leo Horn előbb október 6-án a magyar–francia válogatott meccsen (2-0) fújt, majd elutazott Tel-Avivba, az Izrael–Franciaország találkozóra (1-5),

aztán visszajött az FTC–Vasasra, amelyet háromnegyed tizenkettőtől tartottak a Népstadionban 80 ezer néző előtt.

A rangadót a Ferencváros nyerte 3-2-re, miután az angyalföldieken végigsöpört az influenzajárvány, ráadásul Berendy Pál az első félidő végén megsérült, és csere nem volt. A tartalékos piros-kékek nem is fogták a vereséget a játékvezetőre, akiről a Népsport azt írta: „Teljes mértékben megfelelt a bizalomnak. Határozottan, következetesen, erélyesen bíráskodott. Nem volt tekintettel a nevekre, s attól sem tartott, hogy a mérkőzés után szemrehányást tesznek majd neki. A szabályok szellemében nyomban megtorolta a durvaságokat, s ezzel elejét vette a további szabálytalanságoknak. Hornnak tekintélye volt, tudását nemcsak a labdarúgók, hanem a szurkolók is tisztelték.”

Öt évvel később jött Konstantin Zecevic és Paul Schiller. A jugoszláv (horvát) játékvezető is 3-2-es meccset vezetett, s abban is volt hasonlóság, hogy a Honvéd–Ferencvároson Albert sérült meg. De nem csak ez döntött: a 87. percben Komora Imre távoli lövését Horváth György kapus váratlanul bevédte, így nyert a kispesti csapat.

Az ármány nélküli Schillerre viszont neheztelt a Vasas és a 70 ezres közönség angyalföldi része, mert az Újpest Várhidi Pál tizenegyesével egyenlített (1-1). Az aznap pályára lépőkből a következő 22-es válogatott keretet lehetett volna kiállítani: Szentmihályi (Vasas) – Novák, Mátrai, Dalnoki (mind FTC), Ihász, Mészöly, Sárosi (mind Vasas), Káposzta, Várhidi (mindkettő Újpest) – Bundzsák, Berendy (mindkettő Vasas), Nógrádi, Kotász (mindkettő Honvéd), Solymosi (Újpest) – Bene, Göröcs (mindkettő Újpest), Albert, Rákosi, Fenyvesi (mind FTC), Tichy, Komora (mindkettő Honvéd), Machos (Vasas).

Zecevic olyan jól fújt, hogy a következő hétvégére is elhívták.

Nem véletlenül működött közre az 1966-os vb-n, és vezette a Manchester United–Estudiantes klub Világkupa-döntőt (1-1) 1968-ban. Párja ezúttal a csehszlovák Adolf Mach volt, aki a második mérkőzést, a Vasas–FTC-t dirigálta. Mészáros József ferencvárosi edző merészen újonc kapust avatott, ám a premier rosszul sikerült: Machos Ferenc, majd Pál I László lövése menthetetlenül Géczi István hálójába került (2-0). Az első meccsen az MTK is vezetett 2-0-ra, ám a Honvéd egyenlített (2-2). Németh Gyula, a tekintélyes labdarúgó-szakíró leszögezte: „Zecevic játékvezető tévedései nem befolyásolták az eredmény alakulását.”

Egy évvel később, 1963 áprilisában szóló matinéra hívták a horvát Branko Cahunt, aki délelőtt 11-től dirigálta az MTK–FTC-t. A korai időpontban, miután Vitray Tamás közvetítésével és Zalka András kommentálásával a tévé egyenesben adta a találkozót, csak 45 ezren jelentek meg a Népstadionban, ahol a kék-fehérek – Bödör góljával – a harmadiktól a nyolcvanhatodik percig vezettek, Albert passzából akkor egyenlített a felfutó Novák Dezső (1-1). Augusztus végén már jóval többen, 60 ezren voltak a Honvéd–MTK (4-0), FTC–Vasas (2-2) kettős programon, amelynek első felvonását az az évben a Milan–Santos Világkupa-döntő milánói meccsét (4-2) vezető osztrák Alfred Haberfellner, a másodikat a másik horvát Branko, Tesanic dirigálta.

Hatvanhárom novemberében egyszerre hangzott fel a déli harangszó és a bosnyák Alla Sestic kezdő sípszava, a Vasas pedig 4-1-re elkalapálta az Újpestet. Ez azonban semmi sem volt ahhoz képest, hogy a Honvéd 7-2-re lehengerelte az FTC-t. A katonai parádét Tichy Lajos, a meccset a görög származású osztrák Dimitris Wlachojanis vezényelte. Ő vezette 1964-ben azt az MTK–Celtic KEK-elődöntőt, amelyet a 3-0-s glasgow-i vereség után 4-0-ra nyert a magyar csapat, s ugyancsak ő dirigált a Farkas János négy góljával kivívott magyar–francia 4-2-n 1966 őszén.

Közben 1964-ben kétszer is megtörtént, hogy szimpla bajnoki meccsre – tehát nem rangadóra – külföldi bírót hívtak.

Gólesőben sípolt mindkét sporttárs, az egyaránt Ausztriából érkező Alfred Stoll és Franz Mayer: az FTC–Tatabánya (70 ezer néző előtt!) 6-1-gyel, a Győr–Újpest 5-1-gyel zárult. A kisalföldiek váratlanul nagy arányú győzelmét az idézte elő, hogy Cselényi György kapus az első percben kézfejtörést szenvedett, és – mivel csere nem volt – a Pixinek becézett jobbfedezet, Solymosi Ernő állt a lilák hálója elé. A Népsport szigorúan azt írta: „A győri csapat sem volt meggyőző, védelme gyakran zavarba jött, támadójátéka pedig erősen döcögött.”

Hatvanötben az FTC és a Vasas mindkét egymás elleni rangadóját a horvát Stjepan Varazdinac vezette. Áprilisban a zöld-fehérek nyertek 2-1-re, ám októberben nagyobb jelentősége volt a rangadónak, mert az utolsó előtti fordulóban rendezték, és mindkét csapat 35 ponttal állt a táblázat első-második helyén. A jobb gólarányuk révén vezető piros-kékek Farkas első félidő végi góljával megnyerték a döntő derbit (1-0). Sikerük kivívását megkönnyítette, hogy az utolsó huszonöt percet létszámfölényben játszhatták, mert a bíró kiállította a Nell Lajosba talpaló, efféle szabálytalanságot a legritkább esetben elkövető Albertot. A döntés jogosságát még a zöld-fehérek sem vitatták, a füttyös sporttárs jellemzése pedig így szólt:

Varazdinac jugoszláv játékvezetőt a túlfűtött, jó néhány szabálytalansággal tarkított mérkőzés nagyon nehéz feladat elé állította. A találkozó nagy részében erélyes és határozott volt, szünet utáni néhány megingása nem volt döntő hatással az eredmény alakulására.

Hatvanhétben az FTC–Vasas derbi (2-2) azért is volt különleges, mert – az NB I történetében először –  francia bíró, az örmény származású Michel Kitabdjian dirigált. A világhírű játékvezető négy vb-n működött közre, és ő vezette 1975-ben a Bayern München–Leeds BEK-döntőt (2-0). Budapesten nem értette, hogy az élelmes Puskás Lajos rászólt druszájára, Szűcsre: „lökd ide!”, mire a ferencvárosi védő az angyalföldi csatárhoz passzolt, aki a hálóig gyalogolt.

A külföldi játékvezetők alkalmazása 1967 novemberében, az FTC–Újpest 3-3-mal ért véget. Nem, mintha az olasz Fulvio Peroni rosszul fújt volna, ám 1968-ban a Honvéd, az Újpest és a Vasas úgy döntött, nem megy a Népstadionba – csak az 1964 és 1974 között rendre ott játszó Ferencvároshoz –, válaszul az MLSZ a bíróküldésben sem strapálta magát. Öt éven át öt ország (Ausztria, Csehszlovákia, Franciaország, Jugoszlávia, Itália) összesen harminchárom játékvezetőjét hívta hatvanegy meccsre, melyek

egyike sem fulladt botrányba.

Maradt mégis a magyar menü, és néma az idegen síp.