Egyre sürgetőbb a kérdés: mit tehet a Bundesliga, ha túl jó a Bayern?

Aki látta minden idők legizgalmasabb német bajnoki hajráját, sosem felejti el azt. A 2000/2001-es Bundesliga-idényben a Bayern München és a Schalke 04 vívott óriási csatát a salátástálért. Már az utolsó előtti forduló is drámai volt (a Schalke a 90. percben kapott góllal maradt alul Stuttgartban, a Bayern a 90. percben szerzett góllal gyűrte le a Kaiserslauternt), de az utolsó kör eseményeit még forgatókönyvként is visszadobták volna, annyira hihetetlen dolgok történtek a pályákon.

A lépéshátrányba került Schalke hazai pályán 0–2-re és 2–3-ra is állt a kiesőjelölt Unterhaching ellen, hogy aztán az utolsó 17 percben 5–3-ra fordítson. Ez még nem volt elég, a gelsenkirchenieknek az is kellett volna az aranyéremhez, hogy a Bayern kikapjon Hamburgban. A HSV Sergej Barbarez fejesével meg is szerezte a vezetést a 90. percben. Gelsenkirchenben pályainvázió következett, a delíriumba esett hazai drukkerek a pályán tomboltak, mert karnyújtásnyira került a Schalke első német bajnoki címe 1958 óta. Aztán jött Hamburgban egy hazaadás, a Schalke kölcsönjátékosaként a HSV-ban védő Mathias Schober megfogta azt, a Bayern közvetett szabadrúgáshoz jutott. Stefan Effenberg legurította a labdát Patrik Anderssonnak, a svéd védő pedig a 94. percben a hálóba bikázta egyetlen bajnoki gólját a Bayern színeiben. Gelsenkirchenben az eseménysort kivetítőn néző drukkerhad nem hitt a szemének. A salátástál Münchenbe került.

Kár, hogy ilyen nem lesz a 2022/23-as évadban. Na, jó. Valószínűleg nem lesz. Valószínűleg az lesz, mint a legutóbbi tíz szezonban: a Bayern München simán megszerzi az első helyet.

És éppen itt van a Bundesliga egyik kulcsproblémája.

Ez nyilván nem túl nagy „probléma” a 32-szeres bajnok (31-szeres Bundesliga-győztes) Bayern hatalmas szurkolótáborának, fejfájást okoz viszont a riválisoknak és nem segíti elő a német élvonal külföldi eladhatóságát. Tudniillik sok dolgot mondhatunk a Bundesligára: élőbb a kapcsolat klubok, városok és szurkolótáborok között, mint bármely más topligában; fantasztikus a tempó és a dinamika, igen magas a színvonal, a jelen és jövő sztárjainak tucatjait látjuk, elit bajnoksághoz képest megfizethetők a jegyárak és pazar a hangulat.

Csak éppen nem izgalmas a bajnokság már egy évtizede.

Nem Németország az egyedüli, amely ezzel a problémával küszködik – pont a múlt héten tekintettünk ki a közép- és kelet-európai helyzetre a Ferencváros NB I-es dominanciája kapcsán –, az európai futball összességében is az erőkoncentráció irányába halad, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Az, hogy a legnagyobb szurkolótáború, legjobb és legértékesebb keretű, legnagyobb költségvetésű, nemzetközileg is a legnagyobb presztízsű, ráadásul mintaszerűen gazdálkodó német klub uralja a Bundesligát – egyszerű papírforma. Papírforma, ám a Bundesliga hagyományos dinamikáját (amelyben a Bayern a legerősebb klub, ám le-lelökik a trónról) felborítja és a vonzerejét csökkenti.

Erre Münchenben teljes joggal mondhatják – és a klub egészséges arroganciát tükröző szellemiségének meg is felelne ez –, hogy ha mások annyira akarják a salátástálat, hát legyenek szívesek erősebbek lenni. Ettől persze még nem lesznek a többiek erősebbek, s a Bayern nyomasztó dominanciája sem csökken.

Azt, hogy mennyire szokatlan az ilyen szintű egyeduralom, egy idővonallal illusztráljuk. A Bundesliga eddigi 59 évada szerepel rajta, a bajnokcsapat és a második helyezett pontszámával, illetve a kettő közti különbséggel. Egészen 2012-ig – a legutóbbi idényig, amelyet nem a Bayern nyert meg (akkor a Dortmund diadalmaskodott) – igen ritka volt a mindenféle izgalmat nélkülöző bajnoki versenyfutás. Ha a jelenlegi, a győzelmet 3 ponttal jutalmazó pontszámításra konvertáljuk a végeredményeket, akkor bajnok és vicebajnok között 1964 és 2012 között csak hétszer alakult volna ki 10 pontnál nagyobb különbség.

A legutóbbi 10 idényből viszont 8 ilyen volt, a Bayern ebben a periódusban átlagosan 13,6 pont előnnyel igázta le a második helyezettet (az 1964–2012 közötti átlag csupán 4,7).

Egyetlen idény volt a legutóbbi évtizedben, amelyben az utolsó fordulóig nyitva maradt a bajnoki cím kérdése, holott a Bundesligának sokáig ismérve volt a végig kiélezett versenyfutás.

Szóval a tíz egymást követő müncheni bajnoki címnél is nyomasztóbb az, hogy a többi csapat a fasorban sincs, bármivel próbálkozik. Hiába a Red Bull-konszern pénze, az RB Leipzig még egyszer sem tudta valódi versenyfutásba belekényszeríteni a Bayernt. Hiába a Dortmund hatalmas, fanatikus szurkolótábora, hiába a fiatal sztárok sora, a BVB is tíz éve vár a bajnoki címre. A Leverkusen minden erejét megfeszítve oda-odaér a dobogóra és ritkán esik ki az első hatból. A többieknek jó ideje ennyi sem jut. A Bayern nem verhetetlen (általában 4-5 vereséget szenved egy bajnoki idényben), de a vetélytársak képtelenek annyira stabilan teljesíteni, hogy valódi verseny alakuljon ki.

A nyári átigazolási időszakban sem mutatja semmi azt, hogy változás állna be, sőt. A Bundesliga elveszítette két arcát (a Barcelonához szerződő, a Dortmund és a Bayern színeiben 312 bajnoki gólt elért Robert Lewandowskit és a Manchester Cityhez aláíró Erling Haalandot), de míg a Bayern München a Liverpooltól megszerzett Sadio Manéval és a Juventustól érkező Matthijs de Ligttel büszkélkedhet, a Dortmundnál a „Haaland-pótló” Sébastien Hallert rosszindulatú heredaganattal diagnosztizálták. Azaz, ha lehet, még tovább nyílt az olló a nyári átigazolási ablakban, még akkor is, ha az RB Leipzig igen jónak tűnik. A lipcseiek azért a Szuper Kupa-mérkőzésen kaptak egy kis ízelítőt az átalakult Bayern erejéből, 5–3-as vereséget szenvedtek.

„Kíváncsi vagyok, Mané miért hagyta el a Premier League-et, hiszen az első számú európai bajnokságból szerződött egy olyanba, amely nem az. Persze a Bundesligának, amely két topjátékosát veszítette el a nyáron, ez nagyon fontos volt” – vélekedett az egykori Leverkusen-, Bayern- és Chelsea-sztár, Michael Ballack az idénynyitó előtt. Ballack ugyanakkor rámutatott arra, amire sok más szakértő is: a kialakult helyzetből külső beavatkozás nélkül aligha van kiút.

Az FC Bayern remek munkát végzett az utóbbi években, és előállította azt a helyzetet, amelyben most vagyunk: tíz bajnoki címet nyert egymás után. Németországban a tradicionalistáknak nagy beleszólásuk van a dolgok menetébe, ám a versenyhelyzet fontos lenne ahhoz, hogy a termék – a Bundesliga – még vonzóbb és izgalmasabb legyen

– mondta Ballack, aki alapvetően két változtatási lehetőséget lát. Az egyik a bajnoki rendszer megváltoztatása, a másik a német futball egyik kulcsfontosságú elemének számító 50+1-es rendszer megreformálása. Az utóbbi Pandora szelencéjét nyitná ki – beengedné a külső befektetőket, amelyek többségi tulajdont szerezhetnének, ezzel elszakadhatna a nagyon szoros kapocs is, amely a helyi közösségeket, a szurkolókat és a klubokat összeköti –, az előbbi pedig igazságtalan lenne a legerősebb résztvevővel, a Bayernnel szemben. Felvetődik még a tévés pénzek egyenlőbb elosztása is a megoldási javaslatok között. A bevételkülönbség jókora a csapatok között, a Bayernt európai sikeressége még jobban elszakítja riválisaitól.

A Bayern 285 millió euróval több bevételt termel, mint mi. Durván kétszer annyit tudnak fektetni a keretükbe ebben az idényben, mint amire mi képesek vagyunk

– világította meg a különbséget Sebastian Kehl, a Dortmund sportigazgatója.

A szomszédos, hasonló problémával (a Red Bull Salzburg totális erőfölényével) küszködő Ausztriában már belenyúltak a lebonyolításba (az alapszakasz után felső- és alsóházra bomlik a mezőny, a megszerzett pontokat megfelezik), de ez lényegi változást nem hozott, a salzburgiak továbbra is uralják a mezőnyt. A szisztéma visszásságai ugyanakkor kiütköznek (az Admira Wacker például az előző évadban úgy esett ki, hogy hagyományos pontszámítással megelőzte volna az Altachot), a ligareform megítélése vegyes.

Marad egy olyan verzió, amely a hagyományokhoz is kötődik, és a nagyobb izgalmat is biztosíthatná, ez pedig a bajnoki playoff. A legtöbb európai bajnoksággal ellentétben Németországban ennek óriási múltja van: a bajnoki címet 1903 és 1963 között rájátszás, majd finálé döntötte el, az utolsóban nyolccsapatos playoff végén a Borussia Dortmund 3–1-re győzte le az 1. FC Kölnt a stuttgarti Neckarstadion 75 ezer nézője előtt. Ha a legjobb nyolc csapat klasszikus, kieséses rendszerű rájátszást vívna, akkor az első kör dönthetne a BL-szereplők kilétéről, így végig hatalmas lenne a tét, és nem kapna jelentős plusz meccsterhelést a mezőny (utóbbival minden változtatás esetében számolni kell, hisz a 18 csapatos Bundesliga 34 mérkőzést eredményez már egy „alapszakaszban” is).

Nem véletlen, hogy a Német Labdarúgó Liga (DFL) új vezetője, Donata Hopfen jelezte, a szervezet nyitott mindenféle megoldásra, amely izgalmasabbá és eladhatóvá tehetné a bajnokságot, illetve növelné a koronavírus-világjárvány miatt megcsappant bevételeket.

„Egyértelmű, hogy a Bundesliga vonzóbbá válna, ha élesebb lenne a verseny a tabella elején. Amikor hivatalba léptem, kijelentettem: számomra nincsenek szent tehenek. Ha a playoff segítene, akkor tárgyaljunk róla (…) A liga tagjai közül senki sem lépett az 50+1 szabály megszüntetése érdekében. Az értékeink és hagyományaink megőrzésére alapozva kell több tőkét vonzanunk. A Bayern München Európa egyik legjobb csapata az 50+1 ellenére, és ez bizonyítja, hogy nem ez a szabály a siker akadálya. Korlátozások nélkül könnyebb lenne mindenkinek, semmi kétség. De még mindig a mi Bundesligánkról beszélhetnénk, ha eltörölnénk ezeket? Nem hiszem, hogy a befektetőszabály eltörlése illeszkedne a német futballkultúrához” – mondta Hopfen az év elején a Bild am Sonntagnak egy nagyinterjúban. Ebből kiindulva a bajnokság formátumának megváltoztatása valószínűbb, mint hogy a DFL más irányba induljon el – és azt is tudjuk, hogy már a Bayern sem feltétlenül ellenzi ezt. Míg Uli Hoeness következetesen playoff-ellenes volt, utódja, Oliver Kahn már nem az, nyilatkozta is, hogy lenne értelme rájátszásban gondolkodni. A reform valószínűleg megtörné a rekordbajnok teljes dominanciáját, de Münchenben is tudják: a több izgalom jobb (külföldi) eladhatóságot, nagyobb bevételeket hozhat. Márpedig erre szüksége van a Bayernnek is.

Konkrét lépéseket még senki sem tett, de elképzelhető, hogy a DFL-nél és a kluboknál a múltban látják meg a jövőt, s előbb-utóbb visszanyúlnak a rájátszásos rendszerhez.

Ennek ugyanakkor vannak hátrányai is. Igazságtalan a domináns csapattal (Bayern) szemben. Az igen hosszú bajnoki alapszakasz érdektelenségbe fulladhat (nézzük meg, milyen problémákat okoz a csoportkör érdektelen és kiszámítható volta az UEFA-nak és a Bajnokok Ligájának!), a sztárokat gyakrabban pihentethetik. Ha a körmérkőzéses rész alapszakasszá változik, megváltozhat a csapatok hozzáállása, visszaeshet az alapszakasz-meccsek színvonala és intenzitása. Úgy tűnik, a DFL és a klubvezetők minden korábbinál nyitottabbak egy reformra, pedig a playoff bevezetését szinte egyöntetűen elutasították a korábbi belső kutatások során. Kérdéses, hogy miként reagálnának a Németországban jelentős erőt képviselő szervezett szurkolói csoportok.

„Úgy gondolom, hogy aki 34 mérkőzés után a legtöbb pontot gyűjtötte, annak bajnoknak is kell lennie. Véleményem szerint a mostani a legtisztességesebb lebonyolítás. De nem mindig a legizgalmasabb” – fogalmazta meg a dilemmát Christian Streich, a Freiburg vezetőedzője.

Ha kívülről nem boríthatja fel nagybefektetők megjelenése az erőviszonyokat, illetve reformokat sem vezetnek be, hát mi vethet véget a Bayern sikersorozatának? – kérdezhetjük. A szomszédos Franciaországban a 2002 és 2008 között sorozatban hétszer diadalmaskodó Olympique Lyon évről évre eladta a legjobbjait, hogy aztán végül kicsússzon a kezéből a kontroll, majd a PSG újbóli  felemelkedésével (2011) végképp az üldözőbolyba szoruljon.  Hasonló helyzet aligha elképzelhető a gazdaságilag rendkívül stabil, kiválóan irányított Bayernnél. Olaszországban a Juventus kilences szériájának lezárulásához a tradicionális milánói riválisok megerősödése, a nagy stratéga Beppe Marotta elvesztése, játékospiaci melléfogások és balsikerűnek bizonyuló edzőválasztások is hozzájárultak. Spanyolországban a Barcelonát a Bartomeu-éra megdöbbentően felelőtlen gazdálkodása sodorta ideiglenesen a tönk szélére, a mélypontról hazardírozással igyekszik elmozdulni a klub. A Bayern München eddig nem sokat hibázott, és ha igen, akkor (mint a 2019/20-as évad közben menesztett Niko Kovac vezetőedző esetében) remekül korrigált.

A Bundesliga 60. kiírása előtt

a riválisoknak jóformán csak az ima maradt

valamiféle megmagyarázhatatlan szétesésért, vagy egy Leicester-szerű csodaidényért. Ha másért nem, azért most is érdemes lesz nézni a német bajnokságot, hogy ezek az imák meghallgattatnak-e, és látunk-e végre egy igazán izgalmas szezont.