Hatvan éve volt a meccs, amikor a könyvtáros és a többiek meglepték az Albert-féle Fradit

A napokban néhány száz arra vetődő jelenlétében rendezték az MTK–Szeged mérkőzést a labdarúgó NB II első fordulójában.

Hatvan éve 26 ezer néző tolongott Szegeden az első osztályú nyitányon, az FTC vendégjátéka alkalmával. És a SZEAC 1-0-ra győzött. A Dél-Magyarország című napilap tudósítása szerint a Horváth – Novák, Mátrai, Ormai, Dalnoki – Orosz, Kocsis – Friedmanszky, Albert, Rákosi, Fenyvesi összetételű Ferencváros „gyenge teljesítményt nyújtott”.

A zöld-fehér csapatban huszonhat évesen mutatkozott be a nevét Ordináról magyarosító Ormai Ferenc, akit a Budai Spartacusból igazolt le a kilencedik kerületi klub, ám csak hét NB I-es találkozón szerepelt, mert az 1963-as húsvéti torna budapesti felvonására – noha jelenése lett volna – elfelejtett kinézni, minek következtében mehetett a Kőbányai Porcelánhoz.

A Szegedi Egyetemi Atlétikai Club Mészáros – Szabó, Portörő, Dezsőfi, Sándor – Makray, Kővári – Nemes, Hajós, Polyvás, Gilicz összeállítású együtteséből a győztes gólt szerző Nemes István, valamint az Albert Flóriánt kikapcsoló Dezsőfi Ferenc kapta a legtöbb dicséretet. Az 1962. augusztus 5-én elért 1-0 egyáltalán nem kicsúszott eredmény volt, mert abban az évadban a fővárosi nagycsapatok egyike sem nyert a Tisza partján: a Vasas 2-1-re kikapott, a Honvéd, az MTK és az Újpest egyaránt gól nélküli döntetlennel, meggyötörten távozott.

A Szeged pedig az őszi szezon záró fordulója előtt a második helyen állt tíz szerzett és tizenegy beszedett góllal.

A tabella így festett: 1. Újpest 18 pont, 2. Szeged 16, 3. Honvéd 15, 4. MTK 15, 5. FTC 14, 6. Győri ETO 13, 7. Vasas 12.

A szegedi nézőátlag az ősszel 13 571, az egész évadban 11 692 volt. A csongrádi látogatottság azonban nem emelkedett ki, a tizennégy csapatos mezőny hét tagja is ennél magasabb középértéket produkált. A szegedi mutatókon nagymértékben rontott az utolsó őszi forduló, amelyet alpesi időjárási körülmények között rendeztek meg, és a nagy hóban Szegeden is csak négyezren látták, amint a Tatabánya 2-0-ra legyőzi a vereségével a negyedik helyre visszaeső házigazda együttest.

Az 1962-1963-as bajnokságban az FTC abban a körben maradt alul utoljára. A zöldek szörnyen kezdtek, az első öt fordulóban nem tudtak nyerni, a Szeged után felülmúlta őket a Honvéd (3-2) és a Vasas (2-0) is, míg az Újpest és a Debrecen elleni mérkőzésük egyaránt 2-2-vel zárult. Ám a hátralévő huszonegy játéknapon szépen helyreigazították a mérleget 15 győzelemmel, 5 döntetlennel és az egyetlen vereséggel.

Az a 0-1 az akkoriban még joggal örök rangadónak hívott MTK–FTC-n csúszott be, a novemberi télben alig 2500 néző előtt. Az MTK Vasas-góllal nyert – az utóbb a Hungária körúti büfét üzemeltető Vasas Mihály lőtt a nem csupán a hidegtől megdermedő Száger György hálójába –, a Népstadion két és fél ezres közönsége pedig a századelőt idézte, mert ennél kisebb publikumot (2200) csak 1908-ban a Millenárison jegyeztek a kék- és a zöld-fehérek találkozóján. (Akkor az FTC nyert 4-2-re, Schlosser Imre azután szerezte a negyediket, hogy Koródy Károly kiállítása miatt a Ferencváros tíz játékosra fogyatkozott.) Legközelebb pedig 2010-ben, a Hungária körúton (1-1) volt 2500-as nézőszám, de az akkor már nem tűnt fel senkinek.

A Ferencváros úgy fordult rá 1963 tavaszára, hogy 1949 óta nem nyert bajnoki címet.

A negyvenes évek végén a híres 140 gólos csatárötös, a Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor kvintett tüneményes játékával hódította el az aranyérmet, tizennégy évvel később 49 találat is az élre röpítette a csapatot. Azon a tavaszon húszezernél kevesebb néző előtt csak Salgótarjánban (14 000) és Szombathelyen (16 000) szerepelt az FTC, hazai pályán 22 000 volt a minimum (a Tatabánya ellen).

A Szeged elleni „visszavágót” ötvenezren várták a Népstadionban. A mérkőzés az utolsó fordulóban zajlott, akkorra már biztossá vált, hogy „bajnok lett a, bajnok lett a Ferencváros”. Az első gólt az a Novák Dezső küldte menthetetlen szabadrúgásból Tóth Lajos hálójába, aki Mátrai Sándorral és Fenyvesi Mátéval együtt a Ferencváros minden bajnoki találkozóján szerepelt a nevezetes szezonban. (Orosz Pál és Rákosi Gyula két-két meccset mulasztott.)

A 3-1-es találkozó juniálisba fordult, a lefújás után az aranyérmesek körbefutottak az aréna atlétikai pályáján, és virágot szórtak a mámoros közönség közé. A bajnokcsapatot Kárpáti György, az FTC háromszoros olimpiai aranyérmes pólósa köszöntötte, az emelkedett szavakra pedig a csapatkapitány Dalnoki Jenő válaszolt. A legendás balbekk azt mondta a mikrofonba:

Köszönettel mi tartozunk, csak azt nyújtottuk, ami a kötelességünk. Köszönjük kormányunknak, pártunknak azokat a nagyszerű lehetőségeket, amelyeket zavartalan sportolásunk érdekében biztosított. Köszönjük hatalmas szurkolótáborunknak a buzdítást, a segítséget.

Az ünneplés másnap az EMKE különtermében folytatódott. A bajnoki vacsorán megjelent Csanádi Árpád, Kutas István és Terényi Imre, a Magyar Testnevelési és Sport Tanács három elnökhelyettese, Ortutay Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Beckl Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára és Tóth István, a kilencedik kerületi pártbizottság titkára. A szurkolók nevében Tompa „Pufi” Sándor színművész, az MTK-szurkolók részéről Salamon Béla, a híres komikus, míg a további társegyesületek képviseletében Rózner Győző, a Vasas szakosztályvezetője fejezte ki jókívánságait.

Albert Flórián, Rákosi és Fenyvesi abban az évadban kétszer játszott Szegeden. A meglepetéscsapatot ugyanis azzal tüntette ki az MLSZ, hogy 1963. március 14-én a SZEAC-cal játszott előkészületi mérkőzést az Ilku (Szentmihályi) – Sóvári, Mészöly, Sipos (Nagy István), Sárosi – Solymosi, Komora – Sándor (Rákosi), Göröcs, Albert, Fenyvesi összetételű válogatott. A meccset a válogatott 4-2-re nyerte, már nem kötött annyira a szegedi beton.

A bajnokságban a Tisza-partiak visszacsúsztak a tizenegyedik helyre, vezetőik pedig arról panaszkodtak, hogy az egyetemi klub hosszú távon nem tarthat lépést a konkurenciával, mert például a középcsatár dr. Hajós Imre a Pedagógiai Tanszék könyvtárosaként csak 1810 forintos havi fizetést kaphat. Ez valamelyest megmagyarázta, hogy a SZEAC 1962. október 21-től 1963. április 14-ig nem szerzett gólt a bajnokságban; a hosszú néma csendet a Debrecen ellen duplázó Hajós könyvtáros törte meg (2-0).

A szegedi csapat 1965-ben ki is esett az NB I-ből, akkori utolsó győzelmét (2-1 az Újpest ellen) az őszi ötödik fordulóban aratta. Aztán feljutott, búcsúzott, feljutott, búcsúzott. Ám

az 1962-es premiert senki sem vehette el a hősöktől, akik akkor még nem sejthették, hogy bajnokcsapatot győznek le rekordközönség előtt.

Úgy áradt a tömeg, mint a Tisza 1847-ben vagy 1879-ben.

1970-re az átlag nézőszám 5313-ra csökkent. Az újra árhullámos Szegeden akkor már inkább csak a víz zúdult.