Foci

A szlovákok azzal bénították meg a Fradit, hogy egyszerűen odaadták neki a labdát

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A Ferencváros szerdán hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Slovan Bratislavától a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének odavágóján. Hiába birtokolta többet a labdát a magyar csapat, és lépett fel támadólag szinte végig a mérkőzésen, a pozsonyiak a hajrában mégis fordítani tudtak. De hol csúszott ki a mérkőzés a Fradi kezéből? Elemzés.

Sztanyiszlav Csercseszov kezdőcsapata nem tartogatott sok meglepetést, az orosz mester a megszokott, lehető legerősebb kezdőcsapatot küldte a pályára. Dibusz előtt Wingo, Sammy Mmaee, Kovacevic és Civic alkotta a védősort, Esiti és Laidouni kapott helyett a védelem előtt, Traoré, Tokmac, Zachariassen és Boli négyese pedig viszonylag szabadon mozoghatott a támadóharmadban.

A Slovan edzője, a korábbi szlovák sikerkapitány, Vladimir Weiss három belső védővel küldte pályára csapatát. Kashia, Abena és De Marco alkotta a védelem belsejét, a szélekért Medvedev és Pauschek felelt. Az ötfős hátsó sort két belső középpályás, Kucka és Kankava egészítette ki. Elöl pedig az örmény Barszegjan, valamint – szabad szerepkörben játszva – a vezetőedző fia, ifjabb Vladimir Weiss támogatta az egy szem középcsatár Saponjicot.

A pozsonyi csapat meglehetősen defenzíven játszott, szinte teljesen átadta a kezdeményezést a Fradinak: a zöld-fehéreknél 66 százalékban volt a labda a mérkőzésen. A kapu előtti területek biztosabb levédése érdekében a szlovákok – mint már szó volt róla – három belső védővel játszottak.

A vendégek azonban arra is kellő figyelmet fordítottak, hogy a Ferencváros széljátékát megfelelően letolódják, így a két felfutó szélsőhátvéd, Wingo és Civic gyakran két ellenféllel is szemben találta magát. Weiss a bal oldalon időnként egészen a védősorba követte Wingót, máskor Pauschekkel közösen fogta őt satuba.

A Slovan középső blokkja tehát ritkán támadta meg a labdát birtokló ferencvárosi hátvédeket, az elsődleges cél ugyanis a hátsó és a szélső területek megvédése volt. Amikor időnként mégis kijjebb merészkedtek, rögtön meg is nyílt a passzsáv a ferencvárosi támadók felé.

Weiss kilép a labdát birtokló Wingóra, a többi szlovák középpályás embert fog. Szabad a passzsáv a visszalépő Boli felé. A Fradinak viszonylag kevés ilyen lehetősége volt, mert a Slovan nagyon kompakt módon védekezett.

Mindezek ellenére Csercseszov csapata ritkán tudta megbontani az ellenfél védelmét. Bár a leghátsó sorban sokat sikerült járatni a labdát a két középhátvéd, valamint a védősorba felváltva visszalépő Esiti és Laidouni segítségével, az ellenfél védelmének megbontása hasonló problémákba ütközött, mint a Tobol elleni párharc első mérkőzésén.

Kapcsolódó
Csalódást keltő iksz után öt rúgott gól: mi történt a Fradinál egy hét alatt?
Az odavágón elért gólnélküli döntetlen után hazai pályán 5-1-re győzött a Ferencváros a kazah Tobol Kosztanaj csapata ellen, és továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének következő fordulójába, ahol a Slovan Bratislava lesz az ellenfél. De mi volt a különbség taktikailag a két mérkőzés között?

Bár Civic és Wingo nagyjából az ellenfél középső soráig fellépett a támadással, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy a szlovákok védelmi vonalát mélyre húzva, második vonalba visszalőtt labdákkal operáljanak. Ezért a pálya szélét és közepét összekötő, úgynevezett félterületbe a centrálisan játszó elülső négyes tagjainak kellett kimozogni, így a védők a legtöbbször sikeresen az oldalvonal felé szorították őket.

A pálya közepén pedig nehezen lehetett megtalálni a kettőst, hiszen a Slovan a védősor és a középpálya között kis területet hagyva védekezett.

Civicnél a labda, de nem helyezkedik magasan, Medvedev nincs kihúzva a pozíciójából. Bolinak kell lendületből kifelé mozognia, így nem lesz esélye egy-két érintésből középre juttatni a labdát.
A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Olvasói sztorik