Kovács Tamás / MTI
Foci

Csalódást keltő iksz után öt rúgott gól: mi történt a Fradinál egy hét alatt?

Az odavágón elért gólnélküli döntetlen után hazai pályán 5-1-re győzött a Ferencváros a kazah Tobol Kosztanaj csapata ellen, és továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőjének következő fordulójába, ahol a Slovan Bratislava lesz az ellenfél. De mi volt a különbség taktikailag a két mérkőzés között?

A ferencvárosi szurkolók bizakodóan várhatták csapatuk nemzetközi kupaszereplését, hiszen a kezdeti nehézségek után Sztanyiszlav Csercseszov csapata támadásban is egyre biztatóbb képet kezdett mutatni, amint azt a kupadöntő után mi is megírtuk.

Kapcsolódó
A kupadöntő is megmutatta, mennyit fejlődött a Fradi a Csercseszov-éra kezdeti nehézségei óta
Rendkívül sima összecsapást hozott a hét közben a 82. Magyar Kupa-döntő: a már biztosan magyar bajnok FTC 3-0-s győzelmet aratott a meglepetésre a fináléba jutott Paks felett. Taktikai elemzés.

Bár az első mérkőzésen a Ferencváros többet birtokolta a labdát, helyzeteket nehezen tudott kidolgozni. A korábban már kipróbált háromvédős rendszer helyett a ferencvárosiak ismét négy védővel, két belső középpályással és négy, viszonylag szabadon játszó támadóval léptek pályára. A két védekező középpályás, Vécsei és Laidouni felváltva léptek vissza a két belső védő, Sammy Mmaee és Kovacevic mellé, Civic és Botka szélsőhátvédként viszont a megszokottnál kevésbé játszottak támadó felfogásban, az agresszív beindulás helyett legtöbbször inkább lábra kérték a labdát. Botka sokszor egyenesen befelé mozogva, a félterületben kérte a labdát amolyan „hamis” szélsőhátvédként, így a TraoréZachariassenTokmacBoli négyes az első mérkőzésen kevesebb támogatást kapott.

Bár a Fradi játékosai az odavágón sokat járatták a labdát, főként a pálya bal oldalán, ez leginkább a kazah csapat védelmi blokkján kívül sikerült.

A hazai védekezést az ellenfél védővonalai közé bejátszva, vagy a védekezést a védelmi vonal mögé betörve nemigen sikerült megbontani. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a ferencvárosiak a visszavágóhoz képest Kazahsztánban még nem voltak kellően türelmesek a labdabirtoklással: a hátulról, gyakran a védővonalról érkező hosszú, meredek passzokra a kompaktan védekező hazaiaknak volt idejük odaérni. Ráadásul Csercseszov csapata a támadóharmadhoz érve sem használta ki elégszer a pálya szélét és közepét összekötő, úgynevezett félterületet, amely Pep Guardiola vagy éppen Julian Nagelsmann csapatainál is kulcsszerepet tölt be. A négy támadó kevés alkalommal próbált az ellenfél szélső és belső védője közé beindulva megbontani az ellenfél védekezését. Beindulás helyett is sokszor pozícióban várták a labdát, máskor pedig egyszerre próbáltak beindulni, akkor, amikor a labda Civicnél, az oldalvonal mellett volt. Innen a labdát középre juttatni nem egyszerű, hiszen rengeteg láb között kellett volna folytatni a játékot.

Civicnél a labda, ám el van szigetelve, miközben három támadó egyszerre fut be középre. Nincs kinek adni a labdát, figyeljük meg, hogy a túloldalon a jobbhátvéd Botka felfutó helyett inkább biztossító szerepben van.

A Tobol Kosztanaj csapata ráadásul az első mérkőzésen még igen kompaktan védekezett: a középcsatár Zsakszlikov mellé emberfogással mindig kilépett egy csapattárs a középpályáról. Ráadásul az egymás mellett játszók is viszonylag szűk távolságot tartottak egymástól, így a kilépő játékos mögé viszonylag kevés alkalommal sikerült felpasszolni a labdát. A meglepetésszerűen kilépő játékosok ugyanakkor hosszában megnyújtották a kazahok védekezését. Erre volt reakció ferencvárosi részről a már említett hosszú mélységi passz, amit a labdát kapó ferencvárosi támadókra kilépve a kazah védősornak volt ideje lereagálni.

Sammy Mmaee nincs nagy nyomás alatt, de a kapunak háttal lévő Laidounihoz passzol, akire emberfogással simán kilépnek.

Az odavágó nehézségei után szerda este a Fradi gyorsan eldöntötte a párharc lényeges kérdéseit: húsz perc után a zöld-fehérek már 3-0-ra vezettek. A friss igazolás Adama Traoré egy szögletet követően már négy perc után betalált.

Ezt követően a Tobol védekezése teljesen szétesett, a Ferencváros pedig az előző mérkőzésnél jóval olajozottabb támadójátékot mutatott.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Az FTC az idegenbeli 1-1-es döntetlen után a hazai visszavágón 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabag együttese ellen. De miben különbözött az azeriekkel vívott két BL-selejtezőmeccs taktikai képe?
Utolsó útjára kísérték a július 9-én, 67 éves korában meghalt Törőcsik Andrást, a magyar labdarúgás egyik utolsó zsenijét. A család kérésére a temetésen Egressy Zoltán író mondott beszédet, az alábbiakban ez a szöveg olvasható.
„Táncolj, Törő!!!” – üvöltötte oda apám annak a fekete-fehér televíziónak, amelyen a magyar csapat meccsét néztük 1978-ban, majd egyszerre csak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.