Üres kalóriák a transzfercirkuszban: miért őrül meg a világ az átigazolási pletykákért?

„Exkluzív: a Manchester United megpróbálja kisiklatni a Tyrell Malacia-transzfert! Bár már megvolt a szóbeli egyezség az OL-lel, a Man United közbelépett, még az aláírás előtt. Tárgyalnak a Feyenoorddal – ezt holland források megerősítik. [Fontos] részlet: Malacia és Frenkie de Jong ügynökei ugyanazok.”

Tessék, egy hétköznapi Fabrizio Romano-tweet, amelyet több mint 96 ezer szurkoló kedvelt, jó 14 ezer pedig tovább is küldött, illetve idézett. Három nappal – és a közben kitweetelt nagyjából száz információval – később Malacia esetében megjelent a „here we go”, a holland védőt Romano „eladta” a Manchester Unitednek.

A világ legismertebb átigazolási specialista sportújságíróját több mint 9 millióan követik a Twitteren. Összehasonlításul: az AC Milan angol nyelvű Twitterét „csak” 8,3 millióan, a Borussia Dortmundét 4,1 millióan, az Interét 2,6 millióan.

Romano megkerülhetetlen átigazolási „orákulum”, aki saját brandet épített, szinte minden közösségi médiafelületen aktív, klubokkal működik együtt bejelentésekkor. Kis túlzással leírhatjuk azt is, hogy egy csapat újabban már csak akkor hiszi el a saját átigazolását, ha olvassa azt Romano Twitterén, a tweet végén az elhíresült „here we go” kifejezéssel. Őrület.

Azért őrület, mert az átigazolási pletykák tulajdonképpen pszeudoesemények. Történt valami a fenti esetben? Nem, ekkor (még) nincs véglegesített szerződés. Bizonyíthatók a leírtak? Megint csak: nem, de megbízunk Romano rutinjában, eddigi tevékenységében és kapcsolataiban, és ezért elhisszük. Adva van egy átigazolási értesülés – tényleges transzfertevékenység nélkül –, adott pár állítás, ezek ellenőrizhetetlenek, a nagyközönség és a sportmédia mégis nagykanállal eszi a tartalmat. Mert hogy Romano referenciapont a sportsajtónak is, olyannyira, hogy bejegyzéseiből rendre hír lesz a portálokon. De ugyanilyen státusban van kosárlabdában az NBA-guru Adrian „Woj” Wojnarowski és tanítvány-riválisa, Shams Charania.

Schlosser és a kék nyakkendő

Ez az a pont a cikkben, amikor kifújhatjuk a levegőt, majd magunk elé mormoghatjuk, hogy „régen minden jobb volt”. De nézzünk csak meg egy 1915 végi magyar transzfert! Történt ugyanis, hogy Schlosser Imre, az FTC gólzsákja, a kor legjobb magyar játékosa fogta magát, és átigazolt a Fradiból az MTK-ba, ami csak árnyalatnyival volt kisebb árulás annál, mint amikor Luís Figo Barcelonából a Real Madrid felé vette az irányt… Elsőként Az Ujság számolt be a Schlosser-transzfer lehetőségéről, olyan stílusban, ami ma is simán illene a Twitteren dühöngő pletykakeringőbe.

December 5., Az Ujság: „Schlosser (…) miért, miért nem, nem tudjuk, az utolsó két vasárnap nem játszott az FTC csapatjában, hanem átsétált a Hungária-úti pályára, és onnan nézte a matchet.”

Schlosser azonban sem holnap, sem azután sem fog már játszani a Franzstadtban, mert szavahihető tanúk jelentik, hogy pénteken kék-fehér nyakkendőben látták, és jó helyről szerzett értesüléseink szerint a nyakkendő nemcsak ízléscserét, hanem klubcserét is jelent, amennyiben Schlosser az MTK-nál jelentkezetett felvételre.

Hamarosan jött a megerősítés is, méghozzá a feltűnően jól értesült konkurenciától, amelynek valaki mintha kiszivárogtatta volna a hivatalos iratot!

December 8., Pesti Napló: „Schlosser Imre, a világszerte ismert reprezentativ játékos, közte és klubja közt keletkezett differencia miatt kilépett régi egyesületéből és belépett a Magyar Testgyakorlók Körébe. A MTK erről átiratban értesítette a Ferencvárosi Torna Klubot.”

És ezzel még nem volt vége, sőt, csak most lendült bele a gépezet igazából!

December 12., Az Ujság: „Hogy mi igaz, mi nem ezekből az [átigazolási] hírekből, ma még ellenőrizhetetlen, de ha suttognak, bizonyos, hogy valami bennfentes adta tovább, azzal a feltétellel, hogy ne mondja el másnak. Ez a legbiztosabb módja a diszkrét hírek minél szélesebb körökben való elterjesztésének. A Schlosser átlépéséről mi emlékeztünk meg először; klubcseréje azonban nem tartozik a hét pecsét alatt őrzött titkok közé, melyek csak december 15-én éjfélkor [az MLSZ ekkor tette közzé a klubcseréket – a szerk.] kerülhetnek nyilvánossága.”

No meg:

„Azt beszélik ugyanis, hogy Zsák, a 33 FC reprezentativ kapuvédje pártol át a zöld-fehérekhez”.

December 16., Pesti Hirlap: Egy kis hírben tudatja a lap az átigazolásokat, köztük ott lapul a bomba: Schlosser Imre az FTC-ből az MTK-ba adott be átigazolási kérelmet.

Szóval már az első világháború alatt látott egy olvasó „exkluzív átigazolási információt” (a Pesti Napló ügyeletes Fabrizio Romanója nem is tévedett Schlosser esetében), lebegtetést és sejtetést, némi gúnyolódást a mindenfelé repkedő transzferpletykákról, sőt átigazolási kacsát is (Zsák Károly nem hogy nem igazolt át az FTC-be, de egész pályafutása alatt hű maradt a „Hariháromhoz”). Aztán jött a hivatalos bejelentés. Erre Schlossert a Fradi-tábor elhordta mindennek, a csatársztár a lapokhoz eljuttatott közleményben védte magát (ma mindez a Twitteren és az Instagramon zajlana), az MLSZ vizsgálatot indított, az átigazolás és utóélete pedig még hónapokig foglalkoztatta a közönséget.

Nincs új a Nap alatt – az átigazolási hírek és pletykák már a 20. század elejének futballrajongóit is lázba hozták, olyannyira, hogy a Nemzeti Sport 1923-ban publicisztikában figurázta ki a játékosmozgásokkal együtt járó pletykaözönt. Kilencvenkilenc évvel később még mindig releváns lenne a cikk.

Üres kalóriák

Az átigazolási pletyka üres kalória, de a közönség ettől még zabálja, a média meg nem győzi készíteni. A nyári uborkaszezonban kevés a meccs, a transzferhírek pedig biztos olvasottságot hoznak. A „mercato” legjobb kiaknázói mindig az olasz újságírók voltak, nem hiába lett közismert a milánói ATA Hotel – az utolsó pillanatos átigazolások nyélbe ütésének egykori helyszíne –, és nem véletlenül olaszok a legismertebb transzferguruk.

Az internet elterjedésével még nagyobb teret kaptak a transzferhírek és –pletykák: a nyomtatott újságokkal ellentétben itt (majdnem) minden be- és elfért, az átigazolási zárás eseményeit lehetett percről percre, élőben követni. Még jobban megszaporodtak az átigazolási anyagok, a piac „kitermelte” a maga szakíróit, akik – legalábbis a nyári és téli mercato időszakában – szinte kizárólag a játékosmozgásokkal foglalkoztak.

A tényleges átigazolási hírek és pletykák közti eltolódást mutatja meg két kutató, José Luis Rojas Torrijos és Matheus Simoes Mello tanulmánya. A Lisszaboni Egyetem kommunikációkutatói az átigazolási hírekben megjelenő félretájékoztatások mátrixával foglalkoztak négy nagy lap (a spanyol Marca, a portugál A Bola, az olasz La Gazzetta dello Sport és az angol The Guardian) anyagainak elemzésével. Az említett lapok online kiadásaiban és Twitterén a megvizsgált periódusban több átigazolási pletyka (53,1 százalék) jelent meg, mint tényleges átigazolási hír (46,9). Az A Bola, valamint La Gazzetta dello Sport esetében

a pletykák aránya a 75 százalékot is meghaladta.

A Twitter esetében voltak a legjobban eltolódva az arányok – a rövid üzenetek villámgyors átadására szolgáló platform tökéletes felülete az átigazolási pletykák terjesztésének, nem véletlen, hogy számos újságíró itt gyűjtött hatalmas olvasótábort.

A megvizsgált cikkekben a téves információk több típusát is megtalálták a kutatók. A lapok „találati aránya” 56 százalék alatt maradt, tehát a lehozott pletykák alig több mint fele bizonyult később igaznak. Az A Bola a Twitteren 37,5, honlapján 30 százalékos találati arányt hozott, amivel aligha lehet dicsekedni. A Football Transfer League UK nevű honlap 2006 nyara óta figyeli a brit médiumok pontosságát átigazolási ügyekben, adataik szerint egy lap sem éri el a 40 százalékos találati arányt.

Minél nagyobb egy klub, annál valószínűbb, hogy több pletyka és több „álhír” kel szárnyra. Nem véletlenül hívta Rory Smith, a New York Times publicistája az átigazolási pletykákat az „eredeti fake newsnak”: az álhírek ernyője alá sorolható szinte összes torzítás megjelenik ezen a területen.

„A nyári átigazolási időszak hosszú napjain a futball maga csak mellékszereplő a játékosok adásvétele mellett. Összemosódik tény és fikció; a klubok, menedzserek és ügynökök mind-mind saját érdeküknek megfelelően kommentálják titokban a történéseket, s az igazság kisiklik a kezeink közül” – írta.

Az internettel együtt járó pontos mérhetőség megágyazott az átigazolási pletykák végtelen sorának: a médiumok addig is sejtették, hogy a közönség szereti a témát; a honlapokon, közösségimédia-felületeken már le is tudták ezt mérni.

A közönség pletykált, pletykál és pletykálni fog, éhes az információmorzsákra;

a sportmédia pedig örömmel elégíti ki információéhségét, főleg, hogy profitál is ebből (egy sportoldal esetében könnyedén elképzelhető olyan nyári nap, amelyen az átigazolási hírek, információk és pletykák több kattintást hoznak, mint bármi más). A közösségi média tovább gyorsította a hírek ciklusát és az információáramlást, az igaz, (még) igazolatlan és hamis információk szédületes sebességgel keringenek. A transzferőrület a futball-szórakoztatóipar része lett – Mino Raiola, az idén elhunyt „szuperügynök” előszeretettel tulajdonította magának a folyamat elindítását. Aki átigazolásokkal foglalkozik, az beszáll a cirkuszba.

Az átigazolások királya

Mielőtt elintéznénk az egészet egy legyintéssel, álljunk meg: az átigazolási specialista újságírók (akik nem másod- és harmadkézből adják tovább az értesüléseket, hanem elsősorban saját információikat röpítik világgá) nagyon komoly munkát végeznek. Ahhoz, hogy (többnyire) megbízható információmorzsákat kapjanak, évek munkájával kell bizalmi viszonyt kialakítani a piac különböző szereplőivel, főként a játékosügynökökkel. Meg kell tanulni mérlegelni az információkat, megpróbálni megerősíttetni azokat, nemzetközi kapcsolati hálót kell létrehozni, mindezt annak a tudatában, hogy bizonyosan lesz fals információ, utolsó pillanatban meghiúsult üzlet és ezekben az esetekben az újságíró hitelessége szenvedheti meg az ügyet.

Ha már említettük Romanót: a 29 éves olasz újságíró karrierjével érdemes illusztrálni, milyen is egy átigazolási specialista munkája. A nápolyi fiatalember 2011-ben egy kezdő ügynökkel kialakított kapcsolatának köszönhetően elsőként írta meg (az akkor még ismeretlen ifijátékos) Mauro Icardi átigazolását a Barcelonától a Sampdoriába. Két évvel később ugyanez az ügynök adta le neki a drótot Icardi Interbe szerződéséről, és a sztori nagyot robbant. Romano az olasz átigazolási tevékenység központjába, Milánóba költözött, és az akkori „transzferkirály” Gianluca Di Marzióval dolgozott együtt.

„Évekig róttam a köröket a városban. Szállodákba, éttermekbe jártam, bárhová, ahol a futballban dolgozók találkozhattak” – mondta a New York Times portréanyagában. Romano rájött, mekkora lehetőség van a közösségi médiában – az említett Di Marzio még saját honlappal „aratott”, tanítványa viszont letarolta a Twittert és az Instagramot. Ma csak Twitteren hatszor annyian követik, mint Di Marziót.

Vannak, akik lassúnak tartják – rendszeresen kritizálják azzal, hogy „tap-in merchant”, azaz olyasvalaki, aki az üres kapus ziccereket rugdalja be –, ám Romano tudatosan vár akár napokat, heteket is egy információ kiadásával, meg akarja őrizni bizalmi tőkéjét gigantikus követőtábora előtt. Megpróbál megbízható viszonyítási pont lenni egy hírhedten kiszámíthatatlan területen. Hajnali ötig dolgozik átigazolási időszakban, egész nap chatel és hívogatja kapcsolatait.

A telefon 16-17 órán keresztül szinte ki sem kerül a kezéből.

Rendszeresen beszél klubvezetőkkel, ügynökökkel és játékosokkal is, hírneve és követőtábora miatt szívesen állnak vele szóba. Állítása szerint karácsony előtt majd’ egy teljes munkanapja elmegy arra, hogy felhívja kapcsolatait és tolmácsolja jókívánságait – ez is kell a transzfergurusághoz, no meg a kapcsolatok ápolásához…

„Romano akkora befolyásra tett szert – nem is feltétlenül szándékosan – hogy egyszerű riporterből önálló erővé vált az átigazolási piacon. Ezzel elmosta a határvonalat újságíró és influencer, külső megfigyelő és belső résztvevő között” – írja portréjában a már idézett Rory Smith. Ez persze etikai kérdések sorát veti fel.

Feltehetjük azt a kérdést is: mi értelme van ennek az egésznek? Amíg meg nem köttetik egy szerződés, pszeudoesemények soráról beszélünk, arról, hogy valami (esetleg) történni fog vagy valami (nem bizonyíthatóan) megtörtént. Nem lenne elég, ha csak a tényleges átigazolási hírek kerülnének a szemünk elé, spekuláció nélkül? Mi történne, ha az átigazolási információmorzsák és pletykák egyszerre elapadnának? Mi lenne, ha Romano „megnémulna”? Változna érdemben bármi?

Aligha. A sportvilág hírei éppen ugyanúgy élvezhetők lennének pletykák és bennfentes átigazolási információk nélkül is. Ám a sportmédia, a piaci szereplők sora és a közönség kézen fogva újra kialakítaná a szcénát.

A pletyka- és információéhség, a tervezett átigazolásokkal kapcsolatos izgalom, az elérhető olvasottság, nézettség túl nagy úr. A cirkuszból nincs kiszállás.