El Salvador kétszer szerepelt a labdarúgó-világbajnokságon, mindkétszer háború árnyékában. Előbb Hondurasszal csatázott közvetlenül a pályán vívott vb-selejtező után, amely a hondurasi fővárosban, Tegucigalpában, majd San Salvadorban egyaránt erőszakos cselekményekbe torkollt. Miután előbb Honduras, majd Salvador nyert, harmadik mérkőzés következett semleges pályán, Mexikóvárosban, és a kétszer negyedórás hosszabbításban elért 3-2-es győzelem után két héttel Salvador megtámadta Hondurast. A történelemkönyvek máig „futballháború” néven emlegetik a száz órás harcot, noha az egy hondurasi földreform miatt robbant ki, amely földönfutóvá tette volna a Honduras népességének ötödét kitevő salvadori bevándorlókat.
Ez volt 1969-ben. Majd 1970-ben, a vb-n El Salvador három vereséget szenvedett, kapott kilenc gólt, és egyet sem szerzett. Ennek nyomán a Labdarúgóvilág című kiadványban az jelent meg, hogy a csúfos csoportmérkőzések után Hernán Carrasco salvadori szövetségi kapitány felkereste Sir Alf Ramsey-t, a címvédő angol válogatott szakvezetőjét: adjon tanácsot, miképpen fejlődhetne a latin-amerikai csapat. „Van egy remek gyakorlat, kezdőknek melegen ajánlom – mondta Sir Alf. – Letesznek tizenegy hordót a pályára, és közöttük vezetgetik a labdát.” Nem sokkal később Ramsey táviratot kapott Salvadorból:
A gyakorlat kitűnő, de nem használt igazán. A hordók 2-0-ra nyertek.
Másodszor 1982-ben vett részt a világ legnézettebb sporteseményén a salvadori együttes. Akkor éppen polgárháború zajlott Salvadorban. Nem egyhamar fejeződött be: tizenkét esztendeig tartott, 70 ezren haltak bele. A futballnak a világra gyakorolt különleges hatásai közé sorolható, hogy a kvalifikációs mérkőzések napján rendre felfüggesztették a harcot. A selejtezők hatos döntőjét pedig – ha hiszik, ha nem – Tegucigalpában rendezték. Ott Salvador, bár az első meccsén kikapott Kanadától, ugyanúgy megelőzte a favorit Mexikót, mint Honduras. (A további két résztvevő Haiti és Kuba volt.)