Rossi megint összerakta a válogatott játékát, csak a helyzetkihasználás miatt maradt el az újabb nagy bravúr

A magyar válogatott kedvező előjelekkel várhatta az összecsapást a németek ellen, hiszen a mieink egy héttel korábban hatalmas meglepetésre, a Rossi-korszak talán legjobb teljesítményét nyújtva győzték le 1-0-ra Anglia együttesét.

Kapcsolódó

Magyar–angol: a Rossi-éra legjobb teljesítményét nyújtotta a válogatott

A magyar válogatott 1962 óta először tudta legyőzni az angol válogatottat. De ez még nem minden: Rossi csapata a játék valamennyi elemében felülkerekedett az egy éve még Eb-döntős együttesen.

Azon a mérkőzésen nemcsak a védekezés működött a megszokott magas minőségben. Úgy tűnt,

az őszi világbajnoki selejtezőkön és a tavaszi két barátságos mérkőzésen látott, sémákra épülő, meglehetősen kockázatkerülő támadójátékot is felváltotta a bátrabb, nyugodtabb, kreatívabb felfogás a labdával,

minek nyomán a magyar csapat sokkal jobban kihasználja a pálya közepét és a játék forgatásának előnyeit is. Olaszországban azonban nem sikerült ugyanezt a teljesítményt megismételni: az Európa-bajnok erős, emberfogásos letámadásával sikeresen elfojtotta a labdakihozatalokat, és jól megszerkesztett pozíciós játékával támadásban is megtalálta a szabad területeket az elmúlt években egyébként nemzetközi mércével is hatékony magyar védekezésben. A 2-1-es vereség inkább a mieinkre nézve volt hízelgő.

Kapcsolódó

Olasz-magyar: miért nem működött ugyanaz, mint az angolok ellen?

Az angolok elleni fantasztikus teljesítményt követően már egy sokkal reálisabb meccskép rajzolódott ki a magyar válogatott számára az Európa-bajnoki címvédő olasz válogatottal szemben, de pontosan milyen játékelemekben sikerült felülkerekednie Roberto Mancini csapatának? Elemzés.

A magyar válogatott kezdő tizenegyében Marco Rossinak elsősorban a sárga lapok miatt eltiltott Schäfer Andrást kellett pótolnia. Gulácsi előtt így Lang, Orbán és Szalai Attila volt a három belső védő. A bal oldalt Nagy Zsoltnak, a jobbot pedig Nego helyett ezúttal Fiola Attilának kellett bejátszania. A középpálya közepén Nagy és Szoboszlai harmadik társa így Schäfer távollétében a honosított Callum Styles lett, elöl pedig Szalai Ádám mellett szokás szerint Sallai Roland kapott helyet.

A korábbi Bayern-edző, Hansi Flick az előző meccsekhez képest sokat rotálta csapatát a kísérletezés jegyében. Manuel Neuer előtt most Thilo Kehrer, Niklas Süle és Nico Schlotterbeck alkotta a védelem közepét, a két szélen Jonas Hofmann és David Raum játszott, a középpálya közepén a müncheni  Joshua Kimmich­, Leon Goretzka duó szerepelt, elöl pedig Timo Werner lett Kai Havertz és Jamal Musiala társa.

A mérkőzés gyors gólváltással kezdődött: a 6. percben Nagy Zsolt lövésével, hatalmas meglepetésre a magyarok szereztek vezetést, ám Hofmann három perccel később a kapuba gyalogolhatott egy súlyos védelmi hibát követően. Mielőtt azonban a két gólt elemeznénk, ejtsünk néhány szót a mérkőzés általános képéről!

A találkozó nagy részében a német válogatott birtokolta a labdát, a játékidő 67 százalékában volt a vendégeknél a labda. Kulcskérdés volt tehát, hogy a házigazda mennyire vállalja fel a bátor, nyugodt labdakihozatalokat. Az angolok elleni mérkőzésen a magyar válogatott talán ebben tudott a legtöbbet előrelépni, ám az olaszokkal szemben ezt nem sikerült megismételni. A mostani meccsen ebben a tekintetben ismét inkább biztató volt a teljesítmény: bár Flick csapatának letámadása sokszor ívelésre késztette Rossi gárdáját,

szombat este is akadt néhány sikeres labdakihozatal.

Az angolok elleni mérkőzéshez hasonlóan a magyarok ismét megfelelően foglalták el a pálya közepét, és tudatosan forgatták át a játékot, elsősorban balról jobbra. A rövidpasszos labdakihozatalokat pedig a felezővonalat átlépve direkt támadójátékkal sikerült folytatni. De a vezető gólt egy védővonalból előre lőtt, hosszú indítás után sikerült megszerezni: a baloldali szárnyvédő Nagy Zsolt egy jobboldalon végig vitt támadás eredményeként talált be.

Havertz megtámadja Orbánt, aki így előreíveli a labdát. Fiola elsőként indul be a jobb oldalon, őt hullámszerűen követik a többiek, ezért a németek nem tudnak lesreállítással próbálkozni. A jelenet végén a Fiola beadásából kipattanó labdát Nagy Zsolt bombázza a kapuba.

Amikor a magyar együttes laposan próbált építkezni, a leggyakoribb módszer Styles visszalépése volt. A középen és baloldalt is bevethető játékos a három belső védő közé, vagy a balhátvéd pozíciójába lépett vissza negyedik emberként. Mindez önmagában nem lett volna elég, ha Nagy Ádám és Szoboszlai jó helyezkedésével nem segíti aktívan a labdakihozatalokat.

Ha sikerült átjátszani a német letámadás első vonalát, akkor gyakran Szalai is visszalépett megtartani a labdákat, miközben a két szélen kitűnően futballozó Fiola és Nagy Zsolt, valamint középen Sallai Roland felelt a játéktér megnyújtásáért. A Szoboszlai oldalán megkezdett támadások után a forgatások célpontja elsősorban Fiola volt, akivel Raumnak és Schlotterbecknek igencsak meggyűlt a baja.

Így indultak a támadások. Styles negyedik védőnek visszalép a hátsó vonalba, és megkapja Gulácsitól a labdát. Szoboszlait Goretzka követi, ezért visszaadja a labdát Stylesnak.

A jelenet folytatása. Nagy Ádám felpassz-visszapassz kombinációval visszaadja a labdát Szoboszlainak, aki kitűnően indítja Fiolát. A jelenet az ő beadásával zárul.

A labdakihozatalaink összességében mégsem voltak olyan eredményesek, mint az angolok ellen, Flick csapatának agresszív letámadása ugyanis többször megnehezítette a dolgunkat. A németek aszimmetrikus felállásában Havertz, Werner és Musiala a pálya három középső sávját zárta le, Hofmann ügyelt a jobb szélre, míg David Raum jóval hátrébb játszott, a védelmi vonalba betagozódva negyedik védőként.

A középpályán pedig Kimmich és Goretzka szűrte meg a mieink támadásait, utóbbi szükség esetén a visszalépő Szoboszlait is követte. A németek nem akarták egyből kirúgatni a labdát, az első néhány passzt megengedték, majd a létszámazonosságban lévő hátsó sort a szélek felé igyekeztek szorítani. Ez a jobb oldalon többször is sikerült, hiszen nyilvánvaló fejlődése ellenére labdával még mindig Lang a magyar védelem legkevésbé nyomástűrő tagja.

Itt éppen Goretzka veszi át Hofmann szerepét, de a németek letámadási sémája így is jól látható: megengedik, hogy a magyar válogatott elkezdje az építkezést, majd a középső passzsávok letakarásával az oldalvonal mellé szorítják a támadást. Lang ívelésre kényszerül.

Védekezésben a magyar válogatott a németek elleni mérkőzésen is hozta a szokásos, magas szintű teljesítményt.

A fókuszpont ismét a középső területek körbezárása volt az 5-2-3-as felállásban. A hazai csapat csak időszakosan támadta le a Nationalelfet, bizonyos jelekre, például egy hosszabb hátsó gurigázásra meglepetésszerűen kitámadva. Ezzel többször is sikerült zavarba hozni a vendégek középhátvédjeit. Ha pedig sikeresen átjátszották a letámadás első vonalát, akkor a középpályán szűrő Styles és Nagy Ádám, vagy az öt védő egyike még mindig ott volt, hogy a védelmi blokkunkon belül is összeszedje a labdát.

Labdaszerzés középső blokkban. Kimmich lép be a játékba, de nem alakul ki passzsáv a megfelelő ütemben. Szalai Attila könnyedén leolvassa a Musiala felé érkező passzt.

Kitámadás az ellenfél térfelén. Itt a magyar válogatott még megengedi a keresztpasszt, hermetikusan lezárva a pálya közepét.

Sallai megtámadja Schlotterbecket, aki Raumhoz passzol. Rá Fiola lép ki kitűnően, míg Lang a beinduló harmadik embert veszi át.

A német válogatott magához képest nem nyújtott kiemelkedő teljesítményt labdabirtoklásban. Az angolokéhoz hasonló stílusban viszonylag lassú, kockázatkerülő labdajáratást láthattunk tőlük. A belső támadókhoz címzett mélységi passzokra a magyar védelem mintaszerűen kilépett, a két szárnyvédőt Fiola és Nagy Zsolt vette le a pályáról, többnyire csak statikus helyzetben, lábra kapták meg a labdát. Kimmich és Goretzka elől a kompakt magyar védekezés teljesen elszívta a levegőt. Emiatt egy idő után Kimmich is elkezdett kényszerből visszalépkedni a védővonalba, de ez sem segített érdemben a németek rövidpasszos játékán.

Kimmich visszalép a három belső védő közé, így Musialának is hátrébb kell jönnie. Lang kilép rá, Musiala csak hátrafelé tud passzolni.

Ennél fogva a németek legnagyobb lehetőségei is hosszú indítások után adódtak, Kehrer, Süle és Schlotterbeck felváltva lődözte előre a labdákat a három belső támadó és a két felfutó szárnyvédő irányába. Hofmann gyors egyenlítő gólja is egy hasonló szituációból született, ugyanakkor talán kellett hozzá Gulácsi nem túl szerencsés kijövetele is.

A német gólnak mindemellett védekezési szempontból is két fontos tanulsága van. Egyrészt: az ívelés a bal belső védő Schlotterbecktől száll az ellentétes irányba. A magyar védelem minden tagja a labda oldalára koncentrál, Hofmann pedig a hátuk mögül érkezik. Ezt az úgynevezett vak oldali beindulást (angolul blind-sided movement) nem könnyű levédekezni, a védő részéről nagy körültekintést és a mögöttes tér folyamatos pásztázását igényli.

Másrészt: nagyon fontos a védelmi vonal kommunikációja. Bár a magasan helyezkedő Nagy Zsolt ugyan kiesik a védekezésből, a másik négy védő többnyire a labda mögött van. Fiola az indítás pillanatában előre mozog, Lang az emberére figyel. Szalai Attila alacsony súlyponttal magasságot tart, ám Orbánnál magasabban helyezkedik, így Hofmann nincs lesen.

A második félidőben a cserék sem változtattak érdemben a játék képén.

Mindkét együttesnek volt nagy helyzete,

a mieinknek Sallai kiugrása és Ádám Martin két, középre tartó fejese révén. A németek pozíciós játékán pedig Thomas Müller vagy éppen Ilkay Gündogan behozatala sem lendített nagyot, de ha Hofmann passz helyett a lövést választja, a vendégek könnyen megnyerhették volna a mérkőzést.

A magyar válogatott jó teljesítményét a statisztikák is alátámasztják: a hazai labdarúgók 1,15-ös xG-mutatójukkal jóval több minőségi helyzetet dolgoztak ki, mint a németek a maguk 0,8-es értékével. Rossi futballistái 11, míg a Flick játékosai 6 lövést hoztak össze. Egy lövésre vetítve az xG tehát majdnem azonos értékű. Ha az angolok elleni 1,73-as xG-ből levonjuk Szoboszlai 75 százalékos értékű tizenegyesét, akkor megállapíthatjuk: a németek ellen még nagyobb minőségű helyzeteket sikerült kidolgozni.

Bár a magyar csapat mindössze a játékidő egyharmadában birtokolta a labdát, a passztérképe mégis szövevényesebb a németénél.

Míg a vendégek leggyakoribb passzkapcsolata a hátulsó játékosok között jött létre, addig a magyar válogatott elülső játékosai is megfelelően tudtak együttműködni, ráadásul a középről szélre irányuló nyilak a forgatások hatékonyságát is kimutatják. Ráadásul a magyar játékosok átlagos pozíciói sokkal centrálisabbak a németekénél, a németek labdabirtoklása tehát sokszor szorult a védelmi blokkunkon kívülre.

A magyar csapat tehát a harmadik Nemzetek Ligája-mérkőzésén is meggyőző teljesítményt nyújtott egy topszintet képviselő ellenfél ellen. Marco Rossi csapata így bizakodva várhatja a keddi, idegenbeli mérkőzést Anglia ellen. A következő feladat pedig az, hogy a jövőben a mieinkével azonos szinten jegyzett, Albániához hasonló ellenfelek ellen is sikerüljön bemutatni a jó produkciót.