Foci sport24

Krízis a köbön: ötven éve jutott az Eb négyes döntőjébe a válogatott

Bojár Sándor/ Fortepan
Bojár Sándor/ Fortepan
Több százan ünnepelték az 1972. május 17-éről 18-ára virradó éjszaka Ferihegyen a magyar–román Eb-negyeddöntő harmadik mérkőzéséről, Belgrádból hazatérő labdarúgókat. A 2-1-es győzelemmel kivívott négy közé jutás a válogatott kimagaslóan legjobb eredménye immár fél évszázada.

Budapesten 1-1 volt, Bukarestben 2-2. A románok már többet értek el a magyarokkal szemben, mint addig, mert az 1972-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében vívott párharcig egyetlen döntetlent és kilenc vereséget számláltak. Sajnos 1981 szeptembere óta fordított a helyzet: attól kezdve hat román győzelem és öt döntetlen szerepel a statisztikában.

A két „ikszet” a korabeli szabályok szerint harmadik mérkőzés követte semleges pályán. Felvetődött, hogy a csapat Bukarestből menjen Belgrádba, de Illovszky Rudolf szövetségi kapitány úgy vélte, jobb a következő három napot idehaza tölteni. A szakvezetőnek akadt gondja elég: Vidáts Csaba, Fazekas László, Branikovits László sérült volt, a május elsején Hamburgban – Bene Ferenccel, továbbá Franz Beckenbauerrel, George Besttel, Eusébióval, Geoff Hursttel, Gerd Müllerrel együtt – az Európa-válogatottban játszó Mészöly Kálmán, valamint Farkas János 1972. május 31-én, a Vasas gyászos 3-1-es egri veresége alkalmával alig harminc évesen elbúcsúzott az aktív játéktól. Ráadásul a román fővárosban „agyon nyert” találkozót adott döntetlenre a csapat. Az első félidőben pompásan játszott a magyar együttes, a virtuóz Kocsis Lajos finom fektetős gólt lőtt, majd briliáns alakítása után, 2-1-nél tizenegyest rúghatott. Ha belövi, lehet, hogy K. O. a vége.

De Necula Raducanu védett.

A Csikónak becézett labdaművészt talán megtévesztette a zsúfolt Augusztus 23. stadionban kifeszített transzparens szövege: „Éljen a román és a magyar nép barátsága!”

De nemcsak ő tévedett. Angelo Niculescu román szövetségi kapitány a visszavágót megelőzően kijelentette: „Nem lesz harmadik mérkőzés.”

LÉPJ BE A FOLYTATÁSHOZ!
A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en. Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
Olvasói sztorik