113 év alatt 3 kiesés, 6 év alatt még 3: a patinás MTK-ból „új Haladás” lett

„Szép volt, fiúk!” – jelent meg az eredményjelzőn, miközben az MTK búcsút intett az élvonalnak.

Kapcsolódó

Bognár Györgytől közönségszórakoztató futballt vár az MTK tulajdonosa

A nyártól a Pakstól érkező edző felel majd a szakmai munkáért.

Nem volt dráma és nem volt sírás, a Hidegkuti Nándor Stadion mögött a Brüll Alfréd utca névtáblája sem pottyant le a szégyentől. A csalódott (és rutinos) MTK-drukkerek megtapsolták a csapatot, amely „állva halt meg”, majd emésztgették csendesen a kiesést. Igazából a mérkőzés 15. percétől mindenki elkönyvelte, hogy ez lesz a vége: az utolsó forduló eredménymátrixában a 9 lehetséges végkimenetelből 8 a kék-fehérek előtt álló Honvédnak kedvezett, és mivel a kispestiek gyorsan szereztek két gólt Felcsúton, ettől fogva csoda kellett volna. Csoda nem történt, és a megbízott edzőként a kispadra ültetett U19-es tréner, Horváth Dávid hiába szerzett az utolsó négy körben tíz pontot a csapattal, a bravúrsorozat sem tartotta az NB I-ben az MTK-t. Legkevésbé a fiatal szakemberen múlt… Mellesleg Horváth irányításával az MTK 4 mérkőzésen szerzett annyi gólt, mint elődje, Márton Gábor alatt 17 találkozón (kilencet).

Ezért sem volt dráma és sírás, düh sem igazán: az már elpárolgott a csapat sorsát gyakorlatilag megpecsételő, megalázó vereségek (a Paks és a Mezőkövesd ellen is 0-4) után. Ahogyan Horváth Dávid is nyilatkozta:

egy bajnokság nem 4, hanem 33 fordulóból áll, márpedig az MTK az első 29 körben bőven „kiérdemelte” a másodosztályt.

A jó hajrá annyit ért, hogy emelt fővel esett ki. Sovány vigasz.

Ettől függetlenül könnyen be lehet mutatni, mennyire szégyenletes az, amit az MTK-szurkolóknak át kell élniük az elmúlt idényekben. A kék-fehérek 1903 óta az élvonal meghatározó tagjai. Eddig 110 idényt töltöttek az NB I-ben, 2016-ig háromszor estek ki (1980/81, 1993/94, 2010/11), illetve 1939 után ellehetetlenítették a klubot, amely 1945-ig nem is működhetett. 113 év alatt 3 kiesés – a legutóbbi 6 évben még 3. A magyar bajnokság második legeredményesebb klubjából, a hazai futball egyik bástyájából gyakorlatilag az lett, ami sokáig a Haladás volt: ingacsapat.

Az MTK a legutóbbi 11 évben négyszer pottyant ki az élvonalból. Nem szerzett aranyérmet 2008 óta (ennél hosszabb aranymentes időszak csak 1959–1986 között volt), 2015 óta nem volt dobogós és nem játszott nemzetközi kupamérkőzést. A leghosszabb trófea nélküli periódus (1969–1986) is egyre közelebb kerül. Ez – az MTK szintjén, az MTK hagyományai mellett – totálisan elfogadhatatlan. Ugyanannyira, amennyire elfogadhatatlan a kispestiek kiesése lett volna. Nem véletlen, hogy a két tradicionális pesti nagycsapatnál az egész idényben fel-fellobbant a frusztráció lángja.

Új stadion, stabil anyagi helyzet (az MTK ennek érdekében jelentős játékoseladásokat – Schäfer András, Schön Szabolcs, Vancsa Zalán – bonyolított le, mert rá van szorulva az értékesítésekre), jó körülmények, magas rangú pártfogó politikus; ami lehetőséget a jelenlegi magyar futballélet felkínálhat, az adva van. Ehhez képest az őszi Honvéd–MTK-n a két szurkolótábor nagy egyetértésben szidta saját szakmai vezetőségét. Kispesten tavasszal szinte túlcsordult a frusztráció (a drukkerek egy sommás „kurva gyengével” hozták a csapat tudomására véleményüket a Mezőkövesd elleni 0-0, az utolsó hazai bajnoki után), az MTK-nál az utolsó fordulóra ezen már rég túl voltak az ultrák, akik a tavasz során több kiírással is jelezték elégedetlenségüket. A szép kulisszák között szinte tapintható volt az üresség, a kiábrándultság és a düh.

„A liftezés a bajnokságok között nem az MTK-stílus” – szerepelt néhány hete az egyik molinón. A többi:

Tiétek a pénz, miénk a szégyen,

„Az MTK múltja titeket is kötelez!” és „Polyák! Ez nem a kispályás bűnözők klubja!” Az utóbbi – a Mezőkövesd elleni 0-4 után lemondó Polyák Balázsnak címzett – felirat ugyan nagyon durva, de az első háromnál még azt sem lehet mondani, hogy túlzottan elragadta volna a hév az ultrákat, akik ekkor ki is jelentették: a játékosok és vezetők méltatlanok a címer viselésére. Ehhez képest „szép mentés”, hogy az utolsó mérkőzések után már tapsot kapott a csapat.

Ettől függetlenül NB II-es lesz.

„Bekövetkezett az, amit sokáig csak rossz viccnek tartottak: az MTK-VM kiesett az NB I-ből. Megdöbbentő! És bizonyos, hogy nem csupán a kék-fehér színekért lelkesedők, hanem valamennyi labdarúgó-rajongó számára az. Hiszen ennek a klubnak minden rezdülése szervesen összekapcsolódik az egész magyar labdarúgás történetével” – írta 1981-ben a Népsport.

„Az MTK bukásából általánosabb tanulságok is levonhatók, így a legjobb játékosok pillanatnyi, rövid távú érdekekből fakadó felelőtlen kiárusítása, a kapkodva, meggondolatlanul hozott döntések sokasága, mindenféle végiggondolt koncepció hiánya, az anyagi ösztönzés kaotikus és pazarló jellege, a hozzá nem értés, a vezetők leválthatatlansága mind együttesen okozták az MTK kiesését” – fogalmazott a sportnapilapban Krausz Péter a következő kiesés után, 1994-ben.

Az első cikk megdöbbenése mára tovatűnt:

az MTK a legutóbbi négy élvonalbeli évadából hármat kieső helyen zárt.

A második megállapításai akár rímelhetnek is a szurkolók közelmúltbeli tapasztalataira: ha volt is koncepció, az egymást követő pocsék eredmények jelzik, milyen súlyos problémák vannak a patinás egyesületnél. Garami József visszavonulása (2015) óta megfordult a kispadon László Csaba, Teodoru Vaszilisz, Tamási Zsolt, Feczkó Tamás, Lucsánszky Tamás, Michael Boris, Giovanni Costantino, Márton Gábor és a mostani megbízott, Horváth Dávid. Közülük Boris volt az egyetlen, aki egy teljes NB I-es idényt „kibírt”, ám miután feljuttatta a csapatot a másodosztályból, és ezt követően a 7. helyen végzett együttesével, mennie kellett, mert a vezetőség megítélése szerint „új impulzusokra volt szükség”.

Jött a válogatott stábjából – élvonalbeli vezetőedzői tapasztalat nélkül – Costantino. Német után olasz szakember, éles váltás… Az idény elején a fiatal olasz edzővel még hellyel-közzel eredményes is volt az MTK, ám a játék gyakran kiborította a szurkolókat. Costantinónak mennie kellett, ezt a klub egy hárommondatos közleményben tudatta a közönséggel. Jött az „állandó tűzoltó” Teodoru (közben a játék mellett már eredmény sem volt), utána meg Márton Gábor, aki nagy reményekkel érkezett, ám rettenetes (3–5–9) mérleggel távozott. Innen már nem lehetett megmenteni az idényt. Nehéz lenne a jövő-menő edzők között közös ismertetőjegyet vagy filozófiai hasonlóságot találni…

A szurkolóknál ráadásul az is kiverte a biztosítékot, hogy az akadémiájára jó ideje erősen építő klub öltözőjét „elárasztották” a légiósok.

Az első fordulóban, Gyirmóton a Mijatovic – Alho, Varju, Ferreira, Herrera – Dimitrov – Ramadani, Palincsár, Weir – Miovszki, Grozav kezdőcsapattal állt fel az MTK, azaz a fiatalokat hagyományosan sokat játszató csapat kezdőjébe összesen két magyar fért be… Az idényben még így is az MTK-ban játszott a legtöbb fiatal magyar futballista, ám a 2020/21-es évadhoz képest jelentős a csökkenés és rosszabbak lettek az eredmények. Mind a tulajdonos Zakor Sándor, mind a lemondott sportigazgató, Polyák Balázs rámutatott: a 12 csapatos NB I-ből általában az az együttes esik ki, amelyik a legtöbb fiatalt játszatja. Az utanpotlassport.hu hosszú évek óta vezetett összesítése nem ezt tükrözi (persze elképzelhető, hogy a metodológia tér el): a fiataloknak legtöbb lehetőséget adó csapatok közül több maradt bent 2017–21 között (2017/18: Haladás, 2018/19: DVTK, PAFC, 2019/20: DVTK, 2020/21: MTK), mint amennyi kiesett (2017/18: Vasas, 2019/20: DVSC, 2020/21: Budafok).

Az MTK „liftezése” ráirányítja a figyelmet a 12 csapatos NB I egyik gyenge pontjára is. Az NB II-ben sokkal kisebb a bevétel, így a csapatok nem engedhetik meg maguknak, hogy felnőtt légiósok játszatásával lemondjanak a normatív szövetségi támogatás klubra eső részéről. Ez azt jelenti, hogy minden kiesés és feljutás alkalmával óriási a felfordulás a keretekben.

Az NB I-ben minden korábbinál több szerepet kapnak a légiósok: az FBRef statisztikái szerint a 2021/22-es évad utolsó fordulója előtt a játékperceket tekintve már többet játszottak külföldi játékosok, mint magyarok; ez először történt meg a magyar élvonalban. A légiósok egyre jobbak, ám kiesés esetén mindnyájuknak távozni kell, ha nincs magyar állampolgárságuk. Ez jelentős keretcserélődést okoz, az NB II-ből feljutó csapat meg azzal szembesül, hogy riválisainál már ott van (legalább) egycsapatnyi légiós, így a nyáron jöhetnek az erősítések (többnyire külföldiek). Ha a határon túli magyarokat leszámítjuk, akkor 2016 és 2022 között 25 külföldi játékos szerepelt az MTK-ban, s közülük csak Bojan Miovszki és Milan Mijatovic húzhatta magára legalább ötven bajnokin a kék-fehér mezt. Így igen nehéz csapatot építeni.

Az MTK-nak egyelőre nem ezen kell gondolkodnia, hanem azon, hogyan jusson vissza. Ez korábban minden kiesés után sikerült a kék-fehéreknek, és

nyilvánvalóan favoritok lesznek a következő évadban, főleg, hogy utánpótlásuk továbbra is erős.

Ugyanakkor ott lesz a másodosztályba szinte biztosan beragadó DVTK, a másik kieső Gyirmót, a Szeged, nagy múltú csapatok (Haladás, ETO, Nyíregyháza, Pécs) várnak soruk jobbra fordulására. Csapatnyi légiósnak kell távoznia (legalábbis a papírforma szerint), s fel kell tölteni a keretet. Majd jöhet a 38 meccses, kőkemény NB II-es idény, amelyben még az sem garancia, ha egy klub egymás után szerződtet volt magyar válogatott játékosokat (a Vasas és a Diósgyőr is tudna erről mesélni). Közben pedig ki kellene találni: mi a koncepció, mi az MTK szerepe és mit is akar a jelenlegi magyar futballban? Mert ha volt is elképzelés, az elmúlt 6 év 3 kiesése azt mutatja: az vagy nem működött, vagy egyszerűen más lett a realitás. A magyar labdarúgás egyik legnagyobb klubja egyszerű ingacsapattá vált.

Ha ez az igazság, az még a kiesésnél is sokkal, de sokkal fájdalmasabb az MTK-soknak. Kérdés, a búcsú után megnyomják-e az „újraindítás” gombot, és (Bognár Györggyel a kormánykeréknél) jobbra fordul-e a 23-szoros bajnokcsapat sora. De a bennmaradás ellenére majdnem ugyanilyen elégedetlenek lehetnek Kispesten is: a felcsúti győzelem és a 9. hely megszerzése szemernyit sem változtat azon, hogy a Honvéd 2021/22-es évada „cifra nyomorúság” volt. A két tradicionális klub, egyben élvonalbeli „őstag” sportszakmai vergődése odáig vezetett, hogy egyiküknek el kellett köszönnie.

Pénz, stadion, edzőkomplexum, válogatott légiósok és neves magyar játékosok – a jelek alapján önmagában ez nem elég a sikerhez.

Sőt van, amikor a bennmaradáshoz sem.