Ötvenöt forintért Bozsik-búcsú, Uruguay, VVK-elődöntő és két dupla derbi

Odakinn december 23-án rendezték a válogatott mérkőzést, majd másnap a távolléthez képest derűsen karácsonyozott a magyar csapat. Albert Flórián így számolt be a montevideói ünnepről:

Birtokba vettük a strandot, aztán ebédre csirkepörköltet ettünk galuskával, s tokaji bort ittunk rá. A régen kint élő magyarok vendégei voltunk.

A meccs kevésbé bizonyult gondtalannak, jóllehet a korabeli sportsajtó általános megállapítása szerint „az év legjobb teljesítményét nyújtotta a magyar válogatott”. A mérkőzés 1-1-gyel zárult, mert az itthon „Deszkaládának” nevezett Escalada hatalmas szabadrúgásgólt lőtt, míg a magyarok két gólja közül egyet nem adott meg a rettenetesen bíráskodó argentin Luis Ventre. E különös sporttárs Fenyvesi tétlen lesállása miatt kifelé ítélt szabadrúgást az után, hogy Sipos távoli bombája a léc alá vágódott, és nem adott tizenegyest Albert buktatásáért, ahogyan nem állította ki a brutális Sasiát sem. Ilyen körülmények között még a döntetlennek is örülni kellett – az akkor még ki nem számolt Solymosi egyenlített –, de nagyjából annyira boldogította a társaságot az „iksz”, mint a hosszadalmas hazautazás. A játékosok december 30-án szálltak fel Montevideóban a gépre, ám másnap Londonban a nagy havazás miatt a repülőtér nem fogadta a járatot. A „madár” a Londontól 130 kilométerre fekvő Bornemouth-ban landolt – karácsony Montevideóban, szilveszter Bornemouth-ban –, majd a küldöttség január elsején vonaton ment az angol fővárosba. Onnan január 2-án Bécsbe repült, és az osztrák fővárosból busszal jött Pestre, ahová a január 3-ra virradó éjszaka érkezett meg.

A legrosszabbul Bundzsák Dezső és Dalnoki Jenő járt. E két játékost a túra után olyannyira „elfelejtette” Baróti Lajos szövetségi kapitány, hogy még az 1962 elején – a világbajnokság évében – közzétett negyven tagú bő keretbe sem jelölte. Pedig Bundzsák a Vasassal, ahogyan 1961-ben is, bajnoki címet nyert, sőt 1962 szeptemberében jobbfedezetként négy gólt szerzett a Bologna elleni KK-döntő első mérkőzésén a Népstadionban. Azaz a jelek mindenre utaltak, csak arra nem, hogy szétesett volna a játéka.

A névsor nélküle így festett: Szentmihályi, Ihász, Mészöly, Sárosi, Mathesz, Machos, Farkas (mind Vasas), Sipos, Nagy István, Sándor, Bödör, Kuti, Szimcsák I (mind MTK), Novák, Mátrai, Albert, Rákosi, Fenyvesi (mind FTC), Sóvári, Solymosi, Színi, Göröcs, Kuharszki (mind Újpest), Grosics, Szepesi, Lahos (mind Tatabánya), Kürtösi, Nemes, Hajós (mind Szeged), Danka, Csupák (mindkettő Pécs), Ilku, Monostori (mindkettő Dorog), Kotász, Tichy (mindkettő Honvéd), Menczel, Szojka (mindkettő Salgótarján), Sátori, Kalmár (mindkettő Csepel), Palotai (Győri ETO).

Juan Carlos Corrazzo uruguayi szakvezető nem aprózta el ennyire: huszonkettes keretébe egyaránt kilenc labdarúgót hívott meg a Nacionalból, valamint abból a Penarolból, amely 1961-ben a Libertadores és a klub Világ Kupát is elhódította. Az uruguayi válogatott európai túra közben látogatott Budapestre, s a portya erősen kikezdte Corrazzo pozícióját, mert

a dél-amerikai együttes Hamburgban 3-0-ra kikapott az NSZK, Prágában 3-1-re Csehszlovákia, Moszkvában 5-0-ra a Szovjetunió válogatottjától, és csak Glasgow-ban, a skótok ellen nyert 3-2-re.

Hazánkba Hamburgból érkezett, s a budapesti mérkőzést a közönség felajzva várta. De nem azért, mert Uruguay premiert tartott Magyarországon, hanem azért, mert Bozsik József, aki már nem szerepelt a vb-keretben, századszor lépett pályára a címeres mezben. (Azóta egy 1956-os libanoni találkozót hivatalos válogatott meccsé nyilvánítottak, így 101 az a 100, ami kiváltképp nem kiskutya.) Kispesti klubjától három nappal korábban búcsúzott góllal, de dupla fájdalommal, mert Albert Flórián kettőt szerzett az FTC–Honvéd rangadón (2-1).

Itt érdemes megjegyezni, hogy a szurkolók közül a leghelyesebben azok cselekedtek, akik befizettek a Népstadion tavaszi bérletére. A legdrágább 135, a legolcsóbb 55, az átlag kereset 1638 forint volt. Ezért a pénzért meg lehetett tekinteni a magyar–uruguayi meccset, az MTK–Valencia Vásárvárosok Kupája-elődöntőt, valamint azt a négy bajnoki mérkőzést, amelyet ebből a kínálatból választhattak ki a drukkerek: FTC–MTK 3-2, Vasas–Honvéd 1-0 (március 11.), FTC–Komló 3-0, MTK–Vasas 2-2 (április 4.), MTK–Győr 4-2, Vasas–Újpest 2-1 (április 8.), FTC–Honvéd 2-1 (április 15.). Az eredményeket ők előre nem tudhatták, de mi már régóta tudjuk, ide is írtuk. Még annyit, hogy az utolsó előtti fordulóban tartott Vasas–Újpesten konkrétan az elsőség dőlt el a vb miatt április 15-én befejezett bajnokságban. A rangadót megelőzően egy ponttal a lilák vezettek az angyalföldiek előtt, ám a derbi után már fordított volt a sorrend.

Három nappal az NB I-es záróra után következett a Magyarország–Uruguay találkozó. Bozsikot arról faggatták, az addigi 99 közül melyikre gondol vissza a legszívesebben. Három a magyar igazság, úgyhogy pontosan annyi mérkőzést említett: az 1952-es olimpiai döntőben a jugoszlávok 2-0-s legyőzését; az 1953-as római 3-0-t, amellyel a válogatott megtörte az olaszok elleni 28 éves nyeretlenségi sorozatát; végül, de nem utolsó sorban a szintén 1953-as londoni 6-3-at.

A századik (százegyedik) válogatottság is emlékezetes maradt: miután a 80 ezer néző ámulatára Hector Silva a hálóba ollózta a labdát,

Rákosi átadásából Bozsik egyenlített ugyancsak látványos góllal.

A vb-labda tesztje kitűnően sikerült, jóllehet a magyarok sokáig ragaszkodtak ahhoz, hogy hazai és ne chilei labdával játsszák a mérkőzést. De aztán belementek a cserébe, a sportszerűségi díjat azonban így is az ellenfél vitte volna el azzal, hogy játékosai a magyar zászlót a fejük fölé tartva futottak ki a mérkőzésre. A „volna” azért került a mondatba, mert az ellenfélnézőben lévő Walter Winterbottom angol szövetségi kapitány azt mondta: „Nagyon meglepett az uruguayi együttes kíméletlenül durva játéka.” Még jobban meglepte, hogy honfitársaink a világbajnokságon 2-1-re legyőzték a szigetország legjobbjait…

Az újabb 1-1 a játék képe alapján ugyanúgy az uruguayiaknak kedvezett, ahogyan Montevideóban, hiszen a kapura lövések aránya 29-9 volt a Grosics – Mátrai, Mészöly, Sipos, Sárosi – Solymosi, Bozsik – Farkas, Albert, Tichy (Rákosi), Fenyvesi összetételű magyar csapat számára. Mivel a vb-n azonos csoportba került Uruguay és a Szovjetunió együttese,

Bozsik jubileuma és búcsúja volt az első magyarországi sportesemény, amelyet élőben közvetített a szovjet televízió.

A vb a filatéliára is hatott, tíz nappal a Mundial nyitánya előtt bélyegsorozatot adott ki a Magyar Posta. A 30 filléres nyomat Kolumbia és Uruguay, a 40 filléres a Szovjetunió és Jugoszlávia, a 60 filléres Svájc és Chile, az 1 forintos az NSZK és Olaszország, az 1 forint 70 filléres Argentína és Bulgária, a 2 forintos Magyarország és Anglia, a 3 forintos Brazília és Mexikó, az 5 forintos Spanyolország és Csehszlovákia zászlaját ábrázolta.

Nekünk így is a magyar lobogós volt a legdrágább…

Ami pedig az uruguayi vendégjáték utóéletét illeti, napra pontosan húsz évvel később, 1982. április 18-án először szerepelt Budapesten – szintén vb-előkészületi találkozón – egy másik dél-amerikai ország, Peru válogatottja. A legnagyobb sztár, Teofilo Cubillas nem tartott a csapattal, de itt volt az a Julio Cesar Uribe, akit 1981-ben Dél-Amerika harmadik legjobb játékosának választottak bizonyos Diego Maradona és Zico után. Az MLSZ Mészárost, Martost, Bálintot, Müllert, Fazekast erre az alkalomra nem kérte ki külföldi klubjától, míg Garaba, Nyilasi és Törőcsik sérült volt, így Mészöly Kálmán szakvezető beállította a bajnok Győri ETO-nak a Kisalföldön hevesen a kezdő tizenegybe követelt trióját, a Hannich, Póczik, Szentes hármast.

Nem jött be.

Szentes Lázár ugyan már az első percben a hálóba fejelt, ám aztán Uribe szabadrúgásból egyenlített, majd German Leguia finom szólója után a győztes gólt is megszerezte (1-2). Zsengellér Zsolt, a vb-ezüstérmes Zsengellér Gyula fia azt írta a Képes Sportban a vendégekről: „Amit a labdával műveltek, az maga volt a csoda.”

A vb-re a győriek közül már csak Szentes utazott. Ám nem csupán a folyók városában volt felzúdulás, hanem Angyalföldön is, mert Mészöly itthon hagyta a peruiak ellen még bevetett Várady Bélát. (Győrből a balszélről Hajszán Gyula maradt ki.) A mellőzést a piros-kékek bombázója soha nem bocsátotta meg a szintén angyalföldi legenda Szőke Sziklának. Váradyt azért is súlyosan érintette a váratlan döntés, mert az 1978-as világbajnokságon, bár ott volt, nem játszhatott, mivel az azt megelőző edzőtáborozáson egy német sportszergyártó cég edzőközpontjában combizomszakadást szenvedett a műfüvön.

Bozsik József az argentínai Mundial nyitánya előtt egy nappal, 1978. május 31-én hunyt el.

Addigra szóban már százezerszeres válogatott volt, annyiszor kellett elmesélnie száz mérkőzésének részleteit a többi közt a Kígyó utcában, ahol felesége kötöttáruüzletet nyitott.

A tricotage jól ment, de nem annyira, mint Bozsiknak a pályán.

Ha csak megközelítően annyira ment volna, akkor bankbetétben az Onassis famíliát is megelőzi a család…