Guardiola és Klopp egymástól tanulva alkotta meg a világ legjobb csapatait

A labdarúgás elmúlt szűk másfél évtizedében nem volt még két olyan edző, aki akkora hatással lett volna a játék fejlődésére és változására, mint Pep Guardiola és Jürgen Klopp. Először a katalán szakvezető igázta le Európát a Barcelonával a labdatartásra és pozíciós játékra építő filozófiájával, aminek az ellenszerét az egész futballvilág kereste. Eközben Klopp célja a labdavesztés utáni azonnali letámadással éppen az volt, hogy csapata ne dédelgesse túl sokáig a labdát, hanem akkor ártson az ellenfelének, amikor éppen a legsebezhetőbb. Mire később Guardiola leült a Bayern München kispadjára, addigra a legtöbb német csapat – a Klopp által irányított Borussia Dortmund mintájára – óriási hangsúlyt fektetett a védekezésből támadásba történő gyors átmenetekre, amire a bajorok új mesterének minél gyorsabban megoldást kellett találnia.

Mivel már majd minden csapat próbált úgy játszani, mint a Dortmund, Klopp „heavy metal” focija egyre kevésbé tudott meglepetést okozni a Bundesligában. Sőt a legtöbb együttes egyszerűen lemondott a labdáról a sárga-feketék ellen, hogy lehetőségük se legyen labdaszerzést követően gyors akciókból gólokat szerezniük. Klopp hasonló problémával küzdött később Angliában is, ahol a Liverpool a legnagyobb rangadókon brutális le- és visszatámadással sikereket ért el azon csapatok ellen, amelyek felvállalták a nyílt játékot, de számos pontot veszített az olyan együttesekkel szemben, amelyek inkább beásták magukat a saját kapujuk elé.
Ahogyan Guardiolának alkalmazkodnia kellett előbb Németországban a vertikális, gyors, majd Angliában, a Manchester Citynél a fizikálisabb játékhoz, úgy Jürgen Kloppnak is egyre több elemet kellett átemelnie a siker érdekében Guardiola pozíciós játékából ahhoz, hogy a csapata eredményes legyen.

Ennek eredménye, hogy a 2018/19-es évadban a Manchester City 98 pontot gyűjtve, a Liverpoolnál mindössze eggyel többet termelve nyert bajnoki címet, majd egy évvel később a Vörösök már 99 ponttal szerezzék meg az első pozíciót, amit újabb manchesteri siker követett. Összességében az említett 2018/19-es évad kezdete óta, a hétvégi, 2-2-es döntetlennel záruló rangadóval együtt a Manchester City 339, míg a Liverpool 338 pontot gyűjtött a Premier League-ben, miközben ez a két csapat számít a Bajnokok Ligája legfőbb esélyesének is. Ráadásul ugyancsak jó esély mutatkozik arra, hogy a májusi fináléban éppen egymással kell farkasszemet nézniük.

A Manchester City és a Liverpool ráadásul valóban úgy nőtt fokozatosan mindenki fölé, és lett a másik legnagyobb riválisa, hogy a játékban egyre több elem fedezhető fel a másikéból, amit a vasárnapi rangadónál jobban semmi sem tudna demonstrálni. Ezen a mérkőzésen ugyanis a két csapat mintha egymás tükörképe lett volna.

Először a kezdőcsapatokon végignézve lehetett sejteni, hogy Guardiola a türelmes labdajáratás és kimunkált támadásépítés helyett hajlandó lesz sokkal direktebben támadni a Liverpool magasra feltolt védelme mögötti területet, ugyanis a támadósorban Phil Foden és Gabriel Jesus kezdett a bal, illetve a jobb oldalon – mindkét játékos az erősebbik lábának megfelelőn –, míg a villámgyors Raheem Sterling lett a középcsatár, aki szinte végig az ellenfél utolsó vonalában mozgott.

Fontos változtatás volt még a Manchester Citynél az alapfelállás is,

merthogy Guardiola nem a megszokott 4-3-3-ban, hanem 4-2-3-1-ben küldte pályára a csapatát. Bernardo Silva a megszokottnál sokkal mélyebben, Rodri mellett helyezkedett, amivel a manchesteriek sikeresen tudták manipulálni a Liverpool védekezését.

A másik oldalon Jürgen Klopp húzásaiban nehéz meglepőt találni, a Liverpool a megszokott 4-3-3-as hadrendjében kezdett, és a valódi kérdés a meccs előtt is annyi volt, hogy ki kezd Mohamed Salah mellett a támadótrióban, na meg hogy Jordan Hendersont vagy a Benfica ellen remekül teljesítő Naby Keitát látjuk-e a középpályás hármas jobb oldalán. Végül Roberto Firmino és a télen szerződtetett Luiz Diaz csak a kispadon ült a kezdősípszó elhangzásakor, Sadio Mané és Diogo Jota viszont kezdett a támadósor bal oldalán, illetve közepén (folyamatosan helyet cserélve egymással), a középpályán pedig a csapatkapitány Henderson kezdett.

A meccset a két csapat játéka közötti hasonlóságok, de még inkább a minimális eltérések határozták meg. Az első kiemelt jelenetünknél pedig már látszódik is annak a hatása, hogy Bernardo Silva ezúttal nem magasan a védelmi vonalak között, hanem mélyebben, Rodri mellett a liverpooli középpálya előtt helyezkedett. A portugál játékos alapesetben könnyen szabad passzopcióvá válhatott volna a labdakihozatalok során, így vendég részről Hendersonnak kellett folyamatosan fellépnie rá, lényegében 4-4-2-re módosítva a Liverpool védekező alakzatát. Ezzel viszont terület nyílt meg Henderson mögött, amit Foden szűk helyezkedésével próbált meg kihasználni a Manchester City. A szélső pozíciójára Trent Alexander-Arnoldnak kellett reagálnia, aki így folyamatosan befelé mozgott, és később ez lett a mérkőzés egyik meghatározó eleme.

Itt már az látható, hogyan próbált a másik oldalon magasan védekezni a Manchester City. Guardiola csapatától megszokott, hogy 4-4-2-es hadrendben kezd labdaszerzéssel próbálkozni, viszont ebben az esetben fontos kiemelni, hogy a Liverpool ellen ezt a manchesteriek aszimmetrikus szerkezetben tették. A két támadó, De Bruyne és Sterling közül az egyik folyamatosan igyekezett Fabinhót kizárni a játékból, míg a másik a középhátvédeket támadta. Erre a Liverpool általában úgy reagál, hogy Thiago lép vissza mélyen a labdáért (ahogyan tette azt Bernardo Silva a másik oldalon), és vagy szabadon veszi fel azt, vagy magára húz még egy középpályást, ezzel területet nyitva a Liverpool visszamozgó csatárának. Éppen ezért a City mindezt úgy próbálta lereagálni, hogy Gabriel Jesus a jobb oldalról húzódott be folyamatosan Thiagóra, egyetlen szabad passzopcióként Robertsont szabadon hagyva az oldalvonal mellett, a másik oldalon pedig Foden tartotta a pozícióját az ellenfél legkreatívabb játékosa, azaz Alexander-Arnold mellett.

A Liverpooltól megszokott, gyakran már hosszú indítással igyekszik az ellenfél védelme mögé kerülni, hogy közvetlenül helyzetet alakítson ki, vagy a kifejelt labda után a lepattanót agresszívan begyűjtve kerüljön közelebb az ellenfél kapujához. Ez a Manchester Citytől kevésbé megszokott, Guardiola mégis egyértelműen azt kérte a játékosaitól, hogy már az építkezés korai szakaszában keressék a mélységi opciókat. Erre általában akkor került sor, amikor a liverpooli szélsők visszazártak, és a két szélsőhátvéd (Walker, Cancelo) szemből kapott nyomást a saját kapujához közelebb. Ez viszont jelzés volt a támadók részére. Ahogyan pedig fent is látható, Sterling Van Dijk vak oldaláról indul be a védelem mögé, míg Walker hezitálás nélkül teszi elé a labdát – az akció Gabriel Jesus kaput találó lövésével zárult.

A másik szélen ugyanezt láthatjuk: Cancelo a saját térfeléről teszi be a magasra tolt liverpooli védelem mögé a labdát, amire Sterling mellett Foden is beindul.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy a Liverpool is szerette volna gyorsan kihasználni a City magasra feltolt védelme mögötti területet a gyors támadóival. Erre legtöbbször Andy Robertsonnak volt lehetősége, aki Gabriel Jesus szűk helyezkedése miatt folyamatosan szabadon tudott labdához jutni, és ahogyan a másik oldalon Walker kereste Sterlinget, ő is egyből tette be a labdát az induló Sadio Manénak.

A következő jelenetnél még jobban látszik: Gabriel Jesus elsősorban arra figyel, hogy Thiago a középpályán ne tudjon játékba avatkozni, Robertson indítására pedig már ketten is robognak Mané és Salah személyében.

Ezen a meccsen fontos módosítás volt a Manchester City játékában a szélsők pozíciója is. Guardiola játékában a szélsők feladata ugyanis az, hogy minél inkább az oldalvonal mellett helyezkedve nyújtsák meg az ellenfél védelmi vonalát, míg a szélső hátvédek mélyebben és szűkebben helyezkedve leginkább az építkezésből veszik ki a részüket. Ehhez képest ebben a 4-2-3-1-es alakzatban nem csak a bal oldalon Foden, hanem a másik szélen Gabriel Jesus is befelé mozgott, ezzel területet nyitva a felfutó szélsőhátvédeknek. Ebben a szituációban remekül látszódik, hogy Robertsonnak mennyire szűk pozíciót kell felvennie Jesus miatt, Walker pedig Bernardo Silva forgatása után teljesen szabadon – hatalmas, üres folyosóval maga előtt – kaphatott labdát, majd centerezhetett.

Ezekben a szituációkban pedig alaposan meglátszódott a liverpooliak másik problémája is. Nevezetesen az, hogy Bernardo Silva mély pozíciója miatt nem tudtak időben nyomást helyezni a labdás játékosra. Henderson itt is későn lép ki a portugál játékosra, miközben mögötte a már befelé mozgó Foden arra kényszeríti Alexander-Arnoldot, hogy őt kövesse, megnyitva ezzel (kettő az egy elleni szituációban) Cancelo előtt az utat a beindulásra. Azzal, hogy Hendersonnak folyamatosan ki kellett lépnie a középpályáról, a City folyamatosan kettő az egy elleni helyzetet tudott kialakítani Alexander-Arnolddal szemben, ami után egy alkalommal Cancelo De Bruynét hozta helyzetbe, majd ő maga fejezett be egy akciót.

Ráadásul a Manchester City első gólját is ehhez hasonló szituáció eredményezte: egy gyorsan elvégezett szabadrúgás után De Bruyne vezethette a védelemre a labdát, és került lövőhelyzetbe, ám ehhez arra volt szükség, hogy először Foden befelé mozogva magára vonja Alexander-Arnold, majd Matip figyelmét, Joao Cancelo pedig a szélről érkezve passzopciót is biztosított a belga számára. Itt a liverpooli jobbhátvéd testhelyzetét is érdemes figyelni: már arra készült, hogy a passz pillanatában azonnal ki tudjon váltani az érkező Cancelóra, így azonban De Bruyne teljesen szabadon lőhetett kapura.

Mindezek után talán nem meglepő, hogy a Liverpool is képes volt kettő az egy elleni szituációkat teremteni a szélen, továbbra is elsősorban Gabriel Jesus szűk pozícióját kihasználva. A brazil támadó ennél a helyzetnél szintén Thiagóra mozog be, így azonban Sadio Mané és Andy Robertson is ott maradt a Liverpool bal oldalán az egy szem Kyle Walkerre.

A Liverpool első félidei egyenlítő góljánál pedig szintén a szélen kialakított létszámfölényt sikerült kihasználni. Itt először Salah befelé mozogva kötötte le Cancelo figyelmét, hogy Alexander-Arnold Fodenról leválva tudja szabadon megkapni a labdát Thiago forgatását követően. A Manchester City is számos ilyen gyors oldalváltás után tudott ígéretes lehetőségeket teremteni.

Alexander-Arnold beadásából először még nem alakult ki helyzet, de a másik oldalon – megint csak Jesus pozíciója miatt – Robertson szabadon tudta begyűjteni a lecsorgót, és ívelhette át a labdát a hosszú oldalon immár szabadon érkező Alexander-Arnoldnak, akinek az okosan középre tett labdájából végül Jota volt eredményes.

Miután az első félidőben mindkét csapat folyamatosan a széleken kialakított létszámfölényes helyzetekkel, illetve gyors oldalváltásokkal tudott reményteljes helyzeteket kialakítani, a második játékrészben mind többször volt észrevehető, hogy a szélsők egészen a saját védelmi vonalukig zárnak vissza.

A Liverpool esetében ennél a szituációnál éppen Sadio Mané az, aki egészen mélyre, szinte ötödik védőnek zár vissza Walkerre, és Thiago az, aki a középpályáról kilépve próbál nyomást helyezni Stonesra.

A másik oldalon a csereként beálló Rijad Mahrez zárt vissza a hosszú oldalon Andry Robertsonra, hogy Diaz befelé mozgása miatt – egy forgatás után – a skót védő ne tudja szabadon megkapni a labdát.

A mérkőzés képét tekintve, de akár az egyes szituációkat végignézve is egészen elképesztő, hogy a két csapat mennyire hasonló módszerekkel próbálta megbontani és megállítani a másikat. A helyzetek mennyiségét és minőségét nézve viszont némi hazai fölény rajzolódik ki (1,63 vs 1,18-as xG, 11 vs 6 lövési kísérlet). A Manchester City összességében valóban hatékonyabban tudta megvalósítani a játékát. Guardiola Bernardo Silva visszahúzásával remekül manipulálta a Vörösök második védelmi vonalát; ezzel és a befelé mozgó szélsőkkel pedig sikerült folyamatosan létszámfölényt kialakítani mind a két oldalon. Ezzel szemben viszont a Liverpool legtöbbször csak a City által a minimális kockázat reményében szabadon hagyott bal oldalról tudott bontani, és a megszokottnál passzívabb védekezése miatt kevésbé is volt képes nyomást gyakorolni a hazai csapatra.

A meccset végül nem sikerült megnyernie a Citynek, de az összképet tekintve bejött Guardiolának, hogy csapata megszokott játékába több helyen is belenyúlt, és majdhogynem teljes egészében a Liverpool direktebb futballját megvalósítva lepte meg ellenfelét. Minek nyomán együttese meg is őrizte az előnyét a tabella élén.

Nemsokára viszont ez a két együttes már az FA-kupa elődöntőjében néz ismét farkasszemet egymással. Ezek után különösen izgalmas lesz, hogy a két sztáredző mivel készül a másik ellen. Semlegesként pedig akár abban is lehet reménykedni, hogy a két csapat még ebben a szezonban a Bajnokok Ligája döntőjében is összefut, hiszen jelenleg Európában az övékénél jobban szervezett és magasabb minőségű játékot senki sem tud produkálni. Ráadásul – ahogyan azt Guardiola és Klopp is többször hangsúlyozta – egymás nélkül nem jutottak volna el ilyen magas szintre.