Merészet húztak, sima vb-kijutás lett a vége

November közepén kicsit megszakadt a szív Uruguayban: a szövetség a hónap közepén jelentette be, hogy meneszti a válogatott szövetségi kapitányát, Óscar Tabárezt. A döntés annak ellenére is meglepő volt, hogy a csapat akkor épp az egymást követő negyedik vereségét szenvedte el a 2022-es katari világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatában. Bár a Bolívia elleni 3-0-s zakó rosszul nézett ki, Tábarez hitt abban, hogy meglehet a kvalifikáció, nem ő dobta be a törölközőt.

Profi vagyok, és aláírtam egy szerződést, nem hiszem, hogy ennél többet kéne mondanom. Nem tudom, ki tudna rávenni arra, hogy mondjak le magamtól ilyen hosszú idő után

– mondta akkor a 75 éves szakember, aki a végén már mankóra támaszkodva, sőt volt olyan is, hogy kerekesszékben ülve dirigált az oldalvonal mellett, Guillain-Barré szindrómában szenved ugyanis.

Tabárez valóságos legenda, második időszaka 15 éven át tartott az uruguayi válogatott élén, ez idő alatt három világbajnokságra juttatta ki a csapatot, amellyel 2010-ben a negyedik helyen végzett, 2011-ben pedig megnyerték a Copa Américát. 194 mérkőzésen irányított, 94 győzelem mellett 49 döntetlen és 51 vereség volt a mérlege. Csakhogy a menesztése idején a selejtezőben mindössze a hetedik helyen állt Uruguay, és ugyan egy pont volt a hátrány a riválisok mögött, mégis reális esély volt rá, hogy lemarad a vébéről. Így bármilyen fájdalmas is volt, meg kellett hoznia a szövetségnek ezt a döntést.

Nem kapkodták el az utód kiválasztását, több jelölt is akadt, ám volt, aki inkább nem élt a lehetőséggel és kikosarazta a szövetséget, mást pedig annak ellenére sem neveztek ki, hogy egyértelmű választás lehetett volna – az U20-as nemzeti csapatnál dolgozó Diego Aguirréről van szó. Majdnem egy hónapot kellett várni végül a bejelentésre, miszerint Diego Alonso kezébe adják az irányítást.

A 46 éves edzővel sikerült elég meggyőzően lezárni a selejtezőt:

négyből négy győzelem, nyolc rúgott és mindössze egy kapott gól, végül harmadik hely Brazília és Argentína mögött úgy, hogy az utolsó fordulóban már nem is kellett izgulni, a többi eredménytől függetlenül megvolt a katari kvalifikáció.

De azért még így is sikerült idegenben 2-0-ra megverni Chilét, amire vb-selejtezőben 21 éve nem volt képes az uruguayi válogatott. Pedig a rivális még az interkontinentális pótselejtezőt érő ötödik helyért csatázott – sikertelenül.

Diego Alonso játékos korában csatár volt, megjárta hazája mellett Argentínát, Spanyolországot, Mexikót és Kínát is. El Tornadónak becézték, a legjobb szezonjaként pedig alighanem a 2001/2002-esre emlékszik, amikor kölcsönben volt az Atléticónál, élvonalba segítette a madridiakat és ő lett a bajnokság gólkirálya. A válogatottban hét mérkőzésen lépett pályára, ezeken nem szerzett gólt, de van egy Copa América-ezüstje, kétszer is csereként állt be a torna során, a fináléba vezető úton a Paraguay elleni negyeddöntőben, majd a Chile elleni elődöntőben is értékesítette a maga lövését a büntetőpárbajban.

Ahogy visszavonult 2011-ben, rögtön edzőnek állt, és akkor sem hagyott fel a vándorlással: otthon kezdett, de aztán dolgozott Paraguayban, Mexikóban, valamint az amerikai-kanadai ligában, az MLS-ben is, ő volt David Beckham klubja, az Inter Miami első vezetőedzője. Vagyis hiába nem volt az uruguayi kinevezése előtt majdnem egy évig munkája, azt nem lehet mondani, hogy tapasztalatlanul vállalta volna el a feladatot.

A dél-amerikai részsikerek láttán 2014-ben a mexikói Pachuca látott benne fantáziát, és milyen jól tették a klubvezetők: egy szórakoztató, magasan letámadós csapatot kaptak cserébe, amely 2016-ban megnyerte a mexikói bajnokság tavaszi szakaszát, 2017-ben az észak- és közép-amerikai Bajnokok Ligáját, majd abban az évben a bronzérmes volt a klubvilágbajnokságon. Innen csakis felfelé vezethetett az út, a jó nevekből álló Monterrey volt a következő állomás, egy újabb BL-győzelmet sikerült behúzni (2019), de a bajnoki botladozás miatt menesztették, így a 2019-es Aperturát már utódjával nyerte meg a csapat.

Diego Alonso nagy erősségének tartják, hogy könnyen szót ért játékosaival, erre jó példa, hogy a Monterrey győzelme után Vincent Janssen és Charly Rodriguez is korábbi edzőjének mondott köszönetet.

E mellett pedig jó érzékkel terelgeti a fiatal labdarúgókat: míg Mexikóban dolgozott, olyan focisták találtak magukra az irányítása mellett, mint Hirving Lozano (most Napoli) vagy Érick Gutierrez (PSV Eindhoven).

Épp ezért is Miamiban nagy reményekkel várták a franchise első MLS-szezonjára, egy fiatal edzőnek egy ilyen új projekt elég jó lépés a karrierjében, és ha csak az eredménysort nézzük, nem is feltétlen múlta alul a várakozásokat, de sikeresnek sem mondható az ott töltött időszaka. A Miami a keleti konferencia tizedik helyén végezve játszhatott egy ki-ki meccset a Nashville-lel a rájátszásba jutásért, de azt elveszítette 3-0-ra. Csakhogy az Interre egyfelől nagy figyelem irányult, mellette pedig az egyik legnagyobb költekező volt a klub, kudarcnak élték meg a rájátszásról lemaradást, így aztán mindössze egy szezon után Paul McDonough sportigazgató, Kurt Schmid technikai vezető, valamint Alonso is elhagyta a csapatot. (Tavaly csak a tizenegyedik helyen végzett az Inter Miami, így még csak nem is játszhatott a playoffba kerülésért.)

A munkanélkülivé váló Diego Alonso közel egy évet töltött el Spanyolországban, ottani kapcsolatai révén is kapta meg az uruguayi kispadot. A válogatottnál aztán a stabilitást hozta el és elsősorban a védelembe, Diego Godínt és José María Gímenezt megcserélte középen (előbbi jobbra, utóbbi balra került), a bal szélre Mathias Oliveirát, a jobb szélre pedig a barcelonai Ronald Araújót rakta, míg a kapuban a sérült Fernando Muslera helyett az újonc Sergio Rochetnek szavazott bizalmat.

Ez a hátsó alakzat a sorsdöntő meccseken mindössze egy gólt kapott.

A középpálya és a támadók nagyobb szabadságot kaptak, na meg eljött Luis Suárez ideje is: a kulcspillanatokban már megannyiszor bizonyító csatár három gólt idénre tartogatott a selejtezőben szerzett nyolcból, a Paraguay és a Chile elleni ráadásul a győztes találat volt – mellette még a Venezuela elleni 4-1-nél volt eredményes, ő állította be a végeredményt.

A kétszeres világbajnok sorozata így nem szakadt meg és az egymást követő negyedik tornájára is kijutott. Uruguay ráadásul a második kalapból várhatja a sorsolást, azaz nyugodtan mondhatjuk, hogy továbbjutási esélyekkel utazik majd Katarba, de persze a vb is lesz az igazi erőfelmérő, mert azt el kell ismerni, hogy kedvező volt a csapat sorsolása idénre a selejtezőben.

A Peru elleni győzelem, amivel meglett a biztos kijutás:

Persze vannak még égető kérdések az uruguayi válogatott körül, a selejtezőben a legtöbb játékpercet a pályán töltők közül Godín, Suárez, Martín Cáceres, Muslera és Edinson Cavani is már 30 felett járnak. Csakhogy egy kifejezetten érdekes keret áll az új kapitány rendelkezésére, az „öregek” mellett ugyanis már tele a válogatott fiatalokkal, hogy mást ne mondjunk, a realos Federico Valverde szép csendben húzóemberre vált, mindössze 23 évesen.

A veteránok pótlásán pedig majd ráér december után gondolkodni Diego Alonso.