Mire mehet Vignjevic az Újpest után a Honvéddal?

A Budapest Honvéd elmúlt néhány éve nem éppen az állandóságról szólt. Azóta, hogy 2017-ben a kispestiek Marco Rossi irányításával, nagy meglepetésre bajnoki címet szereztek, az ötödik évadban Nebojsa Vignjevic személyében immár a hetedik edzőt fogyasztják el. A holland vonaltól kezdve (Erik van der Meer), az olaszon (Giuseppe Sannino) és a németen (Bódog Tamás) át a magyar futballból érkezett edzőkig (Supka Attila, illetve beugróként kétszer Pisont István) a Honvéd szinte mindenféle iskolából szerződtetett szakembert, ám a hazai szinten viszonylag erős nevekből álló keret mindmáig nem találta meg az identitását, és az elmúlt öt évben nem tudott a dobogó közelébe kerülni.

Ezúttal a szerb vonalat képviselő Vignjevic kapta meg a feladatot, hogy Horváth Ferenc támadásban és védekezésben is szétesett gárdájából stabil csapatot faragjon. Vignjevic nevét a magyar futball kedvelői már jól ismerhetik, hiszen

2013 és 2020 között – vagyis nagyon hosszú ideig – irányította az Újpest csapatát.

A lila-fehérekkel kétszer is megnyerte a Magyar Kupát, így vezetésével az Újpest 2018-ban majdnem tíz év után szerepelhetett ismét a nemzetközi porondon. A bajnokságban leginkább csak a középmezőnyt érte el a lilákkal, de a csapat agresszív letámadásra és sok beadásra építő direkt játéka jobbára pozitív visszhangot váltott ki a közvéleményből.

Az újpesti időszakban ezt a játékstílust Vignjevic általában a négy védő előtt két védekező középpályással és négy támadóval, 4-2-3-1-es felállásban valósította meg. Ez most, Kispesten sincs másképpen: a kapus Szappanos Péter előtt általában Batik Bence és a veterán Ivan Lovric alkotja a védelem közepét, a szélső védő pozíciójában pedig Baráth Botond és az albán Albi Doka mellett Tamás Krisztián és a szerb Marko Petkovic is lehetőséget szokott kapni. A középpályán az ukrán Olekszandr Petrusenko társaként egy másik őshonvédos, Hidi Patrik játszik. A támadósorban Vignjevic leginkább tükörszélsőket szerepeltet: a jobblábas francia Zinédine Machach balról, míg a ballábas Nagy Dominik jobbról húz befelé, míg a tízes pozíciójában általában Zsótér Donátot láthatjuk a csatár Nenad Lukic mögött.

Nem meglepő módon Vignjevic

a védekezés szervezésében érte el a legnagyobb előrelépést.

A labda elleni játék a szerb edző újpesti időszakához hasonlóan most is erősen épít az emberfogásra. Bár a 4-4-2-es kiinduló alakzatban kezdetben még területet véd a csapat, mind a középső, mind a szélső játékosoknak engedélyezve van, hogy zónájukból kilépve kövessék ellenfelüket, akár előre-, akár visszafelé. Az agresszív letámadást ugyanakkor jelenleg még csak időszakosan láthatjuk a piros-feketéktől, az Újpestet például többnyire a saját térfelükön védekezve kárhoztatták céltalan labdabirtoklásra. Ekkor erősen reaktív védekezéssel állították meg a lila-fehéreket, ami olyankor már 6-3-1-es formációvá alakult át.

Védekezés középső blokkban az Újpest ellen. A mélységből felfutó ellenfelet visszafelé is követik emberfogással. Doka a jobbszélső Croizet-vel megy vissza, míg a balszélső Machach a bal belső védő pozíciójába is követi saját emberét.

A magas letámadás is tipikusan néz ki egy Vignjevic-csapatnál: ketten alkotják az első sort, feladatuk a középhátvédek megtámadása egy az egyben(egyikük nem fér a képre). Petrusenko a védekező középpályást támadja meg, a két szélső is a közvetlen ellenfélre figyel.

A Honvéd labda elleni játéka Vignjevic érkezése óta tehát stabilnak mondható, ugyanakkor a kispestiek kevés olyan ellenféllel találkoztak eddig, amely a hátulról történő építkezésben igazán veszélyes lett volna.

Vignjevic első heteiben a támadójáték csiszolása egyelőre másodlagos feladatnak tűnik a védekezés stabilitása mellett. A kapuskirúgásoknál Szappanos sokszor hosszan rúgja előre a labdát, így a felívelések után gyakran kaotikus szituáció alakul ki – a Honvéd nem elsősorban a labdabirtokláson keresztül próbálja kontrollálni a mérkőzéseket. Természetesen időnként azért megpróbálkoznak a hátulról való építkezéssel is. Ilyenkor – hasonlóan Vignjevic újpesti periódusához – a játékosok között viszonylag nagy távolságok keletkeznek, a rövid hátulsó labdajáratást gyakran követi elhamarkodott hosszú indítás, illetve gyakran fordul elő a szélsőhátvédek részéről klasszikus, magas beadás, kifejezetten mély pozíciókból. A labdával szemben lévő védők ezt általában előnyből várhatják, így a modern futball eszköztárából az ilyen beadások általában már kikoptak.

Petkovicnál a labda. Bár a távolságok megnyúltak a játékosok között, lenne lehetőség türelmesen átforgatni a játékot a másik oldalra, majd esetlegesen újraosztani a területeket. Nagy Dominik előre indul, a végeredmény a türelmes labdabirtoklás helyett türelmetlen hosszú indítás.

Amikor mégis hosszabb labdabirtoklásra rendezkednek be az ellenfél térfelén, igyekeznek létszámfölényt kialakítani a labda körül. Szerkezetük azonban ekkor sokszor túlságosan is a labda oldalára koncentrál, olyannyira, hogy a pálya közepe – ami stratégiai szempontból a legfontosabb lenne – szinte betöltetlenül marad. A Debrecen elleni 4-2-es győzelem alkalmával főleg a pálya bal oldalán figyelhettünk meg hasonló szituációkat, így ezek alkalmával leginkább átlós irányú bepasszokkal próbálnak helyzetet kialakítani, kihasználva a túloldalon ólálkodó Nagy Dominik sebességét.

Támadásépítés a bal oldalon. A vonal melletti zóna erősen túltelítve, középen azonban kevesen vannak. Így nehezebb átjáratni a labdát, és a kontrák ellen sebezhetőbb lesz a csapat. Nagy Dominik beindulását egy átlós labdával ugyanakkor ki lehet használni.

Nem meglepő tehát, hogy a Honvéd Vignjevic eddigi hét bajnoki mérkőzéséből három alkalommal nem tudott betalálni, és a legnagyobb veszélyt olyan kontratámadásokból tudta kialakítani, mint Macach gólja az Újpest ellen:

Nebojsa Vignjevicnek tehát az első néhány hét alatt sikerült stabilizálni a Honvéd játékát.

A szerb edző védjegye, a magas letámadás is kezd megjelenni a mérkőzéseken, igaz, többnyire hazai pályán.

A Vignjevic-féle támadójáték ugyanakkor már az újpesti időszakban is leginkább a középmezőnyhöz volt elegendő, és kérdéses: a játéknak ebben a fázisában hosszú távon mennyire lesznek versenyképesek a kispestiek?