Az idény legpocsékabbul induló angol csapata akár az év legnagyobb nyertese is lehet

A 2021/22-es évadban eddig kereken negyven vezetőedző vesztette el az állását az angol Football League négy osztályában: a túlnyomó többségük nem önszántából ment. Az első lapátra tett menedzser Chris Hughton volt, akit tavaly szeptember 16-án mentettek fel a munkavégzés alól. Hughton menesztése nem lepett meg senkit, hiszen csapata, a második vonalbeli Nottingham Forest

hét meccsből mindössze egy pontot szerzett, és 1913 óta a legrosszabb rajtját produkálta.

A korábban a Premier League-ben is sikerrel dolgozó Hughtont a Swansea meg az angol U17-es válogatott korábbi edzője, Steve Cooper váltotta, és nagyon úgy fest, hogy rögtön az első edzőcsere sikerült a legjobban. Hiába követte még harminckilenc másik…

A Forest ugyanis jelenleg – a katasztrofális rajt ellenére – három pontra van a rájátszásban való részvételre jogosító hatodik helytől, miközben két, illetve három meccsel kevesebbet játszott, mint a közvetlen vetélytársai. Azaz reális esélye van a Premier League-be jutásra is, mindezt úgy, hogy Steve Cooper csapata az idei FA Kupa-sorozatban is bravúrosan szerepelt: búcsúztatta az Arsenalt, majd a Leicestert, a negyeddöntőben pedig alaposan megnehezítette a Liverpool dolgát is. Mi történt az angol futball egyik notórius alulteljesítőjének számító Nottingham Foresttel?

Az angol liga jelenlegi legrégebbi klubjának számító Nottingham Forestet 1865-ben alapították, és ugyan a városi rivális Notts County még ennél is „idősebb”, miután utóbbi három éve kiesett az ötödosztályba, már nem tagja a Football League-nek, és így jelenleg a Foresté a dicsőség. Más kérdés, hogy hiába ébredt korán a klub, évtizedeken át csak epizódszereplője volt az angol ligának. Története első száztíz évében összesen két FA Kupa-győzelmet tudott csak felmutatni és évtizedeket töltött el a másodosztályban. A hatvanas évekre a Forest már eljutott oda, hogy már a közép-angliai város első számú csapata lett, megelőzve a Notts Countyt, ám az igazi sikerhez egy zsenire volt szükség. Ez volt a legendás Brian Clough, akit 1975-ben neveztek ki menedzsernek. Akkor a Forest a másodosztályban szerénykedett, és akkor fordult meg a sorsa, amikor másfél év elteltével Clough korábbi segítője, Peter Taylor is csatlakozott egykori főnökéhez.

Ekkor indult az a máig páratlan sorozat, amely páros első közös évében az első osztályba jutással kezdődött.

Aztán újoncként bajnokok lettek, majd a következő évben megnyerték a BEK-et; ez utóbbi bravúrjukat egy évvel később meg is ismételték.

Ezzel a Nottingham Forest a korszak sztárcsapatai közé került, és a következő évtizedben is tartotta magát az élvonalban, még két Ligakupát begyűjtve a korábbi trófeák mellé. Clough nyugdíjazása után a klub még pár évig liftezett a Premier League és a második vonal között, de az 1999-es kiesés végzetesnek bizonyult. Az új évezred ugyanis problémákat hozott, a pályán és azon kívül egyaránt. A Forest még a harmadosztályt is megjárta, és hiába váltották egymást az edzők döbbenetes gyorsasággal, a Premier League továbbra is vágyálom maradt (az azóta eltelt bő húsz évben 31 tréner ült a Forest kispadján, míg azt megelőzően több mint száz esztendő alatt csak húsz).

2017-ben új tulajdonoshoz, a görög Evangelosz Marinakiszhoz került a klub, aki az Olimpiakosz mellé szeretett volna egy Premier League-csapatot is magának. Akik olvasták nálunk a rendszeres Championship-szezonelőzeteseket, illetve értékeléseket, azoknak feltűnhetett, hogy a Forestet pocsékul menedzselt klubként emlegettük. Hiába volt bőkezű a tulajdonos, rendre rossz és elhamarkodott döntéseket hoztak: értelmetlenül és koncepció nélkül igazoltak, az edzők kirúgásában és kinevezésében sem volt sok logika, és végül rendre hoppon is maradtak, ráadásul komoly veszteségeket halmoztak fel. A vezetőség pedig rájött, hogy strukturális változásokra van szükség: a nyáron új klubigazgató érkezett Dane Murphy személyében, aki azt a hálátlan feladatot kapta, hogy kevesebb pénzből gazdálkodva múlja felül a korábbi évek eredményeit. Murphy válaszul megerősítette a klub adatelemző/statisztikus részlegét, nekilátott csökkenteni a keret átlagéletkorát, és alaposan átalakította a keretet (például kikötötte, hogy nem igazolhatnak 26 év feletti játékost).

Ám hiába a fiatalítás és a koncepció, ha

a puzzle legfontosabb darabja nincs a helyén.

Márpedig Chris Hughton nem tudott mit kezdeni a kerettel: a defenzív, biztonsági futballt előnyben részesítő Hughtonnak már az előző klubjától, a Brightontól is el kellett jönnie, hiába tartotta bent az együttest a Premier League-ben. A klubvezetés akkor nem tartotta elég progresszívnek a stílusát a továbblépéshez, és tény: a Forestet is az egész liga egyik legkevesebb gólt szerző csapatává tette, bár az első idényben még úgy, ahogy jöttek az eredmények. A nyári nagy jövés-menés után azonban Hughton csapata a földbe állt, és az első hét meccsen szerzett egy pont után nem volt, aki megkérdőjelezte volna a kirúgása jogosságát. Murphynek ekkor kellett igazán észnél lennie, hogy a fiatal kerethez illő edzőt találjon. Igaz, nagyon nem volt szükség a kutakodásra, mert Steve Cooper egyébként is keresett volt, miután júliusban otthagyta a Swansea-t. Többek között az élvonalbeli Crystal Palace-nál is szóba került a neve, de ott végül nem rá esett a választás.

Cooper nem véletlenül volt népszerű. Játékosként nem vitte sokra, elég hamar edzősködésre adta a fejét, olyannyira, hogy már 27 évesen megszerezte az UEFA Pro Licence-et. A walesi szakember a korosztályos fociban kezdett dolgozni, néhány évet lehúzott a Liverpool ifjúsági csapatainál is, és olyan későbbi sztárok pályáját segítette, mint Raheem Sterling és Trent Alexander-Arnold. Majd az angol ifjúsági válogatotthoz került, és idővel az U17-es korosztály szövetségi kapitánya lett. Itt érte el első nagy edzői sikereit, amikor a Jadon Sancho, Phil Foden és Emile Smith-Rowe fémjelezte generációval előbb Eb-ezüstérmet, majd világbajnoki aranyat nyert. Cooper 2019 nyarán aztán továbblépett, és leült a Swansea kispadjára.

A walesi klubnak nem volt sok pénze, tőle viszont éppen azt várták, hogy korábbi ismeretségeit felhasználva fiatal kölcsönjátékosokkal frissítse fel a gyengécske keretet. Ezt meg is tette, olyannyira, hogy a csapat meg sem állt a rájátszásig, ahol aztán a Brentford állta útját. A következő idényben pontosan ugyanez ismétlődött meg: újra megcsípték a rájátszást, és ismét a Brentford jelentette a végállomást. Igaz, Cooper ekkor már több bírálatot is kapott, a Swansea nem játszotta azt az ellenállhatatlan támadófutballt, ami az első idényben jellemezte, miközben már nem kapta meg a belharcok gyengítette klubvezetéstől sem a korábbi támogatást. Ilyen körülmények között Cooper úgy érezte, nem fognak tudni versenybe szállni a feljutásért, és hosszú hetek bizonytalansága után lemondott. Addigra azonban a legtöbb csapatnak már volt edzője, így állás nélkül vágott neki az új évadnak. De nem sokáig kellett unatkoznia.

Coopert a CV-je és a fiataloknál szerzett tapasztalata egyből logikus jelöltté tette Nottinghamben is, ahol azt várták tőle, hogy a rendelkezésére álló keretet formálja a saját képére.

Azaz biztos védekezésre, agresszív letámadásra, gyorsaságra és pontos passzjátékra alapuló focit játsszanak. (A stílusára egyébként a Barcelona akadémiáján is dolgozó Pep Segura volt a legnagyobb hatással, akivel a Liverpoolnál dolgozott együtt.) De először is a futballistái önbizalmát kellett felpumpálnia. Mi több, feltűnt neki, hogy a játékosok nem tartanak össze, nem is ünneplik közösen a gólokat, ezért a csapatszellem helyreállítása legalább ilyen fontos feladat volt.

Az edző gyorsan megtalálta a hangot a fiatal játékosokkal is. A walesi felnőttválogatottban már tizenévesen bemutatkozó, saját nevelésű szélsőt, Brennan Johnsont nem véletlenül kerülgették korábban is a Premier League-klubok, s ő mára egyértelműen a csapat egyik legjobbja. De hasonlóan fontos láncszem két kölcsönjátékos is: a Manchester Unitedtől érkezett középpályás, James Garner már tavaly is alapember volt a Forestben, az igazán nagy kiugrás viszont a jobbhátvéd Djed Spence nevéhez fűződik. Vele nem számoltak a szintén másodosztályú Middlesbrough-nál, ezért kölcsönadták, ma pedig már olyan európai élcsapat is figyeli, mint a Bayern München.

A Forest szárnyakat kapott, és elképesztő menetelésbe kezdett Cooper érkeztével. Olyannyira, hogy a karácsonyra már a hetedik helyen fordulhatott a csapat, majd januárban sikerült tovább áramvonalasítani a keretet. Megszabadultak néhány további, sokat kereső, de a pályán keveset mutató játékostól, helyettük pedig sikerült megcsípni a Bournemouth tapasztalt középhátvédjét, Steve Cookot. Hozzá fiatalok is csatlakoztak, és ez a mostani Forest már tényleg eséllyel szállhat harcba a feljutásért. Sőt az is kiderült, hogy ez a csapat megállja a helyét a Premier League-ből érkező ellenfelekkel szemben is. Az együttes először az Arsenalt fektette kétvállra az FA Kupában, a rutinos csatár, Lewis Grabban góljával, majd jött a Leicester, melyet valósággal lefociztak Cooper tanítványai. A végeredmény 4-1 lett, de akár még több gólt is szerezhettek volna a Rókák ellen. Utána a Huddersfieldet is legyőzve jutottak oda, hogy a Liverpoolt fogadhassák a City Groundon. A bajnoki címre hajtó Vörösök a várakozások ellenére kegyetlenül megszenvedtek másodosztályú ellenfelükkel, és bár Jota révén a hajrában megszerezték a vezetést, a játékvezető (és a VAR) is kellett ahhoz, hogy a végén megússzanak egy tizenegyesgyanús esetet. A Forest emelt fővel búcsúzott tehát, és most már csak az élvonalba kerülésre kell koncentrálnia.

Noha a sima feljutás esélye már régen elúszott, a rájátszás teljesen reális célkitűzés.

Ott persze már rengeteg tényezőn múlhat a siker, de ha esetleg nem is sikerülne idén a Premier League-be kerülni, akkor is optimistán várhatná a következő szezont a Forest. Lehet, hogy valamelyik fiatalt a nyáron el kell majd adniuk (Johnson mellett a szintén saját nevelésű középhátvéd, Joe Worrall is kapós), illetve a kölcsönjátékosok többségét is valószínűleg muszáj pótolni, de Murphy már bizonyította korábban is: alkalmas a feladatra. A nagy kérdés természetesen Cooper, aki egészen biztosan keresett marad, bárhogyan is végződik az idény. De már a Swansea-nál is így volt ez korábban, és ott sem rohant máshová az első hívó szóra, csak akkor, amikor már úgy érezte, hogy nem azonosak a céljai a klubvezetés elképzeléseivel.

A Forestnél azonban egyelőre nem fenyeget ez a veszély, és nem véletlenül bíznak benne, hogy a 31. edző az 1999-es kiesés óta végre visszavezeti a csapatot az élvonalba.