Arany Közép-Európa: volt, hogy három egymás utáni KK-döntőn 290 ezren tolongtak a Népstadionban

A Közép-európai Kupa hatvanöt évet élt. Ötven felé, mi tagadás, megromlott az állapota, de korábban ragyogóan festett, imponált mindenkinek. Már beköszöntött a BEK-korszak, amikor három egymást követő KK-döntőn 290 ezer – átlagosan 96 666 – néző volt a Népstadionban. Íme, néhány részlet az 1927-ben létrehozott torna történetéből!

„A közép-európai futballdelegátusok budapesti értekezlete vasárnap délelőtt program szerint folyt le. Már 9 órakor összeült a Közép-európai Kupa bizottsága, és a csehszlovák Bednar elnöklete alatt egyórás ülésben letárgyalta az összes függő kérdéseket” – jelentette a Nemzeti Sport kilencvenöt évvel ezelőtt, 1927. március 14-én. Majd öt hónappal később, augusztus 14-én megkezdődtek a küzdelmek, amelyeket felzaklatva fejeztek be a magyarok, mert a prágai Sparta és a Hungária (MTK) 2-2-es és 0-0-s elődöntője után a KK-bizottság a csehszlovák csapatot juttatta tovább, a testület tagjai szerint ugyanis az Amerikából hazatérő Konrád Kálmán jogosulatlanul szerepelt a magyar együttesben.

Nem kellett sokáig várni a vigaszra: a következő két kiírásban a magyarok vitték el a pálmát. Az 1928-as kiadás döntőjének Üllői úti első mérkőzésén az Amsel – Takács I, Hungler – Fuhrmann, Bukovi, Berkessy – Koszta, Takács II, Turay, Szedlacsek, Kohut összetételű FTC 7-1-re kalapálta el a bécsi Rapidot, mire a Sporttagblatt azt írta:

A Ferencváros csapata csupa fénypont volt. Ragyogott a csapat minden részében. Ráadásul a 20 000 torokból álló ordító fal ellen talán csak a legendabeli hősök tudtak volna küzdeni. A Rapid játékosai pedig nem voltak hősök.

Egy évvel később az Aknai – Kővágó, Fogl III – Borsányi, Köves, Víg – Török, Avar, Mészáros, Spitz, P. Szabó tizeneggyel felvonuló Újpest aratott: a Megyeri úton 5-1-re verte a prágai Slaviát. A a döntő első felvonásáról (a második 2-2-vel zárult) a Ceske Slovo keserűen állapította meg: „A Slavia rendkívüli önbizalommal állt ki a pesti porondra. Ott azonban a második félidőben egészen összeroppant. Amikor 2-1-re állt a mérkőzés, a Slavia-védelem, a nagy Planickával az élen, elemi hibák sorát követte el.”

Harmincban nem sikerült nyerni, a fő attrakció az volt, hogy négyszer játszott egymással a Hungária és Weisz Árpád edző Intere.

A Hungária úton a milánói, Milánóban a Hungária úti csapat nyert 4-2-re; a semleges pályán, Bernben rendezett harmadik mérkőzés 1-1-gyel zárult; majd újra Milánóban (a helyszínt sorsolással döntötték el) az Inter 5-3-ra győzött, a stadionnévadó Giuseppe Meazza a négy meccsen hét gólt pakolt a kék-fehér zsákba. Ám a négymeccses szeánsz szinte semmi nem volt a Hungária és a Sparta 1934-es párbajához képest. A magyar együttes prágai 2-1-gyel kezdett, de a pesti visszavágón 5-4-re kikapott. Harmadjára a Sparta 5-2-re nyert a csehszlovák fővárosban, a Hungária azonban megóvta a mérkőzést Ferdinand Faczinek jogosulatlan szereplése miatt. A KK-bizottság helyt adott a beadványnak, és elölről kezdette a párharcot, amely itthon a Hungária, Prágában a Sparta 2-1-es sikerét hozta. A harmadik – összesen a hatodik – mérkőzést Bécsben rendezték, százhúsz perc után 1-1 lett a végeredmény, puff neki. Két cédulát kalapba tettek, és a találkozó játékvezetője, a dermesztő nevű osztrák Frankenstein a Sparta feliratú cetlit húzta ki a fejfedőből; a Hungária részéről 570 játékperc ment veszendőbe…

Harminchétben aztán megint tündökölt a magyar futball. Az FTC az elődöntőben 4-1-re kikapott Bécsben az Austriától, ám a visszavágón 6-1-re nyert. A Nemzeti Sport ezzel a diskurzussal triumfált: „Milyen poros ez a pálya! Itt sose söpörnek? – Dehogynem! Nem látja, hogy a Fradi éppen elsöpri az Austriát?” A döntő szintén legényálom volt: a Háda – Tátrai, Korányi – Magda, Polgár, Székely – Táncos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Kemény összetételű Ferencváros 4-2-es diadalt aratott a Lazio ellen. Rómában a 36. percben viszont az olasz csapat vezetett 4-2-re Silvio Piola mesterhármasával. Táncos Mihály szépített, de egy óra múltán büntetőhöz jutott a Lazio, és Piola állt a labda mögé… Hiába, Háda védett! Aztán Kiss Gyula egyenlített, majd az addig két gólt jegyző Sárosi György bravúros kapáslövéssel megfordította a mérkőzést (5-4).

Arcanum Digitális Tudománytár / Nemzeti Sport, 1937. október (29. évfolyam, 206. szám) – Az 1937-es Nemzeti Sport-ban a Ferencváros KK szerepléseit firtatják.

A második világháború előtti csúcspont 1939-ben érkezett el: akkor magyar döntőt vívott az FTC és az Újpest.

Az első meccset az Üllői úton tartották, de a lilák simán 4-1-re győztek, pedig az ugyancsak 4-1-gyel zárult FTC–Bologna elődöntő után a Nemzeti Sport ezzel a szalagcímmel tisztelgett a négygólos Toldi Géza előtt: „Toldi! Toldi! Toldi! Toldi!” A Megyeri úti visszavágón Kiszely István fél óra alatt két gólt vágott be a liláknak, hirtelen szorossá vált a parti. Ám Guttmann Béla szakvezető Újpestje a második félidőben kiegyenlített (2-2), majd dr. Pelikan, a KK-bizottság osztrák elnöke azt mondta: „A labdarúgósport újabb diadala volt ez a döntő.” A Nemzeti Sport a mérkőzés után megszólaltatta a tömeggyilkos Jaross Andor minisztert, valamint a szintén hírhedten antiszemita dr. Gidófalvy Pált is, akit negyven nappal a döntő visszavágója előtt, 1939. június 20-án ültettek „tisztogató” kormánybiztosként az MLSZ élére.

Egy évvel később az FTC megint finalista lett, de a döntő a háború miatt elmaradt. Pedig a zöld-fehérek 11-1-gyel intézték el a Szarajevót… Az első helyért az ellenfél a bukaresti Rapid lett volna, amely sorsolással jutott tovább Bukovi Márton mester zágrábi Gradjanskijával szemben.

A veszteségeket nem lehetett, a futballt sikerült visszahozni. Ötvenegyben még honfitársaink részvétele nélkül rendezték a helyreállított KK-sorozatot, ötvenötben viszont már két magyar csapat is volt a legjobb négy között. A Honvéd és az akkoriban Vörös Lobogónak nevezett MTK egymással találkozott az elődöntőben, s elsőre a kispesti együttes 5-2-re győzött. Ezt a meccset 75 ezer néző látta az idő közben felépült Népstadionban, a másodikra már csak 50 ezren mentek ki, mert úgyis minden eldőlt… Nana! A Fazekas – Kovács II, Börzsei, Kovács III – Kovács I, Zakariás – Arató, Kárász, Hidegkuti, Molnár, Szimcsák I összetételű Vörös Lobogó MTK 5-1-re nyert, majd a döntőben 6-0-lal és 2-1-gyel rendezte el az UDA Prága csapatát.

A pesti hatoson 70 ezren voltak, aztán a Népstadionban rendezett következő három döntőn összesen 290 ezren.

A Vasas ötvenhat júliusában 3-3-at ért el Bécsben a Rapiddal szemben, majd itthon – 98 ezer szurkoló jelenlétében – 1-1-et produkált. Az idegenben szerzett gólok nem döntöttek, harmadik mérkőzést kellett tartani. Erre kerek százezren mentek ki a Népstadionba, és nem bánták meg: a Kamarás – Kárpáti, Kontha, Sárosi – Bundzsák, Berendy – Raduly, Csordás, Szilágyi I, Teleki, Lelenka összeállítású Vasas 9-2-re győzött! A második félidőben kisebb szóközökkel újra írták a neveket az elektromos eredményjelző berendezésen, hogy valamennyi gólszerzőt feltüntethessék a táblán… Ötvenhétben ilyen gond nem akadt, a Vasas csak 4-0-ra páholta el a Vojvodinát, alig 92 ezer néző ovációja kíséretében.

1959. szeptember 20-ától már nem fértek be ennyien a Stadionba. Elkészült a világítóberendezés, amelyet a Honvéd–MTK KK-döntő visszavágójával avattak. Az első meccsen Kispesten a Honvéd 4-3-ra nyert – Tichy Lajos már az első félidőben mesterhármassal lepte meg Gellér Sándor kapust, akit a szünetben Gelei József váltott fel –, majd a fényes második találkozó 2-2-vel ért véget. A kupagyőztes Honvéd Faragó – Törőcsik II, Törőcsik I, Dudás – Bozsik, Kotász – Budai II, Kazinczy, Tichy, Gilicz, Szilasi (Csinos) összetételben játszott, miután a „disszidens” Kocsis Sándorra, Puskás Ferencre, Czibor Zoltánra, valamint a Vasasba tartó Machos Ferencre már nem számíthatott; a csapat edzője a hatvanas évek végének rossz emlékű szövetségi kapitánya, Sós Károly volt.

Wikipédia – Az 1961-es KK győztes Bologna elnöke, Renato Dall’Ara és Mirko Pavinato a kupával.

Machos a Vasasban két bajnoki aranyéremmel (1961, 1962), továbbá KK-diadallal nyitott, miután Baróti Lajos szövetségi kapitány őt és Bundzsák Dezsőt kihagyta az 1962-es vb-keretből. Öt angyalföldi játékos így is elment Chilébe, a többiek a világbajnokság alatt kezdték meg a közép-európai küzdelmeket, de egyáltalán nem tűnt ki, hogy a piros-kék vegyes játszik. Machos mesterhármasával 3-1 volt a Fiorentina, Pál I László triplájával 5-0 a Spartak Trnava ellen, majd az Atalantával vívott elődöntőben (0-1, 3-1) már a teljes Vasas játszott. Akárcsak a döntőben a Bologna szomorítójaként. Az első meccsen (5-1) a mellőzött Bundzsák jobb oldali középpályásként négy gólt szerzett, az ötödiket Machos szállította. A visszavágó (1-2) csak formalitás volt, jóllehet a Bologna négy olasz, valamint egy-egy dán, német és uruguayi válogatott labdarúgóval állt fel. Ez is kevés volt azonban a Szentmihályi – Ihász, Mészöly, Berendy, Sárosi (Bakos) – Bundzsák, Machos – Kékesi, Farkas, Pál I, Pál II összeállítású budapesti piros-kékekkel szemben.

Az olaszokat 1963-ban is sikerült megtréfálni. Az MTK a hazai 1-1 után Bolognában 1-0-ra győzött, míg a Vasas itthon 5-1-re verte a Torinót, az itáliai 1-2 már nem számított.

Gerry Hitchens, a „bikák” angol centere Mészöly Kálmán szemébe rúgott, a „Szőke Sziklát” operálni kellett, s amikor az extraklasszis középhátvéd megkérdezte a professzortól, futballozhat-e még, azt a választ kapta: „Talán. De ne fejeljen!”

A döntőt az MTK és a Vasas egymással vívta, s az első meccsen a piros-kékek megérezték Mészöly hiányát, 2-1-re kikaptak. A visszavágó 1-1-gyel zárult, majd a kupagyőztes MTK 1964-ben KEK-döntőt játszott a lisszaboni Sportinggal (3-3, 0-1).

Hatvanötben a Vasas bátor beadvánnyal fordult az MLSZ-hez: kikérte válogatottjait a magyar–olasz mérkőzésről, hogy legjobbjaival állhasson ki a KK bécsi négyes döntőjére. A szövetség – nem kis meglepetésre – akceptálta a kérelmet, így egyazon héten a következők történtek meg: az FTC a Juventus torinói legyőzésével (1-0) elhódította a VVK-t, a Vasas a Fiorentina elleni 1-0-lal elnyerte a KK-t, míg a válogatott Mészöly, Ihász Kálmán, Mathesz Imre, Farkas János nélkül 2-1-re legyőzte a Giacinto Facchettivel, Gianni Riverával, Sandro Mazzolával, Luigi Rivával felvonuló squadra azzurrát.

A hetvenes döntőben az Inter volt az ellenfél, de nem a milánói, hanem a pozsonyi. Az első mérkőzést a csehszlovák csapat nyerte, mégis megóvta a találkozót, hogy 2-1 helyett 3-0-lal igazolják a Vasas elleni meccsét. Albert József edző – akit Szombathelyről szerződtettek Angyalföldre, máig nem világos, miért – a megengedett kettő helyett hármat cserélt, ráadásul a Farkast váltó Török Péter lőtte az angyalföldi gólt. Nagy sportdiplomáciai bravúr volt, hogy maradt a pályán elért 1-2, majd a Fáy utcai visszavágón 15 ezer néző ünnepelte a 4-1-es győzelmet arató Mészáros – Fábián, Mészöly, Vidáts, Lakinger – Török, Müller, Menczel (Váradi Ottó) – Puskás Lajos, Farkas, Tóth Bálint (Ladinszky) összetételű csapatot. Puskás délelőtt a jogi diplomáját vette át Szegeden, majd délután megszerezte a Vasas első gólját. Mészöly pedig, aki 1969 decemberében, Marseille-ben azt mondta: „a mi időnk lejárt”, az 1970-es esztendőt 7,21-es, egészen kiváló bajnoki átlag osztályzattal zárta.

Hetven végénél maradva: decemberben

irtózatos balhé volt a Hungária körúton, az MTK–Torino KK-mérkőzés visszavágója (2-1) tömegverekedésbe torkollt.

Miután Szuromi Antal a 115. percben eldöntötte a párharcot – az első meccs 1-1-gyel fejeződött be –, Marino Lombardo hátulról leütötte Kunszt Jenőt, a kiállított Angelo Cereser szódásüveggel támadt Hajdú József kapusra, mire a négyezer néző egy része a pályára rohant, és immár mindenki püfölt mindenkit. A rendőrség nagy nehézségek árán vetett véget az elfajuló összecsapásnak, s az olaszok csak úgy tudtak a repülőtérre menni a fenyegető tömeg elől, hogy autóbuszuk a Hungária körút felőli kapu mögötti bejáraton a salakpályára gördült.

Az MTK utóbb elvérzett a Celik Zenicával szemben (1-1, 0-1), nem úgy, mint a Tatabánya az 1973-as döntőben (2-1, 2-1). Egy évvel később megint a Tatabánya nyerte a KK-döntőt, ezúttal a Zilina ellen (3-2, 2-0). Az utóbbi találkozón búcsúzott a labdarúgástól az Újpestről méltatlanul kiebrudalt kolosszális karmester, Göröcs János. A zsolnaiak 2-0-s legyőzését 12 ezren látták, de nem ez volt a komáromi KK-nézőcsúcs, mert ötvenöt évvel ezelőtt, 1967. március 15-én 14 ezren szurkoltak a Tatabánya–Fiorentina találkozón (1-1).

Apropó, Fiorentina! A Vasas 1977-ben három újpesti labdarúgót (Fekete László, Sarlós András, Zámbó Sándor) kölcsön kért firenzei KK-mérkőzésére, mert aznap a válogatott az Európa-bajnoki címvédő csehszlovákokkal találkozott. A különleges angyalföldi összeállítás így festett: Mészáros Fábián, Hegedűs, Sarlós, Kántor – Gass, Müller, Szőke (Becsei Péter) – Fekete, Izsó, Zámbó. A Vasas 2-1-re kikapott, gólját Fekete szerezte, míg a válogatott 2-0-ra nyert két angyalföldi játékos, Kovács István és Várady Béla góljával.

Várady az utolsó magyar KK-diadalban is főszerepet játszott: 1983-ban ő érte el az első gólt Veronában, a 2-1-es Vasas-győzelemmel zárult találkozón. Az utolsó „magyar” döntőt pedig a BVSC vívta a Borac Banja Luka ellen, a Közép-európai Kupa végső kiírásában. Az 1992. május 29-én Foggiában rendezett találkozó kilencven, majd százhúsz perc után is 1-1-re állt, a tizenegyespárbaj döntött a Borac javára (5-3).

Már esztendőkkel korábban sejthető volt, hogy előbb-utóbb eljön a búcsú. Mert, ha hosszú évtizedekig nem is,

a hetvenes évektől bizony a KK-n is lehetett csomót keresni.

Csatlakozz a Sport24 közösséghez, mondd el véleményedet zárt Facebook-csoportunkban, és vegyél részt csak előfizetőknek elérhető exkluzív eseményeinken.

CSATLAKOZOM