BL-álmok nyomában: kezd beérni Arteta Arsenalja

Az Arsenal öt éve nem szerepelt a legrangosabb európai kupasorozatban, de most alaposan megfiatalított csapattal és korábbi csapatkapitányával a kispadon nagyon közel került a Bajnokok Ligája-részvételhez. A fejlődés viszont nem egyik napról a másikra történt, és még továbbra is hosszú út áll az észak-londoni együttes előtt.

Az Arsenal legutóbb 2016-ban tudta kiharcolni a Premier League-ben az indulás jogát a következő Bajnokok Ligája-sorozatra. Ennek az évadnak az utolsó mérkőzésen, az Aston Villa 4-0-s legyőzése alkalmával lépett pályára utoljára az Ágyúsok mezében Mikel Arteta, aki most a csapat menedzsereként vezetheti vissza a klubot a legrangosabb európai kupasorozatba.

Az észak-londoni együttes a legutóbbi BL-szereplés óta elbúcsúztatta a kispadtól a legendás Arséne Wengert, másfél év után megköszönte Unai Emery munkáját, és minden bizalmát az első vezetőedzői megbízatását vállaló Artetába fektette. Miután az elmúlt két szezonban az Arsenal egyaránt csak a 8. helyen végzett a Premier League-ben, a jelek szerint a bizalom végre megtérülni látszik.

Az Arsenal jelenleg úgy áll kétpontos hátránnyal az 5. helyen, hogy közvetlen riválisai közül a Manchester Unitednél négy, a West Hamnél három, a Tottenhamnél pedig kettővel kevesebb meccset játszott,

a statisztikákkal és előrejelzésekkel foglalkozó fivethirtyeight.com 64 százalékos esélyt ad arra, hogy sikerülni kiharcolnia a BL-indulás jogát.

Pedig a szezon elején sokkal inkább tűnt reális célnak a legjobb hat közé visszakerülés, és azzal legalább az Európa Liga elérése, főleg miután az első három bajnoki mérkőzésen a sérülések és a koronavírus által is hátráltatott Ágyúsok vereséget szenvedtek, ráadásul a Manchester City ellen egy 5-0-s zakóba sikerült beleszaladniuk. Azóta viszont nagyot fordult a világ Észak-Londonban, és hosszú évek óta először lehetnek igazán bizakodóak a csapat drukkerei. Még akkor is, ha az évad végén esetleg mégsem sikerülne visszatérni az európai topszintre.

A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en
Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
BelépekMég nem regisztráltam