BL-értékelő: A Real életben maradt, és amikor a PSG már azt hitte, nyeregben van, Benzema és Modric kiszagolta a vért

Feldolgozhatatlanul sok a Bajnokok Ligája mérkőzéseinek száma? Mindig azon idegeskedsz, hogy fantasztikus párosításokról maradsz le? Segítő kezet nyújtunk! Elkezdődött a klubidény legfontosabb része, a kieséses szakasz - íme, a BL-hetek csütörtöki képesalbuma!

Mind a három eset a Paris Saint-Germainnel történt meg az elmúlt évek Bajnokok Ligája-kiírásai során, mind a három esetben a katari hatalomátvételt követően, sztárokkal dúsított kerettel.

Az újkori PSG úgy csuklik össze minden egyes rázós helyzetben, mint a tartópilléreit vesztett épület.

Remontada – ismét. Vereség előnyről – ismét. Hogyan?

A Real Madrid – a hátrányára való figyelemmel – kissé meglepő módon nem nagyon változtatott a francia fővárosban rendezett első felvonáshoz képest. Az eltiltott Casemiro helyett Valverde, míg Mendy posztján Nacho kezdett, de a hozzáállást tekintve nagy vonalakban ugyanazt láthattuk Carlo Ancelottitól.

A spanyolok támadásépítés közben rendkívül óvatosan négy-öt embert is mélyen hátul hagytak – ezzel ügyelve a Mbappé fémjelezte PSG –támadósor villámgyors kontráira. Csakhogy miközben az egyik fronton biztosítani próbált az olasz tréner, addig elöl ezzel elzárta az opcióit – kis túlzással úgy lehetne összefoglalni a madridi támadásokat, hogy a három fehérmezes középpályást emberfogással követő VerrattiParedesDanilo trió mögé visszalépve Benzema felcipelte a labdát, majd a támadóharmadban megfelelő létszám és mozgás híján odaadták Vinícius Jr.-nak, aki igyekezett kihozni a helyzetből a legtöbbet. Slusszpassz.

Hasonlóan gyámoltalan és Mbappétól rettegő attitűdött vett fel Ancelotti a két héttel ezelőtti első meccsen is – nyilván nem véletlenül, ahogy azt a két lesgólt és egy érvényes találatot jegyző francia sztár jól mutatta. Mindazonáltal 60 percig úgy tűnt, hogy ez így édeskevésnek fog bizonyulni, és az egyetlen valóban különböző lépés – a letámadás aktivizálása – nemhogy hasznot hajt a vendéglátók malmára, de az idő haladtával garantáltan ki fogja őket végezni.

Ancelotti és az ő híres alkalmazkodókészsége

Az első mérkőzés tényleges passzivitásával kontrasztban, a Madrid ezúttal igen agresszívan igyekezett megzavarni a PSG labdakihozatalait. Hogy valójában Donnarumma megzavarásának képében ez hozta el a megváltást, az erre a szakaszra vonatkoztatva nem hordozhat megváltást. Marco Asensio és Toni Kroos hatalmas foltot jelentettek a presszingen, kifejezetten enerváltan és a legkevésbé sem hatékonyan szálltak be a társakhoz, amitől szétesett ez a játékelem.

Mivel a brutálisan nyomástűrő Verratti-Paredes páros mindig megtalálta, hol lehetne kibújni a lyukacsos letámadáson, állandó jelenet volt, ahogy Karim Benzema mutogatott a társaknak, hogy jöjjenek már vele. A többiek mentek – ám, ha ilyen szinten kevesen vagytok, nehéz igazán megzavarni egy PSG-szintű ellenfelet. A bénázó presszingből kibújva aztán Ancelotti rémálma minden próbálkozása ellenére testet öltött: Mbappéék lendületből rohanhattak a Real védelmére.

Hogy ezt előre kiszámítva, pontosan így tervezte-e Ancelotti, afelől erős kétségei lehetnek az embernek, de végtelen dicséret illeti a híres-neves alkalmazkodókészségét.

Amikor sokan már feladták volna, ő lépett egy hihetetlenül bátrat, és ezzel szállította a Real sikerét.

A legjobb magyar focis tartalmak továbbra is a Sport24-en
Ezt a cikket 24.hu-s regisztrációval érheted el, amivel mostantól más témákban is exkluzív írásokat, hírleveleket olvashatsz.
BelépekMég nem regisztráltam