Az, hogy egy kiesés ellen küzdő csapat edzőjét egy rossz sorozat után menesztik, nem ritkaság. Megtette ezt több Premier League-klub már ebben a szezonban is, most pedig a Leeds is lépett, és szerződést bontott Marcelo Bielsával, aki 2018 nyara óta irányította a yorkshire-i csapatot. És ha megnézzük a klub februári eredményeit, nem is lehet meglepő: egy döntetlen az Aston Villa otthonában (3-3), ezen kívül négy súlyos vereség, melyek közül különösen az ugyancsak rossz helyzetben lévő Everton elleni 0-3 volt fájdalmas.
És bár a Manchester United, Liverpool, Tottenham hármastól alapesetben nem szégyen kikapni, ezen a három meccsen összesen tizennégy gólt kapott a Leeds, két rúgott gól ellenében. Látszólag egyértelmű a tendencia, és mivel a riválisok erőre kaptak, hirtelen komoly veszély lett a kiesés.
Így a vasárnapi hír láthatóan sokkolta a szurkolókat: hiába nem jöttek az eredmények, sok érv szólt amellett, hogy ki kell tartani Bielsa mellett. Az egyik legfontosabb, hogy a Leedsnek pokoli balszerencséje volt az idén a sérülésekkel: a csapat kulcsemberei hónapokra kiestek. A tavalyi évad házi gólkirálya, Patrick Bamford például egész idényben alig játszott, míg a csapat legfontosabb játékosa, az angol válogatottban is alapemberré lett Kalvin Phillips december eleje óta hiányzik, akárcsak a csapatkapitány, a középhátvéd Liam Cooper.
Utóbbiak márciusban visszatérnek, és Bamford esete nehezebb ugyan, mert egy lassan gyógyuló lábfejsérülés hátráltatja, ő is bevethető lesz még a szezonban. Szintén fontos érv, hogy bár az elmúlt hetek eredményei valóban ijesztőek, mostantól könnyebbé válik a sorsolás, nyerhető meccsek jönnek a Leeds számára, amely a szezon korábbi szakaszában is szenvedett súlyos vereségeket – hetet kapott a Manchester Citytől, ötöt a Manchester Unitedtől, négyet az Arsenaltól –, mégis talpra tudott állni utánuk. Bielsa kamikazefutballja korábban is rizikós volt a nagycsapatok ellen, és semmi nem utalt arra, hogy ezúttal ne lehessen újra összekapni a csapatot a Leicester, az Aston Villa és a Norwich elleni meccsekre.
Az már elgondolkodtatóbb volt, hogy egyre többen találgatták, vagy kiismerték Bielsa taktikáját az ellenfelek, és már tudták, hogyan kell játszani ellene, vagy esetleg maguk a játékosok nem hittek már benne, illetve egyéb ok miatt kevésbé hatékonyan tudták megvalósítani az elképzeléseit a pályán. Tény az is, hogy a februári meccseken elgondolkodtató könnyedséggel jutottak el az ellenfelek a Leeds kapujáig, gyakorlatilag minden egyes labdavesztés már gólhelyzetet eredményezett, olyan foghíjasnak és összeszedetlennek tűnt a védelem, a középpálya pedig mintha nem is létezett volna.
Visszatérő probléma volt, hogy Bielsa csapata képtelen védekezni a szögletek ellen, még a szögletből hírhedten impotens Manchester United régóta tartó rossz sorozata is természetesen a Leeds ellen szakadt meg most februárban (Harry Maguire gólja volt az első, amit a Man Utd szögletből szerzett ebben az idényben).
Ez utóbbi tehát nem volt új, az viszont igen, hogy ezúttal (a Villa elleni gólparádét leszámítva) már a támadásokból is eltűnt a gólveszély: mindennél jobban hiányzott Bamford, míg a csapat legtechnikásabb játékosa, a brazil Raphinha hetek óta mélyen a tudása alatt játszott, sokak szerint kifejezetten motiválatlannak tűnt.
Előre meg lehetett mondani a cseréit, melyek ritkán jártak szerkezet-átalakítással, és eleve nagyon ritkán tudott úgy belenyúlni a meccsbe, hogy azzal komolyan befolyásolt volna bármit is. Sokan bírálták azért is, mert ragaszkodott a kis létszámú játékoskerethez, és azért is, amiért senkit nem igazolt a Leeds januárban, noha világos volt, hogy már csak a rengeteg sérülés miatt is szükség lenne új emberekre (igaz, ez utóbbi nem egyértelműen az ő felelőssége).
