Így lesz vége a Simeone-érának Madridban?

Barcelonában folytatódott az Atlético Madrid vesszőfutása, annak ellenére is, hogy a lehető legjobban indult a rangadó a címvédő számára: a csapat legveszélyesebb játékosa, a lassan a pálya minden részén bevetett Yannick Carrasco már a 8. percben vezetést szerzett, ám ezután sorban kapta a gólokat a vendégvédelem, a Barca pedig végül 4-2-re nyert még úgy is, hogy a 69. perctől emberhátrányban játszott Dani Alves kiállítása miatt. A riválisok helyet cseréltek a tabellán, Xaviék feljöttek a negyedik helyre, az Atleti pedig az ötödik, 17 pontra van leszakadva az élen álló Real Madrid mögött, ami még úgy is tetemes hátrány, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

December 23-án volt tíz éve, hogy Diego Simeonét kinevezték az Atlético Madrid élére, jelenleg ő a legrégebb óta ugyanannál a klubnál dolgozó edző az európai topligákban. A csapat a története során 33 trófeát szerzett, ebből nyolcat – közte két bajnoki címet – az argentin szakemberrel, és azt se feledjük, hogy kétszer is már szinte az egyik kezük a Bajnokok Ligája-serlegen lehetett a madridiaknak, de előbb hosszabbításban, majd tizenegyesekkel buktak el a Real elleni döntőben.

Mégis, ha valaminek, akkor épp az ünneplésnek nincs most itt az ideje, ugyanis a Simeone-korszak messze legnehezebb időszakát éli az Atleti. De vajon mi történt?

Egy hosszú éveken át ugyanannál a csapatnál dolgozó edző karrierjében óhatatlanul előfordulnak hullámvölgyek. Nincs ez másképp Simeone és az Atlético Madrid esetében sem, voltak fájdalmasan korai kupabúcsúk, mint ahogy az is előfordult, hogy már a csoportkörben kiesett a BL-ből a csapat – akkor viszont egy Európa Liga-sikerrel sikerült megmenteni az európai szezont. Ami viszont nem történt meg egyetlen teljes szezonjában sem, hogy ne végzett volna legalább a dobogón a Madrid, ennek viszont most megvan a reális esélye; a Realt kitartóan üldöző Sevilla is 11 ponttal előzi az Atletit, míg a harmadik helyért zajló versenyben a Betis, a Barcelona, a Villarreal és a Real Sociedad is részt vesz.

Simeone védekezés-orientált, a nagy meccseken sokszor az ellenfél játékának tönkretételére törekvő felfogására épülő filozófiához talán nehezen illeszkedik az, hogy támadásban brutális arzenál áll az edző rendelkezésére: a már meglévő Lius Suárez, Joao Félix, Angel Correa hármashoz érkezett még a visszatérő Antoine Griezmann, valamint a Herthától igazolt Matheus Cunha. Mintha komfortzónáján kívüli is esne Diego Simeonénak, hogy ekkora variációs lehetősége van, csakhogy az Atlético erre eddig rácáfol, ugyanis a gólok terén rendben van a csapat, a 38 találat a La Ligában a harmadik legtöbb (igaz, komoly túlteljesítés is), miközben az említett öt játékos közül négyen is legalább öt gólnál járnak már a szezonban minden sorozatot figyelembe véve.

Ami igazából a legmeglepőbb, hogy sebezhető hátul az Atlético Madrid.

Jan Oblak katasztrofális szezonjáról már írtunk, a szlovén kapus mutatói pedig azóta csak romlottak – a Barcelona elleni mérkőzésen például úgy kapott négy gólt, hogy nem volt egyetlen védése sem. Leírni is megdöbbentő: 43,8 százalékos „hatékonysággal” véd, ami a legrosszabb az egész mezőnyben. A második legrosszabb mutatót az Alavés kapusai hozták össze, akik a lövések 60,4 százalékát hárították.

Kapcsolódó

Kiderült: Jan Oblak is csak ember

Aligha lesz címvédés Spanyolországban, az Atlético Madrid ugyanis bukdácsol és meglepően sok gólt kap. Utóbbi rámutat arra, hogy a klasszis kapus, Jan Oblak finoman szólva sincs élete formájában.

Ez a törékenység a védelemben úgy még inkább szemet szúrhat, hogy az alap statisztikákban egyébként egész jól áll az Atlético. A madridi hátsó alakzat ugyanis

• a legkevesebb kaput eltaláló lövést engedélyezte az ellenfeleknek (48-at),
• ebből következik az is, hogy a legkevesebb minőségi helyzetet (17,6 xG) az Atleti ellen dolgozták ki a csapatok.

Csakhogy közben már 30 gólt kapott eddig az Atlético, azaz kevés, és nem is olyan minőségi lövésből sikerült sokszor bevenni Oblak kapuját. A szlovén – érzésre és statisztikailag is – rengeteg olyan helyzetből kap gólt, amiket korábban megoldott, de a védelmet sem lehet felmenteni a felelősség alól. Különösen a beadásoknál sebezhető látványosan a madridi védelem, a fejpárbajoknak csak a 48 százalékát nyerik meg a játékosok a saját tizenhatosukon belül.

És bár Simeone – sokszor kényszerűségből is – sűrűn váltogatja a hátsó négyest/hármast, az látszik, hogy Felipe kezdetése öngyilkosság: az eddigi tizenkét bajnokiból ötöt veszített el vele a csapat, vagy másik oldalról nézve, mindössze hármat nyert meg vele. Ugyan a párharcai 57 százalékát megnyerte eddig a brazil, a közelében sincs José María Gímenez vagy Stevan Savic hatékonyságának, és bár a Barca ellen vereség lett a rangadó vége, Felipe már csak a kispadon kapott helyet. Persze nem lehet csak a brazil nyakába varrni a rossz szereplést, de az látszik, hogy a megszokotthoz képest minőségileg gyengébb védelem, valamint Oblak gyengélkedése együtt eredményezik az Atlético Madrid rosszabb szereplését.

Akárhogy is, Diego Simeone irányításával a legmélyebb gödörből kellene kimásznia a csapatnak. És, ha sikerül is valamennyire kozmetikázni, az egyik legfontosabb kérdés lesz, hogy a sok szép emlék ellenére is az állandóságra szavaz majd a vezetés, vagy pedig eljött a változás ideje.