Schäfert futballistenné teszi az Union, de a klub átveszi-e a hatalmat Berlinben?

Mikor Isten megteremtette a világot, a kövekhez is szólott.

– Akartok-e Union-drukkerek lenni? – kérdezte Isten. – Akarnánk mi, de nem vagyunk elég kemények – felelték a kövek.

A fenti vicc – melyet az író-újságíró (és Union-drukker) Annett Gröschner mesélt el a The German Timesban – nagyon jellemző a „kisebbik” berlini klubra, amelynek immár Schäfer András is játékosa. A kisebbik szó köré írt idézőjelet azért is érdemes kitenni, mert a piros-fehér színeket viselő egyesület – ellentétben a német főváros „Öreg Hölgyével”, a Hertha BSC-vel – a legszebb napjait éli, a pályán és pártoló tagjai számában (!) is megelőzi a riválist. Nem tudjuk, hogy ez rövid tündöklésnek bizonyul-e, vagy az Union hosszú távon is megragad a Bundesligában, mindenesetre a futballtradicionalisták egyik kedvenc klubjához Schäfer miatt sok magyar szimpatizáns is csapódhat. Hogy jól döntött-e 2021 magyar aranylabdása? Erre is megpróbálunk választ találni.

Keleti vas

„Berlini vagyok. Kelet-berlini” – hangzik el a 2004-es „Union fürs Leben” című filmben. Az 1. FC Union Berlin identitásának egyik alapköve a keletiség, a másik a munkásosztályhoz tartozás. Amikor a Berliner Morgenpost zseniális interaktív térképet készített a fővárosi futballtörésvonalakról (aki szeretné, itt böngészheti), élesen kirajzolódott a választóvonal a Hertha és az Union pártolói között. Nyugat-Berlin a Hertha kékjébe borul, míg kelet piros, Köpenick és környéke sötétvörös. Ez az Union otthona.

Eleinte sem keleti, sem piros-fehér nem volt a csapat, mivel jogelődje, az Union (eredetileg Olympia) Oberschöneweide címerében a Herthához hasonlóan kék-fehér zászló lobogott, Berlin kettéosztásáról pedig még szó sem esett. A csapat kék, munkásoverallokra emlékeztető szerelése miatt kapta meg a Schlosserjungs („Vasasok”) becenevet, és állítólag ekkoriban ordította be valaki a pályára a csatakiáltást, melyet mindenki átvett, s a klub a mai napig használ: Eisern Union, azaz „vas Union”.

A csapat 1923-ban német bajnoki döntőt játszott (veszített), majd a középszerűségbe süllyedt. Amikor előbukkanhatott volna onnan a második világháború után, akkor közbeszólt a politika: az Union Oberschöneweide 1950-ben a berlini liga második helyezettjeként bekerült a német bajnokság rájátszásába, ám a szektort felügyelő, már korábban is adminisztratív akadályokat támasztó szovjetek – néhány hónappal az NDK megalapítása után járunk – nem engedték el a csapatot a Hamburger SV elleni, kieli mérkőzésre. Az Union mégis lejátszotta a meccset (a HSV 7-0-ra nyert), a keret meg a stáb nagy része Nyugat-Németországba ment, és a vasfüggöny túlsó oldalán talált új otthonra. A kék-fehér színeket viselő SC Union 06 Berlin a mai napig aktív, igaz, az alacsonyabb osztályokban kell keresni a nevét. Az Union 06 1957-ben Magyarországon is játszott, az MTK 10-2-re mosta le egy barátságos találkozón.

A kvázi játékosok és stáb nélkül maradt keletiek 13 év alatt öt különböző nevet (Union Oberschöngeweide, Motor Oberschöneweide, Motor Berlin, TSC Oberschöneweide, TSC Berlin) viseltek, mígnem egy átszervezés eredményeképpen megkapták a mait.

Az NDK sportvezetői ugyanis 1965 végén úgy döntöttek, a sportklubok labdarúgó-szakosztályaként működő csapatoknak önálló futballklubokká kell válniuk. Így is lett, az időközben kék-fehér színeit a város piros-fehérjére cserélő TSC Berlin pedig újfent nevet váltott. Persze csak miután közbeszólt a politika.

Az eredeti terv szerint Kelet-Berlinnek csak két profi futballklubra volt szüksége, és már megvolt mindkettő a néphadsereg (Vorwärts Berlin) és állambiztonság-belügy (Berliner FC Dynamo) csapata képében. Másnak nem osztottak lapot, illetve nem osztottak volna, ha a szakszervezeti vezető Herbert Warnke nem kezd lobbizni azért, hogy a munkásoknak is legyen csapatuk, ne csak a két erőszakszervezetnek. Kelet-Berlin munkásai 1966. január 20-án megkapták új klubjukat, az 1. FC Uniont. Az Union alapítása óta erős munkásosztálybeli hagyománnyal bírt, a környék is „kékgalléros” volt, a szurkolókat sem kellett sokat noszogatni, hogy jöjjenek, pláne, hogy a hadsereg vagy a gyűlölt-rettegett Stasi csapatának sokan nem tudtak volna tiszta szívből drukkolni.

„Két évvel ezelőtt alakult meg egyesületünk, és tavaly sikerült felkerülni a felső ligába. Az elektrotechnikai szakághoz tartozik az Union, csapatunkban mérnökök éppen úgy találhatók, mint lakatosok, de vannak, akik mint sportoktatók szereznek képesítést” – beszélt csapatáról Paul Fettback, az Union küldöttségvezetője 1967-ben, amikor a berliniek Dunaújvárosban edzőtáboroztak.

„Államellenségből” kultklub

Ha az eddigiekből azt a következtetést vonja le az olvasó, hogy az Union Berlin története hányatott, hát igaza van, és a java még csak most jön! A klub 1968-ban az NDK közvéleménye és saját drukkerei legnagyobb döbbenetére elhódította első és egyetlen trófeáját, a Keletnémet Kupát, a döntőben 2-1-re legyőzve a favorit jénaiakat. A váratlan siker után a KEK-ben indult az Union, illetve indult volna, mert a politika már megint közbeszólt. A Varsói Szerződés csapatai 1968-ban „baráti segítségnyújtást” végeztek Csehszlovákiában, azaz eltiporták a prágai tavaszt. Az UEFA a kelet-nyugati párosítások „robbanásveszélyétől” tartva újrasorsolta a BEK és KEK 1968/69-es kiírásának mezőnyét, és a keleti blokk csapatait egymással párosította össze. Válaszul a keletiek többsége visszalépett, beleértve az Uniont is, amely nem elég, hogy nem léphetett ki a nemzetközi porondra, de ugyanabban az idényben még ki is esett az NDK-élvonalból…

Az ettől fogva az első és a másodosztály között jojózó Union legalább stadionja, az An der Alten Försterei csinosítását megkapta ajándékba, mert a létesítményt a „Berlin hilft Union” akció keretében a drukkerek segítségével felújították (ez a motívum a későbbiekben még visszatér). Ha korabeli híradófelvételeket nézünk, egy hangos és fanatikus táborral bíró, ám elég gyengécske csapatot látunk. Ahogy a kortársak tartották: az Union „hangulatban elefánt, sportszakmailag szürke egérke”. Egy 1978-as tévériportban az „unionisták” egészen érdekes fejeket vágtak arra a riporteri kérdésre, hogy miért nem drukkolnak (mondjuk) a Dynamónak, de azt többen is említik, hogy a Herthát viszont csípik. A szimpátia kölcsönös volt (bár azóta elmúlt): a hetvenes-nyolcvanas évekből láthatunk olyan felvételeket, amelyeken a Nyugatról átránduló herthások erősítik az Union táborát a keletnémet riválisok ellen, és a keleti blokkba UEFA Kupa-meccsre utazó Hertha-fanatikusok között is ott lengtek a FCU piros-fehér zászlói. A klub szurkolói közé olyanok keveredtek, akiknek nem tetszett a keletnémet „munkás-paraszt paradicsom” működése. Ahogy az Eulenspiegel szatirikus lap írta:

Nem minden Union-szurkoló államellenség – de minden államellenség Union-szurkoló.

Még ha az Union rendszerellenes hírneve eltúlzott is, az tény, hogy a klub meccsein elhangzottak olyan rigmusok, amelyek az NDK-ban elfogadhatatlannak minősültek; no meg az is tény, hogy az Union fanatikusai gyűlölték a hatalom közeli Dynamo drukkereit. Ahogyan a szurkolói dal szól, a Spree partján csak két csapat van, az egyik az Union, a másik a Hertha BSC…

A berlini fal leomlásával végre összeborulhattak egy barátságos meccsen a Hertha- és az Union-hívek, hogy aztán mindenki menjen a saját útjára. Az Unioné leginkább kálváriára emlékeztetett. Az újraegyesített Németországban a harmadosztályból rajtoló klubtól kétszer is megtagadták a feljutást – a Bundesliga 2-es klublicenchez szükséges bankgaranciák hiánya, illetve meghamisítása miatt –, időről időre a csőd szélén táncolt a csapat. Az Union 2001-ben végre feljutott a második ligába, és még harmadosztályúként kupadöntőt játszott a Schalke 04 ellen, keretében a magyar Bozsik Leventével – igaz, elveszítette azt, de mivel a Schalke bejutott a BL-be, az európai porondon is debütálhatott a klub.

A másodosztályból az elsőbe jutáshoz kellett újabb szűk két évtized (közben a klub a negyedik liga poklát is megjárta, csak hogy legyen még csavar), és az Union történetének ezt a fejezetét már többen ismerik. A szurkolók szó szerint vérüket adták a klubért (véradást szerveztek a nehéz anyagi helyzetbe került egyesület megsegítésére), saját kezükkel renoválták a stadiont (ahogyan azt a hatvanas és nyolcvanas években is megtették), esztendőről esztendőre hatalmas karácsonyi éneklést rendeznek arénájukban. Az Union Berlin kultklub lett, amely ha nem is tagadja meg a modern futballt, mindent megtesz azért, hogy ne veszítse el a kapcsolatot szurkolóival, ne kuncsaftokként kezelje őket és ne tagozódjon be minden tekintetben a 21. századi labdarúgásba. A stadion négy lelátójából három állóhelyes – az európai mérkőzéseit emiatt az Olimpiai Stadionba kellett vinnie az Unionnak –, a klubot körbelengi a kívülállóság atmoszférája. Az Union antitézise mindannak, amit a másik keleti Bundesliga-csapatnál, az RB Leipzignél gondolnak a futballról. A mind jobb eredményekkel a klubvezetés elvárásai is nőttek, s bár az Union-ultrák korábban maguk is rémüldöztek a tényen, hogy feljuthatnak, 2019-ben végül megnyílt a Bundesliga kapuja a köpenickiek előtt, akik első idényükben a 11., a másodikban a 7. helyen végeztek, utóbbival kiharcolva az európai kupaszereplés jogát. És itt jön képbe Schäfer, valamint az Union közeljövője.

Már elsők Berlinben

Odáig jutottunk, hogy feltehetjük már a kérdést: vajon 2022-ben az Union számít Berlin első számú csapatának? A válasz pedig: meglehet, legalábbis az eredményeket, a klubvízió megvalósítását, a hangulatot tekintve az Union az első számú.

Kezdjük az eredményekkel! Ha „összeolvasztjuk” a német bajnoki osztályokat és így készítünk rangsort, akkor látványos, ahogyan az Union a negyedosztály mélységéből előtör és megelőzi a tradicionálisan Berlin topklubjának minősülő Herthát. Urs Fischer vezetőedző együttese már első Bundesliga-idényében is csak rosszabb gólkülönbséggel szorult a Hertha mögé, a másodikban hét hellyel előzte meg riválisát, most kilenccel áll előtte. Amióta a köpenickiek feljutottak az első osztályba, 125 pontot szereztek, a Hertha eközben csak 98-at. Az Union ebben az évadban a bajnokságban és a kupában is legyőzte a Herthát, s immár pozitív a mérlege a berlini derbin.

Az Union az első a pártoló tagok számában is, ezzel Berlin legnagyobb támogatottságú egyesületének számít. A piros-fehéreknél szurkolói boom van: 2012-ben még csak 10 000 támogatójuk volt, 2017-ben köszöntötték a 15 000. pártolót. A 2010-es évek közepén a herthások száma nagyjából 3:1 arányban múlta felül az unionosokét. Amikor a Morgenpost 2019-ben elkészítette az említett interaktív focitérképet, a Hertha-támogatók majdnem 37 ezren voltak, az unionosok már 29 ezren, tehát két éven belül megduplázódott a pártolók száma, és a piros-fehérek kezdtek vetélytársuk nyomába érni. Tavaly jött az őrségváltás: a hivatalos statisztika szerint 2021 elején 37 360 Union- és 37 192 Hertha-pártolót regisztrált a berlini sporthivatal, majd a legutóbbi jelentés is enyhe Union-előnyt (40 725 vs. 40 224) mutatott.

Ennél jobban semmi sem jelzi, hogy a sokáig a kívülálló szerepét magára öltő Union divatos csapat lett. A klub ereje, státusza annyira megnőtt, hogy az törvényszerűen változásokat hoz minden téren. Ahogyan az Unionról könyvet író tudósító, Kit Holden elmondta a Talking Fussball podcast egyik adásában: a köpenickiek már többször flörtöltek a feljutással, de 2019-ben, amikor végrehajtották az áttörést, már fel is voltak készülve rá. Az élvonalbeli szereplés – nem úgy, mint korábban – szerves része volt a klub közép- és hosszú távú terveinek. Elmúltak azok az évek, amikor az eredmény jóformán nem számított. A klub hosszú távon a Bundesligában képzeli el magát.

Bár az Union – elsősorban a pandémia és a magas prémiumok miatt – több mint tízmillió eurós mínuszt könyvelt el 2020/21-ben, a pályán aratott sikerek felhajtóereje töretlen. A klub kölcsönöket vett fel, az átigazolási piacon a járvány ellenére is nagyon aktív – két és fél idény alatt a Transfermarkt 18 olyan szerződtetést regisztrált, amelynél az Union átigazolási vagy kölcsönvételi díjat fizetett –, és 2025-ig több mint százmillió eurós befektetés érkezik.

Befektetünk az utánpótlásképzésbe, a stadionbővítésbe, új edzőkomplexumot hozunk létre, befektetünk magába a szervezetbe és annak digitalizációjába. És természetesen befektetünk a profi keretbe is

– hangsúlyozta az évzáró közgyűlésen a 2004 óta irányító Dirk Zingler klubelnök. Az Union a 2021/22-es évadban várhatóan rekordbevételt könyvel el, története során először lépi át a százmillió eurós bevételi határt. A szponzori bevételek szintén rekordmagasságban járnak: a csapatnak több mint 240 támogatója van, nagyvállalatoktól kisebb helyi vállalkozásokig.

Az Union tiszta víziót, értékeket és menő identitást kínál, nem csoda, hogy vonzereje és támogatói száma rendkívüli módon megugrott. Ez ugyanis hiánycikk az önmaga újradefiniálásával küszködő berlini kirakatklub Herthánál, hiába öntött 2019 óta a milliárdos Lars Windhorst rengeteg pénzt a csapatba. A Windhorst által kitalált imázsváltás, a „Big City Club” szlogen megítélése még a Hertha-szurkolók körében is igen vegyes, a riválisok drukkerei meg leginkább kiröhögik azt. Míg a Herthánál egymást érik a krízisek, az Union esetében egy dinamikusan fejlődő klub képe tárul a szemlélő elé. A Hertha régóta nagyot akar, ám sokáig az anyagiak hiánya tartotta vissza, most meg sikertelenség hátráltatja; eközben az Union eleinte nem akart nagyot, és mégis sikeresebb lett.

„Az Union a No. 1, a Hertha a No. 2, ezt most kimondhatjuk (…) Az Unionnál a futballigazgató Oliver Ruhnert szinte mindig telibe talál, a vezetőedző Urs Fischer meg mintha valami varázsitalra lelt volna. A Bundesliga egyik legmenőbb csapatává váltak jobbára olyan játékosokkal, akik vagy az ismeretlenségből léptek elő, vagy nem kellettek máshol. Közben a Herthánál Fredi Bobicnak végre el kell takarítania a füstölgő romokat elődei után. Feladata kettős: újjáéleszteni a Herthát és visszavenni az elsőséget az Uniontól” – írta jegyzetében Robert Matiebel, a Berliner Zeitung újságírója.

„Az, hogy az Union lehagyta a Herthát, már nem egy pillanatnyi állapot. A sikeréhes új fiúk a város délkeleti részéből maguk mögé utasították Berlin gazdag, elkényelmesedett urait” – állapította meg a Tagesspiegel.

Schäferrel együtt, de merre?

A továbblépéshez okos igazolásokra van szüksége az Unionnak, amely egyrészt fiatalítani igyekszik, másrészt kulcsemberei mögé hoz olyanokat, akik a későbbiekben átvehetik a szerepüket. Schäfer mind a két kritériumnak megfelel. Az Unionnak szüksége volt egy olyan középpályásra, aki tud nyolcast, tízest és szükség esetén hatost is játszani. Fiatal, bátor, gyors, kreatív futballistát kerestek – és reményeik szerint találtak is a 2021-es magyar aranylabdás személyében. Elképzelhető, hogy Schäfer Grischa Prömel utódja lesz, mivel a Kicker osztályzatai alapján az Union legjobb középpályásának számító kulcsjátékos egyelőre nem hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését. A 27 éves Prömel értékét 4 és fél millió euróra becslik, a WyScout rangsorában negyedik a Bundesliga belső középpályásai között.

Schäfernek tetszett, hogy az Union kitartóan „hajtotta”, érezte a bizalmat, a klub körüli atmoszféra szintén megnyerőnek bizonyult. Ráadásul elég jó esély mutatkozik arra is, hogy a piros-fehérek ismét odaérnek egy európai kupainduló helyre, még ha a BL-indulást érő negyedik pozíciót aligha tartják meg. Az egyik legdinamikusabban fejlődő magyar játékos az egyik legdinamikusabban fejlődő német klubhoz került, és ha mindkettejük felemelkedése töretlen lesz, az igen jó hír mind az Unionnak, mind a magyar válogatottnak.

A hogyan továbbal kapcsolatban rengeteg a kérdés, mert az Union Berlin saját határait feszegeti. Stadionja, az An der Alten Försterei a második legkisebb a Bundesligában, immár jóval több a pártoló tag, mint ahányan beférnének az erdei arénába. Évek óta készen állnak a tervek a stadion 22 ezresről 37 ezresre bővítésére – a többségében állóhelyes koncepció megmaradna –, de ehhez infrastrukturális fejlesztés is kell, a főváros, a kerület és a német vasúttársaság pedig „kardozik” arról, hogy melyikük állja ennek a költségeit. De meddig lehet növelni a klubot, hogy megőrizze legfontosabb értékét, a szorosan összetartó közösséget? Mikor üt be az elkerülhetetlen krízis a futballpályán? Nem esik-e nagyot a szárnyalás után, mint ahogyan történt ez oly sok kiscsapattal a topligákban? Megrontja-e a Bundesliga és a benne forgó nagy pénz az Uniont? Eladják-e a stadion nevét a jövőben, ha pénzre lesz szükség? Az Alten Försterei (illetve az azt üzemeltető gazdasági társaság) részben szurkolói tulajdon, és eddig a stadionnévszponzortól a gólörömzenéig sok, a többi Bundesliga-stadionban megszokott dolgot sikerült távol tartani. Még a szurkolók sem tudják a választ a kérdésekre, bár az egyik Union-blog társszerzője, a csapatnak negyven éve drukkoló Tobias Saalfeld úgy gondolja, a piros-fehérek értékeiket megőrizve lavírozhatnak tovább.

„Az eufória ellenére vegyesek voltak az érzelmeink, főleg a régi szurkolóknak. Megváltoztat-e minket a Bundesliga-biznisz? Csak a lendület vitt-e minket? Túl magasra kerültünk-e és megfizetünk-e drágán ezért? Sok negatív példa van erre (…) De minden elképzelésünket fölülmúlta, ami történt, és úgy tűnik, az 1. FC Union olyan sikerformulát talált, amire más Bundesliga-csapat nem lelt rá. Ami ráadásul nagyon fontos: nem egy nagybefektető, hatalmas szponzor vagy egy sejk pénze áll a sikerek mögött” – írta karácsonyi bejegyzésében.

Az Union úgy vált 2022-re Berlin legsikeresebb klubjává, hogy hű maradt az értékeihez.

Hogy futballtradicionalisták kedvencéből kinövi-e magát a német főváros rangelső klubjává, az a közeljövőben eldől. A méret és a hagyomány a Hertha, a vízió és a dinamizmus az Union mellett szól. De a „vas Uniont” már senki sem kezelheti kiscsapatként. Az pedig már csak idő kérdése, hogy mikor hangzik el szpíkertől és a lelátóról a bemutatásnál: „András Schäfer – Fussballgott”.

Tudniillik a futballisten jelző minden Union-játékosnak kijár, akkor is, ha vadonatúj igazolás.