Kiütött egy ávóst, csatárként kivédte a tizenegyest és számolatlanul lőtte a gólokat – 100 éve született Deák Ferenc, a gólkirályok legnagyobbika

Annak ellenére, hogy Szentlőrincen játszott, a ferencvárosi Viola utcában látta meg a napvilágot – éppen 100 éve, 1922. január 16-on. A SZAC-nál az 1938-ban vb-ezüstérmes csatár, Kohut Vilmos foglalkozott vele, miután szülei eltiltották a futballtól, majd mégis visszaengedték a pályára. Deák Ferenc kiskorában kapus volt, de egy lövés fejen találta, és elvesztette eszméletét. Ekkor mondta a hét gyereket nevelő mama és papa: ennek a vircsaftnak vége!

Danninger János hentes és mészáros, a Szentlőrinc klubelnöke kisírta, hogy a csemetének mégse kelljen abbahagynia.

Ez mind Deáknak, mind a magyar futballnak a javára szolgált még akkor is, ha az immár centert játszó tehetség a pályán is találkozott néhány hentessel és mészárossal.

Híre ment, hogy ontja a gólokat, ezért behívták a katonaválogatottba. Nem volt nagy dicsőség, a hadi gárda a baráti náci Németország Belgrádban állomásozó, azaz Jugoszláviát megszálló tömeggyilkos csapatával találkozott 1943 novemberében a Beszkárt-pályán 15 ezer néző előtt. Honfitársaink 7:2-re nyertek a rettenetes, nálunk mégis ajnározott Hitler-bébik ellen. Deák négy gólt szerzett, ha nincs olyan meghitt viszony a Horthy-rezsim és a Führer borzalmas birodalma között, akkor még az is megtörténhetett volna, hogy a Bambának becézett csatár buchenwaldi vagy mauthauseni beutalót kap a négyesért.

Egy évvel később, 1944 augusztusában debütált az NB I-ben, a Csepel–Szentlőrinc találkozón (3-1) ő fejelte a vendégek gólját. Előzőleg az NB II-ben 108 gólt gyártott, majd harmadik első osztályú meccsén ötöt vágott be a Szolnoknak (6-2). További öt mérkőzésen volt még ötöse: a Szentlőrinc–FTC 7-3-on (!), amely arról is emlékezetes maradt, hogy a ferencvárosi Hernádi Pál a partdobásban világrekordernek minősített Markusovszky Győző karjába harapott, emiatt Szigeti György játékvezető 5:1-nél kiállította; továbbá a SZAC Szombathely és Szeged elleni 6-0-ja, valamint a Testvériség vendégeként elért 7-0-ja alkalmával.

A következő öttalálatost már az FTC csapatában jegyezte, amikor a pesti zöld-fehérek 13-0-val küldték haza a Győri ETO-t. Bamba az öt gól mellett négy gólpasszt is szállított, ám a Népsport nem mutatkozott különösebben hálásnak:

Deák roppant veszélyes volt a kapura, kár, hogy a labdakezelése változatlanul hiányos.

Szerzett ötnél többet is. A Szentlőrinc–Debrecen meccsen (9-5) hatig jutott, ugyanúgy, mint az MTK kölcsönjátékosaként Isztambulban, a korabeli török listavezető, ma ötödosztályú Vefa 8-1-es legyőzésekor. A kék-fehérek belső hármasa így festett: Hidegkuti, Deák, Bodola. A Kőbányai Barátságot pedig kilenc góllal keserítette el 1945. szeptember 24-én; a végeredmény 13-0 lett, az első tíz gól csak azért nem volt kivétel nélkül az övé, mert 3-0-nál nagyvonalúan átengedte a tizenegyesrúgást Markusovszkynak.

Abban a hosszú bajnokságban, amelyben 28 csapat szerepelt, majd a legjobb tíz újabb körmérkőzést vívott, Deák 66 gólt ért el. Ahhoz képest, hogy a Szentlőrinc nyolcadik volt, igazán nem rossz. Aztán a Szentlőrinc javult, előrelépett a hetedik helyre, Deák mutatója viszont aggasztóan romlott: alig 49 gólt tudott összekaparni. Az FTC a segítségére sietett, hátha az Üllői úton jobban megy, és 1947 nyarán átigazolta, egyúttal megörvendeztette egy Nefelejcs utcai, 32 lakásos bérházzal. Deák abból is bőven megélt volna, hogy beszedi a díjakat, igaz, csak 1949-ig, mert akkor a hetedik kerületi házat államosították.

A Ferencvárosban nem haladt, mindössze 41-szer küldte a labdát a hálóba,

igaz, bronzérmet nyert, de ennek egyáltalán nem örült. Az utolsó fordulónak azzal mentek neki a riválisok: vagy a Csepel–FTC győztese vagy döntetlen esetén – amennyiben az angyalföldiek felülmúlják az MTK-t – a Vasas a bajnok. Csepelen mobillelátók sokaságát állították fel, 34 ezresre (!) bővítették a sporttelepet, és a Boráros térről percenként indították az autóbuszokat a pályához. A Megyeri úton, ahol a Vasas 2-0-ra nyert az MTK ellen, 18 ezren voltak, és a piros-kék szurkolók már ünnepeltek, mert arról értesültek: Csepelen 3-3 az eredmény.

Volt annyi is.

De hét perccel a befejezés előtt, amikor kiállítások és sérülések miatt a Csepel már csak hét egészséges játékost számlált, Henni Géza kiejtette a könnyű labdát, és Pintér József a mennybe vitte a Csepelt (4:3). Deák két gólt szerzett; biztos, ami biztos, már az első percben beköszönt, ám a végén majd szétrobbant a dühtől.

A következő évad busásan kárpótolta. Az FTC 26 győzelemmel, egy döntetlennel, három vereséggel és 140-36-os gólaránnyal hódította el a bajnoki címet, Deák pedig 59 góllal lett gólkirály. A legtöbbször a Henni – Rudas, Szabó – Kéri, Csanádi, Lakat – Budai II, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor összetételben brillírozó, 22 267-es hazai nézőátlagot generáló ferencvárosiak örömét még az sem tudta elrontani, hogy az Újpest 5-0-ra győzött az Üllői úton. Deák abban az évadban, 1949. június 12-én szerezte azt a gólját, amelyet pályafutása legszebbikének tartott: az olaszoknak rúgta a Megyeri úton Kocsis beadásából, a levegőből, kapásból (1-1).

A válogatottban 1946 októberében, az osztrákok ellen játszott először. A magyar csapat összetétele maga volt a futballtörténelem: Horváth Ferenc – Rudas, Bíró – Kovács Imre, Nagymarosi, Lakat – Mike, Szusza, Deák, Zsengellér, Puskás. Hazánk fiai 2:0-ra nyertek, mindkét gólt Deák érte el. Valahogyan csak be kellett mutatkoznia.

Letette névjegyét a siófoki Fogas Étteremben is.

A Fradi-indulót énekelte, miközben az asztalon táncolt, amikor belépett két civil ruhás ÁVH-s. Mondták neki, fejezze be a cirkuszt, szálljon le az asztalról. Nem reagált. Lerángatták, mire az egyiket szó szerint kiütötte. A belügy persze azonnal tudomást szerzett az esetről, és Csáki Sándor, az Újpest elvakult BM-es elnöke, aki már akkor szerződtette volna Deákot, amikor a középcsatár még Szentlőrincen játszott, a következő ajánlattal kereste fel a bamba jó „bokszolót”: vagy bevisszük, és az Andrássy út nem lesz leányálom, vagy átigazol a Dózsába, de egy szót sem szól arról, miért. Viszonylag kevesen választottuk volna, hogy a tulajdon édesanyánk sem ismer ránk, Deák sem a börtönre szavazott. S még azzal együtt is jól járt, hogy évekig zúgta a ferencvárosi tábor: „Áruló!”

(Rudas Ferenc és Dalnoki Jenő Kocsis Sándort tekintette annak. Ezerszer hallottam mindkettőjüktől, hogy Kockának nem volt kötelező a Honvédba mennie, de egyrészt nem szívesen szakadt volna el jó barátjától, a behívott Budai Lászlótól, másrészt a legjobb csapatban, Bozsikkal és Puskással akart játszani. Deák és Czibor más eset – mondták –, de az FTC szétverése, jóllehet a hatalom ugyanúgy nem rajongott a klubért, mint a Horthy-rendszer a kiiktatott MTK-ért és a csak majdnem felszámolt, törlésre indítványozott Vasasért, így is városi legenda csupán.)

Újpesten már nem volt annyi Bamba-bomba, ám Deák nem ezért szerepelt csak hússzor a válogatottban. Sebes Gusztáv szövetségi kapitány eleve nem szívelte, amiért gyakorta kereste fel a lokálokat – a Vasas-center Szilágyi Gyulához hasonlóan, akinek az államosításig a Moulin Rouge közvetlen szomszédságában volt üzlete –, a Fogas-affér után pedig végképp tartózkodott tőle. Ráadásul hátravont középcsatárban gondolkodott, erre a pozícióra pedig Deák, Szusza és Szilágyi sem volt alkalmas, annál inkább Hidegkuti.

Deák legnagyobb újpesti alakítását 1952 szeptemberében, Csepelen nyújtotta.

Lőtt, majd fejelt egy gólt, aztán a második félidőben, 2-0-nál, amikor Henni fájlalta az oldalát, a kapuba állt, és kivédte Keszthelyi Mihály tizenegyesét.

Nyert a Dózsa 2-1-re, a szépítő gólt az időközben rendbe hozott Henni kapta. A gólokat sztahanovista módon hajszoló Deák erről is sokat diskurált az újlipótvárosi Ipoly presszóban, ahová évtizedekig jártak az újpestiek, a közelben lakó Göröcs, Várhidi, valamint Szusza, az akkoriban a Pozsonyi úton élő MTK-s Sándor Csikar meg a Fürst Sándor (ma Hollán Ernő) utcából átsétáló Deák. A Hollán 31. szám alatt Bambának 2000 óta emléktáblája van.

Ha az összes gólját rá akarták volna vésni, még ma is dolgoznának.