Két testőr Afrikában, avagy magyar edzők kupasikere a fekete kontinensen

Titkos (eredetileg: Titschka) 1929-ben a Budai 33 FC-től igazolt az MTK-hoz, amelynek csapatában 232 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Azért csak ennyin, mert az 1938-tól egymást követő zsidótörvények nyomán a profi Hungária 1940-ben feloszlatta önmagát, majd 1941-ben megszűnt az amatőr MTK is. A manapság mértékadónak minősített Horthy-korszak 1939. évi IV. törvénycikkében – egyebek közt – az állt: „A törvényjavaslat a nemzettest idegen elemekkel való túlzott áthatása ellen jogos önvédelemből korlátoz jogokat.”

Titkos a rendszer ellenségei közé tartozott,

1936-ban belépett az illegális kommunista pártba. A Hungária abban az esztendőben veretlenül, 22 győzelemmel és 4 döntetlennel hódította el a bajnoki címet, a gólaránya 87:21 volt. Az együttes szinte csupa magyar legendából állt: Szabó – Mándi, Bíró – Sebes, Turay, Dudás – Sas, Cseh II, Müller, Kardos, Titkos. Azért „szinte” mert Heinrich („csudi-Wudi”) Müller osztrák volt. A kék-fehérek 1937-ben 20 győzelemmel, 3-3 döntetlennel és vereséggel, valamint 95:34-es gólaránnyal ismételték meg elsőségüket, azaz két évadban mindösszesen háromszor kaptak ki, és gyártottak 182 „dugót”.

Az összesen 48-szoros válogatott Titkos csúcsformában futballozott. A Nemzeti Sport már 1935-ben azt írta róla a fordulatos magyar–osztrák (3:0, 3:3, végül jól csengő 6:3) után: „A modern, eredményes szélső mintaképe lehet. Lefutásai, labdaátvételei, beadásai, góljai a legmagasabb színvonalat állították elénk.”

Fantasztikus mérkőzések sokaságában volt benne, a szintén 1935-ben rendezett Hungária–Admira-Wacker KK-találkozón (7:1) elért mesterhármasa után ódákat zengtek róla. Részt vett a Győri ETO 12:3-as, békés kivégzésében 1937-ben, majd 1938 novemberében élete bajnokiján ragyogott az Újpest ellen. A meccs 6:1-gyel zárult, Titkos három gólt és két gólpasszt jegyzett.

Ez öt hónappal az után történt, hogy a vb döntőjében játszott. A világbajnokságot megelőző selejtezőn a görögök 11:1-es megszórásában is szerepet vállalt, majd gólt szerzett a svédek elleni elődöntőben (5:1), valamint az olaszokkal vívott döntőben (2:4) is.

A Hungária kiiktatása után Kispesten futballozott,

és az 1941/42-es évadban öt meccsre kisegítette a Vasast. A piros-kékek az NB II-ben nyomták, és feljutottak, miután utolsó öt találkozójukon tíz pontot szereztek. (Ez volt a maximum.) Az első osztályú szereplést véglegesítő perecesi meccsen Titkos lövését hárította kézzel a gólvonalon a hátvéd Monostori I, mielőtt Bihari tizenegyesből a hálóba küldte a Vasas győztes gólját (2:1). László András, az MLSZ alelnöke azonban nem tűrhette, hogy a Vasas ismét az élvonalba kerüljön, ezért indítványozta: a klubot töröljék a szövetség tagjainak sorából. Indoklásában azt írta: „A Vasas FC mérkőzésein lefolyt jelenségek arra mutatnak, hogy a Vasas FC szembehelyezkedik a keresztény és nemzeti irányzattal. (…) A Magyar Labdarúgók Szövetségének teljes erejével le kell törnie minden olyan megnyilvánulást, amely a szövetség erkölcsi és világfelfogásával szemben áll, és így szemben áll a magyar nemzet felfogásával is.” Nem volt elég az MTK… Igaz, a Vasast végül nem tüntették el, csak Nemzeti Nehézipari Munkások Sport Klubja, továbbá Kinizsi, majd Nemzeti Vasas néven, sárga-kékben játszatták.

A második világháború után az MLSZ összetétele gyökeresen átalakult, Titkos 1950-től előbb a szövetség főtitkára, majd az Országos Testnevelési és Sportbizottság labdarúgóosztályának vezetője lett. Az 1954-es vb-ezüstérem után, 1955-ben és 1956-ban „állami edzővé” avatták, ami azt jelentette, hogy a szövetségi kapitány jobbkeze volt. Majd 1957 januárjában elengedték az egyiptomi National csapatához, amelyet akkor irányított, amikor a rivális Zamaleket Toldi Géza dirigálta. Csapata megvédte bajnoki címét, aztán felkérték a válogatott szakvezetőjének, és a „fáraók” az Afrika Kupa 1959-es, kairói hármas döntőjében két győzelemmel (Etiópia 4:0, Szudán 2:1) felülhettek a trónra.

Titkos nem szállt el az eredménytől. Azt írta haza:

A játékosok amatőrök, csak kedvtelésből kergetik a labdát. Bár huszonkét-huszonnégy labdarúgóm van, előfordul, hogy közülük csupán hat jelenik meg az edzésen. Amikor ezektől megkérdezem, hol a többi, a válaszuk: »males«, ami arabul annyit jelent, hogy majd legközelebb kijönnek. Azt is mondják: »Esőben nem lehet edzést tartani, mester!«

Amikor leszidta egyik játékosát, az sértődötten fordult felé: „Tessék, akkor mutassa meg, hogyan kell!” Erre nyolc-tíz lövést küldött tizenhatról-tizennyolcról a pipába. Csend lett, akárcsak akkor, amikor Brüll Alfréd klubelnök bejelentette a Hungária feloszlását.

Csanádi Ferenc játékosként nem vitte oly sokra, mint Titkos, sőt egyáltalán nem vitte sokra, az FTC tartalék csapatában labdázgatott Csanádi II néven, mivel a sportvezető Csanádi Árpád testvére volt . Ám azokhoz a generációkhoz tartozott, amelyek világszínvonalú magyar futballon nőttek fel, és a már említett Hungária–Admira mérkőzés után azt olvashatta az újságban, hogy a kék-fehérek vezetősége nyilvánosan megköszönte a ferencvárosi szurkolók támogatását. Ekkor tizenegy éves volt, harmincöt esztendőt kellett még várnia, hogy széles körben ismertté váljék a hazai labdarúgásban. Az FTC első csapatának edzőjeként 1970. szeptember 29-én, a Liverpool elleni 1-1 alkalmával debütált, előzőleg a zöld-fehér ifiknél egyengette Páncsics, Bálint, Juhász István, Szőke, Branikovits és mások útját.

A bajnoki premierje rosszul sikerült: a Géczi – Horváth, Páncsics, Bálint, Megyesi – Rákosi, Mucha – Szőke, Branikovits, Albert, Katona összetételű FTC 1-0-ra kikapott az MTK-tól. Szuromi Antal gólja még hetekig téma volt, mert az utóbb a körúti Gong presszót vezető csatár „kötényt” adott Páncsics Miklósnak, mielőtt Géczi István hálójába lőtt. Ez a finom technikájú játékos egyetlen egyszer tudott a válogatottba bekerülni…

A Ferencvárosban viszont hemzsegtek a címeres mezes törzsgárdisták.

Csanádi kétszer volt ezüstérmes az FTC-vel, 1972-ben a második hely mellett MNK-győzelemre vezette a csapatot, sőt kis híján az UEFA Kupa döntőjéhez segítette a zöld-fehéreket. A finalista szereplés azon múlt, hogy Szőke István mind a Népstadionban, mind Angliában tizenegyest hibázott a Wolverhampton ellen (2-2, 1-2). A kiesés csalódást keltett, jóllehet a legjobb négy közé jutás és az együttes minősége össze sem vethető a manapság körbe ujjongott FTC nemzetközi eredményeivel és keretével. (Természetesen a régiek vannak egészen más magaslati dimenzióban.) Az UEFA Kupa akkori mezőnyében nem tudott a négy közé kerülni az Atletico Madrid, az Eindhoven, a Juventus, a Köln, még a Real Madrid sem…

A Toldy Gimnázium testnevelő tanáraként is dolgozó Csanádi sorsát egy újabb UEFA-évad pecsételte meg. Hetvenhárom szeptemberében kettős nemzetközi kupamérkőzést rendeztek a Népstadionban: az FTC a Gwardiát, a Vasas a Sunderlandet fogadta. Óriási balhé támadt, mivel a varsói együttes 1-0-ra, míg a másodosztályú angol kupagyőztes 2-0-ra nyert. A vesztesek ellen 27 130 fizető néző tüntetett, mert ilyen „égésekhez” magyar szurkoló akkoriban nem volt hozzászokva.  Az idő tájt már az is szomorúságra adott okot, hogy az FTC UEFA Kupa-elődöntője évében a válogatott negyedik lett, nem a selejtezőcsoportban, hanem az Európa-bajnokság egészén, és elveszítette a lengyelekkel vívott olimpiai döntőt (1-2).

Csanádi a szintén balsikerű varsói visszavágón (1-2) ült utoljára a ferencvárosi kispadon, de már előtte mozgott a bútordarab, mert a zöld-fehérek 1-0-ra kikaptak Zalaegerszegen (20 ezer néző, gól: Kelemen Sándor), előtte pedig 2-1-es vereséget szenvedtek a Népstadionban a Szegedtől, amelynek együttesében az Angyalföldről igazolt Antal Péter két gólt szerzett, és 9-es osztályzatot kapott.

Csanádi átélt ezeknél nehezebb szituációkat is. Amikor 1968-ban Brazzaville-Kongóba érkezett, külföldi zsoldosok csoportja lázadást szított a hadsereg egységei között, hogy megdöntse Massamba Debat elnök kormányát. A zsoldosokat lefegyverezték és letartóztatták, de az országban egyhetes kijárási tilalmat rendeltek el.

Az Afrika Kupán szintén akadtak forró pillanatok, ha nem is ennyire veszélyesek.

A kongóiak az elődöntőben úgy nyertek a házigazda etiópiaiak ellen, hogy negyedóra múltán 2:0-ra vezettek, ám a vendéglátók egyenlítettek, majd a kétszer negyedórás hosszabbítás tizedik percében Leon Mungamuni bevitte a döntő „tust” (3:2). Az első helyért vívott találkozón Ghána volt a favorit, hiszen a csoportmérkőzések során 2:1-re legyőzte Kongó legjobbjait, ám a csúcstalálkozón Kalala Mukendi gólja az utóbbiakat repítette a mennyekig. A tornáról hazatérő játékosokat nyitott katonai gépkocsikon, fél millió ujjongó ember sorfala közt vitték Brazzaville centrumába a repülőtérről.

Azt nem lehet mondani, hogy kongó lett volna a város…