Mialatt Argentínával játszottunk a vb-n, a véreskezű Videla a szomszédban kínoztatta és ölette az embereket

A korabeli Argentínával kapcsolatba kerültünk kétszeresen is. Egyrészt Jorge Videla 1976. március 24-én hajtott végre katonai puccsot, és három nappal később magyar–argentin találkozó zajlott a Népstadionban (2-0). A vendégek még Isabel Perón rendszeréből indultak el hazájukból… Másrészt a hetvennyolcas vb nyitó találkozóját Argentína és Magyarország válogatottja vívta. A vendéglátók nyertek 2-1-re portugál barátjuk, António Garrido játékvezető nem kis segítségével, de messze nem az volt a legförtelmesebb azon a Mundialon.

Hanem az, hogy megtartották.

Ezequiel Fernandez Moores argentin újságíró így fogalmazott:

A sportnak az 1978-as világbajnokságon kellett a legnyilvánvalóbb politikai manipulációt elszenvednie a náci Németországban rendezett olimpia óta.

Argentína ugyanis azért rendezett, hogy tisztára mossa megannyi tömeggyilkosa arcát vagy kezét. Ami persze teljességgel lehetetlen.

Néhány száz méternyire a Buenos Aires-i Monumental stadiontól, az Escuela de Mecanica de la Armada (a hadsereg műszaki iskolája) épületében 4700 férfit, nőt és gyereket kínoztak meg. Közülük csak maroknyian maradtak életben. A FIFA 1973-ban kizárta az interkontinentális pótselejtezőről a Szovjetunió csapatát, mert a „szbornaja” nem volt hajlandó pályára lépni abban a santiagói stadionban, amelyet Augusto Pinochet korábban koncentrációs táborrá alacsonyított. Videla ölethetett a vb alatt a szomszédban.

A tömegmészárlás argentin szakbarbárja azt hangoztatta: „Annyi embernek kell meghalnia, amennyi szükséges, hogy az ország ismét biztonságban legyen.” A döbbenetes summa: legalább 30 ezerre volt „szükség”.

A szerencsétleneket a lakásukból vagy az utcán rabolták el, eltűnteknek nyilvánították őket, majd sokukat a rémes tortúra végén elkábították, és repülőgépről a folyóba dobták. A börtönökben a harmincas-negyvenes évek keresztény-nemzeti Magyarországának szörnyű szövetségese, Adolf Hitler beszédeinek felvételeit közvetítették a hangszórókon, és ugyancsak bizarr módon meggyilkolták Omar Actis tábornokot, a világbajnokság szervező bizottságának elnökét is, amiért az elöljáró nyilvánosan kritizálta a Mundialra fordított irdatlan pénzköltést, a – becslések szerint – 700 millió dolláros ráfordítást.

Közben Videla arról szónokolt: a tornát „a béke jegyében” rendezik.

A vb-t súlyos dilemmák előzték meg. Hetvenhét végén francia értelmiségiek megalakították „az argentínai világbajnokság bojkottjának szervezőbizottságát”, és a francia kabineten kívül arra szólították fel az összes nyugat-európai szereplő – Ausztria, Hollandia, az NSZK, Olaszország, Skócia, Spanyolország, Svédország – kormányát, hogy akadályozza meg hazája válogatottjának részvételét. A Német Szövetségi Köztársaságban egyébként is súlyos politikai vitákat idéztek elő a vb körülményei, Paul Breitner lemondta az utazást a gyilkos őrület miatt.

Erről utóbb megtörten beszéltek a világbajnoki címet elnyerő argentin labdarúgók. Arra a kérdésre, hogy volt-e sejtése, mi folyik a Mundial alatt is az országban, Osvaldo Ardiles azt válaszolta: „Nyilvánvalóan tudtuk, mi történik a diktatúrában.” Leopoldo Luque felidézte: a junta vezetőinek egyike azt mondta neki, „halálcsoportba” kerültek. (A magyarokon kívül a franciákkal, olaszokkal – A szerk.) „Arra gondoltam – tette hozzá –, hogy aznap egy közeli barátom bátyja eltűnt. A holttestét később falubeliek találták meg a folyóparton. Nyilván őt is élve a vízbe dobták.” Ricardo Villa sem mismásolt: „Kihasználtak bennünket, hogy elfedjük a harmincezer ember eltűnését. Becsaptak, és az én saram, hogy bunkó voltam, nem láttam a labdán túl.” Ubaldo Fillol kapus pedig kijelentette: „Csak bocsánatot kérhetünk.”

A FIFA átnézett a problémán.

A világ hagyományosan leggátlástalanabb szervezeteinek egyike nemhogy asszisztált a vérfürdős rendezéshez, hanem elősegítette, hogy Videla Argentínája aranyérmes legyen. A kárvallott – az egyetemes futballon túl – a torna egyetlen veretlen csapata, Brazília válogatottja volt, és jellemző a mélységekre: a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget akkoriban a brazil Joao Havelange irányította. E bűnös sportvezetőről, aki egy év híján negyedszázadon át elnökölt a FIFA-ban, 2012-ben egy svájci ügyészségi jelentés feltárta, hogy hivatali idejében – vejével, Ricardo Teixeirával együtt – több mint 40 millió svájci frank kenőpénzt vett fel a tévéjogok odaítéléséért.

Az argentinok páratlan manőverekkel győztek. A tizenhat csapatos tornán négy csoportban kezdődtek a küzdelmek, majd a legjobb nyolc újabb négyes csoportokban vetélkedett tovább. A második csoportkör első helyezettjei vívták a döntőt, a másodikok játszottak a harmadik helyért. Az argentin–brazil 0-0-val zárult, ezért valószínűvé vált, hogy az utolsó csoportfordulóban a gólkülönbség dönt. A FIFA azonban belement abba, hogy az Argentína–Peru meccs (6-0) két és fél órával később kezdődjék, mint a Brazília–Lengyelország mérkőzés (3-1).

Nem ez döntött.

Brian Glanville, a napjainkban kilencven éves, legendás brit újságíró azt jelentette a helyszínről: „A peruiakat nyilvánvalóan megvették.” A Népsportban a szintén tekintélyes Borbély Pál így írt:

Ha az argentinoknak tíz góllal kellett volna nyerniük a döntőbe jutáshoz, akkor annyival győztek volna. Nagyon sajnálatos, hogy a házigazda ilyen előnyöket élvez a világbajnokságon, és hogy a perui csapat ezen a döntő fontosságú mérkőzésen annyi gólt kapott, amennyit az összes előző találkozóján együttvéve.

S ez még a jobbik változat. Mert Genaro Ledesma perui szenátor 2012-ben azt állította: Francisco Bermudez volt perui elnök tizenhárom honfitársát küldte illegálisan Argentínába az úgynevezett Kondor-terv keretében, amelynek révén a hetvenes évek latin-amerikai diktatúrái együttműködtek az ellenállók kiiktatásában. Videla csak azzal a feltétellel volt hajlandó „befogadni” a politikai foglyokat, hogy Peru annyira veszíti el az argentinok elleni mérkőzést, amennyire kell. Még ő tett szívességet… Ráadásul Argentína 35 ezer tonna gabonát ajánlott fel Perunak, és 50 millió dollárt folyósított magas rangú limai tisztviselőknek.

Ledesma szavait az eltelt tíz évben nem cáfolta senki.

A 105-szörös perui válogatott Hector Chumpitaz viszont azt állította, hogy utóbb mindannyian Mercedes autót kaptak, és felidézte: Videla tábornok a 6-0 előtt megjelent a vendégek öltözőjében. „Előttünk állt, és beszédet mondott a latin-amerikai testvériségről, majd szerencsét kívánt nekünk – emlékezett. – Ijesztő volt.”

Ám, hogy Argentína világbajnok lett, abban Brazília is főszerepet játszott.

A brazilok a legtöbbszörös (ötszörös) vb-aranyérmesek, de legalább annyiszor elpackázták a diadalt, noha kvalitásaik alapján simán elhódíthatták volna az elsőséget. Ilyen elszalasztott lehetőséggel zárult az 1950-es torna, továbbá így vonult be a szambafutball történetébe az 1982-es, az 1986-os, az 1998-as és a 2006-os világbajnokság.

Meg az 1978-as.

Egészen különleges, már-már hihetetlen, amit Claudio Coutinho szövetségi kapitány művelt. A szakvezető 1977 februárjában került a posztra, miután elődjét, Osvaldo Brandaót elsöpörte egy kolumbiai vb-selejtező 0-0-ja. A visszavágón már Coutinho ült a kispadon, és a Leao – Zé Maria, Luis Pereira, Carlos Alberto Torres, Francisco Marinho – Toninho Cerezo, Zico, Rivellino – Gil, Roberto Dinamite, Paulo Cesar Lima összetételű együttes 6-0-ra nyert a riói Maracana 162 764 nézője előtt. Minden rendben is volt, majd a kapitányt megszállta a forradalmi hevület, s a szakvezető hetvennyolc elejétől az európai futball védjegyeit, a taktikai fegyelmet és a fizikai állóképességet helyezte a fókuszba. Noha a vb-ig 9 győzelem, 6 döntetlen és egyetlen vereség (0-1 Párizsban a franciák ellen) volt a mérlege, a Mundial-keretből kihagyta a második világháború utáni évtizedek kimagaslóan legjobb brazil középhátvédjét, az Atlético Madridnál máig áhítattal emlegetett Luis Pereirát, továbbá nem vitte el Argentínába Zé Mariát, Francisco Marinhót, Marco Antoniót, Falcaót, Socratest, Paulo Cesar Limát sem. Legalább hét extraklasszisról mondott le, ha nem számítjuk a már harmincnégy éves Carlos Albertót, valamint Clodoaldót és a huszonegy esztendős felfedezett Edert.

A vb-n tovább rontott a helyzeten. Sokáig az először 1978 tavaszán beválogatott Toninho Diast favorizálta a jobbhátvéd posztján, mire a Josimar rúgótechnikáját is felülmúló Nelinho az újságíróknak megjegyezte: „Coutinho kapitánytól semmiféle magyarázatot nem kaptam, miért nem szerepeltetett a peruiak ellen.” Rivellinót pedig sérültnek nyilvánította a szakvezető, csakhogy az 1970-ben – Carlos Albertóval, Marco Antonióval, Clodoaldóval együtt – világbajnok középpályás közölte:

Fel vagyok háborodva, gyűlölöm ezt a cirkuszt. Tudtára adom az egész világnak, hogy nincs semmi bajom. A lehető leglelkiismeretesebben készültem, kiváló az erőállapotom, de csak a kispadot koptatják velem. Ha Coutinho Argentína ellen sem állít be a válogatottba, hazautazom.

Nem tette be, mégsem ment haza.

Az argentinokkal vívott találkozón a Leao – Toninho Dias, Oscar, Amaral, Rodrigues Neto (Edinho) – Chicao, Batista, Jorge Mendonca (Zico), Dirceu – Gil, Roberto Dinamite összeállítású csapat, valójában a néhány helyen megerősített B együttes játszott. Jorge Mendonca a vb-n volt először és utoljára válogatott! Az A tizenegy így festett volna: Leao – Nelinho, Luis Pereira, Amaral vagy Edinho, Francisco Marinho vagy Marco Antonio – Toninho Cerezo, Falcao, Rivellino, Zico – Roberto Dinamite vagy Socrates, Dirceu. (Paulo Cesart itt azért nem említem, mert Dirceu a vb kiemelkedően legjobb brazil játékosa volt.) Noha a Népsport szerint „Leao szinte lövést sem kapott”, az argentinok elleni gól nélküli végeredmény egészen másként alakulhatott volna, ha a labdaművészek futballoznak. Az 1981-ben búvárbalesetben, negyvenkét évesen elhunyt Coutinho Buenos Airesben arról panaszkodott: „A meccs után úgy nézett ki az öltözőnk, mint egy műtő takarítás előtt.” De hiába, hogy már az első tíz percben tizenhét szabálytalanság volt, az argentin bundára lehetőséget adó döntetlent a megfejthetetlen válogatás előzte meg.

Az más kérdés, hogy Brazília erkölcsi győztesnek tartotta mindvégig veretlen, a harmadik helyért az olaszokat 2-1-re legyőző csapatát. Ám együttese aligha csupán etikai diadalt arat az amoralitás Mundialján, ha a labdarúgás Mekkáját a legjobbak képviselik.

Így viszont tort ültek – a labdarúgókon és a manipulációkon keresztül – a gazság bajnokai.