Íme, a Kobra, a Serie A királycsinálója

Olaszországban a futballcsapatokat egy szakmai agytröszt, az úgynevezett triász irányítja. A minden együttest érintő döntést meghozó csoport tagja természetesen az edző, aztán a klubigazgató, aki az anyagi természetű kérdésekben dönt, illetve a sportigazgató, aki alá az átigazolások tartoznak. Az utóbbi kasztba tartozik hősünk, Beppe Marotta, aki nélkül az elmúlt évtizedben csak egyetlen egyszer lehetett bajnoki címet szerezni, és nagyon úgy néz ki, hogy az idén is célba viszi aktuális csapatát, az Intert.

Marotta mindössze 22 évesen lett először sportigazgató, és szülővárosában, Varesében egy évvel később már általános igazgatóként dolgozott. A Vareséhez hasonlóan később a Monza, majd a Venezia vezetőjeként is szintet lépett, innen került a Sampdoriához, ahol szintén nagyszerű munkát végzett. Csak idő kérdése volt, hogy az igazán nagy csapatok közül is kiszúrja valaki, és ez végül a történelmi mélypontok felé száguldó Juventus lett 2010-ben.

Dupla hetedikből 9-szeres bajnok

A történelmi mélypont egyáltalán nem túlzás: a Juve előbb Giuseppe Marotta irányításával lett hetedik, majd egy évvel később (már Marottával, illetve a Samptól vele együtt érkező Gigi Delnerivel a fedélzeten) végzett ugyanolyan szédítő mélységben. Ráfért az értő szem a csapatra, az biztos.

Marotta nemcsak a Juve legendáját, Antonio Contét hozta el a kispadra 2012-ben, de olyan kulcsigazolásokat eszközölt, mint Andrea Pirlo (ingyen), Arturo Vidal (rongyos 12 millióért), vagy Andrea Barzagli (akiért mindössze 300 ezer eurót fizetett a Wolfsburgnak), egy évvel később pedig szintén ingyen szerezte meg Paul Pogbát. A sportigazgató tévedhetetlen szemének, illetve rendkívül okos gazdaságpolitikájának köszönhetően a Juventus újra a régi fényében csillogott, és

az olasz futball történetében példátlan sorozatba kezdett,

aminek összesen kilenc, zsinórban megszerzett bajnoki cím lett az eredménye.

Marotta menet közben további játékosokat szerzett meg ingyen, vagy értékükhöz képest rendkívül olcsón. Ilyen volt Carlos Tévez, Patrice Evra vagy Dani Alves, és Conte távozása után már nemcsak Olaszországban, hanem Európában is alaposan letette a névjegyét a Juve: Marotta vigyázó szeme alatt a klub két – „szokás szerint” vesztes – BL-döntőt is játszott. Az érkezésekor kétszer is a hetedik helyen végző csapat visszatért oda, ahol a 2006-os calciopoli előtt tartott.

Előre látta, hogy nem kell Ronaldo

A 2017-es, a Real Madriddal szemben elbukott Bajnokok Ligája-döntő okozott némi turbulenciát a Juventusnál. Bár soha nem erősítették meg, valami biztosan történt a döntő szünetében. Hiszen a Juve jobban játszott a Realnál az első félidőben, és 1-1-re álltak a csapatok, amikor az öltözőben üvöltözés, sőt egyes hírek szerint verekedés tört ki, Allegri pedig szemmel láthatóan idegesen jött ki az ajtón. A második félidőben a spanyolok rommá verték a legkisebb ellenállásra is képtelen Juvét.

A 2017/18-as évad vízválasztó volt, mert a becsvágyó elnök, Andrea Agnelli már csak a reménytelenül üldözött BL-trófeában látta a sikert, és mivel a Real Madrid ellen csak majdnem jött össze a fordítás a torinói 0-3 után, az elnök hite is megtört Marottában. Hiába az újabb bajnoki cím, Agnelliben csak annyi ragadt meg, hogy megint nem sikerült BL-t nyerni, pedig a nyáron vonakodva hallgatott Allegrire és Marottára, akik szerint komoly vérfrissítésre volt szükség Torinóban. Abba belement, hogy Leonardo Bonuccit és Kingsley Comant eladják, de Paulo Dybalához ragaszkodott.

A töréspontot végül Cristiano Ronaldo szerződtetése hozta el: 2018 nyarán a Juve nagyjából 120 millió euróért, évi 31 milliós fizetést ígérve igazolta le Madridból a megasztárt, ami elsőre nem is tűnt rossz üzletnek. Ha BL-t akarsz nyerni, Ronaldo lehet rá a garancia, ráadásul a vaskos fizetésének egy része is visszajön a topkategóriás klasszis nevéből, márpedig ekkorra a Szuperliga gondolatával a fejében kelt és feküdt Agnelli.

Marotta azonban úgy gondolta, a játékos túlvan a legproduktívabb időszakán, a fizetése és a státusza pedig csak rombolná a Juventus öltözőjének egységét.

Nem volt kifejezetten a transzfer ellen, de gazdaságilag racionálissá szerette volna tenni azt, és hozzányúlt volna a kerethez is, mert előre látta, hogy Ronaldo csapatba illesztése komoly áldozatokkal fog járni. Agnelli azonban se látott, se hallott, és épphogy elkezdődött a 2018/19-es évad, kirúgta Marottát.

Mindenben igaza lett

Hogy a Ronaldo-kérdésben kinek volt igaza, azt ma már nem nehéz megmondani: 2018 óta a portugál minden egyes edzőjét kirúgta a klub. Kezdődött Maurizio Sarrival, majd Andrea Pirlo is hasonló sorsra jutott, és az időközben Manchesterbe igazoló CR már Angliában is túlvan az első edzőváltásán.

Ma már azt is tudjuk, hogy Marotta távozása a Juventus hanyatlásának origója is lett. Utódja, a Sampdoriánál kinevelt játékosmegfigyelő, Fabio Paratici munkásságának hatékonysága meg sem közelítette az övét, és bár tény, hogy a járvány és Ronaldo miatt borzasztó nehéz helyzetbe került a klub, Paratici számtalan rossz döntést hozott, ezektől pedig elszoktak Torinóban. Az utód is próbált olcsón, vagy ingyen igazolni, de Aaron Ramsey és Adrien Rabiot csúnyán felsült, és a sok pénzért szerződtetett játékosok sem mind váltak be. A Juventus dominanciája Marotta távozása után megrendült; a következő két évben még összejött a bajnoki cím, de az üldözők egyre közelebb araszoltak a Juvéhoz. Különösen az Inter, és ez egyáltalán nem véletlen.

Újra összeáll a Conte, Marotta páros

Az Inter boszorkánykonyhájában nem kezdtek új, mágikus főzet kikeverésébe, egyszerűen csak fogták a két torinói sikerkovácsot, és rájuk bízták a csapatot. Conte és Marotta az első közös évében mindössze egy ponttal maradt le a viharvert Juventustól, ám a második esztendőben már összejött a trónfosztás: az Inter egy évtized után bajnoki címet nyert.

Az már önmagában elég nagy dolog, hogy a 2019/20-as évadot leszámítva Marotta az elmúlt tíz évben minden bajnoki címnek részese volt, de a fontosságát akkor értjük meg igazán, ha összevetjük az érkezésekor, illetve a távozásakor látott Juventust. Vagy, ha már itt tartunk: akár az Intert.

Marotta nem egyszerűen legyőzte a Juventust, hanem olyan őrségváltást gründolt az Internél, aminek köszönhetően a két csapat helyet cserélt.

Most a Juventusnál nézik irigykedve a milánói vetélytársat, és akkora különbség tátong a két csapat között, mint Marotta torinói idején – csak éppen fordítva. A Kobra ráadásul válságkezelésből is ötöst érdemel, hiszen a pandémia az Intert is alaposan meggyötörte, ezért a bajnokcsapat kénytelen volt több értékétől (köztük Contétól) megválni, de az őszi szezon azt mutatja: a csapat bár kisebb döccenőkkel, tulajdonképpen mégis elég simán vészelte át a nehéz időszakot.

Marotta igazolásai fényesen beváltak, a Szardíniáról szerződtetett Nicolo Barella a legjobb olasz középpályássá nőtte ki magát, a visszatérő Ivan Perisic élete formájában játszik, és akik korábban érkeztek, azok is kiváló formában futballoznak. Marotta szemét dicséri Conte utódjának kiválasztása is, habár Simone Inzaghit nem volt nagy kunszt kiszúrni. Mindenesetre a Laziónál folyamatosan erőn felül teljesítő edző az Internél is gyorsan összerakta a saját játékát, és a milánóiak büszkén feszítenek a tabella élén 2022 elején.

Az őrségváltást az teszi teljessé, hogy az Internél a jövő is sokkal jobban néz ki, mint akár a Juventusnál, akár a Milannál – és még csak nem is a várható szaúdi tőkeinjekcióra gondolok. Hanem arra, hogy Marotta – az elődei által ráhagyott problémát is kezelve – a nyáron elengedheti a sokat kereső, idős játékosait, és őt ismerve tévedhetetlenül fogja kiszúrni a helyetteseket.

Chiellini csodás játékos, de az elmúlt évtized hőse a Serie A-ban nem ő, hanem Beppe Marotta.

És talán a következőé is ő lesz.