Kicsit olyan a magyar futball 2021-es éve, mintha vennénk egy csomag mindenízű drazsét a Harry Potter-könyvekből: ha szemezgetünk, találunk ízletes, édes darabokat, megmagyarázhatatlanul keserűeket és olyanokat, amelyekről magunk is nehezen tudjuk eldönteni, hogy finomak-e. A rendkívüli módon megtámogatott magyar futball ott van, ahol az elmúlt bő évtizedben: az európai középmezőny közepén. A hazai labdarúgás stabilitása, anyagi vonzereje kétségkívül nagyobb, mint a rendszerváltás óta bármikor. A kérdés, hogy a futballbuborék meddig marad fent, és az is, hogy a stabilitás évei alatt sikerült, sikerül-e az elit szintjét megközelítő vagy megütő játékosokat képezni?
A-válogatott: fent is, lent is, nyári csúccsal
Ha volt az évnek magyar futballpillanata, az minden bizonnyal Fiola Attila gólja a franciák elleni Eb-csoportmérkőzésen, a Puskás Arénában: a kőkemény védő váratlan előretörése és végtelenül higgadt befejezése eksztázisba űzte az új nemzeti stadiont megtöltő közönséget. A világbajnoki címvédő elleni 1-1 és a 2014-es világbajnok németekkel szembeni 2-2 minden további nélkül nevezhető az év csúcspontjának a hazai futball szempontjából – még ha a két döntetlen és a portugálok elleni 0–3 nem is volt elég a továbbjutáshoz. De ha bárki azt mondja a torna előtt, a magyar válogatott ebben a négyesben az utolsó pillanatig megőrzi esélyét arra, hogy továbblépjen – hát, az illetőt alighanem azzal vádoltuk volna meg, hogy optimizmustabletta-függőségben szenved…
az angolok elleni súlyos hazai vereség (amelyet nem ellensúlyozott az idegenbeli bravúros iksz sem), az albánok elleni kettős kudarc, az andorraiak elleni szenvedés megmutatta, hogy milyen a válogatott csúnyábbik arca. A pályán kívül történtekért beszedett büntetések pedig (sajnos) állandó kísérőelemekké váltak. A mérleg – 6 győzelem, 5 döntetlen, 4 vereség – jól mutatja a vegyes képet. Ha pont/meccs mutatóra konvertáljuk a szereplést, akkor a kapott 1,53 a 2010 óta eltelt periódusban a hatodik legmagasabb érték, kicsivel az átlag és a medián fölött. Tegyük hozzá, ilyen nehézségű ellenfelekkel (a 15-ből 5 mérkőzés a világranglista első 12 helyezettje között jegyzett csapat ellen volt) kevés évben találkozik a válogatott.
