Kicsoda Sztanyiszlav Csercseszov, és mit hozhat Magyarországra?

Sztanyiszlav Szalamovics Csercseszov 1963. szeptember 2-án született az észak-oszétiai Alagirban. Játékos korában kapusként futott be egészen komoly pályát: a Szpartak Moszkvában két időszakban összesen több mint száz első osztályú mérkőzésen védett. A válogatottban már a szovjet időszakban is bemutatkozhatott, a rendszerváltás után pedig Dmitrij Harinnal felváltva őrizte az oroszok hálóját. Pályára lépett az 1994-es világbajnokságon a Kamerun elleni, emlékezetes 6-1-es győzelem alkalmával, valamint az 1996-os Európa-bajnokság két csoportmérkőzésén. Nyugaton is játszott: 1993 és 1995 között Németországban légióskodott a Dynamo Dresden csapatában, azt követően hat évet töltött Ausztriában a Tirol Innsbruck csapatában. Sorozatban három osztrák bajnoki címből vette ki a részét az együttes első számú kapusaként 2000 és 2002 között, ám klubja a sikerek ellenére is csődbe ment, és alacsonyabb osztályba sorolták vissza. Ezt még egy rövid visszatérés követte a Szpartak Moszkvához, ahonnan

végül 40 évesen vonult vissza az aktív játéktól.

Első komolyabb edzői megbízatását Oroszországon kívül, Ausztriában kapta: a 2005/06-os évadban a Wacker Tirol csapatát sikerült benntartania az osztrák Bundesligában. A következő nyáron az orosz élvonalban is bemutatkozhatott trénerként: év közben vette át a Szpartak Moszkvát az akkor még tavaszi-őszi rendszerben szervezett bajnokságban. A z együttest ezüstérmes pozícióba vitte, igaz, az UEFA Kupából 2008 februárjában viszonylag simán kiesett a gárda a Marseille ellenében. Annak az évnek az augusztusában kellett távoznia, amikor csapata a Dinamo Kijev elleni hazai BL-selejtezőn szenvedett sima vereséget. Ebben a Szpartakban mások mellett olyan neves orosz játékosok léptek pályára, mint Vlagyimir Bisztrov, Roman Pavljucsenko, vagy Fjodor Kudrjaszov.

A 2010-es évek elején Csercseszov még több orosz élvonalbeli alakulatnál megfordult: a Tyerek Groznij, az Amkar Perm és a Dinamo Moszkva kispadján is ült; utóbbinál együtt dolgozott Dzsudzsák Balázzsal.

A 2015/16-os évadban Lengyelországban próbálta ki magát: októberben, beugróként vette át a Legia Warszawát. Az Európa Liga csoportköréből ugyan nem sikerült a továbbjutás, ám hazai porondon megszerezte első edzői trófeáit: a varsóiak a lengyel bajnokságot és a lengyel kupát is behúzták. Csercseszov itt sem maradt magyar játékos nélkül, olyannyira, hogy Nemanja Nikolics 28 góllal az Ekstraklasa gólkirálya lett.Csercseszov már ekkor is régi vágású edzőként volt ismert, olyanként, aki a klasszikus orosz iskolát képviseli: az elsöprő kreativitás és a támadófutball helyett a csapatszellem és a fegyelmezett védekezés volt számára az elsődleges.

„Az elmúlt években szinte az összes csapat a zónavédekezés valamelyik variánsát alkalmazta; a területvédekezés biztosítja, hogy a labdát birtokló ellenfélnek ne álljon elég tér és idő a rendelkezésére – írta egy blogbejegyzésben még 2011-ben. – Az elsődleges feladat az ellenfelet a pálya olyan területeire kényszeríteni, ahol a labdás vagy labdát kapó ellenfél nyomás alá helyezhető”.

Szintén fontos számára a kompaktság, hogy a csapat szűken együtt mozogva elzárja a kapuhoz vezető legfontosabb területeket. „Mivel egy játékos fizikai és technikai képességei csak mintegy száz négyzetmétert tudnak lefedni, a csapatrészek között maximum 12–15 méter, az egymás mellett játszók között pedig 8–10 méter távolság lehet. Így – a formációtól függetlenül – az egész csapatnak egy 25×30 méteres szabálytalan téglalapon belül kell együtt mozognia” – ­fejtette ki.

A 2016-os Európa-bajnokságot az orosz válogatott csúfos bukással zárta. Már az Anglia elleni nyitányon is csak méretes szerencsével jött össze az egy pont, Szlovákia pedig a második körben, 2-1-re legyőzte a Szbornaját. Az utolsó csoportmérkőzésen így a torna későbbi meglepetéscsapatát, Walest kellett volna felülmúlni az esetleges továbbjutáshoz. A végső összeomlás ekkor következett be: a CSZKA Moszkvát és a válogatottat ekkor már párhuzamosan irányító, többszörös orosz bajnok edző, Leonyid Szluckij együttese az egész tornán meglehetősen szervezetlennek és elképzelés nélkülinek tűnt, a Gareth Bale vezette walesi kontratámadások pedig valósággal kivégezték az orosz válogatottat. A sima, 3-0-s vereség még barátinak is mondható a játék képét tekintve. Az Eb-n mutatott siralmas teljesítmény semmi jóval nem kecsegtetett, hiszen a 2018-as, hazai rendezésű világbajnokságra Oroszországnak versenyképes csapatot kellett felépítenie.

Ekkor esett a választás Sztanyiszlav Csercseszovra.

A szakember kinevezését részint kőkemény, autoriter vezetői stílusa és katonás fegyelemre alapuló munkamorálja indokolta: benne látták azt, aki képes lehet a szétesett válogatottból fegyelmezett, összeszedett társaságot kovácsolni akár két év alatt.

Részint pedig tudvalevő volt, hogy Csercseszov baráti kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki a hazai rendezésű világeseményből érthetően presztízskérdést csinált.

A világbajnoki selejtezőket a házigazda oroszok kihagyhatták, így Csercseszov jobbára barátságos mérkőzéseken tudott kísérletezgetni. Az egyetlen téthelyzet a 2017 nyári Konföderációs Kupa volt, amelyen Oroszország hazai pályán bizonyíthatott volna. Az egyre fölöslegesebbé váló, akkor utoljára megrendezett tornán azonban a vendéglátók a csoportból sem tudtak továbbjutni, Új-Zéland legyőzése után Portugáliától és Mexikótól is kikapott Csercseszov csapata. Ötvédős, stabil, de támadásban nem túl kifinomult játékával a futballesztéták szívébe sem lopta be magát a Szbornaja. Ráadásul Csercseszov – vezetői stílusához híven – ez idő tájt több kulcsjátékossal, például a Berezuckij-fivérekkel is összeveszett, és ilyen előzmények után erősen kérdéses volt, hogy 2018-ra hová fut ki a projekt.

A csoportkör sorsolása 2017 decemberében elég kegyes volt az oroszokhoz: a házigazda mellé az Uruguay, Szaúd-Arábia, Egyiptom hármas került az A-csoportba, ugyanakkor Csercseszovék továbbjutás esetén, vagyis a 16 között leginkább a spanyol vagy a portugál válogatottra számíthattak. A Konföderációs Kupa-kiesést követően a felkészülési mérkőzések sem sikerültek jól: Iránt ugyan sikerült legyőzni 4-2-re, ám a folytatásban az együttes egyetlen összecsapást sem nyert meg a hátralévő hétből.

A Szaúd-Arábia elleni nyitómérkőzés az előzmények ismeretében nem várt sikert hozott. Csercseszov már a meccset megelőzően meglepetést okozott azzal, hogy az addig bejáratott három belső védős rendszer helyett 4-2-3-1-re állította át csapatát. Az orosz válogatott egy szögletből hamar vezetést szerzett, hogy aztán nyugodtan visszaállva, második szándékból rohanjon át a sterilen labdázgató szaúdiakon. Bár a csapat szinte minden helyzetét gólra váltotta, az 5-0-s győzelem így is tekintélyt parancsoló volt. A második találkozón hasonlóan simán bántak el a Mohamed Szalah köré épített, igencsak elképzeléstelen Egyiptomon. Az utolsó körben tét nélküli mérkőzésen 3-0-ra legyőzték Uruguayt, a legváratlanabb eredményt azonban a nyolcaddöntőben érte el Csercseszov csapata: a négy-és ötvédős rendszer között menet közben váltva, magabiztosan levédekezte a spanyol válogatott teljesen steril, U-alakú passzolgatását, hogy aztán a büntetőpárbajban minden tizenegyest értékesítve a továbbjutást is kiharcolja. A nem túl látványosan futballozó oroszok a horvátok elleni negyeddöntőben is hosszabbításra kényszerültek, és a tizenegyesrúgások ezúttal nem nekik kedveztek. A házigazda negyeddöntős szereplése az előzmények tükrében példátlan siker volt, így Csercseszov tervezgetni kezdhetett a 2020-as Európa-bajnokság kvalifikációjára.

Az orosz válogatott nem játszott látványosan, bár ez éppen a végső győztes francia válogatottról sem volt elmondható.

Csercseszov hazai pályán is szégyenpír nélkül felvállalta a második szándékú játékot.

Igor Akinfejev előtt a brazil származású Mario Fernandes mellett általában Kutyepov, Ignasevics és a fiatalkorában a Chelsea-t is megjárt Jurij Zsirkov alkotta a négyfős védelmet. Előttük Zobnyin és Gazinszkij szűrőként őrjáratozott, a kreativitásért pedig Golovin, Cserisev és Szamedov felelt a hórihorgas Artyom Dzjuba mögött, akire szükség esetén direktben is fel lehetett ívelni a labdákat.  A piros mezesek általában középmagasan védekeztek, a 4-4-2-es zónavédekezést szükség esetén emberfogással kiegészítve. A lapos passzos játékot zárójelbe téve Akinfejev gyakran egyenesen Dzjubát kereste a kirúgással. Szükség esetén azért kombinálni is tudtak az ellenfél térfelén, ilyenkor elsősorban a bal oldal került túltöltésre, megnyitva a területet a túloldalt felfutó Mario Fernandesnek. Az orosz válogatott sikerességét azonban inkább a fegyelmezett védekezés és a magas szintű csapatszellem, mintsem az elsöprő kreativitás eredményezte.

A csapat játékát az alábbi négy kép jól összefoglalja (2018. június 14-én, a Szaúd-Arábia elleni nyitómeccsen járunk):

Az orosz válogatott 4-4-2-ben területet véd, de a játékosok a saját zónájukon belül szükség esetén szorosan is foghatják az ellenfelüket. Itt a balhátvéd Zsirkov lép fel a labdát kapó ellenfélre, miközben a beinduló játékost Gazinszkij emberfogással követi visszafelé.

A szaúdi labdabirtoklás a szélre szorítva, mindenki elsődlegesen az ellenfél játékosához igazodik, a cél az egyéni párharcokban megszerezni a labdát. Figyeljük meg, hogy a labdát birtokló szaúdi csapat jobb oldala teljesen elszigetelődik, labdaszerzés esetén Dzagojev üresen kaphatja a labdát.

Indul az orosz kontra: Golovin és Szmolov keresztbe mozog, Dzagojev és Szmolov azonnal az üres területekbe vágtázik. A szaúdi válogatottnak esélye sincs visszaszerezni az elveszített labdát.

A négy támadó a pálya bal felére koncentrál, megnyitva a területet a túloldalon felfutó jobbhátvéd, Mario Fernandes számára.

Bár 2018 őszén a Nemzetek Ligájában nem sikerült a feljutás az A csoportba, a 2020-as Eb-selejtezőket sikerrel vette Csercseszov csapata: a belgák elleni oda-vissza vereséget kivéve minden mérkőzést sikerült megnyernie, így csoportmásodikként jutott ki a kontinenstornára. Az Európa-bajnokság csúszása miatt 2020 őszén Csercseszov felhasználhatta a Nemzetek Ligáját a további felkészülésre, ám az utolsó fordulóban a csapat sokkoló, 5-0-s verést kapott Szerbiában, így a Törökországot időközben 2-0-ra legyőző magyar válogatott került fel az elitosztályba.

Az Európa-bajnokság a vártnál sokkal gyengébben sikerült: sima 3-0-s vereség a végig domináló Belgium ellen hazai pályán, Finnország szűk legyőzése szintén Szentpéterváron, majd 4-1-es vereség az utolsó csoportmeccsen a továbbjutásért (és Christian Eriksenért) küzdő, későbbi meglepetéscsapat Dánia ellen. Az orosz válogatott ezen a tornán is leginkább második szándékból játszott, labdával a megfelelő pillanatokban sosem tudott igazán dominálni, a náluk jóval kifinomultabb pozíciós játékot alkalmazó belga vagy dán csapat könnyedén túllépett rajta.

Ezzel az előélettel érkezik tehát a magyar bajnok frissen kinevezett edzője,

kérdés, mennyiben tud új arculatot adni a Ferencváros játékának.

Mint korábban írtunk róla, a Stögerre jellemző stílus nem érte el a Rebrov által magasra tett mércét. Főleg felállt fal ellen, pozíciós játékban kell fejlődnie a Fradinak, ha nemzetközi szinten is versenyképes akar lenni.

Bár az öltözőben Stöger kompromisszumkész, kevésbé szigorú mentalitása után Csercseszov rendet tarthat, a pályán mutatott játékkal már nem ennyire egyértelmű a helyzet.  Az 58 éves tréner számára az a feladat, hogy megvalósítson egy olyan játékstílust, amely eddig nem kimondottan volt jellemző a csapataira.