Dúsgazdagon a kiesés ellen: mit tanulhat a Newcastle a Man City kínos karácsonyából?

Amanda Staveley, a Newcastle United kisebbségi tulajdonosa, a szaúdi Public Investment Funddal megkötött üzlet tető alá hozója maga is elismerte, az új befektetők jókora kockázatot vállaltak azzal, hogy már az ősszel átvették a klub irányítását.

A könnyebb út az lett volna, ha kivárunk karácsonyig vagy a januári átigazolási időszak végéig, ránézünk a tabellára, és akkor vásároljuk meg a klubot.

Befektetői szempontból ez sokkal biztonságosabb döntés. Mi nem ezt tettük. Ha nem lépünk most, nincs üzlet, így vállaltuk a kockázatot egy klubbal, amely a 19. helyen állt a tabellán. Eddie Howe, az új vezetőedző ugyancsak vállalta a rizikót, hiszen megvan az esély a kiesésre” – fogalmazott a Newcastle hivatalos tévéjének (NUFC TV) november végén.

December közepén a Szarkák helyzete nem sokkal szívderítőbb. A 16. forduló után a Newcastle a 19., az utolsó előtti helyén állt, csupán 10 pontot gyűjtött, és december 4-én, a Burnley elleni 1-0-val szerezte meg idénybeli első bajnoki sikerét. A Premier League történetében a United a tizenhatodik együttes, amely tízmérkőzéses vagy hosszabb nyeretlenségi szériával kezdte az évadot, az eddigi tizenöt ilyenből tizenegy kiesett az évad végén. Igaz, legutóbb éppen a Newcastle élt túl hasonlót: a 2018/19-es idényben 11 nyeretlen mérkőzést követően is bent tudott maradni. Az más kérdés, hogy most a széria csak 14 meccs után tört meg, és még sosem maradt benn PL-csapat, ha az első 14 bajnokiján nem tudott győzni

„Ha ezt még egy csapat sem csinálta meg, annak megvan azért az oka. Például az, hogy ilyen szériából rettentő nehéz kikeveredni. De miért ne lehetnénk mi az elsők?” – harciaskodott Howe december elején, a Burnley elleni (győztes) bajnoki előtt.

A Newcastle helyzete ettől még riasztó.

A keretet a hosszú nyeretlenségi sorozat okozta önbizalomhiány és alacsony morál nyomasztja – a Burnley elleni 1-0-t a Leicester elleni 4-0-s vereség követte –, a sorsolás pedig pokoli.

Mielőtt a Newcastle egyáltalán elkezdhetne tevékenykedni az átigazolási piacon, jön gyors egymásutánban a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és az Everton elleni mérkőzés, már ha a koronavírus omikron variánsa közbe nem szól. Ha minden meccset sikerül lejátszani, akkor 20 forduló elteltével lehet először igazolni, de mivel a Southampton elleni bajnoki túl közel van az átigazolási időszak nyitányához, még ezen a találkozón sem lehet erősítésekkel számolni. Az első fecskék alighanem az ezt követő, közel kéthetes bajnoki szünetben futnak be, s a Watford elleni mérkőzésen (január 15.) léphetnek pályára.

A Szarkák addig még a jelenleginél is rosszabb helyzetbe kerülhetnek, bármennyi pénzük is van, illetve lesz. Márpedig pénzből nem lesz hiány, hiszen ideiglenes blokkolás után kedden a Premier League tulajdonosai engedélyezték, hogy a Newcastle szponzori szerződéseket kössön szaúdi cégekkel, amennyiben a létrejövő üzletek valós piaci értéket tükröznek.

A City kínos karácsonya

Ha a Newcastle vezetői példát akarnak keresni arra, hogy egy dúsgazdag klub bajban volt karácsonykor, nem kell messzire visszalapozniuk a történelemkönyvben: a 2008/09-es évadban a Manchester City ugyanis kieső helyen várta az ünnepi „erőltetett menetet”.

A Cityhez már augusztusban megérkeztek az arab emírségekbeli befektetők (bár Manszúr sejk csak szeptember végén vette át teljesen az irányítást), és ennek meg is lett az eredménye, hiszen a manchesteriek az átigazolási időszak végén sokkolták a futballvilágot Robinho megvásárlásával. De Robinho ide, Robinho oda, az ősz a szenvedésről szólt: a 16. forduló után csak 14. helyen tanyázott a City, majd kikapott az Evertontól és a West Bromwich Albiontól, így a karácsonyi „ajándék” a 18., kiesést jelentő hely volt. Az év végi hajtásban aztán a csapat szerzett négy pontot, ezzel kiverekedte magát a kieső zónából, ám csak kétpontnyira volt a veszélyes területtől.

Ami ekkor történt, jól mutatja, hogy

a (szinte) korlátlan erőforrásokból még nem következnek a sztárigazolások,

pláne januárban. A Manchester Cityt a média mindenkivel összeboronálta, aki élt és mozgott: a Daily Mail bulvárlap a Kaká, Lionel Messi, David Villa, John Terry kvartettből „adott el” valakit a Mark Hughes irányította csapatnak. A Milanban játszó Kakát tényleg megkörnyékezte a City, ám az üzletből semmi sem lett.

„Nagyon meglepett a Manchester City ajánlata, különösen, hogy januárban érkezett, az idény közepén. A Milan elégedett volt az átigazolási díjjal, és zöld utat adott, hogy tárgyaljunk. Nagyon kíváncsi voltam, mit mondanak a projektről, édesapám többször is leült a City akkori menedzserével, Mark Hughes-zal és a vezetőkkel (…). Az, hogy a Milan engedélyt adott a tárgyalásokra, elgondolkodtatott a jövőmmel kapcsolatban. Az időzítés viszont rossz volt, januárban eladni és venni sem ideális. Egy játékosnak sem jó ez – új bajnokságba, új kultúrába igazolni, új nyelvet megtanulni. Hogy őszinte legyek, nem sok mindent tudtam a Manchester Cityről. Annyit igen, hogy Manszúr sejk átvette a klubot, és azt ígérte, teljesen újjáépíti azt, valamint a világ legjobb játékosait szeretné megvásárolni. Robinho már néhány hónapja ott volt. De a City még nem az a City volt, amit ma ismerünk. Hosszú út vezetett a világ legjobb és legerősebb klubjai közé, és még az út elején jártak. Nem körvonalazódott a keret, amellyel trófeákat tudtak volna nyerni. Én lettem volna az egyik legelső sztárigazolás, akinek a megvásárlásával bekerülnek a nagyok közé. Ez hízelgett, de bizonytalan voltam. Megpróbáltuk felmérni, mi áll pontosan az ajánlat mögött. Hogyan szeretnék a rendkívül ambiciózus tervüket megvalósítani, és a világ legjobb klubjai közé kerülni? Ki van még a projektben? Kik azok a játékosok, akik még odaigazolnának? Melyek a rövid és a hosszú távú célok? Sokáig eljutottunk a tárgyalások során, megegyeztünk a részletekben, és a végén már csak az én aláírásom hiányzott” – emlékezett vissza Kaká a Four Four Two magazin angol kiadásában a történtekre majdnem egy évtizeddel később.

A klubnak ajánlott óriási összeg tehát a Milant meggyőzte, ám hiába kapott volna Kaká rekordfizetést, végül nemleges volt a válasza. Fél évvel később elhagyta ugyan a Milant, de a Real Madrid kedvéért.

„Ma már a Manchester City sokkal stabilabb lábakon áll, tehát könnyebb lenne meghoznom a döntést. Akinek ma ajánlatot tesznek, annak nem okoz olyan fejfájást az átigazolás, mint amilyet akkoriban nekem okozott. Ha ebben az évben jöttek volna az ajánlattal, másképp döntöttem volna. De akkor nem. Európa egyik legpatinásabb, legsikeresebb klubját kellett volna elhagynom egy teljesen új projektért. Biztosabb volt Milánóban maradni.”

Nem minden a pénz

Kaká hajdani dilemmája jól mutatja azt, amivel a Newcastle United tulajdonosainak most meg kell küzdeniük. Hiába ígérnek bármennyi pénzt, ez önmagában nem elég a játékosoknak, sőt a pénznél is fontosabb az, hogy a kiszemelt futballistákat meggyőzzék a projekt életképességéről. Ez a Newcastle esetében nem lesz könnyű: a keret sokkal rosszabb, mint anno a Cityé volt. Míg a City erőssége alapján a középmezőnybe tartozott, európai kupaszereplő is volt – csak kifogott egy rossz szériát –, a Newcastle virtigli kiesőjelölt.

Végül nem a Robinhóhoz hasonló sztárok – a brazilt egy franciaországi eset miatt nemi erőszak vádjával letartóztatták január végén, formája visszaesett 2009/10-re, és hamar távozott is – állították felfelé ívelő pályára a Manchester Cityt, hanem a 2008/09-ben megszerzett szürkébb játékosok. Olyanok, mint még az arab felvásárlás előtt szerződtetett Vincent Kompany és Pablo Zabaleta, vagy a télen megvett Nigel de Jong, Shay Given és Craig Bellamy.

Éppen ezért érdemes erős szkepticizmussal kezelni a newcastle-i nagybevásárlásról szóló híreket. A szakkommentátorként dolgozó Joe Cole 200-300 millió fontos várható költekezésről beszélt nemrégiben, de valószínűleg korlátozott lesz azoknak a futballistáknak a száma, akik szeretnének végleges szerződést aláírni a Szarkákkal, mivel fenyegető és reális a kiesés lehetősége.

A kiszemeltek egy része valószínűleg kivár a nyárig, és akkor tárgyal csak, ha bent maradt a Newcastle.

Arra pedig Cole is rámutatott, hogy ha december második felében leszakad a klub – a sorsolása alapján van esély erre –, akkor az sokakat eltántoríthat.

A közvetlen vetélytársak aligha adnak el játékost az újgazdag Unitednek, és kérdés, hogy a Newcastle-üzletetet ferde szemmel néző ligariválisok mennyire lesznek hajlandó egyáltalán üzletelni a szaúdi kézbe került klubbal. Amikor a Manchester City 2009 telén erősíteni akart, akkor ezzel a problémával is küzdött: a Blackburnnek hiába jött volna jól a gólvágójért, Roque Santa Cruzért ajánlott összeg, a Rovers nem volt hajlandó eladni a paraguayi csatárt közvetlen riválisának januárban, bár a bajnokság végén már áldását adta az üzletre.

Rizikós más bajnokságból PL-tapasztalat nélküli játékosok szerződtetése: semmi sem garantálja a zökkenőmentes beilleszkedést, márpedig a Newcastle-nak olyan futballisták kellenek, akik azonnal javítani tudnak a csapat eredményességén. A legrealistább forgatókönyv az, hogy a Newcastle olyan játékosokat próbál kölcsön- vagy végleges szerződéssel magához édesgetni, akiknek már van PL-rutinjuk, bizonyítottak az angol élvonalban, de valamilyen okból perifériára kerültek; ezen kívül egy-két transzfert még nyélbe üt külföldi vagy a középmezőnybe tartozó angol csapatokkal. Éppen úgy, ahogyan a Manchester City 2009-ben megszerezte a Chelsea-től a kispadozó Wayne Bridge-t , a West Hamtől a kiváló képességű, ám nehezen kezelhető Craig Bellamyt, az előrelépés lehetőségét felcsillantva a Newcastle-től Shay Givent, vagy a német HSV-től a holland Nigel de Jongot. A Citynek azonban könnyebb dolga volt, mint most a Newcastle-nak, hiszen jobb alapokra és erősebb keretre építhetett, így a meggyőzési potenciálja is nagyobb volt.

Nagybevásárlás, nagy kérdőjellel

Az angol sajtóban (főleg a bulvárlapokban) elképesztő mennyiségű játékost boronáltak össze az elmúlt hetekben a csapattal: csak a Sky Sports átigazolási pletykagyűjtőjében 41 név szerepel. A fogadóirodáknál James Tarkowski (Burnley), Aaron Ramsey (Juventus), Nathan Aké (Manchester City), Wilfried Zaha (Crystal Palace), Ousmane Dembélé (Barcelona), Philippe Coutinho (Barcelona) és Jesse Lingard (Manchester United) fizeti a legkevesebbet.

Meglepő lenne, ha erről a listáról egy vagy két játékosnál többet behúzna januárban a NUFC, még a Juvénál feleslegessé vált Ramsey, vagy a lejáró szerződésű Tarkowski leigazolását a legkönnyebb elképzelni. Csakhogy Ramsey-re középcsapatok is rámozdulhatnak, Tarkowskit pedig egy közvetlen riválistól kellene megvenni, amely aligha adná el jó szívvel az egyik legjobbját egy másik kiesőjelöltnek. A Daily Mirror által megszellőztetett lista – Mohamed el-Neni (Arsenal), Lloyd Kelly (Bournemouth), Joe Rodon (Tottenham), Sven Botman (Lille), Matthias Ginter (Mönchengladbach) – már földhözragadtabb, itt a kérdés inkább az, a felsoroltak mennyit tudnának dobni a kiesés ellen küzdő csapaton.

Persze feltehetjük akár azt a kérdést is:

akkora baj lenne a projekt szempontjából, ha a Newcastle United kiesne?

Tiszta lappal le lehetne vezényelni egy teljes átalakítást, és bár a Championship brutális darálójából nehéz visszajutni, a kiesettek többségével ellentétben a tulajdonosi pénzhalom biztos alapot teremtene az újjáépítéshez a Tyne folyó partján.

Presztízsszempontból ez az út mindenképpen kerülendő lenne, mivel égig érne a kárörvendő röhögés, ha a világ egyik leggazdagabb klubja kiesne a Premier League-ből, főleg, hogy a szaúdi hatalomátvétel különféle okokból sokak szemét szúrja. Az A-terv valahogy bent maradni, és azt követően erős keretátalakítás, ahogy azt a Chelsea-nél, a Manchester Citynél vagy a Liverpoolnál is levezényelték az új befektetők megérkezése után. Az említetteknél a csapat magját alkotó játékosok felét kicserélték két idényen belül, a Newcastle-nál ugyanez várható, sőt, néhány év múlva alighanem hírmondó is alig marad a mostani keretből. Csak az nem biztos, hogy az igazi átalakítás már jövő januárban megkezdődik.

Most ugyanis inkább a tűzoltás, mintsem az építkezés ideje jött el.