A BTC két elsősége után az első olyan bajnok, amely nem az FTC, MTK, Újpest hármasból került ki, a Csepel volt. Amikor feltört, kis klubnak már nem lehetett nevezni, mert az 1922-ben elhunyt Weiss Manfréd családja 1937-ben megvásárolta az egyesületet, és 1938-ban megtörtént az új stadion első kapavágása. A csapat 1940-ben jutott fel az első osztályba, s 1942 nyarán már aranyérmet ünnepelt. A Nemzeti Sport azt írta: „Nem vitás, hogy a Csepelnek a bajnokságot elsősorban a védelme szerezte meg.” Na most, a diadalmas gárda gólaránya 92:49 volt…
Szabadkai Lajos egymaga 27 gólt ért el, a Gamma elleni 8-4 alkalmával például, amely véglegessé tette a „szigetvárosi” elsőséget, hatot vágott be. Hat további találkozón duplázott, a Horthy Miklós stadionban mesterhármast ért el az Újvidék ellen (3-1). A csapat a legtöbbször a Dósai – Kállói, Szalai – Kapta, Olajkár II, Dudás – Kiss II, Marosvári, Szabadkai, Jäger, Pintér összeállításban lépett fel, és 17 meccsen szerepelt bizonyos Váradi Béla is. A kerethez tartozott Rákosi Ferenc, aki utóbb kétszeres válogatottá lépett elő. A keretben többször is megfordult, és 1948-ban, a 9-0-s magyar–románon, amely után Rákosi Mátyás belátogatott az ellenfelét megszóró válogatott öltözőjébe, Puskás Ferenc elkiáltotta magát:
Rákosi, adj egy törülközőt!
A csepeli fedezet Rottenbillerről magyarosított Rákosira, majd felszólítást kapott a kedves vezető titkárságáról, hogy a jövőben szíveskedjék más néven futballozni. Hallgatott az eszére, Rátkai lett belőle…
A Csepel az 1942/43-as évadban megismételte sikerét, ezúttal 90:51-es gólaránnyal és kétszer annyi vereséggel (hattal), mint az előző szezonban. Igaz, a győzelmek száma (21, nyerő) megegyezett. A nyitány aggasztó volt – 2-1-es vereség Szombathelyen –, a hatodik forduló meg egyenesen szörnyű, mert a Nagyvárad 8-2-es csapást mért a piros-kékekre. A NAC végig szorongatta a Csepelt, a vetélkedés csak az utolsó fordulóban dőlt el, amikor a címvédők – Marosvári Béla és a felejthetetlen Fuszek Kamill góljával – 2-0-ra nyertek Salgótarjánban.
