40 ezer néző előtt szedte ízekre a Chelsea az Arsenalt – a női foci ünnepe volt az FA Kupa-döntő

Pontosan 100 év telt el azóta, hogy az Angol Labdarúgó Szövetség úgy döntött, száműzi a pályáiról a női futballistákat arra hivatkozva, hogy a labdarúgás egyszerűen nem a nőknek való. Az esemény évfordulóján pedig majdnem 41 ezer szurkoló gyűlt össze a Wembley-ben, hogy megnézze a két legjobb angol csapat, az Arsenal és a Chelsea összecsapását az FA Kupa döntőjében.

A finálé furcsa időpontja azonban nem csak az évfordulónak, hanem (nem meglepő módon) sokkal inkább a koronavírus-járványnak köszönhető. Az év eleji lezárások miatt az elit szint alatti sporteseményeket fel kellett függeszteni Angliában, és ez a rendelkezés az alacsonyabb osztályú női csapatok mérkőzéseire is vonatkozott. Emiatt a szövetség úgy döntött, hogy elcsúsztatja az FA Kupa küzdelmeit, így az előző szezonban csak az ötödik körig sikerült eljutniuk a csapatoknak, a negyeddöntőket és az elődöntőket már a most futó idény közben bonyolították le. Ily módon jutottunk el a decemberi döntőig.

Ennek nyomán

a két legjobb, legkiválóbb formában lévő együttes nézett farkasszemet egymással a Wembley-ben;

azok a csapatok, amelyek a bajnokságban is ádáz küzdelmet folytatnak az elsőségért. A Women’s Super League-ben (WSL) az Arsenal jelenleg egy ponttal, veretlenül vezet a Chelsea előtt, miután még az első fordulóban 3-2-re legyőzte a címvédőt. Igaz, azon a mérkőzésen segítette az Ágyúsokat, hogy az olimpiát követően a Chelsea-nél még csak a kispadra tudott leülni a két sztárcsatár, Fran Kirby és Sam Kerr, míg az Arsenal a legjobb összeállításában, és a Bajnokok Ligája selejtezői miatt megfelelő meccsrutinnal vágott neki a találkozónak.

Ezúttal viszont az Arsenal irányítását nyáron átvevő Jones Eidevallnak is bőven akadtak problémái. A legfontosabb hiányzó egyértelműen a liga és talán a világ egyik legjobb védőjének is tekinthető Leah Williamson volt, aki néhány hete a Tottenham elleni bajnokin szenvedett súlyos combhajlítóizom-sérülést, ami miatt ebben a naptári évben már nem is léphet pályára. Mellette szintén hosszú hetek óta nem lehet számolni a nyár legnagyobb sztárigazolásával, az amerikai válogatott Tobin Heath-szel, aki a támadósorban jelenthetett volna plusz opciót a svéd edzőnek. Eidevall így nem is húzott váratlant a kezdőcsapat összeállításakor, és az Ágyúsok most is 4-3-3-as felállásban futottak ki a pályára.

Ugyanakkor a másik oldalon Emma Hayes váratlant húzott. A Chelsea a májusi, Barcelona ellen elveszített Bajnokok Ligája-döntő második félideje óta szinte minden mérkőzésen 3-4-2-1-es szerkezetben játszott, ezúttal viszont 4-4-2-es alakzatba rendeződtek a Kékek, elöl az augusztusi meccsen még hiányzó Kerr, Kirby duóval. Hayes döntésében egyrészt közrejátszhatott, hogy az UEFA-nál kétszer az év játékosának megválasztott Pernille Hardert sérülés miatt október óta nélkülözni kényszerül (ő most is csak a kispadon foglalhatott helyet), ugyanakkor remek mintát szolgálhatott a Tottenham is, amely hasonló felállásban, direkt játékkal tudott először pontot csenni az Ágyúsoktól a bajnokságban.

A Chelsea elsősorban nem is a labda birtoklásával, hanem a gyors átmenetekkel próbálta dominálni az Arsenalt, s ehhez a mérkőzés elejétől kezdve hozzátartozott az agresszív letámadás. Az első percekben a Kékek többnyire 4-2-3-1-es alakzatot vettek fel: a jobb oldalon futballozó Jessie Fleming az Ágyúsok bal oldali középhátvédje és balhátvédje között vett fel pozíciót, hogy adott esetben bármelyikükre nyomást helyezhessen, illetve ha szélre került a labda, akkor el tudja zárni a középhátvéd felé vezető menekülő utat. Eközben Kirby vette fel Lea Waltit, az Arsenal legmélyebben helyezkedő középpályását, míg Kerr a jobb oldali középhátvéd mellett foglalt el pozíciót.

Miután a Chelsea már a 3. percben megszerezte a vezetést, az együttes a folytatásban inkább egy közepesen magas 4-4-1-1-es/4-4-2-es blokkból igyekezett megakadályozni az Arsenal támadásépítéseit. Kerr továbbra is Lotte Wuben-Moyra helyezett nyomást, Kirby pedig Walti mellett helyezkedett, hogy kiegyenlítse a létszámot a pálya közepén, Leupolz, valamint Ingle pedig Maanumra és Little-re figyelhessen. Ha a labda az így szabadon maradó Beattie-hez került a védelemben, akkor vagy Kirby lépett ki rá a fedezőárnyékát használva, vagy csak a közeli passzopciókat lezárva kényszerítették kockázatosabb megoldásra az Arsenal játékosát.

Ha a Chelsea magasan próbált nyomást gyakorolni, annak többnyire labdaszerzés lett a vége. Ennél a jelenetnél Walti egy csellel próbált meg kiszabadulni Kirby szorításából, ám ezt észlelve Ingle azonnal feljebb lépett, és megszerezte a labdát svájci válogatott ellenfelétől.

A Chelsea az ilyen labdaszerzésekkel rendszeresen élni tudott, hiszen kettő a kettő elleni szituáció alakulhatott ki Kerr és Kirby, valamint az Arsenal két középhátvédje között. Itt Ingle labdaszerzését követően Wubben-Moynak kellett kilépnie Kirby-re, Kerr pedig ezt észlelve azonnal beindult mögé, és egy az egyben talált magát az észak-londoniak kapuját őrző Manuela Zinsbergerrel, aki az első játékrészben emberfeletti módon tartotta meccsben a csapatát.

A következő akció ismét azt mutatja meg, mennyire hatékonyan játszott rá a labdaszerzéseket követő gyors átmenetekre Emma Hayes csapata. A középcsatár pozíciójából visszalépő Miedema teljesen elszigetelten kísérelte megtartani a labdát, miközben a Chelsea védelmének tengelyéből Millie Bright és a középpályáról visszazáró Leupolz is nyomást helyezett rá.

A labdaszerzés után Kirby – egyetlen átadást követően – teljesen szabadon kapta meg a labdát az Arsenal középpályás és védelmi vonala között, miközben Kerr már indult is Wubben-Moy és Beattie mellett.

A Chelsea ráadásul nemcsak a megszerzett labdák után próbálta minél gyorsabban támadni az Arsenal kapuját, hanem már a saját támadásépítései során is egyből a hosszú labdákat választotta, tudván, hogy Kirby és Kerr egy az egyben futballozhat az ellenfél középhátvédjeivel szemben. Ebben a szituációban egy felívelés után Beattie elfejelt labdáját gyűjtötte be Fleming, és mivel az Arsenal védője a felugrást követően a földre került, Kerr és Kirby kettő az egyes szituációban találta magát Wubben-Moyjal szemben, ami után ismét Zinsbergernek kellett hárítania.

Itt ráadásul az is látszódik, hogy az Arsenal jól elzárta a közeli passzopciókat a Chelsea jobbhátvédje elől, aki viszont nem esett pánikba ebben a helyzetben, hanem egyből hosszú indítást eresztett meg az ellenfél védelme mögé.

Kerr egyszerűen a sebességét kihasználva könnyedén Beattie elé került, miközben Fran Kirby ismét teljesen szabadon érkezett a védelem és a középpályás sor között.

Végül miután Kerr egészen az alapvonalig levitte Beattie-t, a visszakészítés után a mélyről szabadon érkező Kirby került helyzetbe, és a változatosság kedvéért ismét Zinsberger bravúrja mentette meg az Arsenalt.

A Chelsea nagyon korán, már a harmadik percben megszerzett vezető góljánál minden tökéletesen megjelent, amit Emma Hayes csapata a mérkőzésen próbált megvalósítani. Az Arsenal a Chelsea-éhez hasonló, 4-4-1-1-es letámadásnál eléri azt, hogy Cuthbert csak hátrafelé tudjon passzolni Bright felé, aki viszont egyből előrelőtte a labdát a csatárok irányába.

A felívelést követően pedig Beattie ugyan először el tudta fejelni a labdát, de Fleming menetrendszerűen begyűjtötte azt, és mivel Wubben-Moy és Beattie itt még rosszul is kommunikálva Kerrt támadja meg, Kirby szinte besétálhatott a kapu elé, hogy értékesítse a helyzetet.

Ahogyan szinte minden egyes szituációban, a második gólnál is a Chelsea két támadója került főszerepbe: a Kékek a labdaszerzést követően két átadással eljutottak ez ellenfél kapujáig. Először – immár sokadjára – Kirby vette fel mélyen a labdát, majd indította Kerrt.

Ezt követően az ausztrál válogatott csatár Wubben-Moyt futotta le, majd verte meg egy az egyben, mielőtt pontosan kilőtte a rövid alsó sarkot.

Pontosan ezek azok a szituációk, amelyekben Leah Williamson rendkívüli módon hiányzott az Arsenalnak. A Chelsea aligha tudta volna ennyire látványosan kihasználni a védelem előtti, és az a mögött megnyíló területeket, ha riválisa játszathatja a gyors, egy az egy elleni helyzetekben kiváló angol válogatott védőt.

Ráadásul Williamson az Ágyúsok támadásaiban is kulcsfontosságú játékos, hiszen rengetegszer ő cipeli fel a labdát a középpályára, majd a súlypontáthelyezéseivel hozza előnyös szituációkba a hosszú oldalon helyezkedő szélsőt. Nélküle azonban ezt sem tudta jól megvalósítani az Arsenal, Eidevall már csak kétgólos hátrányban cserélt be a középpályára egy kreatívabb játékost Mana Iwabuchi személyében.

Hogy mennyire nem tudott mit kezdeni az ellenfelével az Arsenal, azt jól jelzi: a csapat a meccs végére 64 százalékban birtokolta a labdát, miközben csupán 9 kapura lövési kísérletet tudott felmutatni, kaput eltaláló lövése pedig egy sem volt. Eközben a Chelsea tudatos, direkt játékkal 16/9-es mutatót hozott, ráadásul Zinsbergernek számos bravúrt kellett bemutatnia, Kirby és Kerr pedig a góljai mellé egy-egy felső lécet találó lövést is elkönyvelhetett.

Az i-re a pontot mindezek után Kerr tette fel, aki a változatosság kedvéért ismét egy az egybe került a védőjével szemben, majd rendkívül elegánsan emelte át az ekkor tehetetlen Zinsberger fölött a labdát.

Nem csoda, hogy a mérkőzést követően Emma Hayes az egy-egy gólt és gólpasszt jegyző Kirbyt az angolok nemzeti kincsének, míg Kerrt a világ jelenlegi legjobb csatáraként jellemezte.

Őket nézve az az ember érzése:

mégiscsak való a nőknek a futball.