Az első szezonja után távozni akart, de mostanra a félterület királya lett

Pep Guardiola egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága, hogy nem fél elrugaszkodni a megszokott eszközöktől, ha egy problémára megoldást kell találni. Amikor a katalán szakember a Bayern Münchennél dolgozott, munkába állása után nem sokkal a José Mourinho által vezetett Chelsea-vel mérkőzött a bajor csapat az Európai Szuperkupa döntőjében. Toni Kroos, az együttes legmélyebben játszó középpályása nagyon szenvedett a Kékek gyors ellentámadásai miatt, és a németek hátrányba is kerültek.

Alig fér óra telt el a meccsből, amikor Doménec Torrent, Guardiola akkori első számú segítője odaszólt a kopasz mesternek: miért nem próbálják ki Philipp Lahmot a védelem előtt?

Lahm akkoriban a világ egyik, ha nem a legjobb jobbhátvédje volt, és már az meglepő húzásnak bizonyult, hogy Guardiola a felkészülés közben a középpályán kezdte el használni az utánpótlás-játékosként még ott szereplő, de felnőtt futballistaként már védőként alkalmazott klasszist. Lahm a Chelsea elleni találkozón is a háromfős középpálya egyik nyolcasaként kezdett, de Torrent javaslatára Guardiola megcserélte őt Kroosszal, a jobbhátvédként játszó Rafinhát pedig feljebb tolta, és ez végül nyerő húzásnak bizonyult.

Később, amikor Guardiola arra próbált megoldást találni arra, miként dominálhatná a meccseket a gyors átmenetekre épülő Bundesligában úgy, hogy a csapatát ne tegye ki a folyamatos kontratámadások veszélyeinek, bár a jobbhátvéd posztjára nevezte Lahmot, a balhátvéd pozíciójába pedig David Alabát, a labdabirtoklás során mindkét játékos bemozgott a legmélyebben játszó középpályás mellé biztosítani, miközben Robben és Ribéry rendkívül széles pozíciót vett fel az oldalvonal mellett. Az így létrejövő 2-3-5-ös alakzat kellő biztonságot adott a csapatnak a pálya közepén, egyben lehetőséget nyújtott arra, hogy öt támadóval rohamozza az ellenfél kapuját.

Később Guardiola a Manchester Citynél is többször nyúlt ehhez a módszerhez, így lett az addig középpályásként szereplő Fabian Delph-ből és Olekszandr Zincsenkóból olyan balhátvéd, aki a labda birtoklásakor középen segíti a kihozatalokat, és szűri meg az ellenfél kontratámadásait, valamint a korábban a Tottenhamnél a szinte az oldalvonalhoz ragasztott Kyle Walker is mind többször mozgott be a középpályára jobbhátvédként.

Olyan azonban a jelenlegi szezonig nem fordult elő, hogy egy szélsőhátvéd vált gyakorlatilag első számú irányítójává Guardiola csapatának.

De most pontosan ez történik Joao Cancelóval.

Pedig egyáltalán nem indult könnyen a portugál védő manchesteri pályafutása, és sokan már az első szezonja után kudarcként könyvelték el a leigazolását. A 2019/20-as évadban csupán 13 bajnokin lépett pályára kezdőként, és a sorozat végén közel állt ahhoz, hogy távozzon a csapattól a kevés játéklehetőség miatt. Ugyanakkor nem ő az első játékos, akinek idő kellett ahhoz, hogy elsajátítsa, és teljesen magáévá tegye a Guardiola-féle foci rejtelmeit. Viszont attól fogva, hogy ez megtörtént, nem volt megállás.

Cancelo a korábbi csapataiban többnyire olyan jobbhátvédet játszott, aki a sebességét és a cselezőkészségét kihasználva felért az ellenfél tizenhatosához, majd onnan kiváló rúgótechnikája segítségével középre kanyarította a labdát. Guardiola Cityjében azonban többnyire nem ez a feladata egy szélsőhátvédnek, és a 2020/21-es évadban Cancelo is megmutatta: nemcsak teljesen alkalmas arra, hogy a szélső hátvédként akár középpályás szerepkörben is helyt álljon, hanem éppen így képes kihozni magából a legtöbbet.

A portugál játékos az előző évadban már 27 bajnokin kezdett, és a Manchester City 3-1-3-3-as felállásában szinte jobb oldali támadó középpályásként nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A most futó idényben Cancelo átkerült a balhátvéd helyére, ahol korábbi karrierje során többnyire csak kényszerből szerepeltették, most viszont ebből a pozícióból vált csapata egyik legnagyobb hatású játékosává.

A City ebben a szezonban a labdabirtoklás közben többnyire 2-3-5-ös hadrendet vesz fel, amelyben a fenti képen látható módon a két szélsőhátvéd, Kyle Walker, valamint Joao Cancelo a legmélyebben játszó középpályás két oldalán, a pálya közepe és a pálya széle között megtalálható, úgynevezett félterületben helyezkedik el. Eközben a szélsők kihúzódnak egészen az oldalvonal mellé, a támadó középpályások pedig magas pozíciót vesznek fel, hogy így alakítsanak ki létszámfölényt az ellenfél védelmi vonalával szemben.

Mindez viszont, ha mereven ragaszkodnának hozzá, kiszámíthatóvá tenné a csapat játékát, így a Manchester City játékosai is folyamatosan mozgásban vannak, miközben minden pozíciót igyekeznek folyamatosan feltölteni. A fenti szituációban Ilkay Gündogan vett fel mélyebb pozíciót, míg Cancelo magasabban helyezkedett a bal oldali félterületben, ezzel magára vonva a jobbszélső Iwobi figyelmét, és megnyitva a passzsávot a szélességet biztosító Fodenhez. Utóbbira emiatt a jobbhátvéd Colemannek ki kellett lépnie.

Amint az Everton védője megindult a szélső irányába, Cancelo azonnal támadta a mögötte megnyíló területet, hogy ott esetleg labdát kapva egy középre visszatett passzal teremtsen veszélyt a tizenhatoson belül.

Végül a labda nem érkezett meg Cancelóhoz, mivel Foden befelé kezdett el cselezni, majd pedig visszatette a labdát középre Gündogannak. A rotáció végén Foden kötött ki a bal oldali támadó középpályás helyén, Cancelo biztosította a szélességet, míg Gündogan helyezkedett egyvonalban Rodrival és Kyle Walkerrel. A 2-3-5-ös alakzat megmaradt, de más játékosok töltötték fel a pozíciókat, s közben az Evertonnál Iwobi és Coleman is kénytelen volt helyet cserélni. Márpedig az ellenfél folyamatos mozgatása előbb-utóbb hibára kényszeríti a riválist.

Guardiola ráadásul mindig óriási hangsúlyt fektetett arra, hogy a csapatai megfelelő módon használják a félterületet, hiszen a pálya ezen részének több nagy előnye is van. Amíg a pálya széle limitálja az ott labdát kapó játékos opcióit, a pálya közepét pedig általában az ellenfelek igyekeznek minél jobban lezárni, addig a félterületből nemcsak előrefelé lehet haladni (ahol a labdát megkapó csapattárs gyakran a kapunak háttal, rossz pozícióban kénytelen átvenni azt), hanem diagonálisan is hatékonyan támadható az ellenfél kapuja. Az így érkező passzok többnyire nyitott testpozícióban találják meg a célszemélyt, nem pedig zártan, a kapunak háttal állva.

Cancelo sikerének a titka, hogy egy olyan területből képes folyamatosan fájdalmat okozni az ellenfélnek, amelyet a pálya közepénél kevésbé védenek az ellenfelek, miközben a passzopcióinak a számát nem limitálja az oldalvonal sem. Nem véletlen tehát, hogy neki van a legtöbb labdaérintése az idei Premier League szezonban a félterületben.

Az Everton elleni meccsen pontosan innen sikerült kiosztania a szezon egyik leglátványosabb gólpasszát, amikor jobb külsővel tekert senkitől sem zavartatva a beinduló Sterling elé. Itt is remekül kirajzolódik, ahogy a 2-3-5-ös alakzatban Cancelo és Walker, a két szélsőhátvéd helyezkedik Rodri két oldalán. Szélsőként Iwobi itt elsősorban azt akarja megakadályozni, hogy Fodenhez kerüljön ki a labda, az oldalvonal mellé, de a félterületből Cancelónak még ezen kívül is több opciója van, amelyek közül a legnehezebbet valósította meg. Fontos kiemelni, hogy Walker és Cancelo helyzete miatt az ellenfél szélsőinek is szűkebb pozíciót kellett felvenniük, így alakulhatott ki a kettő az egy elleni szituáció a hosszú oldalon, az Everton balhátvédjével szemben, ami miatt Sterling teljesen szabadon érkezhetett a kapu elé.

Hasonló szituáció eredményezte a Manchester City második gólját a United elleni városi derbin, amelyen Cancelo a félterületből tudott szintén a hosszú oldalon érkező csapattárs elé tálalni, mivel Wan-Bissaka csak későn lépett ki a portugálra.

Ráadásul ezek, a félterületből végrehajtott forgatások kulcsfontosságúak a City játékában, hiszen Guardiola csapata folyamatosan létszámfölényt próbál kialakítani a pálya egyik oldalán, ezzel magára húzva az ellenfelet, hogy utána a másik oldalon egy az egy elleni, vagy kettő az egy elleni szituációt tudjon teremteni. Éppen így sikerült ízekre szedniük megállás nélkül a Paris Saint-Germain védekezését is a Bajnokok Ligájában. Ennél a jelenetnél pedig tökéletesen megmutatkozik Cancelo pozíciós előnye: mivel Hakiminek ki kellett lépnie a szélességet biztosító Fodenre, Herrerának le kellett követnie a mögé beinduló Zincsenko mozgását, így nem tudott időben kilépni a portugálra. Utóbbinak a forgatása után Gündogan és Mahrez már kettő az egy elleni szituációban találta magát Nuno Mendessel szemben.

Hasonló szituáció játszódott le többször is a West Ham elleni bajnokin, és az vezetett a manchesteri csapat első góljához is. Mivel Fornals követte a beinduló Sterling mozgását, nem tudott időben nyomást helyezni Cancelóra, míg középen Benrahma feladata Rodri őrzése volt, jöhetett az újabb forgatás a másik oldalra.

Ami után Mahrez egy az egy elleni szituációban találta magát a védővel szemben, miközben középen további négy Manchester City-játékos érkezett a kapu elé, s közülük végül Gündogan talált be.

Mindezek mellett Joao Cancelo teljesítménye számokban is könnyedén kifejezhető. A Manchester City egyik legfontosabb játékosaként az első forduló kivételével minden bajnokin az első sípszótól kezdve ott volt a pályán, így az egész Premier League mezőnyében nincs senki (!) aki nála több progresszív átadást (109) mutatott be, nála senki sem juttatta el többször a labdát passzal a támadóharmadba (116), és senki sem passzolt nála többször az ellenfél tizenhatosán belülre.

Ebből egyértelműen látszik, Cancelo feladata elsősorban az, hogy olyan helyekre juttassa el a labdákat, ahonnan a támadók már nagy károkat tudnak okozni az ellenfélnek, de az sem okoz neki gondot, ha magának kell közvetlenül kialakítania helyzetet (mint azt az Everton elleni asszisztja is mutatja). A várható gólpassz értéke (xA) a Premier League mezőnyében a 26. legmagasabb (2,0), de ha kizárólag a védőkkel hasonlítjuk össze, akkor csak Trent Alexander-Arnold (5,0) és Reece James (2,3) előzi meg.

Nem rossz teljesítmény egy olyan játékostól, aki már az első szezonja után távozni akart Manchesterből.