Az olaszok kifogytak mindenből, ami Eb-győztest csinált belőlük, és nyomban beindult a bűnbakkeresés

Roberto Mancini válogatottja a nyáron úgy nyerte meg az Európa-bajnokságot, hogy vitán felül a legjobb csapat volt. Még úgy is, hogy az olasz válogatottban tulajdonképpen egyetlen felső kategóriás világsztár sem játszott. Az össznépi fieszta azonban nem tartott sokáig, az olaszok már a szeptemberi selejtezőkben is botladoztak egy sort, és a válság egészen odáig gyűrűzött, hogy sikerült elbaltázniuk az egyenesági vb-kijutást is. (Ennek egyébként sokkal inkább a Bulgária elleni hazai döntetlen volt az oka, mint a Svájc elleni két iksz.)

Az Európa-bajnoki döntő óta az olaszok hét meccset játszottak, és mindössze kettőt tudtak megnyerni. Legyőzték a selejtezőcsoportjuk tök utolsó helyén szerénykedő Litvániát, és megnyerték a Nemzetek Ligája-kisdöntőt Belgium ellen. Ha csak a vb-selejtezőket nézzük, akkor öt meccs, négy döntetlen, egy győzelem az idei őszi mérleg. Elkeserítő, nincs rá jobb szó.

Középcsatár kerestetik, de sürgősen

Az olasz válogatottnak nemcsak a játéka, hanem az eredményessége is komoly mélyrepülésben van. Ez a két dolog – kivált az olaszoknál – nem mindig járt kéz a kézben, a csapat híres arról, hogy nézhetetlen játékkal is képes volt meccseket nyerni. Ezt hivatott szavatolni Mancini azon elképzelése, hogy három csatárral játszik, miközben a center két oldalán tükörszélsőket is alkalmaz, azaz a szélsők elsődleges feladata nem a középcsatár megjátszása, hanem az, hogy a szélről a kapu felé törve a kaput támadják. A tükörszélsők alkalmazása Mancini számára azonban nem választás, hanem kényszer kérdése, méghozzá azért, mert az olaszoknak már nagyon régóta nincs egy tisztességes 9-esük.

Ciro Immobile többszörös Serie A-gólkirály, sőt európai aranycipős is, de ezeket a címeket nem annak köszönheti, hogy topkategóriás csatár. Immobile nagyon is használható center, több kiemelkedő készséggel is büszkélkedhet, ám ezek között nem szerepel a tizenhatoson belüli ökölharc a védőkkel. Abban ugyanis nem valami jó, pedig a fejelés amúgy kimondottan az erőssége.

Nem véletlen, hogy az olasz sajtóban is a 9-es posztra szűkítették le a kudarc okait a szakírók, tették ezt úgy, hogy Immobile sérülése miatt nem is léphetett pályára az utolsó két selejtezőn. A helyettese az az Andrea Belotti volt, akitől talán már Mancini sem várt semmit (azt pont meg is kapta), a Toro csatára annyira kétségbeejtően nézett ki Svájc ellen, hogy a mindent eldöntő belfasti selejtezőre már Insigne futott ki centerként (pontosabban hamis kilencesként), holott az Eb-n erről a megoldásról is kiderült, hogy zsákutca.

A Corriere szakértője egészen odáig ment az olaszokat vb-pótselejtezőre kárhoztató belfasti 0-0 után, hogy a bűnbakkeresés végeredményeként Lorenzo Luccát hiányolta az olasz válogatottból.

Ne ostorozza magát az olvasó, ha még nem hallott a kétségkívül tehetséges olasz csatárról, Lucca jelenleg Nagy Ádám csapattársa a Serie B-s Pisában, és valóban akadt néhány biztató meccse az olasz U21-es csapatban. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy újabban már Mario Balotelli reaktiválása is szóba került, de a csatárvész komolyságának bizonyítéka továbbá, hogy az egyik újságíró elővette Francesco Caputót is, aki nem átallott harmincéves korában számos játékpercet elvenni a feltörekvő Giacomo Raspadoritól. Utóbbi egyébként nem középcsatár, de hát a bűnbakkeresés nem könnyű kenyér.

Ugyanakkor téved, aki pusztán a centergondokra vezeti vissza az olaszok három hónap alatt lezajlott zuhanását, hiszen az Eb-győztes válogatottnak is Immobile és Belotti volt a középcsatára.

Oda az érzelmi töltet, no meg a forma is

Mancini nagyon jól kitalálta az olaszokra szabott taktikát. A labdaszerzés után négyvédősből háromvédősbe nyíló rendszer, a Bonucci, Jorginho, Barella vertikális irányítótengely, illetve a középpálya olaszos megszállása is szuper ötlet volt, csakhogy sérülések és formaingadozások miatt az Eb végjátékában már nem ezek vitték előre az Azzurrit.

A terv felborult, az olaszok azonban borzasztóan akarták ezt a győzelmet, tapintható volt a harci szellem, a küzdeni akarás, az elszántság, és ezek – bár nem feltétlenül tartoznak a mindenkori olasz válogatott legfontosabb készségei közé – ezúttal győzelmet értek.

Az Európa-bajnokság óta eltelt hónapokban

nemcsak a csapat morálja, hanem több kulcsjátékos formája is nagyot esett.

A legfontosabb közülük az a Jorginho, akinek sokan az Aranylabdát is odaadták volna, hiszen az Eb-győzelme mellett BL-t is nyert a Chelsea-vel. Most már halkabbak ezek a hangok, és a regista formahanyatlását tökéletesen szemlélteti, hogy tulajdonképpen az ő lábában maradt benne az olaszok automatikus vb-szereplése: Svájc ellen a 90. percben a kaput sem találta el tizenegyesből.

Jorginho mellől a selejtezőkben még úgy is nagyon hiányzott Marco Verratti, hogy Sandro Tonali a Milan, Manuel Locatelli a Juventus középpályájának a legjobbja az őszi szezonban, merthogy pótolni egyikük sem tudta a PSG játékosát. Mivel sem Nicolo Barella (Inter), sem Fede Chiesa (Juve) nincs nagy formában, a gondok csak egyre sűrűsödtek, hiszen ahogy már említettük, az olaszoknak nincsenek világsztárjaik, akik egymaguk eldöntenek meccseket.

Ha a szervezettség, az egység, illetve a képességük felső határához közel teljesítők egyéni kontribúciója eltűnik Mancini csapatából, az olasz válogatott nemcsak nyerni nem tud, de hozzá még rendkívül rosszul is fog kinézni. Éppen, mint az utolsó két meccsen.

Az olaszok már pánikolnak

Erősen szorongatja a pánolasz gigát a 2018-as déja vu, amikor a nem túl sokra tartott Svédország ütötte ki őket a vb-ről a pótselejtezőben. Gigi Ventura (aki a napokban jelentette be, hogy nyugdíjba megy) ideális bűnbak, mert nyakig benne volt a svédekkel szembeni, sokkoló kiesésben, és akár fordulhat úgy, hogy az olaszoknak újra a skandinávokkal kell meccselniük a világbajnokságért. Mancini csapata kiemelt, az első körben vélhetően teljesíthető feladatot kap, de lesz egy második lépcső is, amelyen az olaszoknak a négy évvel ezelőtti kudarc súlyát is el kell tudniuk viselni.

Márciusig nem az a fontos, hogy az olaszok klónozzanak maguknak egy Luca Tonit, és az sem valószínű, hogy akár Raspadori, akár Scamacca menti majd meg őket (ha már a Corriere szóba hozta: Lucca a harmadik helyen áll a Serie B góllövőlistáján, és hat találatából négy született akcióból), sőt egy egészséges Immobile sem garancia semmire.

A vb-playoff sikeres megvívására az nyújthatna biztosítékot, ha a játékosok nemcsak az Eb-n látott formájukat találnák meg, hanem ugyanazt az érzelmi töltetet is, ami a nyáron sikerre vitte őket.

Ebben az esetben megtörténhet, amire Mancini bazírozik. Hogy valaki elöl úgyis talál egy gólt.