Illyés Tibor / MTI
Foci sport24

Másodszor futott ugyanúgy aknára Rossi válogatottja: nagyító alatt a vb-selejtezők

Bravúrgyőzelem a végén, két vereség Albánia ellen, negyedik hely a csoportban és hamar tovatűnő vb-álom: előrelépésnek semmiképpen sem nevezhető a magyar válogatott selejtezős szereplése. Egy szép eredményekre és váratlan bukásokra egyaránt képes középcsapat portréja rajzolódik ki, mely egymás után másodszor fázott rá arra, hogy egy hozzá hasonló játékerejű közvetlen rivális ellen oda-vissza kikap. Marco Rossi együttese ugyanannyi tétmérkőzésen jóval több vereséget szenvedett el Albániától, Szlovákiától és Finnországtól, mint Angliától, Horvátországtól, Franciaországtól és Németországtól – ez erősségeire és gyengeségeire egyszerre utal. Visszatekintünk a világbajnoki kvalifikációs sorozatra.

Ha a világbajnoki selejtező előtt bárki azt mondja, hogy a magyar válogatott négy pontot szerez Lengyelország ellen és döntetlent játszik idegenben Angliával, akkor alighanem elkérjük a papírt tőle azzal: „Hol írjam alá?”

Ehhez képest a csapat hiába szerzett négy pontot Lengyelország ellen, illetve hiába ikszelt a Wembleyben, esélye sem volt kijutni a 2022-es, katari tornára – olyannyira nem, hogy az utolsó fordulókat már nyugodtan nézhettük, tudván, csak matematikai esély van a továbbjutásra, vagy már az sincs. A vb-álmot hiába hajszolja a nemzeti tizenegy 1986 óta – a következő lehetőség már a 48-asra felemelt létszámú, 2026-os tornán jön el.

A lengyelek elleni, győztes záró mérkőzés után a reakciók az elismerés mellett leginkább a sajnálkozásról szóltak. A „kár az albánok elleni két vereségért” megállapítás igazságával nehéz lenne vitatkozni, hiszen a válogatott hibátlanul hozta a miniállamok elleni mérkőzéseket, az első két kiemelt ellen 5 pontot szerzett (ritka eset), idegenben csak egy vereséget szenvedett (ez sem gyakori eset, vb-selejtezőn a Mexikó előtti kvalifikáció óta nem volt példa hasonlóra). Ugyanakkor Marco Rossi csapata hazai pályán csak a két miniállamot tudta legyőzni és az albánok elleni kettős vereséggel el is szálltak a továbbjutási remények, az angliai meg a lengyelországi bravúr ebből a szempontból már nem osztott, nem szorzott.
Akkor hát félig teli vagy félig üres a pohár?

Félig teli, mert…

…a magyar válogatott a megszokottnál jobban szerepelt a csoport legerősebb csapatai ellen. Hagyományosan ez a válogatott Achilles-sarka, az 1988 óta eltelt időszakban még a legjobb selejtezős szerepléskor is ezen sikerült elcsúszni. Emlékezzünk vissza a 2012-es Eb-kvalifikációjára: Egervári Sándor együttese a vizsgált periódus legjobb eredménysorát hozta (19 pont, 63,33 százalékos megszerzett/megszerezhető pont mutató), de mégsem jutott tovább, mivel kétszer kikapott a hollandoktól és egyszer a svédektől, s ez behozhatatlan hátránynak bizonyult. A mostani eset előtt csak a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőin fordult elő, hogy a nemzeti együttes öt vagy több pontot szerzett az első két kiemelt ellen: akkor hatot (hazai győzelem Horvátország és Wales ellen), csakhogy az sem ért továbbjutást a végelszámolásnál. Ahogyan most sem.

Koszticsák Szilárd / MTI

…meglepően jó az idegenbeli mérleg. A válogatott 3 győzelemmel, 1 döntetlennel, 1 vereséggel zárta idegenbeli találkozóit, ebben a mutatóban a 3 győzelem és az 1 vereség egyaránt ritkaság. Három idegenbeli sikert Erwin Koeman, majd Egervári Sándor válogatottja tudott felmutatni a 2010-es világbajnokság, illetve a 2012-es Európa-bajnokság selejtezőin. A mostani sorozat mellett a válogatott a 2004-es és a 2016-os Eb selejtezőin szenvedett csak egy idegenbeli vereséget. Idegenben veretlenül az 1986-os vb-selejtezők óta egyszer sem zártak selejtezősorozatot a magyarok.

…sikerült a mélypontról elmozdulni. Mondhatjuk azt, hogy persze, akkor, amikor már teljesen mindegy volt (és ez igaz is), viszont az albánok elleni dupla zakó és az angoloktól elszenvedett kiütéses hazai vereség után mélypontra került a válogatott.

Rossi helyzete talán sosem tűnt annyira ingatagnak, mint akkor, a kapitány indulatosan nyilatkozott, a közönség rendkívül negatív véleményt fogalmazott meg a látottakkal kapcsolatban, élesen kiütköztek a csapat hiányosságai.

Kedves Olvasónk!Az általad keresett cikk olvasása Sport24 előfizetéshez kötött.
Sport24 előfizetés
990 Ft/hónap
Sport24 - Előfizetés logó
  • havi 24 cikk Magyarország legjobb focis szerzőitől
  • előfizetői extrák
    (részvétel a Sport24 szerzői által tartott meccskibeszélőn)
Próbáld ki most kedvezményesen az első hónap csak 490 Ft!
Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be!
Feldolgozhatatlanul sok a Bajnokok Ligája mérkőzéseinek száma? Segítő kezet nyújtunk: itt a BL-hetek csütörtöki képesalbuma, amelyben öt érdekességen keresztül dolgozzuk fel az aktuális forduló történéseit.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.