Ahogy azt korábban megírtuk, Ronald Koeman menesztését követően a Barcelona vadászatba fogott, hogy a klub történetének egyik legnagyobb legendájában találta meg az új megmentőjét. A kihívás embert próbáló küldetés: egyszerre kell a pénzügyi stabilitás érdekében biztosítani a Bajnokok Ligája-indulást, miközben elvárás, hogy az együttesnek újra legyen identitása.
Hogy ez egyáltalán nem lázálom, a hosszú évek hanyatlása után feltámadó La Masia-akadémiának köszönhető. A gránátvörös-kékek kerete ugyanis telis-tele van tehetségesebbnél tehetségesebb fiatalokkal.
Miből főzünk, mama?
Megannyi felbecsülhetetlen alapanyagból. Xavi egykori mezszámát Riqui Puig viseli, egy hamisítatlan, prototipikus Barca-középpályás. Átlagon felüli kreativitású, de nagyon fegyelmezetlen játékos, és 22 éves korára még a rotációba sem tudta beverekedni magát. Philippe Coutinho talán nála is hasznavehetetlenebb tagja pillanatnyilag a keretnek; bár óriási összegeket fizettek ki érte és neki, mostanra pályára is alig-alig kerül. Ha nem történik csoda, velük alapvetően nem érdemes komolyan számolni. Akik tényleg a kezdőbe kerülésért küzdhetnek: a saját nevelésű duó, Nico González és Gavi, a csapat legpiacképesebb futballistája, Frenkie de Jong, a tavaly pikk-pakk kulcsemberré váló, Kanári-szigetekről megtalált Pedri és a nagy öreg, Sergio Busquets.
Gavi, Nico és Pedri egyaránt nagyon-nagyon fiatal – előbbi kettőnek ez az első, míg Pedrinek a második felnőttszezonja a Barcelonában. De Jong 24 éves – ő lassan belekezd karrierje csúcsidőszakába. Busquets a csapatkapitány és a Pep-féle világverők egyik utolsó hírnöke, aki a mai napig fontos szerepet tölt be, noha a mostani már tagadhatatlanul pályájának lefelé mutató időszaka. Elsődlegesen ő jelenti a problémát, mindenekelőtt éppen a kora miatt. No, de ne szaladjunk ennyire előre!
Iniesta, Busquets, Iniesta
A már említett aranykorszak csúcsdíszeként nyilvánvalóan Lionel Messi csillogott, a karácsonyfa törzsét viszont a középpályás trió alkotta. A sikert annak a makulátlan szinergiával működő, egymáshoz pazarul illeszkedő hármasnak köszönhették, amely mind klubszíntéren, mind a válogatott tornákon hosszú évekig uralta a sportágat. Busquets, Xavi és Iniesta kifogástalanul jelképezte a Barcelona filozófiáját és azt, hogy a katalánok a középpálya egyes posztjain mit vártak el a klasszikus 4-3-3-as felállásukban. Mindenképpen érdemes rögzíteni, hogy hiába Xavi hazajövetele, hiába Dani Alves és Puyol vezetőségi szerepvállalása, nagyon rossz úton jár a klub, ha beleragadva a múltba egy az egyben azt a játékot, illetve mindazt a körülményt próbálja lekopírozni, amely a 2000-es és 2010-es évek fordulóján a csúcsra lőtte a csapatot. A korábbi legendák visszahozatala nem feltétlen szül majd újabb prosperáló időszakot.
Az ellenben,
A közelmúlt leghangosabb, legszínesebb csinnadrattáját – korántsem érdemtelenül – az előző válogatott szünet alatt a Nemzetek Ligája-döntőt játszó spanyol válogatott kezdőjébe repülő Gavi okozta. A legkiegyensúlyozottabb teljesítmény mindazonáltal Nico González nevéhez fűződik. Az idén berobbanó és nemrégiben sajnálatos módon megsérülő Nicót élmény nézni. A szezon legelején kissé bátortalanul kezdett, ritkán vállalva kockázatot, csakhogy azóta azt a csodálatos folyamatot lehet végig követni rajta keresztül, amely olyan szerethetővé teszi egy saját nevelésű fiatal integrálódását a felnőttek közé. Minden hétvégén valami újat láthatunk, minden hétvégén egy kicsit bátrabb, egy kicsit tapasztaltabb. Olyan, mint egy nyíló virág timelapse-videóját nézni. Nico izmos, 188 centi magas védekező-középpályásként mutatta meg magát az idény rajtján: kiemelkedő szerelőkészséggel szűri az ellenfelek támadásait és ugyan nem készít elő ziccereket sarokkal, abszolút tántoríthatatlan a passzjátéka. Szökőévente ad el labdát. Nem csoda hát, hogy a szurkolók kinevezték Busquets utódjának; minden stimmel.
Sőt ahogyan haladtunk előre, úgy bontakozott ki. Busquets erényei lenyűgözőek és nélküle talán Guardiola, illetve a nemzeti együttes is sikertelenebb lett volna…de Nico nála is többé fejlődhet. Igazi box-to-box középpályássá válhat, mert potenciálja épp oly magas a támadóharmadban, mint takarításkor. Úgy, ahogyan azt minden barcelonai növendéktől elvárják, elképesztő sokat szkennel, folyamatosan felméri az őt körülvevők pozícióját. Ez az előfeltétele annak, hogy kis zsebekből kibújva fel tudja cipelni a labdát. Bátran lép fel, és ha kimászott a rátekeredni igyekvő nyomás alól, a technikai képzettsége – újabb helyi alapkövetelmény – kulcspasszok kiosztását is lehetővé teszi.
Ahogyan azt Sandro Tonali és Manuel Locatelli esetében is megállapítottuk, a pálya centrumában egyre kevésbé különülnek el a posztok; ritkaságszámba megy, hogy ügyetlen védekező-középpályásokat vagy szerelni képtelen, művészlelkű irányítókat találjunk. Mindent tudni kell, minden játékelemben és minden fázisban részt kell vállalni. Bár előfordulhat, hogy Sergio Busquets a sportág történetének egyik legalulértékeltebb játékosaként vonul vissza, be kell látni, hogy egy picit elment mellette az idő. Nico ezzel szemben olyan, aki minden modern elvárásnak megfelel.
Lévén, hogy egy 17 évesen végigdömpingelt szezon után a nyáron is széltében-hosszában robotolt spanyol színekben, senkit sem lephetett meg: Pedri egyelőre az év nagy részét kiülte sérülés miatt. Bár nem siettetik, lassacskán felépül, eközben Joan Laporta klubelnök egyik fontos aktuális projektje, hogy meghosszabbítsa a szerződését. Xavi még a nyáron úgy jellemezte, hogy
a srác egyértelműen Iniesta-profilú játékos,
és ezzel nehéz vitatkozni. A Las Palmasnál lehúzott másodosztályú évad során még sokszor a bal oldalon szerepelt – ha ezt kérnék, mind a mai napig képes lenne megoldani a feladatot, amúgy is szeret kihúzódni a baloldali félterületbe. A passzrepertoárja szinte végtelen, míg a technikai képzettsége neki is hibátlan. Kis túlzással lehetetlen küldetés őt lehámozni a labdáról, vegyék bármennyien körbe, valahogy tuti kitekereg a tömegből. Természetszerűleg adja hát magát, az egykoron szélsőként és oldalra kihúzódó tízesként remeklő Iniestával megszülető párhuzam.
Ikertesójára, a nem egy nyaraló-övezet piacáról beszerzett, hanem 11 éves kora óta Barcelonában pallérozódó Gavira így azt gondolhatnánk, Xavi álarca vár. Nem is tévedhetnénk nagyobbat. Azt meghatározni, milyen futballista lesz belőle 25-26 éves korára, az ő esetében a legnehezebb. Hogy egy újabb példával kavarjam meg a gondolatmenetet, Phil Foden fejlődését érdemes felidézni. Az angolról sokáig úgy tartották, ő lehet David Silva örököse Manchesterben – cselezőkészsége és kreativitása miatt magától értetődőnek tűnt ez a váltás a spanyol távozásával. Ennek ellenére a tavalyi játékidő túlnyomó többségét valamelyik szélen töltötte, míg az idén leginkább középcsatárként számítanak rá a Cityben. A posztváltás oka rendkívül egyszerű: Guardiola rájött arra, hogy annál jobb lesz a csapatának, minél közelebb tartja a kapuhoz Fodent. Az előbb felsorolt képességei mellett így gyakrabban kerül helyzetbe – ha így is kijön belőle minden, nem túl okos dolog a hátrébb húzásával ritkítani a befejezések lehetőségét.
Gavi esetében nagyon kis mintáról beszélhetünk, hiszen csak az idén emelték fel a „nagyok” közé – de ez alapján a hasonlóság kísérteties. Általában Ronald Koeman és a válogatottban Luis Enrique is széleskörű szabadságot élvező középső középpályásként küldte harcba, ugyanakkor a katalánoknál felbukkant a jobbszélen is. Egy 2004-es születésű sportolónál nem az a fontos, hogy a pálya egyik szegletébe odaragasszák, jóllehet, a jobb oldal felé tendálás Xavinak sem elvetendő ötlet. Két okból kifolyólag:
· teljesen függetlenül attól, hogy a felállásuk 4-3-3, 3-4-1-2 vagy 4-2-3-1 formájában rajzolódik ki, elég sokan vannak középen
· De Jong és Pedri is balról szeret indulni, onnan befelé cselezni:
Gavi előtt így a túloldalon nagyobb terület nyílna és könnyebben simulhatna be a csapatba. Na de ki lesz akkor Xavi? Kell egyáltalán?
Jó az öreg a háznál. Jó az öreg a háznál?
Amikor a Barca 86 millió euróért leigazolta Frenkie de Jongot, a BL-elődöntőig menetelő Ajax szívét, egyetlen kérdés vetődött fel: hova tudja beverekedni magát? De Jong már 2019-ben is olyan érettnek tűnt, hogy senki sem aggódott a szintlépés miatt – nem úgy a pozíciójával kapcsolatban. Erik Ten Hag 6-osként alkalmazta őt – ott, ahol a Barcelonában egy évtizede ugyanazt a nevet olvashatjuk, Busquetsét. És ez egy-egy rövidebb időszakot kivéve mind a mai napig így maradt.
mivel De Jong körül összehasonlíthatatlanul nagyobb kérdőjelek villódznak, mint a korábbiakban citált tiniknél. Már a harmadik szezonját kezdte meg Katalóniában, mégsem tisztázódott, mire számíthat tőle a klub, sem az, mit várnak tőle igazándiból az idetévedő edzők. Busquetscel a fedélzeten a mélységi irányító kipipálva, így feljebb küldték őt. A probléma, hogy ennek ellenére számtalanszor – esetenként feleslegesen – visszalép a védelmek elé elkérni a labdát. A pálya magasabb szakaszaiban éppen ennyire zavaros, milyen kötelezettségek nehezednek a vállára. Ez a bizonytalanság, tisztázatlanság egyelőre effektíve szétverte a barcelonai karrierjét. Hazugság lenne azt állítani, hogy sikertelen transzferről beszélünk, mert De Jong egyénileg fejlődött – például a kapu elé érkezésben. Ám képtelen folyamatosan a kezében tartani a játék menetét, diktálni a passzjátékot és hétről-hétre hatást gyakorolni az eredményekre. A legtöbbet a Nicóval alkotott páros hozná ki belőle; mindketten nagyszerűek a labdajáratás beindításában és tovább gördítésében, miképpen egyaránt felpasszolhatják vagy felhordhatják a labdát. Ha az egyik fellép, a másik fedezhet mögötte, ráadásul Nicónak köszönhetően a fizikalitás sem tűnne el. De Jong pedig több mint lelkesen szokta belevetni magát az ellenfelek próbálkozásainak kigyomlálásába. Együtt, felváltva vezényelhetnék karmesterként a többieket, miközben az egyensúly is megmaradna.
Miért szükséges padra ültetni egy ekkora legendát, ha még mindig magas szinten teljesít? Mert ennek a Barcelonának a fiatalok a legértékesebb eszközei. A pénzügyi csőd szakadékának szélén egyensúlyozva, a biztosított BL-pénz nélkül, kiszámítható átigazolási összegek hiányában a Blaugrana nem engedheti meg magának, hogy pocsékolja a tehetséget. Nem tehetik meg, hogy olyan ifik, akik a jövőjüket jelenthetik, ne kapják meg a lehető leghozzáértőbb és legkomfortosabb környezetet vagy, hogy egy De Jong-szintű fiatal érthető, tiszta utasítások nélkül kótyavetyéljen el hónapokat a pályafutásából.
