Huszti domináns futballt akart a Debrecentől, de már tudjuk, hogy ez túl bátor vállalás volt

Kezdetnek egy kis visszatekintés: Huszti Szabolcsot és segítőjét, a megfelelő végzettséggel rendelkező, és ezért papíron vezetőedzőnek tekintett Toldi Gábort idén februárban nevezték ki a debreceni csapat élére.

Bár a másodosztály tavalyi idényét Kondás Elemér vezetésével a csapat jól kezdte, a tavaszi szezon első heteiben a Siófok elleni győzelmet zsinórban két vereség követte a Szolnok és a Gyirmót ellenében. A hirtelen edzőváltás általános meglepetést okozott, hiszen a hajdúságiak még ekkor is öt pont előnnyel vezették a Merkantil Bank Liga tabelláját a Vasas előtt.

A meglepő döntést a klub vezetése azzal indokolta: nem elég egyszerűen visszajutni az élvonalba, olyan játékot is kell produkálni, amely méltó a klubhoz, és a debreceni identitást szimbolizálja. A Loki végül az új stáb vezetésével két pont előnnyel megnyerte a másodosztályt, és a Gyirmóttal együtt feljutott a magyar futball első vonalába.

Nagyon érdekes kérdés persze, milyen játékstílus az, amely a debreceni identitást szimbolizálná, és amely képes megtölteni a lelátókat. Huszti Szabolcs egy május végén adott interjúban így beszélt saját edzői filozófiájáról:

Szeretem a rövidpasszos játékot, ha a csapatom a földön tartja a labdát. Dominálni akarok, a labdabirtoklás nagyon fontos, így lehet kezdeményező egy csapat, amelynek így több gólhelyzete is lehet. Sok gólt is szereztünk az idényben

Huszti nyilatkozatának tükrében már van honnan elkezdeni a vizsgálódást: miért nem tudta megvalósítani a DVSC a hőn áhított, domináns játékfelfogást?

Vessünk először egy pillantást a csapat személyi összetételére: a négyfős védelem tengelyében Baráth Péter és a francia Sylvain Deslandes helye állandónak mondható. A középpálya közepét legtöbbször a két ősdebreceni alkotja: Varga József szűr, Dzsudzsák Balázs pedig mélységből irányít.

A védelem szélein az utóbbi hetekben általában két támadóbb szellemű játékos, Ferenczi János és Bévárdi Zsombor kaptak helyet, illetve a bal oldalon még egy másik helyi kötődésű játékos, Korhut Mihály. Egy sorral előrébb, a szélső posztokra így Sós Bence, a szélsőként és irányítóként egyaránt bevethető Bódi Ádám vagy a fiatal Soltész Dominik került. Érdekesség viszont, hogy Huszti általában két középcsatárral játszatja a csapatot. Az utóbbi két mérkőzésen főleg Ugrai Roland, a fiatal Bárány Donát vagy a rutinos, friss igazolás, az exválogatott Németh Krisztián szerepelt.

Ami a labdabirtoklást és a labdakihozatalokat illeti, a DVSC eléggé reménytelen képet mutatott ebben a tekintetben, noha Huszti elvileg nagy hangsúlyt szeretett volna fektetni a játék ezen fázisára.

Mint az imént szó volt róla, a Debrecen leggyakrabban 4-4-2-es felállásban lép pályára. Két csatárral és két belső középpályással a Lokinak nem meglepő módon nehéz dominálnia a pálya középső területeit és kellően folyékonyan, stabilan megtartani a labdát.

Ráadásul a két szélső is leginkább szélesen, az oldalvonalhoz közelebb játszva keresi a lehetőségét, a két szélsőhátvéd csak időszakosan, és általában nem optimális ütemben csatlakozik a támadáshoz. A két szélső emiatt csak időszakosan játszik befelé, így gyakran a két csatár egyikének kell visszalépnie összekötni a csapatrészeket. Mindezt védővel a nyakukon, hiszen a magyar csapatok többsége a kompakt, kollektív területvédekezés helyett még mindig gyakran játszik emberfogással, az eredeti pozíciókat elhagyva.

A képen azt látjuk, hogy Dzsudzsák lép vissza a labdáért, de el van szigetelve. Bévárdi túl korán lép fel az ellenfél térfelére, ráadásul három társával együtt a labdától elfelé mozog, egyikük sem megjátszható. Ugrainak kell visszamozogni, ráadásul a szél irányába, így könnyedén elszigetelik.

A debreceni játékosok között tehát gyakran túl nagyok a távolságok labdabirtoklás közben, ami igen nehézkessé teszi a sikeres labdakihozatalt, egy agresszívan letámadó ellenféllel szemben pedig ez különösen nagy gondot tud okozni. Ezt láthattuk az előző két mérkőzésen is, amikor a Puskás és a Mezőkövesd letámadása is komoly problémát okozott a hajdúságiaknak.

Bévárdi Dzsudzsákhoz passzol, akit a felcsútiak sikeresen körbevesznek. A csapattársak túl távol vannak, senki sem megjátszható, a csapakapitány így kénytelen előre ívelni a labdát.

Hasonló jelenet a Mezőkövesd ellen: Deslandes teljesen oldalra szorul, Jurina oldalra szorítja, Cseke és Vutov pedig szemből támadják. A Loki gyakorlatilag összes játékosa az ellenfelek árnyékában, senki nem tud a megfelelő ütemben passzsávot kialakítani.

A Debrecen a felállás természetéből adódóan tehát nehézkesen tudja megfelelő számban elfoglalni a pálya közepét, csak eseti jelleggel sikerül társakat találni az ellenfél védővonalai között.

Ilyen egy sikeres támadásépítés: Varga a védekező középpályás pozíciójából lép fel a vonalak közé, és passzol Barányhoz, aki a jelenet végén tizenhat méterről lő mellé.

Ezen a ponton érdemes megemlítenünk Dzsudzsák Balázs szerepét is: a válogatottból kimaradó, sok vitát kiváltó csapatkapitány immár nem a szélen, hanem a középpálya közepén kap szerepet, és keresztlabdái, hosszú indításai a folyamatos labdabirtoklás hiányában a csapat egyik első számú támadó fegyverévé lépnek elő. A debreceni ikon több nagyon hasonló gólpasszt is adott az idény elején: mélységben visszalépve, hosszan indította a magasan hagyott védelmi vonal mögé beinduló két csatár egyikét.

Kérdéses azonban, az ilyen indítások mennyire hatékonyak egy nemzetközi szintű védekezés ellen, amely a középpályán több nyomást helyez a labdás játékosra, a védősorban pedig a játékosok fegyelmezetten, vonalban helyezkednek a több emberfogás helyett.

Az utóbbi fordulókban pedig úgy tűnt, az ellenfelek is egyre inkább kiismerik ezt.

Egy labdabirtoklásra épülő, domináns csapat általában labda nélkül magasan letámadja ellenfeleit, hiszen így tudja őket labdavesztésre kényszeríteni, hogy aztán a labda újbóli birtoklásával ismét a komfortzónáján belül játszhasson. A fizikailag megterhelő, egészpályás letámadást azonban nem lehet a mérkőzés egész ideje alatt fenntartani. Ráadásul a magyar csapatokra általában még ritkán jellemző a Liverpoolhoz vagy a Bayern Münchenhez hasonló kompakt, fizikailag intenzív letámadás, amikor a labda oldalára tolódva a labdás játékost ketten-hárman is körbeveszik.

A Debrecen labda ellen számos problémával küzd: a magas presszing alkalmával hiányzik az intenzitás, sokszor egyáltalán nincs nyomás az ellenfél labdabirtokló játékosán a megfelelő pillanatban, akinek így általában több helye és ideje marad a jó döntés meghozatalára.

A Loki-játékosok ugyanakkor a saját térfelükön is gyakran adósak maradnak a rendezett védekezéssel, a sebezhető letámadás ugyanis láncreakciót indít be, a játékosok gyakran nem tudnak kompaktan visszazárkózni a labda mögé, ráadásul a szélen beinduló ellenfeleket is gyakran emberfogással követik visszafelé, ami még reaktívabbá teszi a védekezést.

A letámadás problémái: Bárány kezdetben oldalirányba tereli Pillárt, majd hirtelen megszakítja mozgását, a kövesdi védőnek így elég ideje van a labdával. Bódi rossz szögből olvassa az eseményeket, Cseke így a mezőnnyel szemben, probléma nélkül fordulhat a labdával. Végül Karnickijhez passzol.

A folytatás: Varga lemarad a tolódással, pedig neki kellene kilépni a labdásra. Soltész visszafelé követi a felfutó balhátvédet, aki szabadon kapja a labdát, a DVSC csak reagálni tud az eseményekre.

A kétezres évek legsikeresebb csapatának vezetősége nemes célt tűzött ki maga elé azzal, hogy az elmúlt két év kudarca után a csapat ismét felismerhető identitást kapjon. Friss feljutó csapatként nyilván bátor vállalás volt a domináns futballt zászlóra tűzni, különösen egy viszonylag magas átlagéletkorú csapattal.

A célkitűzés ugyanakkor eddig nem bizonyult sikeresnek: a klasszikus, két szélsővel és két középcsatárral operáló 4-4-2-ben Huszti csapatának komoly nehézséget okozott a folyamatos labdabirtoklás, és se labdával, se labda ellen nem tűntek letisztultnak a Loki játékának legfontosabb alapelvei.

A következő mérkőzéseken átmenetileg megbízott edzőként Jeremiás Gergő, illetve pályaedzője, a debreceni legenda Dombi Tibor irányítja majd a csapatot, a végleges vezetőedző személyéről a következő hetekben várható döntés.