A fiatalszabállyal jöttek, hamar eltűntek: fájó magyar–osztrák összehasonlítás

Három évig élt, nagy reményekkel vezették be, teljes kiüresedés után vezették ki: az ifjú labdarúgók élvonalbeli tapasztalathoz juttatásának céljával létrehozott „fiatalszabályt” (2015–2018) hamar átalakította az MLSZ. Az az MLSZ, mely legújabb stratégiai dokumentumában leszögezi: az utánpótlás-nevelés hatékonysága és a fiatal játékosok profi futballba beépítése elmarad a céloktól és várakozásoktól.

Jóllehet az utánpótlás-válogatottak nemzetközi eredményessége növekedett, az akadémiai rendszer a lehetőségeihez mérten kevés nemzetközi szinten is jegyzett fiatal tehetséget nevelt ki, pedig a nemzeti válogatott ütőképességének és tartós sikereinek ez a záloga

– írja a szövetség a 2020–2025-ös időszakra vonatkozó stratégiai tervében. Önkritikus és igaz megjegyzés. A legmagasabban jegyzett szinten jelenleg maroknyi magyar futballista szerepel; a német Bundesligában szereplők többsége egy percet sem játszott a hazai felnőtt labdarúgásban, és a Puskás Akadémiában nevelkedett Sallai Rolandot leszámítva nem is az akadémiai képzés „produktuma”.

Bármilyen keretrendszert talál ki az MLSZ (jelenleg úgynevezett pénzügyi ösztönző működik), arra a problémára semmi nem ad választ, hogy a kiválasztástól a befuttatásig tartó folyamatból nem érkezik az NB I-be (sem) elegendő, megfelelő minőségű fiatal játékos. Mindez egy olyan évtized után, amelyben a labdarúgás ugyan rendkívül rossz helyzetből indult, de teljes állami-kormányzati hátszelet és sosem látott támogatást, illetve infrastrukturális fejlesztést kapott.

Az önkritika fényében érdemes visszanézni a fiatalszabály által „helyzetbe hozott” játékosokra. Azoknak a magyar és határon túli magyar futballistáknak a karrierívét tekintettük át, akik 2015 és 2018 között mutatkoztak be az NB I-ben, tehát debütálásukhoz tehetségük mellett köze lehetett az elérhető MLSZ-juttatásnak is. Azok a játékosok, akik támogatott korúak, de már a fiatalszabály bevezetése előtt élvonalbeli játékosok voltak (mint Sallai Roland, Nagy Ádám, Gazdag Dániel vagy Hahn János) nem szerepelnek az összegzésben, hiszen ők az ösztönző rendszer segítsége nélkül is be tudtak törni az NB I-be.

A kép nem rózsás. Persze szabályozást sem egyszerű hozni.

Buktatók és ballépések

Fiatalszabályt alkotni nem könnyű, ezt világszerte számos példa mutatja és mutatja. Ahogyan az osztrák futballisták játszatását elősegítő szabályról (Österreicher-Topf) és a fiatal játékosok beépítéséről cikkező Der Standard felteszi a kérdést: mikor jön el a megfelelő idő az ifjak bevetésére? Ezt miként tudják támogatni a szabályhozók? A válasz nem könnyű (a cikk is azzal zárul, hogy mindegy, fiatal vagy rutinos, a végén kizárólag a teljesítmény dönt), sok „megoldás” pedig vagy hamvába holt, vagy egyenesen nevetségesnek bizonyult.

Csak néhány példa. A magyar bajnokságban pénzügyi ösztönzőt és kötelező kvótát is kipróbáltak: az NB I-ben előbbit alkalmazták 2015–18 között, és a mostani produktivitási rendszer is anyagiakkal próbálja motiválni a csapatokat, míg az NB II-ben van kötelező U-játékos kvóta (jelenleg egy 2002. január elsején vagy később született labdarúgónak kell a pályán lennie). Az osztrákok a hazai, illetve helyben nevelt játékosok pályára küldését premizálják, külön figyelmet fordítva az U22-es osztrákok szerepeltetésére. Dél-Koreában szankcionálnak: a csapatok megválaszthatják, hogy hány hazai U22-es játékost neveznek, ám a kezdőcsapatban szereplő, illetve a kispadon ülő fiatalok számától függően változnak a cserelehetőségeik (ha egy csapat nem nevez U22-es játékost, akkor csak 5 embert ültethet a kispadra és 2 cserét hajthat végre; ha két U22-es van a kezdőben, akkor 7 ember lehet a kispadon és 5 csere lehetséges). Persze akadnak klubok, amelyek betesznek két U22-est a kezdőbe, gyorsan lecserélik a két játékost idősebbekre, és maradt még három cserelehetőségük, szóval lenne mit finomítani a szabályon…

A kínaiak 2017-ben kötelezővé tették, hogy nevezni kell a kezdőcsapatba egy U23-as hazai játékost, ám azt nem, hogy végig játszatni is muszáj, így aztán a csapatok az első tizenöt percben rendre lecserélték az „értékes tapasztalatokhoz jutó” fiatalokat. Miután a szabály közröhej tárgya lett, többször módosították, ám végül teljes kudarcot könyveltek el, mert a továbbiakban is hasonlóan abszurd jelenetek játszódtak le. Amikor három kutató megvizsgálta a belga bajnokság 2000-es évek közepén érvényben lévő fiatalszabályát, a végkövetkeztetés az volt, hogy a szövetség rendelkezése nem segítette megfelelően az U21-es játékosok karrierjét.

Az MLSZ a szabály megszüntetésével, egy új ösztönző rendszer kidolgozásával maga is elismerte, hogy az elképzelés nem működött jól.

A fiatalszabálynak ugyanis több mellékhatása volt:

• a piacképes fiatal játékosok ára és fizetési igénye drasztikusan megemelkedett
• az egyre jobb anyagi helyzetbe kerülő klubokat már nem motiválta a fiatalszabálynak köszönhetően megszerezhető összeg
• a pénzre rászoruló csapatok rendre pályára küldték a fiatalokat, még ha ezzel meg is gyengítették kezdőcsapatukat – ez torzíthatta a versenysemlegességet
• az NB I-es szintre (még) nem érett játékosokat is pályára küldtek
• a kedvezményezett korú játékosok protekciós helyzetbe kerültek, míg védte őket a fiatalszabály; viszont ahogy megszűnt a védelem, gyakran odalett a játéklehetőségük, megtört a karrierívük.

Hárman az Eb-n, sokan alsóbb osztályokban

A 2015–2018 között az élvonalban bemutatkozó, a fiatalszabály támogatta korban lévő (ez 2015–16-ban az 1995. január 1., 2016–17-ben az 1996. január 1., 2017–18-ban az 1997. január 1. után születetteket jelentette) 79 magyar játékos közül 9 jutott el a válogatottságig. Nem is rossz! – gondolhatjuk, hiszen ez az egyik legnehezebben teljesíthető lépcsőfok. A kilencek: Berecz Zsombor, Bolla Bendegúz, Kecskés Ákos, Kleisz Márk, Sallói Dániel, Schäfer András, Tóth Bence, Szalai Attila, Vida Máté.

Árnyalja a képet, hogy közülük Berecz, Kleisz és Tóth csak 1–1 mérkőzésen kapott lehetőséget a nemzeti csapatban, valamint az, hogy jelenleg Berecz, Kleisz, Tóth és Vida is az NB II-ben futballozik. A fennmaradó öt játékos – Bolla, Kecskés, Sallói, Schäfer, Szalai – jelenleg is válogatott, Sallói kivételével mindannyian bekerültek Marco Rossi keretébe a 2021-es Európa-bajnokságon. A válogatottságig ívelő karrierhez sok esetben kellett valami plusz. Kecskés, Sallói és Szalai külföldről jött vissza az NB I-be (az olasz Atalantától, az amerikai Sporting Kansas Citytől, illetve az osztrák Rapidtól), és egyből megkapta a lehetőséget; Berecz és Vida pedig úgy lett NB I-es játékos, hogy előtte már az NB II-ben is kulcsszerepet játszott a fiataloknak sok lehetőséget nyújtó Vasasban.

A fentieken kívül jelenleg 16 egykori „támogatott korú” szerepel az NB I-ben vagy külföldi első osztályú bajnokságban, többségük a fiatalszabály utolsó idényében (2017–18) mutatkozott be. Ez nem azt jelenti, hogy mindannyian stabil élvonalbeli játékosok lettek: vannak, akik meghatározó vagy rendszeresen bevetett emberek (így Szélpál Norbert, Szendrei Norbert, vagy a PAFC-tól a holland Cambuurnek kölcsönadott Kiss Tamás), de akadnak alig-alig, vagy inkább az NB III-as második csapatban játszók.

Sokatmondó, hogy a 79 játékos több mint fele – 44 futballista – 15 NB I-es mérkőzésig sem jutott el bemutatkozása óta, és 33 olyan labdarúgó van, aki első idényét követően soha többé nem játszott az élvonalban. Száz NB I-es mérkőzésnél többet csak négyen, ötvennél többet csak kilencen játszottak, és ennek nem az volt az oka, hogy mindenkit elvittek külföldi bajnokságba korábban… Pedig 20–26 év közötti, tehát elméletileg erejük teljében levő játékosokról van szó. Az érintettek közel háromnegyede jelenleg alacsonyabb osztályban szerepel, más szakágat (futsal, kispályás futball) választott, vagy klub nélküli szabadügynök.

Fájó összehasonlítás

Hogy ne lógjanak a „semmiben” a magyar adatok, a már említett osztrák bajnoksághoz fordultunk, már csak azért is, mert az eredeti NB I-es fiatalszabály egyik inspirálója pont az Österreicher-Topf volt. Az osztrák futball újragondolása – a Bundesliga nyíltan nevelőbajnokságnak hirdeti magát – azt eredményezte, hogy 2001-eshez képest egy évtizeden belül megduplázódott a fiatal, U22-es futballisták játékperceinek száma. A fiatalok játékideje a 2015-ös évben ért a csúcsra, azóta stagnál. Az Osztrák Labdarúgó-szövetség (ÖFB) tehetségfejlesztési felelőse, Martin Scherb a Der Standardnak nyilatkozva rámutatott: több tehetség jut el az első osztályba, több ragad meg ott, jobb minőségű játékosanyagból válogathatnak az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzői.

A legkirívóbb példa a Red Bull Salzburg: 2010–11-ben a játékidő 0,21 százalékát kapták meg fiatal játékosok, a 2020–21-es idényben már több mint 50 százalékát. Természetesen a Salzburg dúsgazdag mecénása és kiemelkedő színvonalú, a tehetségeket a világ minden tájáról vonzó akadémiája miatt még az osztrák futballban is különlegesség, ám egy középcsapat (az Admira) is képes volt arra, hogy egy idényben bevessen 12 fiatal, helyi újoncot, akik közül jó néhányan meg is ragadtak a legmagasabb osztályban, sőt: Sasa Kalajdzic topligáig és válogatottszereplésig jutott.

Az összehasonlítás érdekében ugyanazokat az osztrák élvonalbeli idényeket (2015–16, 2016–17, 2017–18) vizsgáltuk meg, mint az NB I-ben. Az osztrák bajnokságban ekkor még kettővel kevesebb klub szerepelt, mint a magyarban, a bemutatkozók köre 66 fős. Emlékeztetőül: a magyaroké 79 fős, a fiatal játékosok számát a csapatok számával osztva szinte ugyanannyit kapunk. A támogatott kort nem az osztrák vonalhoz, hanem az akkori magyar szabályozáshoz igazítottuk. A kérdés: mire mentek azok az osztrák játékosok, akik a 2015–18 közötti NB I-es fiatalszabálynak megfeleltek volna, és ezekben az idényekben mutatkoztak be az első osztályban? A már az osztrák rendszerben nevelkedett, fiatalon bevetett légiósokat (mint Szoboszlai Dominik) nem számoltuk az összehasonlításba.

A magyaroknál kilenc, az osztrákoknál hat játékos jutott el a válogatottságig, a vizsgált kör 11, illetve 9 százaléka. A „jelenleg is válogatottak” kategóriájában az osztrákok már minimálisan jobban állnak. A „megyei” osztályokba kihullók, futballal felhagyók, klub nélküliek száma is hasonló. Az óriási különbség nem a piramis csúcsán vagy alján van, hanem abban, hogy mennyi játékost sikerült tartósan eljuttatni az élvonalba, illetve valamelyik magas színvonalú bajnokság másodosztályába.

Az osztrákok kevesebb játékosból majdnem kétszer annyi futballistát adtak erre a szintre, mint a magyarok.

Míg a 2015–18 között az élvonalban debütált fiatal magyar játékosok közel 75 százaléka ma alacsonyabb szinten játszik, Ausztriában a vizsgált körnek csak a 44 százalékára igaz ez. A 2015–2018 között bemutatkozott magyaroknál a medián élvonalbeli mérkőzésszám csupán 11, az osztrákoknál 43,5, azaz négyszer annyi.

A különbség nem váratlan, de az összehasonlítás fájó. Mondhatjuk azt, hogy az osztrákok jobb anyagi helyzetben vannak, jobb az infrastruktúrájuk, nagyobb a merítési lehetőség, a konkurenciaharc és a nemzetközi vonzerő, de magunknak hazudunk, ha a minőségbeli különbséget csak erre fogjuk. Az osztrák utánpótlás-nevelés sokkal több jobban képzett, az élvonalban bevethető és ott is ragadó, topligás karriert építeni képes játékost adott az élvonalnak. A szövetség támogatja anyagi ösztönzőkkel a fiatalok játszatását, de ezek a fiatalok többségükben valóban élvonalbeli szintre valók. A rendszer csúcsán álló klubok elfogadják a filozófiát, hogy a liga egyik célja a fiatal játékosok bedobása a mély vízbe és felkészítése magasabb szintre. Az anyagi ösztönző persze sok klubnak jól jön…

Az eltérő karrierutakra sok magyarázat lehet.

Van, akinek sérülés miatt tört meg a pályafutása, van, aki a támogatott korból „kiöregedés” után kegyvesztett lett, és alacsonyabb osztályba kényszerült, van, akinek túl korán jött az NB I, van, ahol a vezetőedző nem számolt a fiatalokkal vagy a vezetőség nem tartotta fontosnak, hogy megfeleljenek a fiatalszabálynak. Ezek a fiatal magyar játékosok ráadásul a rendszer sokkal mélyebben gyökerező problémáit (tudáshiány, szűkös merítési lehetőség, nem elég éles konkurenciaharc) is magukkal cipelték, mire elértek a felnőttfutballig.

De nehéz lenne szívderítőnek nevezni azt a tényt, hogy egy olyan periódusban, amikor ösztönzőkkel tárták ki az élvonal kapuját a fiatal játékosok előtt, ily keveseknek sikerült az áttörés. Három évvel a fiatalszabály kivezetése után a döntő többség az NB II-ben, az NB III-ban vagy a megyei bajnokságban játszik, szemben az osztrák tapasztalatokkal; ott a többség élvonalbeli futballista maradt vagy légiósnak állt. Ez arra utal, hogy bármennyi pénz is került a rendszerbe, a minőségi fiatal játékos még mindig nagy hiánycikk itthon. Akár helyzetbe hozzák, akár nem.

Persze ez a megállapítás sem újdonság. Ezzel vissza is kanyarodtunk az MLSZ stratégiai dokumentumához, amely ugyebár leszögezi:

„Az akadémiai rendszer a lehetőségeihez mérten kevés nemzetközi szinten is jegyzett fiatal tehetséget nevelt ki.”

Kiemelt kép: Kecskés Ákos, Sallai Roland, Bolla Bendegúz és Schön Szabolcs, a magyar csapat tagjai y labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának első fordulójában Magyarország – Portugália mérkőzés végén a Puskás Arénában