Lemosni a gyalázatot, avagy a szaúdiak megvették a Newcastle-t

Királyság

Október első csütörtökjén olyan boldogságban úsztak a Newcastle United szurkolói, mintha az angol bajnoki cím és a nemzeti kupa után a Bajnokok Ligáját is megnyerte volna a klub. Folyt a sör a csapat által 1892 óta használt stadion, a St. James Park környékén, locsolták is rendesen a drukkerek, mint honfitársaink a magyar–angolon, táncoltak, vigadtak. Pedig szó sem volt Treble-ről, egy „egyszerű” bejelentés röpítette a hetedik mennyországba a város lakóit: a szaúd-arábiai állami befektetési alap, a Public Investment Fund (PIF) vezette konzorcium, az abu-dzabi székhelyű PCP Capital Partnersszel és az angol Reuben Brothershez tartozó Sports & Mediaval kiegészülve mintegy 300 millió font összegben kivásárolta a korábbi tulajdonos Mike Ashley-t (St. James Holdings Limited) a Newcastle United Limited és a Newcastle United Football Club Limited cégekből, megszerezve a társaságok tulajdonrészének 100 százalékát.

Visszakaptuk a klubunkat!

– kántálták az Internet tanúsága szerint az egyébként a demokráciára, toleranciára és egyenlőségre valószínűleg oly érzékeny angol szurkolók, akiket az adott pillanatban szemmel láthatóan nem zavart, hogy a PIF a világ egyik legbrutálisabb elnyomó rezsimjének képviselője, ahol ha egy szabadgondolkodó véleményt nyilvánít, máris fatvát adnak ki ellene, ahol a melegekre akár halálbüntetés is várhat, ahol csak 2018 óta vezethetnek autót a nők, de továbbra is szigorúan apjuknak és fiútestvéreiknek, férjüknek, apósuknak és sógoraiknak alárendelve léteznek.

Ja, és a boldog szurkerek nagy ívben tettek a hagyományos európai sportértékekre…

Geopolitika

Magyarországon az effajta befektetésekre hajlamosak vagyunk úri huncutságként tekinteni, gazdag emberek, focibolond politikusok kedvtelésének, játékszerének vélni. Súlyos hiba. Simon Chadwick professzor, az Emlyon Business School Euro-ázsiai Sport Központ igazgatója, a sport geopolitikai gazdaságtanának talán legismertebb európai kutatója szerint összetett folyamatokat kell vizsgálni a szaúdi felvásárlás mögött: a klub csak eszköz a cél elérésére, nem öncél. Az üzlet a két királyság, a szaúdi és a brit közötti geopolitikai kapcsolatokról szól, a választási ígéretekről és a munkahelyteremtésről; a megtérülő beruházásokról, a diverzifikáció elősegítéséről, a személyközi/üzleti/politikai hálózatok kiépítéséről; a nemzetmárkákról és a soft powerről. Na és a demográfiáról, a változóban lévő arab társadalmakról, teszik hozzá mások, ahol a fiatalok már sokkal inkább vonzódnak a globális modern értékekhez, mint a zárt közösségekhez.

Szaúd-Arábia járadékos ország, amely nemzeti bevételeinek jelentős részét a külföldi magánszemélyek, konszernek vagy kormányok által a szén-dioxid tüzelőanyagok termeléséért fizetett bevételekből szerzi. (Bővebben lásd itt!) Mivel azonban a világ távolodik a szén-dioxid tüzelőanyagok fogyasztásától, Szaúd-Arábiának diverzifikálnia kell gazdaságát, ezért jellemzően tengerentúli eszközökbe fektet be, amelyek segítenek fenntartani az ország gazdagságát az olajon és a gázon túl. Ennek egyik iránya a sportba történő befektetés.

A fiatal uralkodó herceg, Mohammed Bin Szalman 2007 utáni hatalomra kerülésével teljesen új sportpolitika  indult el. 2013-ban Bin Salman nyilvánosságra hozta „Vízió 2030” programját, amelynek célja egy új posztindusztriális gazdaság kiépítése, amely rugalmas, versenyképes és diverzifikált. Ennek részként

az ország jelentős sportköltekezésbe kezdett,

a helyi labdarúgást privatizálták, és bevonták az üzletbe, 2014-re hatalmas új sportváros épült több mint félmilliárd dolláros csillagászati ​​költséggel, de része a következő futballsztárok generációjának népszerűsítése vagy egy angol Premier League klub birtoklása is. Nyilván lehetnek összefüggések a stratégia ezen különböző elemei között, és nem kell meglepődnünk, ha például szaúd-arábiai játékosokat látunk a közeljövőben a St. James Parkban edzeni – jegyzi meg Chadwick professzor.

A befektetés másféle iránya lehet az ingatlanfejlesztés, ahogyan az a Manchester City esetében is történt, amelynek felvásárlásánál szintén érintett volt a PCP Capital Partners Group, és talán ennek is köszönhető az ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó Reuben Brothers felbukkanása is az ügyletben. Azon túl, hogy a szakértők a helyi ingatlanpiac fellendülését jósolják Newcastle-ban, sokkal fontosabb tényező lehet, hogy a város a Tyne folyó torkolatához közel fekszik, amely képes mélytengeri konténeres hajók befogadására. Szaúd-Arábia kormánya pedig éppen afro-eurázsiai kereskedelmi csomópontként pozicionálja magát, aminek következtében konténerkikötőinek létesítményei jelentősen bővülnek. Lehetséges, hogy Newcastle az Öböl-menti ország globális kereskedelmi hálózatának csomópontjává válik – és a United tulajdonjogának megszerzése vélhetőleg jól zsírozza a bürokrácia fogaskerekeit.  A közelmúltban az is felvetődött, hogy a Tyne folyó és az északkeleti partvidék a „szélerőművek Szaúd-Arábiája” lehet, a futball pedig segít a hatékony üzleti és politikai kapcsolatok kiépítésében.

A futballbevásárlás egyébként csak része a közelmúlt kiemelt szaúdi szórakoztatóiparba történő befektetéseinek. Az elmúlt évben a Public Investment Fund több mint 1,3 milliárd dollárt invesztált a Disney-be, a Live Nation koncertszervezőbe, és még a Carnival Cruise Line-ba is.

Soft power, sportmosás

Az elmúlt években Szaúd-Arábia maga is számos látványos sporteseménynek adott otthont, és ad a jövőben is. Rendeztek Formula-E motorversenyt, teniszbemutatót, de a női birkózás is – a szokásos felhajtást mellőzve – itt debütált a térségben. 2018-ban Juventus–Milan, 2019-ben Lazio–Juventus mérkőzést játszottak Dzsiddában és Rijádban az Olasz Szuperkupáért, és a hírek szerint 2022 januárjában visszatérnek az itáliaiak a szaúdi királyságba. 2019 végén Argentína–Brazília barátságos meccsre került sor, majd két hónap múlva, 2020 januárjában Messi visszatért, amikor is a Barcelona, a Real Madrid, az Atletico Madrid és a Valencia részvételével rendezték meg a négycsapatos Spanyol Szuperkupát. 2020 után 2021-ben is a királyság volt a helyszíne a Dakar-ralinak, 2021 októbere és 2022 márciusa között pedig közel 7500 zenei, színházi, gasztro- és sporteseménnyel rendeznek öthónapos kulturális fesztivált az országban, hogy elkápráztassák a világot. Ennek része lesz a december 5-i hétvégi Forma–1-es nagydíj Dzsiddában, valamint 2022 januárjában a Riyadh Season Cup a PSG (Messi, Neymar, Mbappé) fellépésével.

Mire fel ez a nagy buzgalom? Sok szakértő szerint Szaúd-Arábia a csillogó sportos extravaganzákat a soft power (lágy hatalom) eszközeként kívánja felhasználni a regionális fölény elérése érdekében, valamint kedvezőbb képet akar kialakítani magáról. Egy olyan országról, amelyet

régóta a dzsihádista ideológia exportőreként tartanak számon.

A labdarúgás soft power célok szempontjából kitüntetett szerepben van, mivel rendkívül népszerű szerte a világban. Nem mellesleg az Öböl-térség országainak ifjúsága az európai futball fanatikus rajongója, így erős a belső társadalmi nyomás is, hogy Katarhoz és az Egyesült Arab Emírségekhez hasonlóan Szaúd-Arábia is nyisson a labdarúgásra. Márpedig egy olyan országról beszélünk, amelyben a lakosság kétharmada 30 év alatti, és növekszik a fiatalok munkanélkülisége.

Az emberjogi aktivisták szerint azonban nem egyszerűen „kedvező kép” kialakításáról van szó, hanem „sportmosásról”. Hiszen európai normák szerint tényleg brutális elnyomó rendszerről beszélünk, amelynek csak kiragadott példája Dzsamál Hasogdzsi újságíró brutális meggyilkolása Isztambulban 2018-ban; a szaúdi vezetésű jemeni katonai beavatkozás; az ellenvélemények átfogó visszaszorítása; az, hogy 2019 -ben a hivatalos adatok alapján legalább 187 embert végeztek ki, ami a legmagasabb szám 1995 óta; vagy az a tény, hogy a nők továbbra sem nyithatnak, vezethetnek bankszámlát, nem szállhatnak repülőgépre egyedül, nyilvános helyeken kizárólag a családoknak fenntartott részre ülhetnek le. Ebben a helyzetben a csillogó sportesemények és a látványos sportbefektetések célja nem más, mint „lemosni a gyalázatot” az elkövetett és folyamatosan jelenlévő bűnökről – mondják az aktivisták.

Merre tovább, futball?

A szaúdi stratégia egyelőre sikeresnek tűnik. Newcastle városa táncol és énekel, az angol kormányzat is támogató: a kormány azt állítja, nem keveredett bele az üzletbe, amelyet az emberi jogi aktivisták kritizálnak. Ugyanakkor a külügyminisztérium elismerte, hogy megbeszéléseket folytatott a Premier League-gel a kivásárlásról, de az Egyesült Királyság kormánya nem hajlandó elárulni, hogyan foglalt állást a tárgyalás során, „mert az árthat a kapcsolatoknak Szaúd-Arábiával, ami nem lenne közérdek”. A világbékéért aggódók sem lehetnek teljesen elégedetlenek, hiszen a katari székhelyű beIN Sports műsorszolgáltató, a Premier League térségi közvetítési jogtulajdonosa bejelentette, hogy Szaúd-Arábia feloldja a csatorna eddigi tiltását, és a Premier League is megkapta a magáét, miután Szaúd-Arábia leállítja a tiltott streaming adásokat, továbbá „jogilag kötelező érvényű” biztosítékot adott arról: egyértelműen elkülöníti egymástól a PIF-et és a szaúdi államot. (Az nyilván nem számít, hogy a PIF elnöke Mohammed Bin Szalman szaúdi trónörökös.)

A Public Investment Fund a maga 430 milliárd dolláros tőkéjével a világ 9. legnagyobb vagyonú szuverén alapja, olyan speciális befektetési alap, amely felett a szaúd-arábiai állam kormánya rendelkezik, állami eszköz- és vagyonkezelést folytat, és olyan pénzügyi stratégiákat valósít meg, amelyeknek része a külföldi pénzügyi eszközökbe történő befektetés is. 430 milliárd dollár nagyon sok pénz a futball nézőpontjából, mivel az eredményeket a játékjogokon, a fizetéseken, a felkészülési technológiákon keresztül megvásárolják. Az persze világos, hogy a vagyon töredéke fordítódik csak futballra, de ebben a nagyságrendben már a „leeső aprópénz” is az európai elitbe röpíthet egy csapatot. Ráadásul állami alapról révén szó a befektetés megtérülését sem feltétlenül a közvetlen pénzügyi hasznon mérik, így elég logikusnak tűnik a várakozás, hogy újabb nagy hagyományú klub térjen vissza az angol és azon keresztül az európai labdarúgás legfelső köreibe. (Ennek elvi akadálya lehetne az UEFA Financial Fair Play programja, de ezen a felvetésen most kacagjunk egy jót.)

Az a furcsaság van, hogy miközben

a szaúdi befektetés a lehető legdurvábban gázol keresztül a hagyományos sportértékeken,

ha igaz a mese, akkor a beáramló pénz ténylegesen növeli a klubok közötti versenyt, aminek elvileg nemcsak a Newcastle United, de minden szurkoló örülhet: még kiélezettebb lesz a bajnoki és a kupaküzdelem, még magasabb a színvonal. Bár többen megemlítik, hogy a szaúdi háttér rontja az angol futball imázsát, ezért akár az érdeklődés is csökkenhet, egyelőre nem látszik, hogy az elmúlt évek kétes hátterű nagybefektetései különösképpen távol tartották volna a közönséget a stadionokból, a nézőket a tévék elől. És az a furcsaság is előállhat, hogy egy idő után nem a profitorientált klubok hoznak létre zárt ligát, hanem az „olajbányászok”, mivel a többé-kevésbé szigorúan a bevételekből-kiadásokból élő vállalatok nem fogják tudni tartani a lépést az állami csapatokkal. (Nem hiába van a hírek szerint pánik például a Liverpool, a Manchester United, az Arsenal, a Tottenham háza táján…) Mivel a globális média lett a döntő a futballüzletben, a megtérülések pedig nem feltétlenül közvetlenül pénzben mértek, ha elfogynak a nagycsapatok, akár a kisebb piacokon is megjelenhetnek a királyfik hófehér Rolls-Royce autójukon, és akkor néhány év múlva jöhet a Kisvárda–Newcastle United Bajnokok Ligája-elődöntő.

Királyság lesz…