A Chelsea és az Arsenal uralhatja a minden eddiginél népszerűbb angol női profiligát

Az angol női profi futballbajnokság – hivatalos nevén Women’s Super League (WSL) – 2021/22-es évadának első fordulójában az Everton–Manchester City meccset átlagosan 700 ezer ember követte figyelemmel a BBC-n, és ezzel abban az idősávban egyetlen másik csatorna sem tudott versenyezni, miközben a 800 ezres csúcsnézőszámmal minden idők legnézettebb női klubmérkőzésévé vált az Egyesült Királyságban.

De ez alighanem még csak a kezdet.

A WSL tavasszal az eddigi legnagyobb, majdnem 10 millió fontos szerződését kötötte meg a Sky Sportsszal és a BBC-vel, minek értelmében előbbi 44, míg utóbbi 22 mérkőzést sugároz élőben a következő három idényben, minden korábbinál elérhetőbbé téve a közönség számára a női futballt.

Az első két forduló után egyértelműen látszik, hogy a közvetítő csatornák nem veszik félvállról a feladatot. A meccsek mellett számos kísérőműsorral, összefoglalókkal és felvezetőkkel igyekeznek közelebb hozni a szurkolókat a ligához, és a körítés színvonala is a világon leginkább követett férfibajnokságéhoz, a Premier League-hez fogható.

A Sky Sportson egykori játékosok és szakértők részletekbe menően, az elérhető csúcstechnológia segítségével elemzik a liga történéseit. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a csatornánál szakértőként dolgozó, 144-szeres angol válogatott Karen Carney az otthonában gyakorolt azzal az érintőképernyős elemzőszoftverrel, amelyet a közvetítések során használnak a játékhelyzetek kivesézéséhez.

Ám az angol női futballnak hatalmas utat kellett megtennie, amíg végre valóban prémiumtermékként kezdtek rá tekinteni. Hiába nézte meg a helyszínen 53 ezer ember, ahogy 1920 karácsonyán a Dick Kerr’s Ladies 4-0-ra verte a St Helen’s Ladies csapatát, egy évvel később az Angol Labdarúgó Szövetség (Football Association) mégis úgy döntött, hogy a női futballt az összes pályájáról kitiltja arra hivatkozva, hogy a labdarúgás egyszerűen nem való a nőknek.

Ezt követően csaknem 50 évet kellett várni arra, hogy 1969-ben megalakuljon a női labdarúgó-szövetség (Women’s Football Association), majd két évvel később az FA is visszaengedte a nőket a pályáira, hogy 1991-ben már elinduljon az első országos bajnokság 24 csapat részételével.

1993-ban az FA is létrehozott egy női bizottságot, aminek köszönhetően a következő években, évtizedekben a női labdarúgás komoly fejlődésen ment keresztül a szigetországban.

A női bajnokságban

a legnagyobb változást a 2011-es esztendő hozta el,

amikor a legmagasabb osztályt leváltva létrejött a Women’s Super League, amelybe a 16 jelentkező klub közül végül 8 került be. Ezek a következők voltak: az Arsenal, a Birmingham City, a Bristol Academy, a Chelsea, a Doncaster Rovers Belles, az Everton, a Lincoln Ladies és a Liverpool.

Három évvel később tíz csapattal elindult a másodosztálynak számító WSL 2 is, az évek során pedig folyamatosan bővült a liga létszáma. Ma már 12 csapat verseng a bajnoki címért, a Bajnokok Ligája-indulásért és a kiesés elkerüléséért.

A 2018/19-es évadtól teljesen profivá váló ligában ez idő alatt természetesen kialakult a legerősebb csapatok csoportja is, amelyek többnyire uralják a liga első pozícióit. A legjobbak közé jelenleg az Arsenal, a Chelsea, a Manchester City, és az elmúlt két évben egyaránt a hármas mögött negyedikként végző Manchester United tartozik.

Már a WSL idei első két fordulóját is komoly figyelem övezte, de a mögöttünk hagyott hétvégén két igazán nagy rangadót is rendeztek. A bajnoki címvédő Chelsea a Manchester United otthonában lépett pályára, míg az Arsenal a Manchester Cityt fogadta. Mielőtt azonban rátérnénk arra, hogy mi is történt ezeken a meccseken, érdemes közelebbről is megismerni az együtteseket.

Arsenal

Az Arsenal 1987-ben alapított női csapata messze a legsikeresebb Angliában. A WSL megalapítása előtt 12 bajnoki címet szerző, majd további három alkalommal diadalmaskodó együttes az összes hazai kupasorozatban is csúcstartónak számít, és az angol klubok közül elsőként – mindeddig egyetlenként – a londoniak tudták megnyerni 2007-ben a Bajnokok Ligája női megfelelőjét.

Ám a 2012-ben megszerzett bajnoki cím után a csapatnak hét évet kellett várnia arra, míg ismét megnyerte a pontvadászatot az ausztrál Joe Montemurro irányításával, aki azonban a legutóbbi idény végén távozott a pozíciójából, miután az utolsó, még Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helyet csak a szezon végén sikerült bebiztosítani a Manchester Unitedet megelőzésével.

Az összességében csalódást keltő 2020/21-es évadot követően a kispadra a Rosengaard csapatával két bajnoki címet nyerő Jonas Eidevall ült le, akivel eddig a tétmeccsein százszázalékos teljesítményt nyújtott az Arsenal. Az átigazolási időszakban ráadásul sikerült annyira megerősíteni a keretet, hogy a csapatot akár a Chelsea elsőszámú kihívójának is tekinthetjük ebben a szezonban.

Az Arsenal elsősorban a támadószekciót erősítette meg a szélen és támadó középpályásként is bevethető, Japánnal 2011-ben világbajnoki címet szerző Mana Iwabuchival, a Lyontól hazacsábított angol válogatott Nikita Parrisszel és a világ egyik legismertebb női labdarúgójával, a kétszeres világbajnok amerikai Tobin Heath-tel. Még érkezett a középpályára a norvég válogatott Frida Maanum, a védelembe pedig az Eidevallal korábban már együtt dolgozó, dán válogatott Boye Sorensen, miközben sikerült megtartani azt a Vivianne Miedemát, aki jelenleg a WSL történetének legeredményesebb gólszerzője, egyben talán a világ legjobb csatára is.

A legfontosabb játékosok: Vivianne Miedema, Leah Williamson, Kim Little, Katie McCabe.

Chelsea

A londoni Kékek az elmúlt években egyértelműen a legerősebb angol női csapattá léptek elő. Az 1992-ben szurkolók által alapított együttes a 2000-es évek közepe óta szerepel az első osztályban, és az elmúlt hat évben a liga legjobb edzőjének tartott Emma Hayes irányítása mellett összesen nyolc nagy trófeát sikerült bezsebelnie, köztük a legutóbbi két WSL bajnoki címet.

Mindezek mellett azonban a csapat legnagyobb sikere talán az előző szezonban elért Bajnokok Ligája-döntő, amelyben azonban a Chelsea meglepően sima, 4-0-s vereséget szenvedett a Barcelonával szemben.

Ebben a szezonban sem lehet kérdéses, hogy a cél az újabb bajnoki címvédés, na meg a lehetőleg még erősebb menetelés a BL-ben. Mindehhez az erőforrások is adottak, hiszen övék a legerősebb, legmélyebb keret, ami különösen a támadósorra igaz.

Hayes az előző szezonban gólkirályi címet szerző Sam Kerr, a világbajnoki bronzérmes Fran Kirby, a 2020-ban a FIFA által az év második legjobb női játékosának választott Pernille Harder és az angol válogatott Bethany England mellett már a Manchester Unitedtől frissen szerződtetett, csupán 19 éves Lauren Jamesre is számíthat.

Az edző az előző szezonban többnyire alkalmazott 4-3-1-2-es játékrendszerről erre az idényre a férfiaknál Thomas Tuchel által is kedvelt 3-4-2-1-es játékrendszerre váltott, és alighanem ennek is köszönhető, hogy a védelembe is érkezett egy új játékos, a labdával kiválóan bánó, holland Aniak Nouwen személyében.

A szezon azonban nem kezdődött túl jól a számukra, elsősorban annak köszönhetően, hogy az olimpia miatt több kulcsjátékos is későn csatlakozott a csapathoz. Az első fordulóban 3-2-es vereséget szenvedtek a trónjukra törő Arsenal otthonában, igaz, a második meccsen már 4-0-ra kiütötték a dobogós álmokat dédelgető Evertont, jelezve, hogy nem szabad leírni őket.

A legfontosabb játékosok: Magdalena Eriksson, Sam Kerr, Fran Kirby, Pernille Harder.

Manchester City

Noha a Manchester City női csapatának története már 1987 óta íródik, az együttes egészen 2013-ig egyszer sem szerepelt az első ligában, és az odakerülése is meglehetősen ellentmondásosra sikerült.

Amikor a WSL másodosztálya megalakult, a jelentkező klubok közül a Manchester City rögtön az első ligában kapott helyet, cserébe a WSL-alapító Doncaster Rovers Belles-t lefokozták a másodosztályba.

És ha már rögtön a húsosfazék közelébe kerültek, akkor alaposan be is lakmároztak: a következő években a City három FA Kupát és ugyanennyi Ligakupát nyert a 2016-os bajnoki cím mellett.

Az utóbbi öt évben azonban kizárólag a második hellyel kellett beérniük a bajnokságban, a 2019/20-as évadban aratott kupasikert pedig egyetlen trófea sem követte a legutóbbi szezonban, így egyértelmű, hogy ezen ebben a idényben mindenképpen szeretnének változtatni.

A 48 éves, korábbi walesi válogatott Graham Taylor vezette csapat szenvedte meg leginkább az idei olimpiát, ugyanis tíz játékosa is ott volt a tokiói tornán, és ez igencsak megzavarta a felkészülést a szezonra. Alighanem ez is közrejátszott abban, hogy a Real Madrid ellen nem sikerült kiharcolni a Bajnokok Ligája-főtáblára jutást, így a City nagyon hamar elbúcsúzott az európai porondtól.

Igaz, erősíteni is sikerült az együttesen: a legnagyobb név az érkezők közül egyértelműen a Barcelonával csapatkapitányként az előző évadban bajnoki címet nyerő Vicky Losada, akinek a távozó kétszeres világbajnok Sam Mewist és Rose Lavelle-t kell pótolnia, miután mindketten visszatértek az Egyesült Államokba.

A támadósort is sikerült felfrissíteni: a friss olimpiai bajnok Janine Beckie, a veterán Ellen White és a fiatal Lauren Hemp mellé megérkezett Khadija Shaw is a Bordeaux-tól.

A Manchester City dolgát viszont igencsak megnehezítheti ebben a szezonban, hogy a tavaly a FIFA által az év játékosának választott Lucy Bronze térdműtéte miatt bizonytalan ideig nem lesz bevethető, míg Chloe Kelly még májusban szenvedett térdszalag-szakadást.

A legfontosabb játékosok: Lucy Bronze, Stephanie Houghton, Lauren Hemp, Vicky Losanda.

Manchester United

A nagy hármason kívül mindenképpen érdemes foglalkozni a Manchester Uniteddel is, amely annak ellenére végzett az elmúlt két szezonban egyaránt a negyedik helyen, hogy 2005-ben a klub megszűntette a női szakágat, és csak a 2018/19-es szezonban indított ismét csapatot a másodosztályban – amelyet megnyerve egyből a legjobbak mellé került a WSL-ben.

Az viszont nagy kérdés, hogy miután a csapat a legutóbbi bajnokságban kis híján letaszította a dobogóról az Arsenalt, most képes lesz-e tartani a lépést a legjobbakkal. A nyáron ugyanis a 2018-as újraalakulása óta a csapatot nagy sikerrel irányító Casey Stoney távozott a kispadról, és a Brimingham Cityvel erőn felül teljesítő, de azt követően Amerikában már kevésbé sikeres Marc Skinner érkezett a helyére.

Ennél is nagyobb gondot jelent a rengeteg távozó, akit pótolni kellett. Többek között az amerikai válogatott Christine Press és Tobin Heath is elhagyta a csapatot, utóbbi ráadásul a rivális Arsenalt erősíti. Mellettük a közönségkedvenc védő, Amy Turner, és a Chelsea-hez igazoló Lauren James elköszönése lehet igazán fájó.

Az érkezők közül ugyan a norvég középpályás Vilde Boe Risa megszerzése kifejezetten izgalmasnak tűnik, és a korábbi korosztályos angol válogatott kapus Sophie Baggaley, a Manchester Citytől érkező Aoife Mannion, valamint a West Hamtől szerződtetett Martha Thomas leigazolása egyaránt okos döntésnek tűnik, kérdéses, hogy minőségben a Vörös Ördögök kerete tudja-e ugyanazt hozni, mint az előző két évben.

Mindenesetre Skinner csapata a szezont remekül, két győzelemmel kezdte, és az előző szezonban házi gólkirályként remeklő, „kilenc és feles” Ella Toone 22 évesen továbbra is húzóembere a csapatnak. A legutóbbi forduló eredménye viszont alighanem kiábrándítóan hathatott a Vörös Ördögökre…

A legfontosabb játékosok: Ella Toone, Leah Galton, Mary Earps, Katie Zelem.

Manchester United–Chelsea 1-6

A nyári komoly változások ellenére a Manchester United két győzelemmel kezdett, de a hétvégi rangadó megmutatta, hogy ebben a szezonban aligha szállhat komolyan harcba a dobogóért. A Chelsea valóságos erődemonstrációt tartott a 6-1-es győzelemmel, miközben jól láthatóan még Emma Hayes csapata sem találta meg a csúcsformáját.

A manchesterieknél Skinner kitartott az előző fordulókban alkalmazott 4-2-3-1-es felállás mellett, míg a másik oldalon Hayes is az erre a szezonra dominánssá váló 3-4-2-1-ben küldte pályára a csapatát.

Ha a hazai szurkolók a meccs előtt még komolyan bizakodtak is a jó eredmény elérésében, akkor ez a remény hamar elillant, miután a Chelsea már a második percben megszerezte a vezetést Fran Kirby révén egy sikeres letámadást követően. Sőt: hiába született meg korán az első találat, már azt megelőzően is sikerült ígéretes helyzetet kialakítaniuk, szintén egy magasan megszerzett labdát követően. A mérkőzést képét tekintve pedig összességében elmondható, hogy elsősorban a Chelsea jól szervezett, intenzív letámadása jelentette a különbséget a két csapat között.

Az első gólt megelőző szituációnál jól látszik, ahogy a Kékek hatékonyan az oldalvonal mellé kényszerítették az ellenfelüket, majd lezártak minden lehetséges passzopciót. Miközben a jobb oldali támadó középpályás Harder nyomás alá helyezte a Manchester United jobbhátvédjét, Sam Kerr csatárként ügyelt arra, hogy visszapassz esetén azonnal meg tudja támadni a középhátvédet.

A Manchester United a középpályán alapesetben könnyen három a kettő elleni szituációt tudott volna kialakítani Groenen, Zelem és Staniforth révén Ingle-el és Leupolzzal szemben, éppen ezért Fran Kirby volt az, aki jobb oldali támadó középpályásként befelé húzódott, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat a pálya közepén.

A labdaszerzést követően Kirby így ráadásul tökéletes pozícióban érkezhetett középen, hogy Kerr centerezése után megszerezze az 50. gólját a WSL-ben, ami korábban csak Ellen White-nak és Vivianne Miedemának jött össze.

Ennél a jelenetnél is jól látszik, ahogyan a Chelsea teljesen az oldalvonal mellé szorította a Manchester United játékosait, Leupolz feljett lépett Katie Zelemre, míg Fran Kirby jobbról behúzódott középre Groenenre.

A hosszú oldal teljesen szabadon hagyásának azonban megvolt az a komoly hátránya, hogy ha a Manchester United mégis képes volt átforgatni a labdát, akkor hatalmas területek nyíltak meg játékosai előtt. Ilyenkor Kirby feladata volt visszaérni az ellenfél balhátvédjére, ami a nagy távolság miatt nem ment egyszerűen, és Groenen, vagy akár a középcsatár helyéről visszalépő Toone is szabad emberként kaphatta meg a labdát.

Éppen ezért félóra után a Chelsea a fent látható módon 3-4-1-2-es alakzatra váltott. A két csatár, Kirby és Kerr feladata volt a Manchester United középhátvédjeinek nyomás alá helyezése, míg mögöttük Harder őrizte az ellenfél legmélyebben helyezkedő középpályását.

A 37. percben pedig a Chelsea ismét ziccert tudott kialakítani egy sikeres letámadást követően. Kerr és Kirby elsősorban a két középhátvédet támadta, de miután Mannion hazatette a labdát Earpsnek, Kirby úgy zavarta meg a kapust, hogy közben zárta a középhátvéd felé vezető passzsávot. A kapus pedig ezt követően is megpróbálta kicsiben megoldani a dolgot, és az egyetlen lehetőséget választva középre passzolt, ahol viszont Harder mellé Leupolz is csatlakozott a letámadáshoz, és egy megelőző szerelést követően máris ott volt a kiváló alkalom a gólszerzésre.

A harmadik Chelsea gól hasonló szituációból született: egy labdakihozatal során Harder helyezte nyomás alá Zelemet, akinek a passza rövidre sikerült Blundellhez, így a magasan helyezkedő Reiten csapott le a labdára, majd két átadást követően Kerrnek már csak a hálóba kellett passzolnia.

A mérkőzés során a Manchester United nem tanult a saját hibáiból, amit a lefújás után Marc Skinner is kiemelt: „Túlságosan naivak voltunk, gyakran a Chelsea kezére játszottunk. Túl sok jó lehetőséggel ajándékoztuk meg őket, és könyörtelenek voltak a büntetőterületen belül. A középpályán fel tudtuk venni velük a versenyt, de a jövőben ezt a két tizenhatosnál is meg kell tennünk.”

Eközben Emma Hayes remek változtatásokkal finomhangolta a csapata labda elleni játékát, ami végül kiütéses győzelemhez vezetett.

Arsenal–Manchester City 5-0

A nap másik rangadóján az Arsenal szintén ötgólos győzelmet aratott, ráadásul azt a Manchester Cityt győzte le, amely ellen az elmúlt két évben egyszer sem sikerült diadalmaskodnia.

Az elmúlt években Joe Montemurróval a kispadon az Arsenal a legtöbb mérkőzésen kifinomult passzjátékkal intézte el ellenfeleit, de az előző idényben a rangadókon rendre alulmaradt a legnagyobb riválisokkal szemben, ami miatt a bajnoki cím helyett a Bajnokok Ligája-indulásért kellett küzdenie.

Az új évad első három fordulójában rögtön a másik két bajnokaspiránssal mérkőzött meg, és bár mindkét meccset hazai pályán játszhatták, ráadásul az ellenfelektől különböző okokból több fontos játékos is hiányzott, a három pont begyűjtéséhez kellett az a pragmatizmus és céltudatosság, amit az új vezetőedző, Jonas Eidevall hozott el a csapathoz.

A City elleni találkozón már az elején szembetűnő volt, hogy az Arsenal nem kísérli meg túljátszani ellenfelét, hanem célratörően igyekszik kihasználni annak sebezhető pontjait. Rögtön a középkezdést követően az angol válogatottban is remeklő Leah Williamson hosszú indítással próbálta játékba hozni a Manchester City magasra tolt védelme mögé jobbszélsőként beinduló Beth Meadet.

„A meccs előtt beszéltünk arról, milyen agresszíven játszanak a City szélső védői, és mennyire magasan húzzák meg az utolsó védelmi vonalat. A Tottenham elleni mérkőzésen emiatt gyakran sebezhetők voltak, és a mi sebességünkkel ezt ki tudjuk használni” – erősítette meg a meccs után Eidevall, hogy az Arsenal valóban tudatosan játszott a csapattól szokatlanul sok hosszú indítással operálva.

Szintén még a mérkőzés elején Lea Walti, amint a középpályán az ellenfél kapujával szembe tudott fordulni, azonnal egy magas, hosszú labdát eresztett meg a rivális védelme mögé…

… amire ezúttal Mead indult, de a partjelző les miatt megállította az akciót.

Ahogyan Eidevall is elmondta, az Arsenal játékosai mindkét villámgyors szélsőt keresték ezekkel a hosszú indításokkal. Ebben az esetben a középhátvéd Beattie indította a bal szélen beinduló Katie McCabe-et, akit – miképpen Meadet – a partjelző állított meg.

Végül az Arsenal harmadik góljánál valósult meg tökéletesen Eidevall elképzelése: ismét Lea Walti volt az, aki gyors, hosszú indítással játszotta át a Manchester City teljes középpályás és védősorát.

McCabe ennél a helyzetnél tökéletesen indult, a partjelező sem emelte a zászlaját, és ezzel a góllal végleg eldöntötte a mérkőzést.

Az Arsenal összességében csak 36 százalékban birtokolta a labdát a mérkőzésen, mégis többször lőtt kapura az ellenfelénél (16-9), és a kialakított helyzetei is magasabb minőségűek voltak (xG: 2,8-0,5)

A Manchester City ezzel a legsúlyosabb vereségét szenvedte el a WLS-ben, és mivel egy héttel korábban meglepő módon a Tottenham ellen is kikapott Graham Taylor csapata, a bajnoki cím megszerzésének esélye jelentősen csökkent. Merthogy a Chelsea, az Arsenal és eddig a Manchester City is csak nagyon ritkán veszített pontokat a többi együttessel szemben.

Az 5-0-s végeredmény ugyanakkor semmit sem mond el a City valódi erejéről, mivel Taylor számos sérülés miatt közel sem a legerősebb kezdőtizenegyét küldhette a pályára. A kulcsjátékosok közül Steph Houghton és Lucy Bronze is hiányzott, a védelem közepén végül pályára lépő Alex Greenwood sem volt százszázalékos állapotban, míg a jobbhátvéd posztján az eredetileg szélső támadóként bevethető Georgia Stanwaynak kellett helytállnia.

Az mindenesetre már az első három forduló után látszik, hogy

a Chelsea és az Arsenal kerete a legmélyebb ebben az évadban,

miközben a Manchester City abban bízhat, hogy a két rivális a Bajnokok Ligája-szereplés közben elhullajt néhány pontot a kisebb csapatok ellen is.

Bár a szezon előtt többen is azt várták, hogy a Manchester United, vagy a jól erősítő Everton megszorongathatja a nagy hármast, most úgy tűnik: valójában csak két csapat lesz harcban a bajnoki címért.

(A WSL mérkőzései Magyarországon az faplayer.thefa.com-on és a The FA Player alkalmazásában ingyenes regisztrációt követően élőben követhetők.)