Van-e visszaút James Rodrígueznek a luxus karriertemetőből?

Lehet, hogy James Rodríguez topligás pályafutása május 16-án, a liverpooli Goodison Parkban ért véget: a kolumbiai játékmester 66 percet játszott, kapott egy sárga lapot, csapata, az Everton pedig 1-0-ra alulmaradt a Sheffield Uniteddel szemben. Jamest óriási várakozással fogadta az Everton közönsége 2020 nyarán: mégiscsak egy kétszeres BL-győztes, portugál, spanyol, német bajnok, Puskás-díjas vb-csillag érkezett, aki ráadásul szeretett edzőjével, Carlo Ancelottival dolgozhatott együtt.

Ezen a nyáron azonban az Everton klubházában mindenki összetette a két kezét, hogy a rapszodikus kolumbiait vigye el valaki: James remekül kezdett, majd elszürkült (akárcsak csapata), aztán már csak terhet jelentett a magas fizetése és az, hogy az Ancelottit váltó Rafa Benítez egyáltalán nem számolt vele. James végül a katari al-Rajjanhoz írt alá, miután sorra zárultak az európai átigazolási időszakok, és lehet, hogy ezzel kisétált a topligás körforgásból, méghozzá végleg.

Ilyen magas értékűre becsült játékos még sosem szerződött Katarba.

Az irányító elpuffogtatta az összes, ilyenkor szokásos közhelyet bemutatásán (trófeákat akar nyerni; örül, hogy nagy szurkolótáború csapathoz szerződött; azért választotta Katart, mert itt játéklehetőséget kap, és az ország futballja fejlődik), most már a pályán kell bizonyítania.

A három nagy Arab-félszigeti futballbajnokságnak – Katar, Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek – és általánosságban az arab labdarúgásnak nincs túl jó híre a futballszurkolók között. Jól tükrözte ezt, amikor Dzsudzsák Balázs zaklatott-elkeseredett andorrai interjújában kifakadt („Most is csak azt hallom, hogy Dzsudzsák, az arab; Dzsudzsák, a pénzéhes”) – a játékosok tökéletesen tisztában vannak azzal, milyen a közönség percepciója, és hogyan tekintenek azokra a futballistákra, akik a nagy arab bajnokságokba szerződnek.

Hogy mi ez a percepció? Sok pénzre váltották a tudásukat, de ezzel karrierjük érdemi részének vége is szakadt. Vajon jogos-e a kritika, helytálló-e a szurkolói felfogás? A James Rodríguez-átigazolás után ennek járunk utána.

Luxus karriertemető

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) néhány hete adta ki a nemzetközi átigazolások legutóbbi tíz évét áttekintő, összefoglaló jelentését. A FIFA a 2011–2020 közti periódust, a futballtörténet egyik csúcsidőszakát vizsgálta, mely során a labdarúgóvilág központjai pénzbőséget élveztek. A jelentés kitért a nemzetközi átigazolási utakra és az egyes bajnokságok nemzetközi transzferekhez kötődő pénzügyi mérlegére is.

Senkit sem lep meg a tény: 2011 és 2020 között az angol szövetség égisze alá tartozó klubok költötték a legtöbb pénzt (12,4 milliárd amerikai dollárt) nemzetközi játékosvásárlásokra, megelőzve a spanyol, az olasz, a német és a francia csapatokat. A harmincas listán Európa után nem Dél-Amerika, hanem Ázsia következik: onnan öt ország került be a legnagyobb költekezők közé. A rövid futballkánaánt átélő, majd látványosan földbe álló, a központi politikai támogatást elvesztő Kína hetedik a listán, Szaúd-Arábia a tizenötödik, az Egyesült Arab Emírségek a tizenkilencedik, Katar a huszadik, míg Japán a huszonötödik.

Ennél sokatmondóbb azonban az átigazolási mérlegekről szóló kimutatás, amely alátámasztja az arab bajnokságokkal kapcsolatos percepciókat. A nemzetközi piacon egy szűk kör tagjainak (elsősorban az öt topligába tartozó csapatoknak) csúszik negatívba az átigazolási mérlegük, utánuk viszont ott jönnek a kínai és arab bajnokságok klubjai. A legnagyobb átigazolási mínuszt (több mint hétmilliárd dollárosat!) Anglia könyvelte el, majd következik Kína, Olaszország, Németország, Oroszország és Spanyolország. Szaúd-Arábia (7.), Katar (9.) és az EAE (11.) is ott szerepel a legrosszabb átigazolási mérlegű országok listájának az élmezőnyében.

Az ide érkező játékosok 24–31 százalékáért fizetnek átigazolási díjat, ám a távozók közül csak 5–8 százalék azoknak az aránya, akikért a vevő klub pénzt ad ki. Kína vagy az Egyesült Államok ugyanígy áll, a nagy európai bajnokságokban viszont 20 százalék fölött van az átigazolási díj ellenében külföldre távozók aránya.

Egyszerűsítve: az arab világ meghatározó bajnokságai rengeteg pénzt költenek sztárigazolásokra, ám aki odaszerződik, a legritkább esetben áll tovább átigazolási díj ellenében. Megtérülő átigazolás alig van. Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek egy évtized alatt majdnem 1,3 milliárd dollárt fordított játékosvásárlásra, úgy, hogy ennek a töredéke sem jött vissza. Egy-egy sztár – mint jelen esetben James Rodríguez – luxuscikk:

marad, ameddig marad, jó esetben megvillantja valós tudását és lehet tanulni tőle, viszont továbbértékesítést, befektetést senki sem vár.

Az átigazolások néha egészen megdöbbentőek. A katari bajnokság történetének legdrágább játékosa – ezt még a futballőrültek sem valószínű, hogy kitalálnák – a japán Nakadzsima Soja. A tokiói fiatalember két Európában töltött idény (a portugál Portimonensét erősítette) után álomajánlatot kapott: az al-Duhail a hírek szerint 35 millió eurót (!) fizetett ki a játékjogáért, így Nakadzsima lett Japán történetének legdrágább futballistája (meg a legdrágább katari vétel is). Nakadzsima néhány mérkőzés után már tovább is állt: nem bírta az éghajlatot, nem tetszett neki a helyi labdarúgó-kultúra, a bajnokság színvonala és hiányolta a szurkolókat is a lelátóról.

Elfogadott egy jókora fizetéscsökkentést, és aláírt a Portóhoz, azóta kölcsönben megjárta az al-Aint, hogy végül visszatérjen a Portimonenséhez. Amely – ezt többségi tulajdonosa, Theodore Fonseca nyilatkozta – legalább tíz évig élhet Nakadzsima eladásából.

A japán játékos átigazolásával a Portimonensén kívül mindenki rosszul járt. Nakadzsima ugyan aláírt egy rendkívül előnyös szerződést, de karrierje megrekedt, magánéleti problémákkal és sérülésekkel küzdött, a japán válogatottnál sem számolnak már vele. Az al-Duhail elmebeteg összeget fizetett ki egy olyan játékosért, aki 13 tétmérkőzés után elhagyta a klubot. Teljesen abszurd üzlet ez, nem meglepő, hogy pénzmosással, pénzügyi fair play-megkerüléssel (ebben a PSG is érintett lett volna) kapcsolatos pletykák röppentek fel, ám ezek bizonyíthatatlanok. Nakadzsima mindenesetre aláírta élete szerződését – és nagy valószínűséggel lenullázta a karrierjét.

Van-e visszaút?

Feltehetjük a kérdést: van-e visszaút a James Rodríguezhez hasonló nagyágyúknak az európai topfutballba? Ugyan James a legnagyobb név a katari bajnokságban, de azért vannak még jó spílerek. Csak egy válogatás: Toby Alderweireld (al-Duhail), Pierre-Michel Lasogga (al-Hor), Santi Cazorla és André Ayew (mindketten al-Szadd), Javi Martínez (Qatar SC), Aron Gunnarsson (al-Arabi).

A szaúdiaknál ott van Robin Quaison (al-Ettifaq), Ezgjan Alioszki (al-Ahli), Luciano Vietto és Bafétimbi Gomis (al-Hilal), Vincent Aboubakar és Ramiro Funes Mori (al-Naszr), Odion Ighalo és Éver Banega (al-Sabab), vagy a 2016-os Eb-döntő egyetlen gólját szerző Éder (al-Raed). A liga legértékesebb játékosa a Sporting CP-ben nevelkedett, a Bundesligát és a Premier League-et is megjárt, csupán 25 esztendős Matheus Pereira. Az Egyesült Arab Emírségekben játszik Bernard (Sardzsah), vagy Isaac Kiese Thelin (Banijasz). Nem feltétlenül a legelső vonalba tartozó – és kicsit már idős –, ám a topligás szintet megütő játékosok, akiknek egy része még mindig futballozhatna az elitben.

A harmincon túl járók jó része valószínűleg ezt követően már levezetni megy szülőhazájába. Aki nem, az viszont beragadt: a Transfermarkt összesítése azt mutatja, hogy a legritkább esetben lehet visszakerülni topligába az arab bajnokságokból. Az öt topligába (angol, német, spanyol, olasz, francia) a katari bajnokságból 13, a szaúdiból 14, az arab emírségekbeliből 15 átigazolást regisztráltak az elmúlt tíz idényben, ráadásul ebbe a számba beletartozik a kevés kalandorkedvű helyi játékos is, plusz benne vannak azok, akik egynél többször szerződtek topligás csapathoz.

Minimális szám: az Arab-félszigetre szóló jegy általában egyirányú, ha topligás játékos ideszerződik, a nagyon ritka kivételektől eltekintve már nem tud visszatérni.

A dél-amerikai játékosok szerződésük lejártát követően általában vagy Ázsián belül vándorolnak, vagy hazatérnek, jó eséllyel ez a sors vár James Rodríguezre is, bár elképzelhető, hogy a következő nyáron (vagy akár már most télen) lesz topligás csapat, amelynek éppen egy rapszodikus, de legjobb napjain varázslatos középpályásra van szüksége. Ezt persze megnehezíti az a tény is, hogy James kicsit anakronisztikus játékos: valódi tízes, és ez a szerepkör átalakulóban-eltűnőben van a mai futballból.

Kicsit elfeledett játékosok, neves edzők – hogy mást ne mondjunk, csak Katarban Xavi, Laurent Blanc, Andrea Stramaccioni, Winfried Schäfer –, sok pénz és megrekedő karrierek.

Rejtői az egész, Igorira, a Három testőr Afrikában luxus büntetőtáborára emlékeztet.

Mindenesetre a katari szurkolók örülhetnek, James személyében valódi világsztár érkezett a ligába, plusz csillogást adva annak a 2022-es foci-vb előtt.

Hogy mennyire használ a hazai játékosoknak ez? Nem könnyű megítélni. A három nagy arab bajnokságban légióskorlát van, így a hazai futballisták legjobbjai rendszeres játéklehetőséghez jutnak, mégpedig olyanok mellett, akiktől egészen biztosan tanulhatnak. Katar 2019-ben meglepetésre megnyerte az Ázsia-kupát – először története során –, de kontinentális zónáján (AFC) belül csak az ötödik legjobb helyezésű csapat a világranglistán.

A teljes keret otthon játszik, sok játékos a világ egyik legjobban felszerelt akadémiáján (az Ázsiában és Afrikában egyaránt aktív, a belga KAS Eupent is irányító Aspire-ön) tanult, viszont a tervekkel és várakozásokkal ellentétben az Aspire–Eupen kapcsolat sem lett tömeges belépési pont az európai futballba.

A helyi spílerek akkor érezhetik magukat a legközelebb a topligákhoz, amikor légiós társaikkal gyakorolhatnak és játszhatnak együtt.

Hogy ez elég lesz-e a jó szerepléshez a világbajnokságon? Nagy pénzt nem mernénk tenni rá, miképpen arra sem, hogy James Rodríguez legenda lesz a katari futballban. Spanyol lapértesülések szerint a kolumbiai szerződésében van egy záradék, mely szerint az al-Rajjannnak el kell engednie, ha a PSG ajánlatot tesz rá – de ne vegyünk mérget rá, hogy valaha megnyílik ez a menekülőkapu.