Ha egyszerre vagyok sánta és púpos, akkor nem lesz belőlem síkfutó olimpikon akkor sem, ha eltávolítják a púpomat, vagy esetleg új lábakat kapok. Bizony, egy ilyen hangzatos blődséggel kell kezdenem az érvelést.
Furcsa ilyesmit leírni a XXI. század egyik legjobb futballistájáról, de
és nem csak azért, mert a friss hírek szerint a torinóiak szerénytelen 190 millió eurós mínusszal zárták a 2020/21-es pénzügyi évet nem kis részben a csatár bruttó 60 milliós fizetésének köszönhetően. Ezt még akár be is nyelhetné a klub, amit omnipotens gazdasági szereplőket tömörítő családi bizniszként gründolnak az Agnellik, ha Ronaldo közben a pályán is a csapat segítségére tudott volna lenni. De nem tudott.
Nem elfelejtve, hogy a Juve botrányos szezonrajtja talán valamivel jobban nézett volna ki, ha Ronaldót a pályára küldheti az egy döntetlent és két vereséget hozó első három fordulóban, fontos leszögeznünk, hogy a portugál már puszta tüneti kezelésre volt alkalmas. Meg lehetett verni a góljaival a Cagliarit és a Parmát, amitől továbbra is élcsapatnak tűnt a Juve, de a dobogósok ellen tavaly – amikor 29 góllal lett gólkirály – mindössze egy gólt szerzett, és néma maradt a Porto elleni szégyenletes BL-kiesés során is.
A Serie A első három fordulója után nehéz ezt elképzelni, de bizony Ronaldóval a pályán is képes volt hasonlóan hitvány produkciókra a Juventus. A frissen feljutott Empoli elleni hazai vereség hajlamos elfeledtetni a szurkolókkal, hogy a csapat tavaly is kikapott az egyik feljutótól hazai pályán, és Ronaldo végig játszott a Benevento elleni 0-1 alkalmával. Ez csak egy kiragadott példa, a lényeg a jelenség, illetve a belőle következő konklúzió: vele és nélküle sem jó csapat a Juventus.
Hihetetlen: Ronaldo centerben!
CR7 első torinói szezonja teljesen rendben volt, utcahosszal lett bajnok a Juve, és tisztességes BL-szereplést tudhatott maga mögött – benne Ronaldo torinói csúcsteljesítményével, az Atlétinek berámolt triplával. A szezon végén azonban távozott Max Allegri, Maurizio Sarri pedig nem tartott igényt Mario Mandzukicra. És a horvát csatár távozásával végleg elveszítette az egyensúlyát a Juventus játéka.
Mandzukic hajlandó volt Ronaldo helyett dolgozni, utána viszont mindegy volt, milyen összeállítással próbálkozott a Juve aktuális edzője, valami mindig hiányzott. Higuaín értelemszerűen meg sem próbált Ronaldo helyett védekezni, Dybala visszalépkedett ugyan, de súlytalan volt, Morata pedig lelkes és dolgos csatár, de egyetlen nemzetközi szintű készséggel sem büszkélkedhet. Ennek az lett az eredménye, hogy ha volt center a balról induló Ronaldo mellett, akkor felborult a csapat egyensúlya, ha pedig nem volt, akkor sokszor üresen maradt az ellenfél tizenhatosa. Adta magát a megoldás, hogy Ronaldo menjen be középcsatárt játszani, hiszen a megmaradt erényei között a kiváló fejjáték, a hihetetlen gólérzékenység és a presztízsének járó jó néhány bírói kiváltság is szerepelt, ugyanakkor a távoli lövéseiből szinte soha nem született gól, kicselezni, lefutni már szinte senkit nem tudott, és védekezni sem nagyon szokott. Minden abba az irányba mutatott, hogy centert kéne játszania, ám erre nem volt hajlandó. Hiába kérlelte Sarri, majd Pirlo is, meg sem próbálta.
Egészen mostanáig.
