Ahogy megpróbáltunk bátrabban focizni, jöttek a hibák, az angolok pedig köszönték szépen

Elégedettség és csalódás. Ezekkel az ellentétes érzelmekkel zárhatta Magyarország és Anglia is a nyári Európa-bajnokságot. A magyar csapattól ugyan nem is lehetett reálisan elvárni, hogy az előző három nagy torna győztese mellett esélye lesz a továbbjutásra, a franciák és a németek elleni bravúros pontszerzés mellett mégis csak nagyon kevés hiányzott az igazán nagy csodához, az egyenes kieséses szakaszba való belépéséhez.

Az angolokat a 2018-as világbajnoki negyedik hely után, és az elmúlt években beépülő, vagy éppen nemrég berobbanó fiatal játékosok miatt sokan már a torna előtt is esélyesként tartották számon, de a korábbi évtizedek nagy várakozásait és bukásait követően a szurkolók jelentős része inkább csak reménykedett, mintsem elvárta a végső győzelmet. A döntőig, ha nem is látványos játékkal, de magabiztosan, egyetlen kapott góllal sikerült eljutniuk, de végül hazai pályán büntetőpárbajban maradtak alul Olaszországgal szemben.

Kapcsolódó

Sorsszerű befejezés: Southgate az utolsó percig várt a kockáztatással, végül ebbe bukott bele Anglia

Anglia hiába szerezte meg korán a vezetést Olaszország ellen a labdarúgó Európa-bajnokság londoni döntőjében, Gareth Southgate túlságosan kockázatkerülő felfogása végül az ellenfél kezére játszotta a trófeát. Elemzésünk.

A németek elleni müncheni döntetlen, illetve a Wembley-ben elszenvedett vereséget követően mindkét válogatott csütörtök este lépett pályára először, és ennek megfelelően viszonylag kevés személyi változás történt a csapatokban, és a mágnestáblán is hasonló elemeket rajzoltak fel, mint az Európa-bajnokságon.

Marco Rossinak eleve nincs akkor merítési lehetősége a keret és a kezdő tizenegy összeállítását illetően, mint Gareth Southgate-nek, így a magyar válogatott összeállítása is csak kényszerűségből, valamint egy örömteli visszatérés miatt változott az Eb-n látottakhoz képest.

Gulácsi Péter pozíciója továbbra is megkérdőjelezhetetlen a kapuban, a legnagyobb változtatásokat viszont máris észrevettük a védelem jobb oldalán. A nyáron a magát jobb oldali szárnyvédőként a kezdőcsapatba beverekedő Loic Nego koronavírusos megbetegedés miatt maradt ki a keretből, Lovrencsics Gergő pedig sérüléssel bajlódik, így a Wolverhamptonhoz, majd onnan kölcsönbe Svájcba szerződő Bolla Bendegúz kapta meg a bizonyítási lehetőséget a szövetségi kapitánytól.

A 3-5-2-es játékrendszerben a jobb oldali középhátvéd pozíciójában szintén egy sérülés miatt kellett változtatnia Rossinak: Botka Endre a meccset megelőző napon a társaitól külön edzett, így az ő helyét Kecskés Ákos vette át. A hátsó sorban ezen kívül a megszokott nevekkel, Willi Orbánnal, Szalai Attilával és Fiola Attilával találkozhattunk.

A középpályán szintén volt egy fontos hiányzója a magyar csapatnak.

Nagy Ádám eltiltás miatt nem lehetett ott a csapatban az angolok ellen, így az ő szerepkörét az Eb-n egy sorral előrébb játszó Schäfer András vette át, akinek a korábbi helyén a sérüléséből végre felépülő, és a Bundesligában már két gólt is szerző Szoboszlai Dominik szerepelhetett Kleinheisler Lászlóval kiegészülve a pálya centrumában.

A csatársorban pedig szintén nem lehetett kérdéses a német bajnokságban egyaránt jól kezdő Sallai Roland és a csapatkapitány Szalai Ádám helye.

Az angolok az Európa-bajnokságon az ellenfelekhez alkalmazkodva egyaránt játszottak 4-2-3-1-es és 3-4-2-1-es alakzatban is. A fináléban az olaszok ellen Southgate az utóbbi játékrendszerben bízott, de a magyar csapat ellen ismét négy védővel, de ezúttal 4-3-3-ban álltak fel az angolok. Akárcsak Rossi, úgy az angolok szövetségi kapitánya sem szerette volna túlságosan felforgatni a csapatát rögtön az Eb utáni első világbajnoki selejtezőn,

így az Olaszország elleni kezdőcsapathoz képest csak egy helyen módosított, ami ahhoz kellett, hogy más játékrendszert tudjanak alkalmazni.

Így az Eb-n önmagához képest jó teljesítményt nyújtó Jordan Pickford megőrizte a helyét a kapuban, ahogy a védelem közepén John Stones is, aki úgy szerepelt Harry Maguire mellett, hogy a Premier League első három fordulójában még egyetlen percet sem töltött a pályán. Az angol csapatnak a szélsőhátvéd pozíciókban szintén akad bőven opciójuk, de a nyáron kiemelkedő teljesítményt nyújtó Kyle Walker és Luke Shaw ezúttal is ott volt a kezdőtizenegyben.

A védelem előtt ezúttal is Declan Rice helyezkedett, az ő két oldalán pedig Mason Mount és Kalvin Phillips töltötte fel a középpályát. Az egyetlen változást az Eb-döntőhöz képest az jelentette, hogy az akkor szárnyvédőként játszó Kieran Trippier helyét a 100 millió fontért a Manchester Citybe igazoló Jack Grealish vette át balszélsőként, ami egyben azt is jelentette, hogy Raheem Sterling a megszokott pozíciójából átkerült a jobb oldalra, ahonnan korábban, például az Európa-bajnokság elődöntőjében tudott döntő faktor lenni.

Akárcsak a magyar csapatban, úgy itt is a csatárkérdés okozta a legkisebb fejfájást a szövetségi kapitánynak. A hosszúra nyúló átigazolási hercehurca miatt a szezont nem a legnyugodtabb körülmények között kezdő Harry Kane ezúttal is csapatkapitányként vezette az angol válogatottat.

Az Európa-bajnokság kapcsán a magyar és az angol válogatott játékát is viszonylag könnyű összefoglalni. A magyar csapat az ellenfelek játékereje miatt minden meccsén elsősorban a saját térfelén védekezett, de tette ezt rendkívül hatékonyan, hogy utána az ellenfél hibapontjait tudatosan keresve próbáljon meg néhány jól végigvitt támadásból eredményt elérni. Az angolokra pedig a legjellemzőbbek a hosszú, de steril labdatartási periódusok voltak, amivel egyrészt elérték, hogy az ellenfél ne tudjon ellenük számottevő mennyiségben akciókat vezetni, másrészt az egyéni kvalitásaik és az ellenfelek aprólékos feltérképezésének köszönhetően szinte minden meccset eredményesen tudtak abszolválni.

Ezekből kiindulva egyáltalán nem volt meglepő, amit a Puskás Arénában az első félidőben láthattunk.

Az angol csapat rendkívül sokat birtokolta a labdát, miközben a magyar csapat a félpályánál kezdte meg a védekezést, és az első 45 percben csak néhány távolról megeresztett lövésig jutott el Southgate csapata.

A magyar válogatott az 5-3-2-es labda nélküli alakzatban elsősorban a pálya közepét próbálta védeni, és a szélek felé igyekezett terelni a játékot. Ebben ezúttal is kulcsszerepe volt a Szalai-Sallai kettősnek, akik közül az egyik a védelem előtt játszó Declan Rice-t próbálta kizárni a játékból, míg a másik a labdát birtokló középhátvédre helyezett finoman nyomást, hogy kikényszerítse a szélre kitett labdát.

Ha épp négy védővel építkeztek az angolok, akkor ilyen esetekben a labdás oldalon játszó magyar középpályás – ebben az esetben Kleinheisler – feladata volt az ellenfél középpályásának nyomás alá helyezése, miközben a szárnyvédő magasan fellépett az ellenfél szélsővédőjére. Itt is az látható, ahogy Bolla Bendegúz bőven az ellenfél térfelére is feljebb lépett, hogy megtámadja a labdát megkapó, és a képről már épp lemaradó Luke Shaw-t, miközben a védelem közepéről kilépve Kecskés Ákos szintén nagyon mélyre is követte Jack Grealisht.

Mivel a magyar válogatottban az egyik csatár feladata volt, hogy kivegye a játékból az angolok legmélyebben játszó középpályását, ezért a Rossi-csapat ebben a csapatrészben nyert egy szabad embert Schäfer személyében, aki ennek az akciónak végén Kleinheislernek tudott besegíteni Mason Mounttal szemben.

Az angol válogatott azonban a meccs jelentős részében az Európa-bajnoksághoz hasonlóan három védővel építkezett, ami többféleképpen is megvalósítottak. Előfordult, hogy Declan Rice, vagy épp Kalvin Phillips lépett vissza a középpályáról a két belső védő mellé, ilyenkor Kyle Walker szélsőhátvédként magasan helyezkedett, Sterling pedig beljebb húzódott a félterületbe. A legtöbbször viszont Walker volt az, aki hátul maradt Maguire és Stones mellett. Az angolok minden ilyen esetben 3-2-5-ös alakzatot vettek fel.

A magyar válogatott erre reagálva letükrözte az ellenfél formációját, és az egyik nyolcasnak kellett feljebb lépnie a csatárok mellé, hogy nyomást tudjon helyezni az angolok oldalsó középhátvédjére. Ennél az akciónál Szoboszlai Dominik volt az, aki a középpályáról feljebb lépve 5-2-3-ra alakította magyar alakzatot, és nyomást helyezett Kyle Walkerre.

Az eddig szabad emberként mozgó Schäfer vette fel Kalvin Phillipset, így ezúttal sem maradt centrális opciója az angoloknak, a labda pedig kikerült a szélre Sterlingnek, ahol az oldalvonal segítségével már Fiola Attila tudott rá nyomást helyezni.

Itt is ki kell emelni a magyar csatárok szerepét, akik továbbra is kivették a játékból Declan Rice-t.

Így Schäfernek már hiába volt egy fix embere a középpályán, akit fel kellett vennie, a védelemben így is sikerült nyerni egy szabad embert. Ebben az esetben például Szalai Attila tudott biztosítani Fiola mögött.

Az angolok tartották ugyan a 3-2-5-ös alakzatot, de a játékosaik sokat cserélgették a helyüket, ezzel próbálva zavart kelteni a magyar védekezésben. Itt is jól látszik, hogy Harry Kane visszalép a középpályára, ezzel egyidőben Kalvin Phillips pedig egy magasabb pozíciót vesz fel, de Schäfer és Szalai Attila remekül kommunikálta le, hogy kinek melyik játékosra kell figyelnie.

Ennek a magyar csapattól szinte már megszokottá váló fegyelmezett védekezésnek volt köszönhető, hogy az angol válogatott az első félidőben egyetlen komolyabb helyzetig sem jutott el, amit jól mutat a helyzeteik minősége alapján várható góljaik száma:

Ami viszont már kevésbé pozitív, hogy a magyar válogatott még ennél is kevesebb veszélyt jelentett a kapura. Az első félidőben egyedül Szoboszlai Dominik szabadrúgását jegyezhettük fel kapura lövési kísérletként, és a helyzet a folytatásban sem javult. Sőt végül az okozta a magyar válogatott vesztét, hogy egyszerűen képtelen voltak hatékonyan támadást építeni az angol letámadással szemben.

Az angol csapat labda nélkül tartotta a 4-3-3-as alakzatot, ami azt jelentette, hogy Harry Kane és a két szélső, Jack Grealish és Raheem Sterling egy az egyben támadta a három magyar középhátvédet. Ráadásul a fenti képen az is jól látszik, hogy Sterling igyekszik blokkolni a Fiola felé vezető passzsávot, miközben nyomás alá helyezi Szalait, hogy minél hamarabb egy kockázatos labdát, vagy egy felívelést tudjon kikényszeríteni az ellenfélből, amit megszerezve az angolok ismét megkezdhetik az építkezést.

Ha a labda mégis eljutott az egyik magyar szárnyvédőhöz, akkor többnyire a labdás oldalon játszó angol nyolcas lépett ki a szélre megtámadni az ellenfelet. Ebben az esetben a letámadásban kifejezetten erős Kalvin Phillips feladata volt megzavarni Fiola Attilát, és kikényszeríteni egy pontatlan, kockázatos labdát. Az angolok letámadásnál próbálták mélyen tartani a szélsővédőiket, hogy a középhátvédeiknek ne kelljen egy az egyben védekezniük Szalaival és Sallaival szemben, amire az Európa-bajnokságon a francia válogatott például igencsak ráfázott.

Akárcsak Szalai és Sallai esetében, úgy Harry Kane-nél is fontos kiemelni, hogy ezekben a szituációkban rendszeresen visszazárt a védelem előtt helyezkedő Schäferrel, aki ellenkező esetben könnyű passzopció lehetett volna a pálya közepén Fiola számára.

Az angol letámadás kijátszása érdekében Willi Orbán többször is próbálta fellépni a középpályára, hogy az angolok első vonala mögött extra passzopciót tudjon biztosítani, és pontosan ez történt az első angol gólt megelőzően is. Az RB Leipzig védőjét ugyan sikerült tisztán megjátszani, de miután egy sikertelen cselt követően elveszítette a labdát, az angol támadók azonnal lerohanhatták a magyar védelmet.

Mivel mindkét angol szélső magasan védekezett, ezért labdaszerzést követően nagyon jó pozíciókban kaphatták meg a labdát a már magasan helyezkedő magyar szárnyvédők mögött. Ezekben a szituációkban különösen Grealish ficánkolt, de a második angol gólt megelőző labdavesztés után Sterling is azt használta ki, hogy azonnal, a kapuhoz közel tudott egy az egy elleni szituációba kerülni Szalai Attilával.

Itt az első találatnál pedig az látszik, ahogyan Grealish és Mount egyszerűen lendületből lejátszottak egy kettő az egyes szituációt Kecskéssel szemben, majd a beadást követően az Orbán helyére visszazáró Schäferről Sterling tökéletesen vált le a tizenhatoson belül.

Gyakorlatilag ugyanezt a szituációt láthattuk nem sokkal a harmadik angol gólt eredményező szögletet megelőzően is Kane ziccerénél. Bolla magasan veszített labdát, és a magasan helyezkedő Grealish azonnal rávezethette a labdát a középhátvédekre, de ezúttal nem a mögé kerülő játékost választotta, hanem a remekül kiugró Harry Kane-t hozta egyből helyzetbe.

A különbség óriási a két csapat között. Nagyon csalódott vagyok, nem szabad ilyen gólokat kapni. A második félidőben próbáltunk kicsit többet futballozni, veszélyesebbnek lenni, de sajnos az első három gól labdavesztésünkből született

– nyilatkozta Marco Rossi a mérkőzést követően.

A magyar válogatott addig valóban jól tartotta magát, amíg szinte kizárólag a védekezésre koncentrált, de amint megpróbált bármiféle kockázatot vállalni labdával, az angolok az Európa-bajnokságon látott receptet alkalmazva szinte minden hibát nagyon komolyan megbüntettek.

A gólkülönbségre, és a második félidőben mutatott játékra tekintve ezúttal nehéz vegyes érzelmekről beszélve, mert egyértelműen csalódás volt a magyar válogatott játéka. A következő egy hétben még további két meccs vár a csapatra Albánia és Andorra ellen, ahol viszont a korábban látottak alapján – már csak az eredménykényszer miatt is – bőven meg lehet fogalmazni elvárásként a hat pontot.