Foci

Ahogy megpróbáltunk bátrabban focizni, jöttek a hibák, az angolok pedig köszönték szépen

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP
Egy félidőn keresztül azt a fegyelmezetten védekező magyar válogatottat láthattuk, amelyet az Európa-bajnokságon is, de a türelmesen játszó angolok azonnal lecsaptak, amint minimálisan kockáztatni próbáltunk. Elemzés.

Elégedettség és csalódás. Ezekkel az ellentétes érzelmekkel zárhatta Magyarország és Anglia is a nyári Európa-bajnokságot. A magyar csapattól ugyan nem is lehetett reálisan elvárni, hogy az előző három nagy torna győztese mellett esélye lesz a továbbjutásra, a franciák és a németek elleni bravúros pontszerzés mellett mégis csak nagyon kevés hiányzott az igazán nagy csodához, az egyenes kieséses szakaszba való belépéséhez.

Az angolokat a 2018-as világbajnoki negyedik hely után, és az elmúlt években beépülő, vagy éppen nemrég berobbanó fiatal játékosok miatt sokan már a torna előtt is esélyesként tartották számon, de a korábbi évtizedek nagy várakozásait és bukásait követően a szurkolók jelentős része inkább csak reménykedett, mintsem elvárta a végső győzelmet. A döntőig, ha nem is látványos játékkal, de magabiztosan, egyetlen kapott góllal sikerült eljutniuk, de végül hazai pályán büntetőpárbajban maradtak alul Olaszországgal szemben.

Kapcsolódó
Sorsszerű befejezés: Southgate az utolsó percig várt a kockáztatással, végül ebbe bukott bele Anglia
Anglia hiába szerezte meg korán a vezetést Olaszország ellen a labdarúgó Európa-bajnokság londoni döntőjében, Gareth Southgate túlságosan kockázatkerülő felfogása végül az ellenfél kezére játszotta a trófeát. Elemzésünk.

A németek elleni müncheni döntetlen, illetve a Wembley-ben elszenvedett vereséget követően mindkét válogatott csütörtök este lépett pályára először, és ennek megfelelően viszonylag kevés személyi változás történt a csapatokban, és a mágnestáblán is hasonló elemeket rajzoltak fel, mint az Európa-bajnokságon.

Marco Rossinak eleve nincs akkor merítési lehetősége a keret és a kezdő tizenegy összeállítását illetően, mint Gareth Southgate-nek, így a magyar válogatott összeállítása is csak kényszerűségből, valamint egy örömteli visszatérés miatt változott az Eb-n látottakhoz képest.

Gulácsi Péter pozíciója továbbra is megkérdőjelezhetetlen a kapuban, a legnagyobb változtatásokat viszont máris észrevettük a védelem jobb oldalán. A nyáron a magát jobb oldali szárnyvédőként a kezdőcsapatba beverekedő Loic Nego koronavírusos megbetegedés miatt maradt ki a keretből, Lovrencsics Gergő pedig sérüléssel bajlódik, így a Wolverhamptonhoz, majd onnan kölcsönbe Svájcba szerződő Bolla Bendegúz kapta meg a bizonyítási lehetőséget a szövetségi kapitánytól.

A 3-5-2-es játékrendszerben a jobb oldali középhátvéd pozíciójában szintén egy sérülés miatt kellett változtatnia Rossinak: Botka Endre a meccset megelőző napon a társaitól külön edzett, így az ő helyét Kecskés Ákos vette át. A hátsó sorban ezen kívül a megszokott nevekkel, Willi Orbánnal, Szalai Attilával és Fiola Attilával találkozhattunk.

A középpályán szintén volt egy fontos hiányzója a magyar csapatnak.

Nagy Ádám eltiltás miatt nem lehetett ott a csapatban az angolok ellen, így az ő szerepkörét az Eb-n egy sorral előrébb játszó Schäfer András vette át, akinek a korábbi helyén a sérüléséből végre felépülő, és a Bundesligában már két gólt is szerző Szoboszlai Dominik szerepelhetett Kleinheisler Lászlóval kiegészülve a pálya centrumában.

A csatársorban pedig szintén nem lehetett kérdéses a német bajnokságban egyaránt jól kezdő Sallai Roland és a csapatkapitány Szalai Ádám helye.

Az angolok az Európa-bajnokságon az ellenfelekhez alkalmazkodva egyaránt játszottak 4-2-3-1-es és 3-4-2-1-es alakzatban is. A fináléban az olaszok ellen Southgate az utóbbi játékrendszerben bízott, de a magyar csapat ellen ismét négy védővel, de ezúttal 4-3-3-ban álltak fel az angolok. Akárcsak Rossi, úgy az angolok szövetségi kapitánya sem szerette volna túlságosan felforgatni a csapatát rögtön az Eb utáni első világbajnoki selejtezőn,

így az Olaszország elleni kezdőcsapathoz képest csak egy helyen módosított, ami ahhoz kellett, hogy más játékrendszert tudjanak alkalmazni.

Így az Eb-n önmagához képest jó teljesítményt nyújtó Jordan Pickford megőrizte a helyét a kapuban, ahogy a védelem közepén John Stones is, aki úgy szerepelt Harry Maguire mellett, hogy a Premier League első három fordulójában még egyetlen percet sem töltött a pályán. Az angol csapatnak a szélsőhátvéd pozíciókban szintén akad bőven opciójuk, de a nyáron kiemelkedő teljesítményt nyújtó Kyle Walker és Luke Shaw ezúttal is ott volt a kezdőtizenegyben.

Sport24 - Előfizetés logó
Kedves Olvasónk!
A cikk elolvasása regisztrációhoz kötött.
Sport24 - Előfizetés logó
Regisztrálj, és tarts velünk!
Szolgáltatásaink köre folyamatosan bővül.
A Sport24 cikkei átmenetileg előfizetés nélkül, regisztrációval elérhetőek.
Magyarország legjobb focis tartalmai továbbra is a Sport24-en olvashatók, próbáld ki most!
Olvasói sztorik