A Solskjaer-evolúció lépései: honnan hová jutott a Manchester United?

Sir Alex Ferguson 2013-as visszavonulását követően egyetlen edző sem akadt, aki két és fél évnél tovább húzta volna a Manchester United kispadján. David Moyes már az első szezonját sem élte túl, Louis van Gaal a második idénye végén ugyan nyert egy FA Kupát, de lemaradt a Bajnokok Ligája-indulásról a csapattal – miközben az Old Traffordon a szurkolók többnyire a Premier League legunalmasabb futballját figyelhettek –, így neki is mennie kellett.

Nagyágyúként José Mourinho érkezett, aki az első idénye végén a bajnokságban még Van Gaal második évét is alulmúlta, és csak a 6. helyet szerezte meg, de megnyerte mellé az angol Szuperkupát, a Ligakupát és az Európa Ligát, amelyek közül az utóbbi siker azt jelentette, hogy a United mégis indulhatott a Bajnokok Ligájában. A 2017-2018-as évadban elért második hellyel pedig a Ferguson-éra óta a legjobb bajnoki szereplést sikerült felmutatnia az együttessel, és ez a kétszeres Bajnokok Ligája győztes Mourinho saját elmondása szerint egész edzői pályafutásának legnagyobb sikere.

Ez a siker viszont nagyon gyenge lábakon állt. Bár a Manchester Unitednél csak a végül 100 pontot elérve bajnoki címet szerző városi rivális, a City kapott kevesebb gólt a szezonban, a csapat ellen kialakított helyzetek minősége (xGA) alapján az fbref.com adatai szerint 13,6 góllal többet kellett volna kapnia a Unitednek. Hogy ez mégsem így történt, az legfőképpen a pályafutása csúcsán lévő David De Geának volt köszönhető, aki egymaga 8,9 találattól mentette meg a csapatát.

A spanyol kapus viszont a következő szezonra már nem tudta megőrizni a formáját, miközben Mourinho egyre több játékosával került konfliktusba, és ezek közül a friss világbajnok Paul Pogbával kialakult ellentét szólt a legnagyobbat. Miután az öltözőt toxikus légkör lepte el, és az eredmények sem jöttek, a Manchester United 2018 decemberében ismét új edző után nézett.

A választás az 1999-es Bajnokok Ligája-döntő hősére, Ole Gunnar Solskjaerra esett.

A norvég szakember az előző évad végén beérte Mourinhót, eddig két és fél szezont tölthetett a MU kispadján, ráadásul a 2020-2021-es sorozat végén elért második hellyel a portugál legjobb bajnoki eredményét is sikerült hoznia. Mindezt egy új, négyéves szerződéssel jutalmazta a Manchester United vezetősége, egyértelműen jelezve, hogy az építkezés további lépéseit is Solskjaerral képzelik el. De hogyan is nézett ki eddig ez a bizonyos építkezés? Miként változott Solskjaer csapatának játéka az elmúlt években, és mi várható a folytatásban az idei komoly erősítések után?

A felcsillanó és elhalványuló remény

Amikor a kub irányítói 2018. december 18-án menesztették José Mourinhót, a csapat csak a 6. helyen állt a Premier League tabelláján, 19 pontra az első helyezettől, és 11 ponttal lemaradva a még BL-indulást érő negyedik helyen álló Chelsea mögött.

Ráadásul nemcsak az eredmények nem jöttek, hanem a játék minősége is hagyott bőven kívánnivalót maga után, miközben Mourinho egyre mérgezőbb légkört teremtett a csapat öltözőjében.

A portugál edző defenzív játékstílusa ellenére a Unitednél csak négy csapat kapott kevesebb gólt az egész mezőnyben, miközben az ellenfeleknek engedett helyzetek minőségét tekintve is csak a 12. helyen álltak a vonatkozó tabellán.

Egyértelmű volt, hogy változásra van szükség, és olyan edzőt kell leültetni a kispadra, aki nemcsak rendbe tudja tenni az öltözőt, hanem képes sokkal látványosabb és hatékonyabb futballt megvalósítani a csapattal. Szezon közben azonban nem nagyon lehetett válogatni a sztáredzők között, így jött a képbe Solskjaer, aki ugyan játékosmúltja kapcsán jól ismerte a klubot, és edzőként Norvégiában bajnokságot is nyert, de korábban a Cardiff City kispadján csúnyán megégett a Premier League-ben.

Solskjaer eredetileg csak átmeneti megoldásnak érkezett

az évad végéig kölcsönbe a Molde csapatától, ahová továbbra is szerződés kötötte, így minél gyorsabban kellett minél látványosabb eredményeket elérnie.

Mourinho a szezon első felében számos felállással kísérletezett, de egyik sem vált be igazán, és a Manchester United leginkább egy teljesen identitását vesztett szörnyszülöttre hasonlított. Solskjaer azonban rögtön az első meccsén rendkívül támadó felfogásban, 4-3-3-as felállásban küldte pályára a Unitedet (éppen korábbi csapata) a Cardiff City ellen, s nagyon magabiztos, 5-1-es sikert aratott.

A támadósor Anthony Martial, Jesse Lingard és Marcus Rashford szerepeltetésével jóval direktebbé vált, és gyorsabban tudta támadni a kaput, de az igazán nagy változást a középpálya átalakítása hozta. A Mourinhóval folyamatosan konfliktusba kerülő Pogba a háromfős középpálya bal oldalát foglalta el, és két társánál, a védekezésért felelős Nemanja Maticnál és Ander Herreránál jóval magasabb pozíciót vett fel, ami rendkívül jót tett a produktivitásának.

Mourinhónál a francia játékosnak sokszor közvetlenül a védelemtől kellett elkérnie a labdákat, és a védekezésben is nagyobb felelősség hárult rá, ami egyáltalán nem feküdt a játékstílusának. Solskjaer korai mérkőzésein viszont szinte ugyanazt a posztot játszhatta be a bal oldali félterületben, mint a Juventusban, ahonnan végül a Manchester United – akkori klubrekordot jelentő összegért – leigazolta.

A Solskjaer kinevezését követő első kilenc mérkőzésen Pogba 5 gólt szerzett akcióból és kiosztott 4 gólpasszt, a lövéseinek a száma meccsenként átlagban 2,93-ról 4,08-ra nőtt, miközben 5,22 olyan akciót produkált meccsenként, amely lövéssel végződött.

A norvég kinevezésének másik nagy nyertese Marcus Rashford volt, aki a középcsatár helyét elfoglalva ugyanezen időintervallum alatt 6 gólt szerzett, és meccsenként 2,01 helyett 4,81 alkalommal próbálkozott kapura lövéssel. Ráadásul nem csak a próbálkozásainak a száma, de a lövéseinek átlagos minősége is nőtt. Amíg korábban egy-egy lövéséből átlagosan 11 százalékban volt várható, hogy gól születik, ebben az időszakban ez a szám 13 százalékra nőtt.

A Manchester United pedig csapatszinten is több és magasabb minőségű helyzetet dolgozott ki a korábbiakhoz képest, miközben az ellenfeleknek kevesebb és alacsonyabb minőségű lövéseket engedett. Ehhez viszont drasztikus változást kellett végrehajtani a csapat játékában, méghozzá a letámadás intenzitását tekintve.

Mourinho alatt a Manchester United általában a pálya közepén kezdte meg a védekezést, a rangadókon pedig nem volt szokatlan látvány, hogy a két szélsőt mélyen visszahúzva a saját térfelére begubózva 6-3-1-es alakzatot vett fel az együttes. Solskjaer ezzel ellentétben már az első meccsektől kezdve arra kérte játékosait, hogy védekezzenek magasabban és nagyobb intenzitással, hogy az így jobb pozíciókban megszerzett labdákkal gyorsabban tudjanak eljutni az ellenfél kapujáig, kihasználva Pogba passzjátékát és Rashford sebességét.

Solskjaer emellett megcsillogtatta máig legfontosabbnak tartott erényét, az erősebb ellenfelekhez való sikeres alkalmazkodás képességét. A Tottenham elleni, idegenbeli rangadón például 4-3-1-2-es felállásban küldte pályára a csapatát, amelyben a két csatár mögött játszó Jesse Lingard feladata volt az ellenfél legmélyebben játszó középpályásának kikapcsolása, míg a két csatár folyamatosan támadta a londoniak felfutó szélsőhátvédei mögött megnyíló területeket. Végül a meccs egyetlen gólját is egy ilyen akció végén tudta megszerezni Marcus Rashford.

Nem sokkal később egy Arsenal elleni FA Kupa-meccsen is ugyanehhez a fegyverhez nyúlt sikerrel a norvég edző, és ezúttal a londoniak balhátvédje, Sead Kolasinac mögött tudott fickándozni a labdaszerzés után a mögé folyamatosan beinduló Romelu Lukaku.

A gyorsan jött eredményeknek és a látványos, gyors, intenzív játéknak viszont ára volt.

A Mourinhóval töltött nyár egyáltalán nem készítette fel erőnlétileg a Manchester Unitedet a folyamatos, intenzív letámadásra alapuló játékra, és ennek következtében Solskjaer sérülés miatt már a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első meccsén elveszítette Anthony Martialt és Jesse Lingardot. A következő héten Nemanja Matic edzésen szenvedett izomsérülést, a Liverpool elleni rangadón pedig még az első félidőben le kellett cserélni hasonló okokból Ander Herrerát, Juan Matát, valamint a később őt váltó, az előző sérüléséből túl korán visszatérő  Lingardot. Továbbá: noha Rashford végig a pályán maradt, egy sérülés miatt szinte csak téblábolt a kezdőkörben, emiatt a Manchester United gyakorlatilag tíz emberrel játszotta végig a 0-0-ra végződő mérkőzést.

Végül a Manchester United vezetősége Solskjaert a Paris Saint-Germain elleni bravúros Bajnokok Ligája-továbbjutás után nem sokkal hosszú távú szerződéssel jutalmazta meg az addigi eredményeiért. Ilyen szempontból tehát a norvég szempontjából eredményes volt a látványos változást hozó intenzív futball, amire viszont a játékosok egyáltalán nem voltak felkészítve.

A Liverpool elleni mérkőzést követő 11 hátralévő bajnokiból a csapat már csak további négyet tudott megnyerni, és a már véglegesített vezetőedzőként tevékenykedő Solskjaernak ekkor kellett először komolyabb kritikákkal szembenéznie. A túlhajtott, folyamatos sérülésekkel bajlódó csapat a folytatásban nem tudta az alapjátékát játszani, a norvég edző pedig folyamatos taktikai változtatásokkal próbálta megtalálni a megoldást.

A Vörös Ördögök a 4-3-3 mellett játszottak 4-2-3-1-es, 4-3-1-2-es, 3-4-1-2-es és 4-4-2-es alakzatban is, de a teljesen kifacsart keret mellett jócskán vissza kellett venni a játék intenzitásából, ami miatt viszont a korábbi jó teljesítményt nem sikerült megismételni.

A Manchester United a hatodik helyen végzett a bajnokságban, öt ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája-indulást jelentő negyedik helytől.

Két klasszis kellett a kontracsapat átformálásához

A Solskjaer első teljes szezonját megelőző nyáron egyértelmű volt a szándék a Manchester Unitednél, hogy a 2018/19-es idényt 54 kapott góllal befejező csapat védelmét kell megerősíteni. Ennek érdekében érkezett a labdaügyes, proaktív védő, Harry Maguire a Leicester Citytől a védelem közepébe, és Aaron Wan-Bissaka, az egy az egyben szinte verhetetlen jobbhátvéd a Crystal Palace-tól.

Amúgy az átigazolási szezonban elsősorban a norvég edző elképzeléseibe nem illő, illetve már pályájuk csúcsán túljutó játékosok eladásán volt a hangsúly, így került például Alexis Sanchez és Romelu Lukaku is az Interhez, miközben Solskjaer a támadósor sikerességét Rashfordra, Martialra, és Mason Greenwoodra, a klub saját nevelésű játékosára bízta, és melléjük a Championshipben szereplő Swansea Citytől a villámgyors, de kissé egydimenziós Daniel James érkezett.

Két kulcsposztra azonban nem sikerült igazolnia az együttesnek. Egyrészt a szerződése lejárta után ingyen távozó, és az előző idényben Pogba felszabadításában kulcsszerepet játszó Herrerát nem tudták hasonló típusú játékossal pótolni, másrészt kreatív középpályás sem érkezett a csapathoz, így Pogba többnyire egy sorral ismét hátrébb szorult a középpályán.

Eközben az immár többnyire állandóvá váló 4-2-3-1-es felállásban a tízes posztját a védekezésben remekül használható, és a kontrajátékba remekül illő Lingard, valamint a hasonló erényeket alacsonyabb szinten bemutató Andreas Pereira töltötte be. Ők viszont felállt védelem ellen nem jeleskedtek a helyzetkialakításban.

Solskjaer egyik fontos módosítása volt az előző szezonhoz képest Martial és Rashford szerepének felcserélése.

Míg egy idénnyel korábban utóbbi szerepelt a legtöbbször a középcsatár helyén, előbbi pedig a szélről indult, a 2019-2020-as évadot már Martial kezdte középcsatárként, aki gyakran a középpályára visszamozogva nyitott területet a helyére beinduló Rashfordnak. Utóbbit ezúttal is Pogba igyekezett kiszolgálni. Mindezt remekül demonstrálta a szezon nyitómeccse, amelyen a Manchester United Martial visszalépéseit és a védekezésből támadásba történő gyors átmeneteket kihasználva 4-0-ra verte a Chelsea-t.

Az előzetes tervekbe azonban szépen belerondítottak Paul Pogba sérülései. A világbajnok középpályás először szeptemberben dőlt ki néhány hétre, majd az októberi visszatérését követően szinte azonnal ismét visszakerült a gyengélkedőre, hogy decemberben, egy újabb visszatérés után már egészen júniusig kidőljön.

A francia nélkül a Manchester United középpályája nem csak kreatív tízes nélkül maradt, de alig akadt olyan játékos, aki kellően gyorsan és hatékonyan juttatta volna el a labdát támadóharmadba. A védelem előtt többnyire Fred és Scott McTominay párosa szerepelt, szinte vonalban helyezkedve, így könnyedén ki tudták kapcsolni őket az ellenfelek támadói, miközben, ha lassan el is jutott a labda a támadókhoz, kellő terület híján Rashford és James erősségeit sem sikerült érvényre juttatni. Lingard és Pereira pedig alkalmatlan volt arra, hogy felállt védelem ellen váratlant húzzon.

Solskjaer ráadásul mind a mai napig leginkább a játékosai egyéni helyzetfelismerésében és képességeiben bízik a támadóharmadban, de megfelelő minőségű futballisták nélkül a MU szenvedett a kapujuk elé begubózó csapatok ellen.

Ugyanakkor a rangadókon megint rendszeresen sikerült jól alkalmazkodni a többnyire dominánsan fellépő ellenfelek ellen. A megerősített védelem jól állta a sarat az előtte lévő McTominay, Fred duplaszűrővel, miközben Rashford, James, vagy éppen Martial nagyszerűen tudta kihasználni a megnyíló területeket.

Solskjaer többször is jól érzett rá arra, hogyan kell hozzányúlnia a csapata szerkezetéhez az adott mérkőzés előtt. A Liverpool elleni rangadón a Manchester United 5-2-1-2-es formációban lépett pályára, azzal a céllal, hogy az öt védő egy az egyben védekezhessen a Mané, Firmino, Salah támadótrió, és a hármast a szélekről támogató Robertsonnal és Alexander-Arnolddal szemben, miközben a csatárpárosként szereplő Rashford és James éppen a mögöttük megnyíló területeket támadta.

Ez az 1-1-re végződő mérkőzés volt az első alkalom, hogy a később 99 ponttal bajnoki címet szerző Liverpool pontot veszített a szezonban. A későbbiekben a United oda-vissza legyőzte Pep Guardiola Manchester Cityjét, a már említett 4-0-s siker mellett idegenben is felülmúlta 2-0-ra a Chelsea-t, a Tottenham ellen egy-egy győzelem és döntetlen volt a mérleg. A Manchester United a 2019-2020-as évadban a Premier League-ben mindössze két rangadót veszített el: idegenben az Arsenal, illetve a Liverpool ellen.

Egyértelmű volt, hogy a támadójáték javítása érdekében januárban erősítésre lesz szükség,

és meg is érkezett Bruno Fernandes a Sporting együttesétől, aki már az első félszezonját 4 akcióból lőtt góllal (plusz büntetőből is eredményes volt) és 7 gólpasszal zárta. Ő pontosan az a típusú játékos, akire Solskjaernak szüksége volt.

Rendszeresen próbálkozik lövésekkel, kulcspasszok kiosztásával, és nem kell neki jól leszabályozott rendszer az érvényesüléshez. Sőt akkor tud igazán jól játszani, ha az edzője szabad kezet ad neki. Viszont egymaga még nem tudta megváltani a világot. Mivel a Manchester United támadásépítése továbbra is akadozott, nagyon sokszor mélyre, messze az ellenfél kapujától kellett visszajönnie labdáért, ha játékba akart avatkozni. A szerződtetését követő hat bajnoki mérkőzésből a koronavírus járvány kitörése miatti leállásig a Manchester United csak hármat tudott megnyerni; a győzelmek közül kettő a Chelsea és a Manchester City ellen jött össze. Két olyan meccsen, amelyen a csapat ismét a gyors átrendeződésekre alapuló játékát vehette elő.

A pandémia kitörése miatti három hónapos leállás nagyon jól jött Solskjaernak hiszen időközben Pogba felépült, és miután csereként beállva hatalmasat lendített a csapat játékán a Tottenham ellen 1-1-re végződő mérkőzésen, a következő bajnokin már kezdőként volt ott a pályán. És szépen összeállt az a csapat, amely a Solskjaer-érában a legjobb focit játszotta.

A Manchester United alapfelállása maradt a 4-2-3-1, de azzal, hogy Bruno Fernandes mellé bekerült Pogba is a kezdőbe, szintekkel javult a  játék minősége. Két ilyen támadószellemű futballista szerepeltetéséhez viszont kellett valaki, aki védekezésben megfelelően hely tud állni. És Nemanja Matic tökéletes volt erre a feladatra.

Ráadásul a csapat támadásépítése azáltal is hatékonyabbá vált, hogy a szerb középpályás rendszeresen visszalépett a két középhátvéd közé, ezzel teremtve létszámfölényt az ellenfél támadóival szemben. Így akár Harry Maguire vagy Victor Lindelöf is szabadon cipelhette fel a labdát a középpályára, miközben a két szélsőhátvéd magas pozíciót vett fel az oldalvonal mellett azért, hogy a két szélső, Rashford és Greenwood minél közelebb helyezkedhessen a kapuhoz.

A csapat így labdabirtoklás esetén lényegében 3-2-5-ös alakzatot vett fel, és a bajnokság újrakezdését követően az utolsó meccsig csak a Manchester City gyűjtött több pontot, szerzett több gólt, és kapott kevesebbet a MU-nál. Ezt a teljesítményt igazolják az együttes alapozó számai is: a várható góljaik száma (xG) a harmadik legmagasabb volt, a valószínűsíthetően kapott góljaiké pedig (xGA) a második legalacsonyabb.

Ennek a jó szereplésnek köszönhetően a Manchester United a harmadik helyen végzett a bajnokságban, és kvalifikálta magát a következő évi BL-sorozat főtáblájára. De Solskjaer hasonló csapdába esett bele, mint az első félszezonjában. Miután megtalálta az általa legjobbnak vélt kezdőtizenegyet, egészen az idény végéig szinte alig változtatott, és az utolsó meccsekre már elég látványosan kiütköztek a csapaton fáradtság jelei: ezek a Southampton és a West Ham elleni hazai pontvesztések alkalmával mutatkoztak meg leginkább. De később, az Európa Liga augusztusra tolt egyenes kieséses szakaszának elődöntőjében, a Sevilla elleni vereség alkalmával is megfigyelhető volt.

Stabil játék és javuló eredmények

Miután az EL említett kieséses szakaszát a pandémia miatt a nemzeti bajnokságok lezárását követően kellett megrendezni, a Manchester Unitednek alig maradt ideje felkészülni a 2020-2021-es idényre. Az átigazolási időszakban a klub három fontosabb transzfert hajtott végre, amelyből kettő leginkább a keret mélyítésére szolgált. Alex Telles érkezett balhátvédként Luke Shaw mögé az FC Portótól, Donny van de Beek pedig az Ajax csapatától a középpályára. Szinte az utolsó pillanatokban befutott Edinson Cavani is, akinek lejárt a szerződése a Paris Saint-Germainnél, és a szezon második felére a csapat első számú centerévé lépett elő.

A rövid felkészülés mellett az is nehezítette Solskjaer és a Manchester United helyzetét, hogy Pogba a két szezon közötti rövid szünet alatt maga is elkapta a koronavírust, és teljesen formán kívül kezdte az évadot az előző idény végén szintén kulcsfigurává előlépő Maticcsal együtt. Ez leginkább a csapat védekezését sújtotta: a mélypontot a Tottenham ellen hazai pályán elszenvedett 6-1-es vereség jelentette, ami után egyértelművé vált, hogy ismét stabilizálni kell a csapat védekezését.

Ez azt jelentette, hogy visszatért a középpályára a McTominay, Fred duó, amely bár kellő védelmet tudott biztosítani a hátsó sornak, de a csapat kreativitásáért így ismét Bruno Fernandesnek kellett egymagában felelnie. Merthogy Rashford és Greenwood közül az előbbi akkor él leginkább, ha terület van előtte, utóbbi pedig kényszerjobbszélsőként főleg a befejezésekben, mintsem az előkészítésekben jeleskedett.

Bruno Fernandes helyzetét valamelyest megkönnyítette, hogy a támadásépítés első fázisában sokat lépett előre a csapat ahhoz képest, mint amikor leigazolták, és neki kellett nagyon mélyre visszajárni a labdákért. A MU a 2019-2020-as évad végéhez képest továbbra is három védővel építkezett, de ha Matic nem volt a pályán, akkor McTominay lépett vissza a védelem jobb oldalára Maguire és Lindelöf mellé, míg esetenként ugyanezt megtette Fred is a másik oldalon.

Így a legtöbbször Maguire tudta felcipelni a labdát egészen a középpályára, és gyakran ő maga juttatta el azt a támadóharmadba. Az angol válogatott védő a 2020-2021-es évadban meccsenként átlagban 5,73 alkalommal passzolta fel a labdát a támadóharmadba, amivel a Premier League védői között a legfelső 5 százalékba tartozott.

Miközben Fernandes a hátán cipelte a Manchester Unitedet – amely így rendszeresen le tudta győzni a kapuja elé betömörülő csapatokat –, Solskjaernak újabb problémával kellett szembenéznie:

a rangadókon immár tudatosan készültek az együttes átrendeződésekre alapuló játékára.

A United továbbra is akkor voltak a legveszélyesebb, ha labdaszerzés után közvetlenül tudta támadni a rendezetlen védelem mögötti területeket, így a topcsapatok elkezdtek rendkívül konzervatívan játszani Solskjaer gárdája ellen. Az ősszel a Chelsea és a Manchester City is nagyon kevés kockázatot vállalva ért el gól nélküli döntetlent ellenük, míg az Arsenal hatékony letámadással semlegesítette azt a 4-3-1-2-es gyémántfelállást, amit Solskjaer remekül alkalmazott az RB Leipzig ellen 5-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-csoportmeccsen.

Akárcsak a 2019-2020-as szezon végén, ezúttal is a formába lendülő Pogba volt az, aki valamelyest képes volt levenni Bruno Fernandes hátáról a terhet. Solskjaer az előző szezonban kétféleképpen használta a franciát: vagy párban Maticcsal a már korábbról ismert módon, vagy a nagyobb biztonság érdekében a bal szélről indulva a McTominay, Fred tengellyel a középpályán.

Pogba ekkor papíron szélső volt a 4-2-3-1-es rendszerben, de rendszeresen befelé mozgott a bal oldali félterületbe (ahol Solskjaer első fél szezonjában is a legjobbját tudta nyújtani), és képes volt létszámfölényt teremteni a középpályán, vagy magára vonta az ellenfél jobbhátvédjének a figyelmét.

Az előbbi szcenárió a Tottenham elleni idegenbeli rangadón jelent meg látványosan: a második félidőben – szinte már 4-2-2-2-es alakzatot felvéve – Pogba, Fernandes, McTominay és Fred négy a három elleni helyzetet tudott kialakítani a londoniak középpályásaival szemben. Ha pedig az ellenfél jobbhátvédje követte Pogbát a középpályára, akkor az élete szezonját futó Luke Shaw számára nyílt hatalmas terület. A Mourinho irányítása alatt az edző által talán leginkább megvetettnek számító játékos a 2020-2021-es idényben 71 kulcspasszt osztott ki, aminél többel az egész Premier League mezőnyben csak hatan büszkélkedhetnek.

A Manchester United a szezon végén a második helyre futott be, amivel Mourinho után Solskjaer is elérte a Ferguson utáni éra legjobb bajnoki eredményét, de ahogyan a portugál esetében leginkább David De Gea fantasztikus teljesítménye kellett ehhez, úgy Solskjaernál az ellenfelek alulteljesítése nem elhanyagolható szempont. A bajnoki címvédő Liverpoolnak szinte az egész szezont a négy legjobb középhátvédje nélkül kellett lejátszania, míg a Chelsea csak januárban ültette le a kispadra a végül BL-győzelmet szállító Thomas Tuchelt.

Mindezek mellett a bajnok Manchester City mellett mindkét csapat várható gólkülönbsége (xGD) jelentősen jobb volt a Manchester Unitedénél, amelynek a kialakított és az ellenfeleknek engedélyezett helyzetek mennyisége és minősége alapján papíron a negyedik helyen kellett volna végeznie. Ráadásul a +0,47-es xG-különbség még visszaesést is mutat, az egy szezonnal korábbi +0,58-ashoz képest.

Mire mehet Solskjaer és csapata a legújabb sztárigazolásokkal?

Az már biztos, hogy a következő szezontól a Real Madridtól megszerzett Raphael Varane és a Borussia Dortmundtól igazolt Jadon Sancho is a Manchester Unitedben folytatja.

Előbbi tökéletes párja lehet Harry Maguire-nek a védelem tengelyében. Michael Cox, a The Athletic szakírója szerint a belső védők között két, egymástól eltérő típust tudunk megkülönböztetni. Az egyik úgy viselkedik, mint egy kutya, aki azonnal ráugrik az előtte lévő zsákmányra, szeret kirontani a védelemből, és nyomás alá helyezni az ellenfél támadóját, esetleg már magát a felé tartó passzt le akarja fülelni.

A macska típusú védő inkább türelmes, megfontolt, nem ugrik rá egyből mindenre, és inkább takarítani szeret a társa mögött. Éppen ezért a legjobb belső védőpárosokban mindkét típusból akad egy-egy (a Manchester Unitedben például Rio Ferdinand és Nemanja Vidic osztotta le így a szerepeket). Ebben a felállásban Maguire egyértelműen kutya, míg Varane macska típusú védő, aki a jó helyezkedésének és a sebességének köszönhetően hatékonyan képes majd takarítani. Ráadásul lehetővé teszi, hogy Solskjaer magasabbra tolja a csapata védekezését, minek nyomán magasabban tudnak labdát szerezni.

Sancho egyértelműen hiányposztra érkezett: az előző két szezonban James, Rashford és Greenwood is szerepelt a jobbszélen, de James nem üti meg a Manchester United kezdőcsapatának szintjét, a két angol játékosnak pedig nem ez az igazi pozíciója. Sancho viszont Dortmundban valódi klasszissá érett, és hosszú évekre megoldást jelenthet. A minőségét mi sem mutatja jobban, minthogy az elmúlt három szezonban a top 5 bajnokságban a legalább 6000 percet a pályán töltött játékosok közül mindössze négyen tudtak 90 percenként átlagban egynél több gólhoz hozzájárulni. Az egyiküket Jadon Sanchónak hívják.

Ráadásul mivel Solskjaer továbbra sem alkalmaz részletesen kidolgozott sémákat a támadóharmadban, egy újabb, egyénileg kiemelkedően kreatív támadó tovább növelheti a Manchester United játékának hatékonyságát felállt védelmek ellen.

Emellett akár komolyabb taktikai újításnak is szemtanúi lehetünk, ugyanis a klubon belül azt híresztelik, hogy Solskjaer célja a következő szezonban két támadó szellemű középpályás együttes alkalmazása egyetlen védekező középpályás előtt. Ehhez viszont mindenképpen szükség lenne még egy klasszis játékosra a védelem elé, aki képes ellátni ezt a feladatot.

Matic hiába kapott a jó teljesítménye miatt új szerződést a 2019-2020-as évad végén, ő már 33 éves, és az előző bajnokságban is csak 12 meccsen lépett pályára kezdőként, miközben McTominay és Fred csak együtt képes kitenni egyetlen jó védekező középpályást.

Mindenesetre a jelek arra utalnak:

Solskjaer érkezése óta a keret minőségét tekintve ezen a nyáron ugorhat a legnagyobbat a Manchester United,

de kérdés, hogy ez miként jelenik majd meg a pályán, és mire lesz elég az eredményeket tekintve.

Az előző évadban elért második hely a korábbiakhoz képest előrelépésnek tekinthető, de ha a számokat nézzük, szimplán teljesítményben nem mutatkozott meg a fejlődés a csapat játékán. Miközben a címvédő Manchester City tovább erősíti a keretét, a Liverpool védői felépültek, és a Chelsea sem tervez spórolni az igazolásokkal, könnyen előfordulhat, hogy játékminőséget tekintve a Manchester United jelentősen előre lép az előző évadhoz képest, ugyanakkor előfordulhat: ez csupán a negyedik helyre lesz elég.

A Manchester United vezetősége az új szerződéssel a bizalmat egyértelműen Solskjaerba fektette, aki alárendelt szerepben remekül alkalmazkodik, és már megfelelő minőségű játékosai vannak ahhoz, hogy a csapata domináljon. A kérdés az: sikerül-e hozzátennie azt a pluszt a kispadról, ami ahhoz kell, hogy a csapata felvegye a lépést a világ legjobb edzői által irányított riválisokkal?