Európai Szuperkupa: a két Moreno összezavarta a Chelsea-t, de így is a londoniaké lett a trófea

A Chelsea és a Villarreal számára is fontos volt az Európai Szuperkupa, de nagyon különböző szempontból. A londoniak ugyan az elmúlt évtizedben számos trófeával bővítették a vitrinjüket, köztük két bajnoki címmel, valamint két-két Európa Liga- és Bajnokok Ligája-serleggel, de éppen ezért hiába volt többször is alkalmuk megnyerni a hazai vagy éppen a nemzetközi szezont felvezető Szuperkupa-meccset, ez 2009 óta egyszer sem jött össze.

A Villarreal ezzel szemben az előző évad végén a Manchester United legyőzésével szerezte meg 98 éves fennállásának első trófeáját, így a szerda esti találkozó a spanyolok számára egyértelműen többet jelentett a szezont felvezető mérkőzésnél. Ráadásul a csapattal tavasszal történelmet író Unai Emery korábban a Sevilla edzőjeként hiába ülhetett a kispadon kétszer is az Európai Szuperkupa-mérkőzésen, együttese mindkét alkalommal alulmaradt.

A szezonra és a meccsre történő felkészülés egyik csapatnak sem ment zökkenőmentesen, ugyanis a londoniaknak egy, míg a Villarrealnak három mérkőzést is le kellett mondania koronavírus-fertőzés, vagy annak gyanúja okán. Mindennek a tetejébe az Európa-bajnokság, a Copa América és az olimpia miatt egyik társaság sem készülhetett teljes kerettel az idényre.

Ennek is köszönhetően Thomas Tuchel kezdőcsapata hat helyen is változott az előző szezont lezáró BL-fináléhoz képest. A kapuban ezúttal is Edouard Mendy kezdett, a megszokott 3-4-2-1-es alakzatban viszont a védelembe bekerült Antonio Rüdiger mellé az előző szezont a francia bajnokságban kölcsönben töltő, és a Kékek felnőttcsapatában tétmeccsen itt bemutatkozó Trevoh Chalobah, valamint az átigazolási időszak végéig jó eséllyel távozó Kurt Zouma is.

A szárnyvédők pozícióját ezúttal Reece James és Ben Chilwell helyett Callum Hudson-Odoi és Marcos Alonso töltötte be. A pálya közepén N’Golo Kanté társa most Mateo Kovacic volt, elöl pedig a német válogatott Kai Havertz és Timo Werner mellé Hakim Ziyech került be.

Ezzel szemben a Villarreal kezdőtizenegye a Manchester United elleni Európa Liga-döntőhöz képest csupán három helyen változott, de

Unai Emery – a rá egyébként is jellemző módon – az ellenfélhez alkalmazkodva teljesen átalakította csapata szerkezetét,

és a májusi mérkőzésen látott 4-4-2-t a 3-5-2-es alakzatra cserélte.

A kapuba a koronavírus fertőzésen átesett Rulli helyett a csapat első számú kapusa, Sergio Asenjo kapta meg a lehetőséget, míg a védelembe alig néhány nappal az olimpiai futballtorna vége után visszatért az előző szezont végigjátszó és az Eb-n is részt vevő Pau Torres, akinek a társa a védelem közepén a csapatkapitány Raúl Albiol és a friss Copa America-győztes Juan Foyth volt.

A májusi döntőben balhátvédként játszó Alfonso Pedraza ezúttal szárnyvédőként szerepelt a balszélen, míg az eredetileg egyértelműen támadónak tekinthető Yeremi Pino ugyanezt a szerepet töltötte a be a jobb oldalon. A pálya közepén, közvetlenül a védelem előtt Etienne Capoue helyezkedett, a jobb oldali belső középpályás posztját Manu Trigueros töltötte be, míg a bal oldali középpályás szerepkörében az előző szezonban csak nagyon kevés lehetőséghez jutó, és eredetileg balhátvédként bevethető Alberto Moreno játszott. A csatársorban a házi gólkirály Gerard Moreno mellett egy új igazolásnak is jutott hely: az előző idényben a francia bajnokságban 14 találatot jegyző Boulaye Dia ezen a meccsen debütált a spanyol csapat mezében.

Unai Emery célja egyértelmű volt, amikor úgy döntött, hogy öt védővel küldi pályára csapatát a Chelsea ellen. Mivel Thomas Tuchel együttese a középcsatárral, a mögötte játszó két, elsősorban a félterületben mozgó szélsővel és a két szárnyvédővel támadásban 3-2-5-ös alakzatot vesz fel, egy négyvédős rendszer ellen képes létszámfölényt kialakítani az utolsó védelmi vonallal szemben. Ám Emery egy extra védő csapatba állításával ezt képes volt megakadályozni, ráadásul a hátsó sor előtt helyet foglaló három középpályás meg két csatár kellő biztonságot adott a Villarrealnak a pálya centrumában, és elsősorban a szélek felé kényszerítette a Chelsea-t.

A fenti képen remekül kirajzolódik a Villarreal alakzata, és hogy mi volt a baszk vezetőedző elképzelése a labda nélküli játékban: a spanyolok többnyire középmagas védelmi blokkban helyezkedtek, amelyben a két csatár, Gerard Moreno és Dia feladata volt lehetőleg minél nehezebben megjátszhatóvá tenni a Chelsea két belső középpályását, Kantét és Kovacicot. Emiatt a két oldalsó középhátvédnek, Chalobah-nak és Rüdigernek kellett felhoznia a labdát, de –  ahogyan ennél a jelenetnél is látható – ilyenkor az egyik oldalsó középpályás (a bal oldalon Alberto Moreno) lépett ki (ideiglenesen 5-2-3-ra módosítva a csapat szerkezetét), hogy nyomást helyezzen az ellenfél védőjére, és az oldalvonal mellé terelje a labdát. Oda, ahol a szárnyvédő már egy az egyben tudta megtámadni az ellenfél szárnyvédőjét, és az oldalvonal segítségével igyekezett visszapasszra kényszeríteni.

További előnyt nyújtott a Villarreal számára, hogy így Capoue személyében nyert egy szabad embert a középpályán, aki, ha szükség volt rá, fel tudta venni a visszamozgó csatárt, vagy elcsúszás esetén be tudott segíteni bármelyik oldalon.

Ennél a jelenetnél pedig már az látható, hogyan nézett ki mindez a másik oldalon: itt Trigueros lépett fel a középpályás hármasból a csatárok mellé Rüdigerre, akinek így nem maradt más választása, mint opciók híján kitenni a szélre a labdát Alonsónak. Felé Yeremi Pino már a passz pillanatában elindult, hogy a spanyol játékosnak ideje se legyen az ellenfél kapuja irányába fordulni.

A Chelsea „szélsői” közül Havertz gyakran próbált visszamozogni a Rüdigert megtámadó Trigueros mögötti üres területben, hogy így biztosítson szabad passzopciót a csapattársának. De mivel a Villarreal hátul az ötvédős felállásnak köszönhetően létszámegyenlőséget tudott kialakítani a Kékek támadóival szemben, Foyth nyugodtan követhette a visszalépő játékost, mögötte Raúl Albiol könnyedén le tudta követni a megnyíló üres területbe beinduló Timo Werner mozgását.

Emiatt a Chelsea hiába birtokolta sokkal többet a labdát az első félidőben, igazán veszélyes lehetőséget a gólon kívül csak pontrúgás után (Werner, Zouma), illetve sikeres kontrapresszinget követően, magasan megszerzett labdákkal tudott kialakítani. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy mi ment félre spanyol szempontból Ziyech gólját megelőzően.

Yeremy Pino ebben az esetben is próbált nyomást helyezni Marcos Alonsóra, akinek viszont ezúttal volt ideje az ellenfél kapuja felé fordulni, miközben Havertz nem visszafelé lépett, hogy lábra kapja a labdát, hanem jó ütemben beindult a védelem mögé, ezzel lépéselőnyt kiharcolva Foyth-tal szemben.

Utóbbi miatt Raúl Albiol is kimozgott Havertz irányába, hogy besegítsen a csapattársának a némettel szemben, ezzel viszont teljesen elcsúszott a Villarreal védekezése: középen Pau Torres egy a kettő elleni szituációban találta magát Wernerrel és a mögötte érkező Ziyech-sel szemben. A spanyol válogatott védő követte a rövid sarok felé beinduló németet, így azonban mögötte Ziyech teljesen szemben érkezhetett a kapu elé.

De nem csak az volt érdekes, hogy mivel próbálta megfékezni a Chelsea támadásait a Villarreal, hanem az is, hogy mit talált ki Unai Emery azokra az esetekre, amikor a saját csapatának kell akciókat vezetnie. A Villarreal más felállást alkalmazott akkor, amikor hátulról, nyomás alatt próbálták játékosai kihozni a labdát, és mást, amikor már a pálya közepén vezethettek támadást.

Ennél a szituációnál látszik, hogy a Villarreal a labdakihozatalok során a 3-5-2-es felállásról gyakorlatilag 4-2-3-1-re váltott. Az eredetileg egyébként is balhátvédként számon tartott Alberto Moreno húzódott ki az oldalvonal mellé, a másik oldalon pedig Foyth tette meg jobb oldali középhátvédként ugyanezt, míg a két szárnyvédő, Pedraza és Pino magasabb pozíciót vett fel a pályán.

A csatárként visszamozgó Gerard Moreno jelenléte miatt a Chelsea három a kettő elleni létszámhátrányba kerülhetett volna a középpályán, éppen ezért a hosszú oldalon helyezkedő szélső bemozgott a spanyolok egyik középpályására, a Kékek egyik belső középpályása pedig (általában Kanté) mélyebben helyezkedett, hogy Moreno ne tudjon szabadon labdához jutni.

Csakhogy a Villarreal így gyakran a kapus bevonásával, vagy akár közvetlenül át tudta játszani a labdát a hosszú oldalra Alberto Morenónak, aki teljesen szabadon kaphatta meg a labdát. Ennek három oka volt: egyrészt a már említett módon Ziyech középre húzódott, hogy Trigueros és Capoue se maradjon szabadon, könnyű centrális opciót biztosítva ezzel a védők számára. Továbbá a meccs jelentős részében középpályásként helyezkedő Alberto Morenóra pont a másik Moreno miatt Kanté legfeljebb később tudott kilépni, így a Villarreal ki szabadulhatott a nyomás alól.

A harmadik opció az lett volna, hogy Callum Hudson-Odoi szárnyvédőként feljebb lép, és megtámadja az átmenetileg balhátvédként helyezkedő Morenót, ám Pedraza magas és széles pozíciója miatt ezt nem tehette meg komolyabb kockázatvállalás nélkül.

Itt már az látható, ahogyan a középső zónában, a középmagasan védekező Chelsea ellen próbál támadást vezetni a Villarreal. Ilyenkor a három belső védővel, a három középpályással, egy visszamozgó csatárral és a két magas, széles pozíciót tartó szárnyvédővel szinte 3-3-1-3-as alakzat rajzolódott ki a spanyol csapatban. Ennek köszönhetően nemcsak hatékonyan tudták lefoglalni az angolok hátsó sorát, hanem a középpályán is sikerült létszámfölényt kialakítaniuk. Ebben az esetben Kovacic volt az, aki mélyebben helyezkedett Gerard Moreno mellett, és Kanté lépett fel agresszívabban Capouéra, de így a Havertz fedezőárnyékából kilépő Alberto Moreno teljesen szabadon kaphatta meg a labdát, mivel eközben Pedraza magas és széles pozíciója lefixálta Hudson-Odoit.

A második félidőben a hátrányban futballozó Villarreal már mezőnyben is felnőtt a Chelsea mellé, köszönhetően annak, hogy folyamatosan létszámfölényt tudott kialakítani a középpályán. Ebben az esetben nem Gerard Moreno, hanem Boulaye Dia volt az, aki visszalépett a labdáért az Alberto Morenót követő Kanté által üresen hagyott területbe.

Az előző jelenet végén ugyan a támadó nem kapta meg a labdát, de másodpercekkel később, amint a labda átkerült a másik oldalra, hasonló jelenet alakult ki. Werner ugyan a fedezőárnyékát jól használva kizárta a játékból Capouét, de a Villarreal így – Gerard Moreno visszalépése miatt – létszámfölényt tudott kialakítani Kovaciccsal szemben, akinek egyszerre kellett volna a csatárra és Triguerosra is figyelnie.

Ez pedig már nem sokkal az egyenlítő gólt megelőzően történt: a Kanté helyére beálló Jorginho a visszalépő Gerard Moreno mellett helyezkedett, így Alberto Moreno teljesen szabadon kaphatta meg a labdát a pálya közepén.

Emiatt Chalobah lépett ki a védelem közepéről a szabadon maradt emberre, és bár jól zárta a passzsávot, a Pedraza helyére csereként beálló Estupinan azonnal beindult a megnyíló szabad területbe.

Nem sokkal később pedig Gerard Moreno volt az, aki egy gyorsan visszaszerzett labdát követően szabadon maradt, így az előző jelenetben látotthoz hasonló módon ezúttal Rüdigernek kellett kilépnie, nagy területet hagyva maga mögött, amit Dia próbált kihasználni. Bár Andreas Christensen követni tudta a csatárt, az általa üresen hagyott területbe a felpassz után beinduló Gerard Moreno már teljesen szabadon érkezhetett, és megszerezte a spanyolok egyenlítő gólját.

Unay Emery a csapata számára kedvezőnek tűnő eredmény elérését követően– ahogyan azt tőle megszokhattuk – leginkább a biztonságra helyezte a hangsúlyt. A hátralévő időt, valamint a hosszabbítás nagy részét közepes és mély blokkban töltötte a Villarreal, minek nyomán a Chelsea ismét mezőnyfölényt tudott kiharcolni, és ez néhány helyzetet is eredményezett.

Tuchel végül a legnagyobbat akkor húzta, amikor már a hosszabbításból is alig volt hátra néhány perc, és a büntetőpárbajra becserélte Mendy helyére a második számú kapusát, Kepa Arrizabalagát.

A német szakember a meccs után elárulta: a találkozó előtt az elemzői felhívták a figyelmét arra, hogy a spanyol kapus sokkal jobban teljesít a tizenegyesek hárításában. Így előre eltervezték, hogy ha idáig eljut a mérkőzés, Kepa megkapja a lehetőséget. És az elmúlt években kegyvesztetté váló kapus két tizenegyest is kivédett, ami a trófea megnyerését jelentette a Chelsea számára (1-1, tizenegyesekkel 6-5).

A Villarreal tehát végül nem emelhetett a magasba újabb trófeát, de megállapíthatjuk: Emery az Európa Liga-döntőhöz hasonlóan ezúttal is remekül felkészítette a csapatát egy angol topcsapat ellen. És bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Chelsea közel sem a legerősebb összeállításában lépett pályára, Tuchel kinevezése óta kevés edző volt képes ennyire hatékony meccstervvel előállni a londoniak ellen.